A Bandera-jelenség

Drohobycz/Drogobics, városháza 2012-ben nem gondolták volna, hogy a felirat nemsoká más értelmet is nyerhet
A városháza stílusa a - már Teschenből ismert - bécsi városházát mintázza : a régi Monarchiában járunk.

Szerte Ukrajnában - inkább a nyugati - városokban gyakran találkozhatunk egy rendszerint ballonkabátot viselő figura szobrával, és a róla elnevezett közterületekkel. Sztepan Andrijovics Bandera személye és története is érdekes szimbóluma lehetne a változó múltnak, és nem véletlen, hogy az összehasonlításokat kedvelő kurzustörténészek nem szokták említeni.

Sztepan Bandera, Ukrajna hőse. Drogobics/Drohobycz, 2012.
Ezt a címet Viktor Janukovics elnök adományozza neki.

Bandera életútja pontosan ugyanolyan kanyargós mint a huszadik század, amit végigélt. Mostani történetünk szempontjából a legfontosabb időszak számára 1941-ben következik be, amikor Németország megtámadja a Szovjetuniót. Bandera ekkorra már az Ukrán Nacionalista Mozgalom (a mindimáig létező, és egyre ismertebb OUN) vezetője és kezdi szervezni az Ukrán Felkelő Hadsereget (UPA).

Dicsőség az UPA-nak! Drohobycz/Drogobics, 2012

Dicsőség Hitlernek! Dicsőség Ukrajnának !
Deutsche Wochenschau, 567, 1941. július

Ugyan Banderát 1942-ben koncentrációs táborba küldik, Roman Sukevics vezetésével az UPA tovább gyarapodik (legnagyobb létszáma kb. 100 ezer fő). Ebben az évben pedig hozzálátnak az ekkor még nemzetiségileg és nyelvileg is sokszínű Ukrajnában (szinte pontosan azon a területen, ahol a mai állam is fekszik) az etnikai tisztogatásnak. Az UPA számlájára írható a frissen elfoglalt nyugat-galíciai, a lengyel Kresy lengyel lakosaiból legalább kétszázezernek elpusztítása, a Kelet-Ukrajnában, a Dnyeszterig egészen őshonos lengyel településszigetek lakosainak elpusztítása - amivel egyébként Sztálin 1936-38-as "művét" teljesítik be. A fent említett időszakban Sztálin legalább hatszázezer, 1939 előtt is szovjet állampolgárságú lengyelt pusztíttat el. Ugyanígy gyilkolja az UPA a zsidókat is. 

Az UPA később kétfrontos harcot folytat a németek és a szovjetek ellen, a háború után egészen az ötvenes évekig partizánharcot folytatnak a szovjetek és a lengyelek ellen.

Bruno Schulz emléktáblája Drogobicsban.

Most sokan hátra is dőlnek és úgy érzik, hogy kaptak egy kerek történetet. A változó múltban - a valóságban - azonban nincs ilyen.

Sztepan Bandera utca Drogobicsban ...

... mellette Sólem Aléchem utca.

A szerző felvételei.

 

Ha visszaugrunk nem egészen hét évet az időben, elérkezünk az ukrán nemzet egyik legnagyobb tragédiájához, a Holodomorhoz. Az 1932-33-as években, részben a termelés erőltetett fokozása, részben tudatos "kulák"pusztítás szándékával, központilag szervezetten több millió embert pusztítottak el Ukrajnában. Az események története viszonylag jól dokumentált - azonban egy dologról mindig megfeledkezünk: azokról a hosszú hónapokig tartó mindennapos élményekről, amelyeket az éhenhaló emberek látványa jelenthetett a lakosságnak, és azokról a lelki sérülésekről amelyek mindenkiben megmaradtak. Hét esztendő nem olyan nagy távolság az emberi emlékezetben : már talán érthető mindaz, miért is fogadták dicsőségtáblával a bevonuló német hadsereget.
Természetesen ez nem mentség semmire ami 1941 és 45 között történt később - ez a magyarázat. Ne felejtsük el, hogy az állattá tett emberek állatként is fognak viselkedni.
A fiatal ukrán állami lét ellentmondásosságát jól példázza a Bandera utca melletti Sólem Aléchem utca. A most kiforró ukrán kulturális tudatnak éppen ezért része Bogdan Hmelnickij (akinek a politikája egyébként legjobban inkább az oroszoknak használt) mint az orosz- és lengyelellenes Bandera. Bízzunk benne, hogy a kialakuló ukrán kulturális tudatban úgy kapnak helyet ezek a személyiségek, hogy valós értékelésük megmutatásához nem kell alternatív blogot indítani.