Rankó, a hős

Herczeg  Ferenc novelláiból már ismerünk távoli tájakról és a változó múltról szóló történetet, de természetesen vannak bőségesen olyanok, amelyekből a közvetlen környezetünkről tudunk meg többet. A most következő novella tömör mestermű, szinte minden félmondatából újabb elveszett történet kerekedhetne ki. Legfontosabb értéke azonban, hogy kivételesen itt segít a szépirodalom: végigolvasva megértjük a délszláv lelket, azokat a mozgatórugókat amelyek a Balkán történéseit közvetlenül, Európa történelmét közvetetten meghatározták az elmúlt 150 évben.
És tényleg gondolkuzzunk el, miért tűntek el a népdalok  Mátyás királyról ...

 
Rankó, a hős.

Vasilija Radojcic - Mito Bekrijo. előadja: Tanja Savić




Gyalog mentem át Szentpéterről Szerb-Almásra. A bánsági róna arra olyan lapos, akár az asztal.
Mikor keresztbe szegtem a végtelen hosszú nyárfa sort, amely az uradalmi földeket elválasztja a paraszt birtokoktól, hangos éneket hallottam. Egy kisleány ült az árok partján, pettyes borjút legeltetett és közbe teli torokkal, de sok zenei érzéssel nótázott. A kisleány szerb volt. Valaha szerb világ volt erre le a Dunáig, de most már csak négy-öt faluban misézik a pópa; a svábok megették őket földestül. Ezen a vidéken a szerbeknek csodálatos zenei tehetségük van. Két ökölnyi gyerkőc, ha összeül a kerítés tövében gajdolni, pompásan tud egymásnak kontrázni.
Annyit megértettem a kisleány énekéből, hogy valami Rankó Iván nevű hős dicsőségét zengi. Ki ez a_Rankó? Meglehetősen ismerem a délvidékiek történelmét és legendáit, de Rankó hírét még nem hallottam. Lehet, hogy fegyvertársa volt a nagy Králevics Márknak. A mi magyar népünk ajkán csodálatosképpen már egyetlen nóta sem él, amely Kinizsi, Toldí. vagy akár Hunyadi emlékét hírdetné, a szerb nép dalok pedig még olyan vitézekről is tudnak, akik mint zsoldosok harcoltak Angoránál a mongol ellen. Szomorú és egyhangú nóták, szövegük azonban rendesen nagyon szép.
Megszólltottam a kislányt. Ő azonban zavarba jött, felugrott és nevetve elszaladt a borju után. Kócoshajú leány volt. térdig érő tulipiros szoknyát viselt. de annyi öntudatlan kecsességgel futott, hogy a pillagó üldöző Psychére kellett gondolnom. .A pillangót itt egy tarkaszörü, meghatóan bamba tekintetű borjú pótolta.
 

Krassovai szerb katolikus parasztok, 1894.

Az uradalmi malom alatt osszetalálkoztam a tiszttartóval. Ez a szerb úriember a falu csendes téli estéin a vármegye egyik legolvasottabb emberévé művelődött. A malomból jött éppen. Esztendők óta minden hétfőn odament, hogy elcsapja Marsics uramat, a molnárt, A molnár ugyancsak esztendők óta minden vasárnap leitta magát a fekete földig, ilyenkor tisztára megbolondult és ordítozva fogadkozott, hogy agyonlövi az uraságot. Hétfőn aztán zokogva bocsánatot kért a tiszttartótól és esküdözött, hogy ez sohasem fog többet megtörténni vele. Igy aztán valahogyan csak megvoltak egymással.
A tiszttartó arca még főtt a haragtól.
- Borzasztó, hogy mennyi mérge van az embernek ezzel a betyárral! De most nincs többé pardon! Fel mondtam neki és nem bánom, ha éhen vész is a porontyaival.
Jó. jó! - gondoltam. - Nem olyan könnyű túladni az uradalmi molnáron!
El akartam terelni a szót Marsics uramról. akinek most ugyancsak fájhatott a feje a tegnapi bortól.
- Mondja, uram, ismeri maga a szerb népdalokat?
- Egyéb az én dolgom uram! - morogta.
- Hát akkor nem is tudja, hogy kicsoda Rankó Iván?
- Már hogyne tudnám, hiszen az én zsellérem, almási ember.
- Rankó, a hős? Akiről a nóta. szól?
- Itt hamar nótába szedik az embert!
- És mért hős Rankó?
- Megölte a feleségét, vagy két esztendővel ezelőtt.
- Akkor most fegyházban hűsöl az istenadta?
- Hogyisne! Nincs esküdt a városban, aki el merné itélni a vádlottat, ha a nóta egyszer megtette hősnek. Egyébként magam is esküdt voltam a pörben.
- Maga is fölmentette?
- Persze!
- Mondja csak, hogy volt az eset?
- Rankó egy gesztenyesi oláh fátát vett feleségül . . . Az ilyen eset nagyon ritka a mi falvaínkban, nem becsülik itt sokra a román hitsorsosokat...
- Szép volt legalább?
- Na! - A gesztenyesi vászpncselédek mind egyformák: nem csúnyák, de olyan - hogy is mondjam csak? - fekete, nedves szemük van ét; nagy fehér foguk. Huszonötesztendős korukban már vénasszonyok. . . A többi parasztasszony errefelé a hátán hordja a terhet, a gesztenyesiek mindent a fejükön visznek, azért van olyan gyertyaegyenes, úri tartásuk...


- Haszontalan asszony volt, persze?
- Mint minden gesztenyesi vászoncseléd ...A krassói oláhok, akik jó gazdák és tiszteséletű parasztok ugyancsak lenézik ezt a falut. Azt hiszem különben hogy ennek a népnek a romlottsága a városi fürdővendégek lelkén szárad . . . Rankó szomszéd összel esküdött, rákövetkező tavasszal már faképnél hagyta Milka - ez a volt a fiatalasszony neve ! - valami fiatal suhanc kedvéért. A haszontalan párocska egész nyáron át künn tanyázott valami gazdátlan csőszkunyhóban....
- Rankó szerette az asszonyt?
- Isten tudja! Parasztember ilyenekben nagyon szemérmetes és nehezen kiismerhető... Tudja, mit mondok? Ha a maguk irodalmi parasztjai, a népszínműviek. akik szerelemről meg búbánatról kornyikálnak eljönnének ide a falvakba, hát futóbolondnak néznék őket... Annyit tudok, hogy Rankó szomszéd minden vasárnap mise után elment a csőszkuny hóba és kérlelte a feleségét, hogy jöjjön haza. Szerelemről aligha beszélt neki, hanem annál többet a tehenéről, a két malacáról, meg a baromfiról, amelyek nem lehetnek el asszony nélkül . . . Milka azonban a szeme közé nevetett.
- Ilyen pipogya ember volt a hős?
- Még sokkal pipogyább, ha úgy akarja ... Ősszel katonának vittén Milka gavallérját és akkor az asszony kéretlenüls is hazajött. Rankó örömmel fogadta. A szerencsétlen ember akkoriban úgy dolgozott akár az igásló, csakhogy teleaggathassa cifra rongyokkal asszonyát. Rákövetketkező tavasszal Milka megint otthagyta az urát. A radványi Veisz ispánjához szegödött el cselédnek vagy micsodának . . . A zsidó ispán szép szál legény volt, afféle mulatós, falusi szoknyahős ... Rankó szomszéd most már az ispán portája körül kuncsorgott minden vasárnap és ha szerét ültette. megint beszélt Milkával a tehénról, a malacairól és az aprómarhákról .. . . A télen megházasodott az ispán elvette egy krassói borügynök leányát és az új menyecskének persze az volt az első dolga, hogy kizavarja a furcsa cselédet a házból...
- És Rankó megint visszafogadta?
- Vissza az; később még négy ízben. Mert a főtárgyaláson bebizonyosodott, hogy Milka, minden egyebektől eltekintve, össze-vissza hatszor hagyta faképnél az urát . .. Utolsó szeretője megint az ispán volt. Az ispán ugyanis összekülönbözött apósával a hozományon és mérgében hazaküldte neki a leányát. Milka akkoriban megint ott páváskodott egy ideig a tiszti lakban . . . Ez a dolog is véget ért, amikor az ispán megbékült a feleségével és bérletet vett túl a Du nán. Milka akkor egy szép selyemkötényt kapott és egyszerre csak ott dúdolgatott megint Rankó udvarán... Abban az időben úgy látszott, mintha megelégelte volna a kalandozást. Nem bomlott többet a legényekkel, megült az ura mellett, sőt törődött is a gazdaságával
- És miért kellett meghalnia?
- Végíghallgattam a főtárgyalást, meg is értettem a dolgot, de megmagyarázni nem tudnám. Ezek: a délszlávok egészen másfajta emberek ám, mint a mi magyarjaink. Nincs talán nép, amely annyit el tudna tűrni, mint ez, de nincs is nép, amely olyan kicsiségok miatt kirúgná a hordó fenekét . .. Egyébként pedig az a nézetem a tulajdon fajtámról, hogy nagyobb mértékben áll a titokzatos erők hatása alatt, amelyeket együttvéve végzetnek szoktunk nevezni . . . Rankónak akkoriban megházasodott valami rokona a faluban. A lakzi persze nagy parádéval jár nálunk. Milka ki is csípte magát a lakodalomra, és magára vette a piros selyemkötényt amelyet a zsidó ispántól kapott. Rankó szomszédnak szemet szúrt a kötény, ebből aztán egy kis perpatvar kerekedett.. Az asszony, aki pedig az utóbbi időben nagyon hajlott az ura szavára, ezúttal sehogy sem akart engedni, otthagyta Rankót és egyedül ment a lakodalmas házba... A piros selyemkötény rajta volt ...
- És Rankó?
- Rankó szomszéd kiment az istállóba, meg köszörülte a baltáját, azután az asszony után ment is agyonverte az egész lakodalmas nép szemeláttára. Amikor elkészült a véres munkájával, leoldotta Milka derekától a piros selyemkötényt, bevitte a konyhába és megégette. Azután megcsókolta Mílkát, megcsókolt mindenkit, aki a házban volt, azt mondta: Szerb testvérek, imádkozzatok érettem ! - és elment egyenesen a csendörök után. A bíróságnál azzal védekezett, hogy a szive parancsolta így. Meg kell jegyeznem. hogy szerb parasztembemck több a szíve, mint más ember fiának. Neki az ereje, a tisztessége, a lelke is a szívében van. Az éhség sem a gyomrát, hanem a szívét bántja Az ügyész persze faggatta, miért nem szólalt meg a szíve, amikor a felesége még idegen emberekkel hejjehujjázptt, de Rankó nem tudott rá válaszolni. Az esküdtek megértették azonban így is és a nép is masertgtte és nótázva dicsőíti..
Időközben a tiszttartóval ketten a faluba érkeztünk Elfogadtam a meghívását és betertan hozzá a tiszti lakba.
A kapu alatt egy tucat parasztember ácsorgott. A tiszttartót várták nagy türelmesen.
- Magának nagy szerencséje van. - mondta a gazdám - ott a hös!

Egy zömök kis parasztocskára mutatott, aki süvegével a kezében, szerényen állott a többi mellett. Ingujjban volt, feketepaszomántos fehér darócnadrágot viselt és plrosszárú bocskort, mint a többi. A tiszttartó az én kedvemért odaszólította:
- Rankó szomszéd. bejössz holnap a szekereddel?
- Bejövök, uram.
- Mennyi lesz a napszám?
- Amennyit jó szivvel ád az úr.
Furcsának találtam ezt a választ, mert nincs a világon ember. aki annyira szeretne alkudozni meg cigánykodni, mint az idevaló fuvaros.
- És ha jó szívvel semmit sem ad a tiszttartó úr? - kérdeztem.
Akkor a Krisztus szeretetéért fuvarozok - válaszolt Rankó, rámvetve komoly, nagy szemét.
Egy szivart akartam neki adni, de nem fogadta el.
- Hogy élsz meg ha ingyen dolgozol a gazdag embernek? - évődtem vele tovább.
Rankó kissé éneklő hangon válaszolt:
- Az Úr, aki felruházza a mezők liliomát ...
- Jól van, Rankó szomszéd, látom már, hogy nazarénus vagy ... - Megláttam az örök világosságot !
- Ez a szegény ember leszámolt a lelkiismeretével a maga módja szerint. - mondtam magyarul a tiszttartónak.
Bementünk a házba. A lépcsőn megállott a gazdám.
- Mondok egy furcsa dolgot! Ha a főtárgyaláson bűnösnek mondtam volna Rankót, akkor a fejemre gyújtották volna a házat. Ha azonban most lemegyek udvarra és megbotozom, akkor holnap nevetni az egész falu rajta és nekem semmi bántódásom nem lesz. Rankónak. a hősnek nótáját pedig a lelkesedéssel tovább fogják énekelni.
- Mi következik ebből?
- A hős dicsősége nem Rankó tulajdona. hanem népé. Ez a nép természeténél fogva valósággal szomjazza a hősöket Mivel nem jut neki ilyenekből, tehát úgy segít magán, ahogyan tud ...
- És mi értelme ennek?
- Ami minden ideálnak.
Az előszobában egy kanári madár köszöntött minket hangos csattogással. A konyhában pedig a mosogatóleány megint Rankónak, a hősnek bús nótáját dalolta.

Továbbfejlesztés

A "tót nemzet nincs" kapcsán már volt szó a magyarországi értelmiség bizonyos rétegeinek viselkedéséről, ha kritikátlan hazugságok átvételéről van szó, de lehet, hogy mégis meg kell követnünk egy kicsit őket. Nem biztos, hogy tudatosan, de úgy tűnik, hogy e hülyeség  továbbfejlesztett változatának átvétele nekik is sok lehet - noha nem biztos, hogy inkább ez csak nyelvi akadály lehet.
Az MTI Rádiófigyelőjének jelentései ugyancsak maga a Változó Múlt, nagyon jó forrás arra, hogyan is terjedt a gátlástalan propaganda. Az 1938. október 9-i jelentésben ezt olvashatjuk:

A Lidové Noviny megemlékezik arról, hogy 1914-ben, közvetlenül a háború kitörése előtt, Tisza István gr, a nemzetiség elnyomásának nagymestere kijelentette, hogy "szlovák nemzet nem létezik". Ha most egy pillantást vetünk Szlovákiába azt látjuk, hogy egészséges nemzet éli ott viharzó, gazdag nemzetiségű életét, Ha tehát egy számot nem tevő népecske 20 év alatt olyan érett nemzetté fejlődhetett, melynek kéviselői nemzetközi tárgyalásokat folytatnak, Ez a tény az elmúlt 20 év csehszlovák politikájának legfényesebb szószólója.

Itt is van valóban a cikk, Ferdinand Peroutka tollából.

Roku 1914, krátce před válkou, rozhlížeje se po Slovensku řekl hrabě Tisza, velký mistr v utlačováni: Slovenského národa již není. Pohleďte nyní do týchž prostor, jak tam kypí bujný slovenský život národní. To jest dílo ničeho jiného, než dvaceti let česko slovenské republiky. Slovenský národ, které ho prý již nebylo, se vzkřísil a obrodil. Slo venské vědomi za dvacet let svobody tak zmohutnělo, že nikým již nemůže býti vyhla zeno. Slovenský nacionalismus, který na po čátku tohoto století slovenšti vlastenci s ná mahou shledávali po vesnicích, tak se rozvi nul, že si někdy i uměle vyhledával nepřítele a spatřoval jej v Češích. Ztráceje za maďařského režimu jednu vrstvu inteligence po druhé, byl slovenský národ jako tělo bez hlavy. Ze škol, které postavila republika, vyšla tak početná slovenská inteligence, že může obstarali všechny věci národní. Neodnárod- nili jsme jediného Slováka. Ze slovenského národa, který byl na vyhynutí, stalo se ná rodní těleso kypící živou silou. Toto jsou naše skutečné účty se Slováky. Není žádné tragické viny, která by Slováky a Čechy ne přátelsky oddělovala od sebe. Byla ne dorozuměn! na té i na oné straně. Ale co zna menají všechna nedorozumění proti základ nímu směru, který šel к obrozeni slovenské ho národa a který se tak liší od onoho uspo kojení, s kterým říkali Maďaři před čtvrt stoletím: Slovenského národa již není. Stát, jenž toto národní obrozeni usku tečnil, může nejlépe zajistili i další národní život. Důkazy o po měru к slovenskému národu byly během po sledního století se strany Čechů a Maďarů již podány. Žádná propaganda nemůže tuto skutečnost zatemniti.
Le lehetne fordítani szószerint a cikket, azonban a rádiófigyelő munkatársa a lényeget már leírta helyettünk. Az utolsó pár gondolatot azonban nem írta le a figyelő, ami egy rövidke elmélkedés a szlovák nemzetről hogyan él a magyarok és csehek mellett, zárva azzal: a tényeket nem tudja elfedni a propaganda.
Bizony, így van ez.

Lázadó fotográfiák

A lázító fotográfiák mindig hazudnak. Ha az igazságot mondanák, nem kellene lázítaniuk, nem kellene hangoskodva "elmagyarázni" mondandójukat (Sőt nem is kéne elmagyarázni semmit, önmagukért kellene beszélniük).
A Képes Történelem sorozat alapkoncepciója volt a lázító fotográfia, természetesen gondosan elfedve mindent, ami a lázítás - illetve akkori szóhasználattal: forradalom - koncepciójába belezavart volna. Nem véletlenül volt a nagy kép és a kevés magyarázat - nagyon nagy öngólok születhettek volna.

Tabák Lajos képei bőven belefértek a sorozat hamisító koncepciójába

A sorozat Fortélyos félelem igazgat című darabja talán a legkevésbé szűkölködő az ilyen típusú képekben. Nem véletlenül, hiszen Magyarország két világháború közötti történetét igyekszik a forradalmi koncepciókhoz hamisítva bemutatni. Például innen lett közismert Escher Károly képe:

Azonban a fotó eredeti felbukkanásának helye valószínűleg több mint meglepő lesz.

A Királyi Magyar Automobil 1940 őszén tett közzé egy felhívást, amelyet a Híd című folyóirat - a korabeli középosztály igényes lapjáról van szó, Zilahy Lajos főszerkesztésében - október 11-én ismertetett. Az emlékirat megállapítja:

"...a legmesszebbmenökig antiszociálisnak:kell tekintenünk azt a gondolkodásmódot, amely úgy emberileg. mint hatóságilag elfogadható kereseti forrásnak tekinti közlekedesi eszközök emberi erővel való vontatásat csak azért. mert az emberí munkaerő bizonyos esetekben és helyzetekben az állatinal is olcsóbb." és követeli az ilyen típusú foglalkoztatás megtiltását.
Nehezen elképzelhető, hogy a KMAC tagjai annak a szellemiségnek hívei lennének mint amelyek a lázító fotográfiák Csokoládé-kényszerképzetű készítőit fűtötték. Ez annál is valószínűbb, mivel a Fortélyos félelem... képanyagában az autó eléggé gyakran előfordul, mint a dőzsölő úri osztály szimbóluma.
A sorozat szerkesztői vékonyabb jégre is merészkedtek különösebb félelemérzet nélkül. Az I. világháború történe című részben látható az alábbi fotó:

Lehet, hogy a sorozat szerkesztői különösebb ellenőrzés nélkül vették át a képet valami szovjet forrásból, azonban a történelemtudomány szempontjából ez csak a vak ló bátorsága. Ez a kép például nem is fotó, nem 1917-18-ban és nem háborúsújtotta területen  készült.
Melekesz városa Tatárföldön, félúton Kazany és Ufa között található. 1922 első Kino Pravda híradója itt készült, a város éhező gyermekeiről szóló, elég láthatóan lázító céllal készült  filmriport. Sajnos az inzertek csak tényközlésre szorítkoznak, így nem tudhatjuk miért nyomorognak a szovjethatalom negyedik évében. De témánk szempontjából nem is fontos igazán, hiszen lehet, hogy csak valamilyen újabb hazugság derülne ki.