1920 - Életkezdés a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban

Amikor 1918. október 29-én a horvát szábor kimondta az elszakadást a Monarchiától, kevesen gondoltak arra, hogy ez az első alkalom utolsó is egyben, amikor a horvátok önállóan döntenek. Ugyanis a magyar történetírásban még egyelőre fel nem fedezett Szvetozár Pribicsevics - akiről Bajza József akadémikus írt sokat, és e bejegyzés alapja is Bajza cikkei - azonnal gyakorlatiasan kézbevette az irányítást Zágrábban. Behívta a szerb katonaságot és horvát szabadcsapatokat szervezett. Ez az erő elég hatásos volt ahhoz, hogy a horvát nemzeti tanács kimondja az egyesülést november 24-én. 1918. december 1-én a deklarációt egy küldöttség dr. Ante Pavelics (nem azonos az usztasa vezérrel)  vitte Sándor régens elé, aki elfogadta az egyesülési nyilatkozatot. A horvátok egy része december 5-én puccsal reagált, de ezt a szerbek már le tudták verni, így az egyesülést a szerb parlament 1918. december 29-én kimondta.

A Szerb-Horvát-Szlovén Királyság első kormányát Sztojan Protics vezette, ahol Pribicsevics belügyminiszteri rangot kapott. A 20 miniszter közül egyébként 13 volt szerb, 4 horvát, 1 bosnyák, 2 szlovén. 1919. január végéig leváltották az összes Monarchiából maradt tisztviselőt (utolsónak az 1917 óta hivatalban levő Mihalovics horvát bánt). Ugyan 1919. márciusától az ideiglenes nemzeti képviselet ellenőrizte a kormány munkáját, a valóságban azonban pártszervezéssel foglalkoztak. Ekkor alakultak ki a későbbi Jugoszlávia belpolitikáját meghatározó pártok : a szerb radikális, demokrata, földmívespárt, a horvát parasztpárt, valamit a régi jogpárt utódja, a szlovén néppárt, liberális párt és a Délszláv Muzulmán Organizáció.

Az ország azonnal megrázkódtatások sorozatát szenvedte el, így nem sok idő maradt a parlamenti kultúra kialakítására, a horvátok diplomatikus és erőszakos módszerekkel követelték az önrendelkezést. 1919. augusztus 19-én a Protics kormány megbukik, helyre a Davidovics kormány kerül.1920 február 17-én újra Protics alakít kormányt, de ez megint megbukik. A május 30-án megalakult Milenko Vesznics kormányzat megalkotja a választójogi törvényt, amelyben e kitétellel : akik a trianoni és a saint-germaini béke alapján opciós joggal bírhatnak, nem választhatnak - a magyarokat és a németeket gyakorlatilag kizárják a választásból. Így a november 28-án lezajlott választásokon sem a magyar, sem a német, sem a - hivatalosan el nem ismert - bolgár kisebbség egyáltalán nem kapott képviseletet.

1920 - Magyar életkezdés Erdélyben

Sorozatunk első, felvidéki részében már utaltunk arra, hogy - teljesen érthetetlen módon - az 1918-as magyar társadalom minimális aktivitással kezelte az ország egyre súlyosbodó helyzetét. Erdélyben, november 1-én, a pesti forradalom hatására Kolozsváron is megalakul a Nemzeti Tanács erdélyi bizottsága Apáthy István professzor vezetésével, utána közel két hónapig érdemlegesen nem történt semmi. (Ami azért is furcsa, mert Apáthy István későbbi tevékenysége azt mutatja, hogy a professzor nem volt passzív alkat.)

Nem indultak be az önvédelmi reflexek a belgrádi fegyverszünet hírére, a november 24-én meginuló román intervenció hírére sem, a gyulafehérvári gyűlés hírére sem. A passzivitás jelzésére két megdöbbentő adat : a gyulafehérvári gyűlés kb. húszezer embert tudott fegyverbe állítani, hasonlót az inváziót végző román hadseregéhez. December 22-én százezer ember tüntet Kolozsváron azzal a jelmondattal, hogy "Erdélyért életünket és vérünket" - két nappal később a román hadsereg minden különösebb fennakadás nélkül elfoglalja Kolozsvárt, január 17-én pedig le is tartóztatják Apáthy Istvánt (1920 januárban engedik csak szabadon)

Ezek után nem különösebb csoda, hogy ugyanazok az eszközök, amelyeket a cseh hatóságok alkalmaztak Szlovákiában, Erdélyben is különösebb gond nélkül végrehajthatóak voltak, a leventeper kivételével ellenállás nélkül. Sőt, még súlyosabb következményekkel is jártak: májusban a magyarok nem vettek részt a választásokon, így a politikai képviselet szervezése csak későn, december végén kezdődött meg. (Közben a Monitorul Oficial már közli szeptember 21-én a trianoni szerződés ratifikálását.) Kolozsváron Grandpierre Emil kezdődött a Magyar szövetség megszervezése, de a tényleges tevékenység csak 1921. júliusban kezdődik - amit egyébként októberben betiltanak. Januárban a munka újrakezdődhet, de a Szövetséget 1922. októberben végleg betiltják. 1922. februárjában közben hat mandátumot szerez a Ferencz József püspök vezette Magyar Nemzeti Párt a választásokon.

Az időhúzás, a nehézkesség meg is hozta  a maga eredményét : Bratianu 1923-as alkotmánya már - az egyébként érvényes kisebbségvédelmi szerződések ellenében - már egy homogén nemzetállamot definiál. Ezen már az sem segített, hogy a csucsai paktum október végén 28 parlamenti helyet biztosított a magyar pártoknak.