Filozófiánk

2020. január 20., hétfő

Széles társadalmi

Nem segít - sőt kifejezetten ront - a történetírói megítélésen bárminemű érzelem kinyilvánítása, de néha nem tehetünk mást.
A baloldali társadalomkritikai folyóirat, amelynek főszerkesztője az ELTE professor emeritusa (ez a cím nem automatikus, az egyetemnek kell adnia) a Tanácsköztársasággal foglalkozó számában az írások "nemcsak elhelyezik történetileg a magyar kommunista forradalmi kísérletet a maga korában, hanem felvázolják [...] széles értelmiségi és társadalmi hátterét."
Segítsünk mi is a folyóirat által említett úgynevezett neohorthysta történetírásnak, és illusztráljuk néhány halotti anyakönyvvel az említett hátteret.



Tapolca, Szabó Jánosné, halál oka: elvérzés vetélés után - hasbarúgták a viselős asszonyt a hős kommunisták. Kerékjártó Kálmán direktóriumi elnök túszokat szedett. őket székely katonák szabadították ki egynapos fogság után.




Entzbruder Dezső két áldozatáról,Drimmel Máriáról és Buczolich Jánosról már írtunk. Nem árt felidézni emléküket : kiderült, hogy gyilkosukhoz a minden szempontból jobb sorsa érdemes Baranyi Ferenc verset írt. Lássunk egy részletet belőle : "Ne lőj a zongoristára/elég, ha a kezét töröd./Csak a kezét, hogy meg ne sántuljon!/Csak a kezét, hogy bukjon fel/a billentyűsoron!/[...]Semmi, ami ripityává zenghetné/az eszmélet tétova előremozdulásának/nyúlós rettegésből kövesült, néma torlaszait!"  Entzbruder halálának körülményei tisztázatlanok, bizonyos, hogy fehérek ölték meg, a kommunista hagyomány szerint kalapáccsal összetörve a kezét.
Lehessen a történetíró ennyire szubjektív: ha igaz volt a kalapácsozás - a két ártatlan gyerek véréért legalább ennyi jár.

Páhi, az 1911-ben született Hejszán Ferenc "ellenforradalmár". Neve rajta van a megosztó emlékművön.



Eger, az 1910-ben született Prókai Erzsébet.



Rácalmás. 22 és 17 éves áldozatok.

Solt. Huszonéves egyszerű parasztok az áldozatok.




Solt. A húszéves Szabó József után még a 161-es számig sorjáznak az áldozatok. 



 Szelevény. A 17 éves Varga Nándor az áldozat.




Szekszárd. A halott az 1909-ben született Klézl Julianna. Fejlövés.

Szerintünk a kérdéskör illusztrálásához ennyi épp elég volt.