Millerandnál

Láttunk már példát Ady emberi minőségére, hogyan követelte a "geszti bolond, úrnak magyarnak egyként rongy" segítségét házasságához, de nem érdektelen publicisztikai munkáit is átnézni más szemmel. A Jóslások Magyarországról című kötet, amelyet  Féja Géza szerkeszett - akinek sajátságos pályája az 1937-es bírósági ítélettől a háborús bűnösök listáján át vezetett a piedesztálra, tehát szintén adys, illetve gerinctelen huszadik századi - tartalmaz sok olyan cikket amelyre politikai okokból sokan hivatkoznak, de óvatosan nem ismertetik a teljes tartalmat.

De adjuk át a szót Adynak, a Budapesti Napló 1907/83-as számából lássuk mi történt Millerandnál. Talán róla köztudott : ő azonos a Millerand levél szerzőjével, amelyet 1920. májusában küldött a magyar békedelegációnak azt kilátásba helyezve, hogy a békeszerződés hibái orvosolhatóak lesznek - mialatt egy másik, titkos levélben, a győztes hatalmak képviselőinek tudomására hozza, hogy erre egy másodpercig sem gondol komolyan.

Alexandre Millerand (1859-1943)

Az idézet kiemelése tőlem származik.

MILLERANDNÁL

Millerand bölcs ember, Millerand boldog ember, Millerand várakozó ember. Nagyon piros, nagyon rövidnyakú, tömzsi és eleven : ez a baja. De ha a guta meg nem üti, legalább is miniszter- elnök lesz. Mivel azonban gőgös, bölcs, sok jövedelmű úr, lehet, hogy nem. is kell már neki egy kis miniszterelnökség. Nagyobbra lát, valószínűen többet akar az ebadta, ravasz szocialista, az exminiszter. 

Amikor miniszterséghez jutott, ez nem volt kicsi szenzáció Európában. Amikor az ortodox szocialisták kiátkozták, ez nem volt nagy szenzáció — neki. Egy új, szociáldemokrata Jézus nem fogadná öt jámbor, rajongó halásztanítványai közé. Más legény ez, a bona- partei iskolából való : egy paraszti vérű, forradalmár XIV. Lajos. Ezt olvasom le tisztán az arcáról: nem elhasznált race-nak az embere. Akaratos, erős, egészséges, jóétvágyú, nagyravágyó. 5 ő maga sem elhasznált ember, nem az semmiképpen. 

Bejutni az elegáns palotába, mely a Palais-Bourbonhoz jel- képes közelségben van, nem könnyű. Inasok között, vesszöfutásban ér el az ember az elegáns várakozőterembe. S azután, mivel várakozó bajtársaink számosak, de unalmasak, képeket nézünk. Vegyes, kissé megbízhatatlan ízlésre vallanak a képek, a szobrok, a csecse- becsék. De vannak közöttük pompás darabok, a bútorok helyesek s a szönyegek keletiek, régiek és igaziak. 

Egy titkárszobán s egy komoly titkáron vágjuk keresztül még magunkat. Kedveskedve, apró , ravasz, kutató , kacagó és okos sze- meit Íriss pillantásokkal belénk szegezve, jön elénk végre Mil- lerand. 

És mégis meg kell írnom, hogy Vörös László jut azonnal az eszünkbe. Nem éppen forotgráfiai hasonlatosság miatt talán, de föltétlenül ő, nem tudom miért, mégis. Szíves, gáláns francia, de fagyaszt, ha a legmelegebben mosolyog is. Erejét, egészségét élvezi valószínűleg titokban, állandóan. Ha ügyvédi dolgokról beszél, ha újságügyről, ha politikáről. És keveset beszél, egy mosoly, egy hunyorgás, egy-egy majdnem pajkos nyelés olykor az Ő ítélete. Szinte mondja, mondja minden arcidege.  Én nem akarok beszélni, mert a beszéd elszólásokra csábít. 5 csak nem gondolja ön, hogy aki esetleg elnöke leend a francia köztársaságnak, elkezd locsogni mindenről, mint egy bőbeszédű kávéházi törzsvendég?k Tud mindent, mint ahogy az ilyen erős és minden jóra felkészült emberhez illik.

Mikor elzokogom neki Magyarország szomorú, feudális állapotát, a ki sem épült magyar társadalom züllését, a gazdasági és kulturális inséget, akkor is csak bólint mosolyogva. Talán azt jelenti, hogy ő is tudja mindezt, talán mást

Voltaképpen második vizitem ez már nála. Köszönö vizit, amiért a Budapesti Napló részére ezer dolga között s ezer princí- piuma mellett is cikket adott annak idején. S mihelyt nem beszélek vele kényesebb dolgokról, egyszerre beszédes lesz. Úgy búcsúzik, mintha én most őt szörnyen leköteleztem volna. S hogy elmegyek, még egy hosszú óráig érzem az irígylendő, ép, nagy egyéniség léleknyomását. Ez az erő: ez a magát szabályozni tudő, az élet adományaira okosan számító , akarni, hallgatni és várakozni képes.

A történésznek objekítvnek kell maradnia, nem lehet érzelmeket kinyilvánítani. Hadd férjen azért bele ennyi: örökségnek még mindig itt van minden második sarkon Ady, József Attila, Dózsa György stb. utcák, az ideológiai utcanevek terhei, mialatt nincs közterületünk elnevezve mondjuk Pilinszkyről, Nagy Lászlóról, Sánta Ferencről, de említsük akár Jávor Pált, Tolnay Klárit, vagy az Ady-verseket tűzben szavaló Latinovits Zoltánt, aki talán épp a "szomorú, feudális ínség" álbűnét magára vevő társadalmi rétegből származása okán pusztította magát ...

Az 1907.27 törvénycikk (Lex-Apponyi) parlamenti vitáiból

Ismertettük már a Lex-Apponyi végrehajtási utasítását teljes terjedelmében, azonban nem érdektelen beleolvasni a parlamenti szócsatákba is. Szándékosan szubjektivitással emelünk ki bizonyos hozzászólásokat - mégpedig a kötelező magyaroktatás tárgyában - nem titkoltan azzal a céllal, lássuk milyen típusú és hangnemű felszólalások történtek. (Talán meglepő módon egyébként a  tárgyalás tartama jó kétharmada inkább egyházi és a tanítói bérezéshez köthető témákról szólt.) Érdemes lehet végiggondolni, hogy magyar "elnyomás", "erőszakos magyarosítás" világa után a később az utódállamokban szerepet játszó politikusok parlamenti felszólalásaikban hogyan reagáltak volna hasonlókra.

Katus László tollából született már jó elemzés a nyelvtörvény parlamenten kívüli reakcióiról, azonban sajnos a két legfontosabb dolog - mondhatni mint rendesen - hibádzik az elemzésből. Az első szokásos a összehasonlítás Ausztriával, ahol valóban kevéssé változtak a nemzetiségi arányok, csak épp újfent elfelejtjük hogy Ausztria önálló tartományokból álló birodalom volt, évszázadok alatt kialakult regionális tradíciókkal. Vegyül észre az osztrák - nevezzük így - irredentizmus hiányának tényét mondjuk Prágára vagy Krakkóra esetleg Lembergre, és vegyük észre a létező tényét Dél-Tirolra amelyről már írtunk más fórumon. A Dél-Tirol iránt tanúsított oszrák érzelmek pontosan azonos forrásból fakadnak amely az integer Magyarország irányában tanúsított érzelmek forrása.

Meg kell értenünk a részben ebből következő másik hiányzó elemet : a Magyarország ellen miniumum a XVIII. század végétől tanúsított román, pánszláv szeparatizmust. A magyar államiság és kultúra azonban fix erővel kötődik időhöz, területhez. Bethlen István mondja ki a lényeget : "Mi nem tartományokat vesztettünk el, bennünket feldaraboltak."

Ezzel az ismerettel lássuk a parlamenti vita részleteit.

1907. április 5.

Meczner Béla [...] És most, t. ház, e szavaimmal mintegy összefűzve, összekapcsolva, méltóztassék megengedni, hogy ugy Polit Mihály t. képviselőtársamnak, mint összes nemzetiségi képviselőtársaimnak felelhessek e törvényjavaslattal szemben tanúsított állásfoglalásukra. (Halljuk ! Halljuk !) 

Meczner Béla

Én, t. ház, e törvényjavaslat egyik legnagyobb, legszebb indokát, egyik legkiemelkedőbb, legmagasztosabb jellegét abban látom, hogy a magyar nemzeti érdekeknek, a magyar nemzeti szempontoknak megerősítését, a magyar nemzeti nyelv terjesztését, érvényesülését a lehető legszilárdabban, legerősebben, de hozzáteszem, a lehető leghumánusabban akarja érvényesíteni. Oly humánus alakban, hogy egyáltalában nem tudom felfogni azt az óriási felzúdulást, azt a nagy demonstrácziót, a melyet önök e javaslattal szemben kifejtettek és kifejteni óhajtanak. Az önök heves ellenzésének ezen jogosultságát és igazságát senki sem fogja elismerni. (Élénk helyeslés.) Ez a javaslat a nemzetiségeknek, vagy önöknek, mint nemzetiségi képviselőknek érzékenységét egyáltalában nem sérti. Igaz ugyan, hogy e javaslatban egy erős törekvés van, a melyet azonban sem önöknek, sem senkinek . . . (Zaj. Elnök /Justh Gyula/csenget.)
Vlád Aurél: Természetellenes törekvés.
Elnök: Eelkérem a képviselő urakat, méltóztassanak a szónokot csendben meghallgatni. A közbeszólást tiltják a házszabályok és ha méltóztatnak továbbra is zavarni a szónokot, névszerint fogom megnevezni a közbeszóló képviselőt.

Justh Gyula

Meczner Béla: A mint mondottam, van ennek a javaslatnak egy nemes inteneziója, a melyet azonban sem önöknek, sem egyáltalában senkinek nem szabad kétségbevonnia.
Vajda Sándor: Azt mi ítéljük meg.
Meczner Béla: A magyar haza minden egyes lakosának a magyar haza iránti szeretetéből és hódolatából kifolyó kötelessége a magyar nemzeti nyelv elsajátítása.
Vlád Aurél: Ezt tagadjuk ! (Zaj.)
Elnök (csenget): Vlád Aurél képviselő urat kérem, hogy csendben hallgassa a szónokot.
Meczner Béla: E törvényjavaslatban általában nincsen semmi sérelem. Ebben csupán a mód és alkalom van meghatározva és erélylyel keresztülvive, a melylyel a magyarországi népiskolákban a magyar gyermekek a magyar nyelvet elsajátítsák, önök elől t. képviselőtársaim egyáltalában nincs elzárva az ut, hogy saját nyelvüket tovább fejleszszék. Hozzanak nagyobb áldozatokat, virágoztassák fel kultúrájukat, ezt a jogot soha senki nem vonja meg önöktől. Arra azonban egyáltalában nincs joguk, hogy mindenféle demonstrácziókkal huzzákhalaszszák e javaslat tárgyalását akkor, a mikor 22.000 tanító várja ezt a fizetésfelemelést. Arra egyáltalában nincsenek feljogosítva, hogy az önök híveit, vagy a mint Maniu képviselő ur mondotta, az önök népét izgassák. És engedje meg Maniu t. képviselőtársam, a ki az állami tanítókról szóló javaslat tárgyalásánál többször mintegy kihivólag használja ezt a kifejezést: »az én népem«, hogy erre én is megjegyzést tegyek. Magyarországon sem nemzetiséget, sem egyes vidékeket külön csoportosítani, külön elnevezéssel illetni egyáltalában nem lehet. Magyarországon, hazánkban ez a fogalom, ez a kifejezés »néjx<, a magyar nemzet minden egyes polgárát és lakosát illeti, a melyhez tartozom én is, és Maniu Gyula t. képviselőtársam is. (Helyeslés.)
Vlád Aurél: Hazafias teória !
[...] Goldis László [...] Megvádolja a t. előadó ur a felekezeteket, hogy nem a kultúrát ápolják, hanem a nemzetiséget. Bűn-e az, hogy pl. a görög-keleti román egyház, a mely az alaptörvényben is görög-keleti román nemzeti egyháznak van beiktatva, a mint Polit t. barátom is kifejtette, bün-e az, ha a görög-keleti román nemzeti egyház az ő felekezeti iskoláiban a román kultúrát is, a román nemzetiségi kultúrát és érdekeket is, a tőle telhető erővel, anyagi áldozatokkal műveli és ápolja? (Mozgás.) 

Vasile Goldis

[...] Sajátságos, hogy épen azokról a padokról hangzott fel az állami oktatás kizárólagosságának szüksége, a melyekről azt mondják, hogy a demokráczia szolgálatában állanak. (Zaj.) Én, t. ház, nem ismerek különféle nemzetiségi, felekezeti demokrácziát, mert szerintem a demokráezia csak egy lehet. Azok, a kik meg akarják vonni a szülőtől azt a jogot, hogy gyermeke nevelésére befolyást gyakorolhasson, nem igazi demokraták, mert a demoszhoz elsősorban a szülő tartozik. Az a démosz pedig, a mely nem a családhoz tartozik, anarchista démosz. Az igazi nép alapját a család kell hogy képezze. A hol a család kötelékeit bontogatják, ott az állami élet igazi alapjait bontogatják. (Igaz 1 Ugy van !) Tehát a demokrácziának nem őszinte barátai azok, a kik azt mondják, hogy el kell venni a társadalomtól, a szülőtől, a felekezetektől azt a jogot, hogy a nevelésre befolyást gyakorolhasson.
[...] De fel fogom olvasni az önök által igen nagyrabecsült és általunk is igen tisztelt személyiségnek szavait, a ki, fájdalom, nemrég elhunyt, s a ki igen szépen fejezte ki azt a gondolatot, hogy a gyermeket nem lehet másképen fejleszteni, mint azon mag szerint, a mely neki az életet adta. (Halljuk! Halljuk! a nemzetiségiek padjain.) Epén ugy, a mint nem lehet a körtefának megparancsolni, hogy almát teremjen, épen ugy nem lehet a román gyermeket ugy formálni, hogy magyar legyen. (Ellenmondások és derültség halfelől. Helyeslés a nemzetiségiek padjain.)
[...] Ausztriában az iskolai alaptörvény kimondja, hogy minden népnek gyermeke a saját anyanyelvén tanittassék az elemi iskolában. Ugyanezt kimondja Belgiumban a »Réglement de programme-type«. Belgiumban tulaj donképen csak községi iskola van. 1897-ben az állam egyprogrammtipust szerkesztett a népiskolák számára, ez a legújabb iskolai törvény. Ennek kereteiben minden község maga intézkedik községi iskolájáról. Itt a harmadik fejezetben ki van mondva, hogy az előadási nyelv a flamand, franczia vagy a német, a szerint, a mint a községi viszonyoknak legjobban megfelel.
Tehát Belgiumban is, a hol három nemzetiség lakik együtt, szintén a pedagógiai igazság dominál, ott a gyermekeket az elemi népiskolában a saját anyanyelvükön oktatják.
[...] Egy múltkori beszédemben kimutattam, hogy mióta a dánokat ilyen erőszakos utón akarják elnémetesiteni, azóta a nemzeti érzület még jobban lángra kapott Schleswigben és Posenben a dánok és lengyelek között, olyannyira, hogy ma már a kis gyermekek is kény telének sztrájkba lépni. (Derültség. Zaj.)
T. ház ! Gondoljuk meg jól, hogy Magyarországon is elkövetkezhetik az az idő, a mikor, — ha ilyen erőszakos módon akarják önök elérni azt, hogy a magyar nyelvet mindenki tanulja meg, — a helyett, hogy — a mint mindannyian kívánatosnak tartjuk — a magyar nyelvet megszerettetnék, gyűlöltté teszik azt, és itt is megteremthetik a sztrájkot, a mitől az isten óvjon meg bennünket.
[...] Sokszor gondolkoztam azon, hogyan lehetne röviden, rövidre fogva kifejezni a nem magyar nyelveknek joghatárait Magyarországon. És találtam egy szerenesés formulát, a mely, azt hiszem, teljesen preczize kifejezi azokat a határokat, (Halljuk ! Halljuk !) a melyeken belül okvetlenül el kell ismerni a nem magyar nyelveknek jogosultságát Magyarországon.
Ezt én akkép fejezem ki, hogy : minden nép a maga nyelvén műveltessék, minden nép a maga nyelvén nyerje meg a maga közigazgatását és minden nép felett a maga nyelvén bíráskodjanak. (Zaj.) Hogyan értem én ezt? Ugy értem, hogy az oktatás az illető nép nyelvén történjék, kizárólag az elemi oktatás, de a felsőbb fokokban is, egész az akadémiai képzésig, nevezetesen a középiskolákban is gondoskodás történjék arról, hogy az illető nép a saját anyanyelvén is művelhesse magát. (Zaj.) Ez vonatkozik a művelődésre. Micsoda jogot követelünk mi a nem magyar nyelveknek? Azt, a melyet a törvény is különben kiköt, hogy minden növendék a maga anyanyelvén nyerjen oktatást, az állami iskolák kizárólagos oktatási nyelve csakis a gyermekek anyanyelve lehessen.
De menjünk tovább, A közigazgatástól azt követeljük, hogy a közvetlen érintkezés a néppel annak a nyelvén történjék, ugy Írásban, mint szóban. Megköveteljük azt, hogy attól a hivatalnoktól intézményszerűieg kívánják meg, hogy a nép nyelvét értse, de ne bízzák kényére-kedvére.
[...] Ez a magyar haza mindazoké, a kik itt laknak. Épen ugy hazája ez a szerbeknek, a kik itt laknak, mint a románoknak, a tótoknak. (Felkiáltások : Mint magyar állam/polgároknak!)
Igazán nem hazafias dolog azt a gondolatot ébreszteni fel a magyarországi nem magyar népeknél, hogy saját hazájukban saját nyelvükön nem boldogulhatnak. Ez olyan képtelenség, a melynek párját nem találom sehol. (Zaj.)
Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Az idő amúgy is előrehaladt, ne méltóztassanak tehát a szónokot zavarni.
Goldis László : Azt a különös helyzetet teremti ez, hogy Magyarországon a polgárokat két osztályba lehet osztani. Vannak I. osztályú és II. osztályú polgárok. (Felkiáltások : Ezt már hallottuk !) Azon szerencsétlen nem magyar népek ugyanis, a melyek egész tömegekben nem tudnak magyarul, ahhoz, hogy I. osztályú polgárokká lehessenek, meg kell, hogy tanuljanak még egy második nyelvet. Hol van itt a jogegyenlőség ? Hiszen akkor a magyaroktól is meg lehetne kívánni, hogy tanuljanak meg németül is. Azt mondják, hogy erre azért van szükség, hogy a nép gyermekei is hozzájuthassanak az állam jótéteményeihez, hát én nem tudom, hogyan lehet a nyelv utján jótéteményekhez jutni.
[...] Egy olyan embertől mégis fogok felolvasni valamit, a ki nagy soviniszta hirében áll, és ez Jancsó Benedek, a kiről tudjuk, hogy erős magyar érzésű ember, sőt a soviniszta áramlatnak is kifejezője. Ez »A dákóromanizmus és a magyar kulturpolitika« czimű művében ezeket irja (olvassa) : »Mentől többet és behatóbban foglalkozom a román nemzetiségi kérdéssel, annál szilárdabb lesz bennem a meggyőződés, hogy a magyar nemzetnek a legtávolabbról sem áll érdekében kisérletet tenni, hogy a románságot nemzetiségétől megfoszsza.« (Felkiáltások : Ezt nem is akarja senki!)
»Sőt ellenkezően, egyenes érdekünk, hogy a románok e hazában, mint románok és mint magyar állampolgárok egyformán jól érezzék magukat. . .« (Helyeslés a baloldalon.) — tehát nem mint magyarok, hanem mint románok — (olvassa) : ». . . hogy nemcsak önerejükön, de a magyar állam és nemzet segítségével is erősödjenek nemzetiségben, vagyonban és kultúrában és hogy mindezért a nyújtandó testvéri támogatásért, a mi jól felfogott érdekünk tőlük sem többet sem kevesebbet nem követelni, mint tiszta hazafiságot és őszinte ragaszkodást a magyar államhoz«. (Élénk helyeslés. Zaj.) [...]Üres beszéd az, hogy mi veszélyeztetjük a magyarságot és az államot. (Ellenmondások.) Soha a román népnek semmiféle tettével nem lehet azt bizonyitani, mintha a hazának romlására tört volna. (Ellenmondások.)

1907. április 6.

Manojlovics János [...] Mi, t. képviselőház, nemcsak nem ellenezzük a magyar nyelv tanítását, sőt ellenkezőleg, szeretjük, ha népünk megtanul magyarul. A mi népünk pl. oly helyen, a hol más nemzetiségek is laknak, elsajátítja azok nyelvét s nem szokatlan, hogy írni olvasni nem tudó földmives 3—4 nyelvet beszél; megtanulja nem az iskolában, hanem az élet iskolájában.
[...] Ara legyen az iskola is a nép segítségére a nyelv elsajátításában, de a nyelvtanulás ne legyen akadálya az általános elemi ismeretek elsajátításának. Jelen törvényjavaslat következményeképen azonban én népünk szellemi hátramaradottságát, pozitív tudásának csökkenését látom és azt, hogy népünk ekkép korlátoltabb gondolatait nemcsak magyar nyelven nem fogja tudni szabatosan kifejezni, hanem egyetlenegy nyelven sem.
metódus. Mi a magyar nyelv megtanulása felé irányzott törekvést nem ellenezzük, de igenis ellenezzük azt, hogy a magyar nyelv megtanulása mint eredmény, a nem állami népiskolák létének conditio sine qua non-ja legyen. Annyi tantárgy mellett, a melyek magukban véve is a gyermekek túlterheltsége folytán vagy redukálandók lennének, vagy a modern államok mintájára hat évről nyolczra lennének megosztandók, még azt is megkövetelni az elemi iskolától, hogy egy nyelvre tökéletesen megtanítsa a gyermekeket, nem egyéb, mint oly feltételhez kötni a nem állami iskoláknak létét, a melynek ők megfelelni nem képesek, szóval, ez is gróf Csáky szavai szerint: az államosításnak egy burkolt neme.
Mindez csak azért történik, mert önök abban a tévhitben vannak, hogy a hazaszeretetnek terjesztése csakis a magyar nyelv terjesztésével érhető el, hogy a magyar nyelvnek terjesztése, térfoglalása egyúttal a magyar állameszmének is térfoglalása, hogy hazafi csak oly magyar állampolgár lehet, a Id magyarul beszél. [...]
Leitner Adolf: T. ház ! Goldis t. képviselőtársam azt a szemrehányást tette a nem nemzetiségi képviselőknek, hogy rendszerint olcsó dicsőséget akarnak szerezni azzal, hogy folyton támadják a nemzetiségeket. Hát én igazán sávesen kerülném el a vitákat, azonban én ugy találom, hogy a mai viszonyok között, a midőn a nemzetiségek mindig olyan nagyon élére állitj ák ezt a kérdést, úgyszólván kötelessége mindenkinek, a ki felszólal, hogy ezen kérdésben is kifejezze álláspontját és megmondja nézetét. (Helyeslés a baloldalon.) Az ő ellenzésük a javaslattal szemben nézetem szerint egyedül és kizárólag azon alapszik, hogy ők tartanak attól, hogy e törvényjavaslat a magyar nyelv intenzivebb tanítását fogja maga után vonni. A többi kérdések, a melyeket ők felhoznak, csak dekoráczióképen, mellékesen érintik a dolgot. A mi nekik fáj, az tisztán az, hogy félnek a magyar nyelv hatékonyabb tanításától. (Felkiáltások a nemzetiségiek fadjain : Dehogy fáj !) 

Leitner Adolf

Én, t. ház, bármennyire nehezemre esik, kénytelen vagyok kimondani, hogy az általam nemzetiségi képviselőtársaim részéről észlelt ez a jelenség engem azért érint olyan nagyon szomorúan, mert ez mindinkább meggyőződésemmé érlelte azt a hitet, hogy az ő idegenkedésük a magyar nyelvtől azonos a magyar állameszmétől való idegenkedéssel. (Felkiáltások a nemzetiségiek fadjain : Nem igaz !)
Nagyon sokszor történnek itt olyan nyilatkozatok, a melyek valósággal Magyarország megfenyegetését tartalmazzák, ugy hogy gondolkozóba esik az ember és azt kérdezi, hogy hát ha nekem valakivel közös házam van, hogyan fenyegethetem meg őt azzal, hogy felgyújtom a házat. (Helyeslés a baloldalon és jobbfelöl.)

[...] Popovics György : Mi koaleált nemzetiségi képviselők küzdünk népeink javáért és iparkodunk önöket, t. képviselőtársaim, meggyőzni, hogy ügyünk igaz és igazságos is. Lehet, hogy egyelőre semmiféle eredményt nem érünk el, de azért ügyünk még nem veszett el, mert jönni kell egy jobb kornak, melyben az igazság hazánkban is győzni fog, valamint mindig győzött a világtörténelemben. Lehet az is, hogy ez a küzdelem még sokáig fog tartani és sok ártatlan áldozatot fog követelni, de lehet az is, hogy e küzdelemben még sok köny és, Isten ments, vér is fog folyni, míg az igazság győz.
Sümegi Vilmos: Szóval: fenyeget. Megfenyegeti a magyar nemzetet.
Elnök (csenget) : Csendet kérek ! (Halljuk
I Halljuk !) A képviselő ur ugy állította fel a kérdést, hogy lehetséges az, hogy ha ez a törvényjavaslat elfogadtatik, vér is fog folyni.
Popovics György: Nem ! Nem ! (Zaj.) Mást mondtam.
Elnök: Ne méltóztassék ily állításokat itt megkoczkáztatni, mert meg nem engedhetem, hogy a törvényjavaslat el vagy el nem fogadásának következményeiről ily fenyegető szavak hangozzanak itt el. (Zaj.)
Popovics György : Méltóságos elnök ur, eszemben sincs valakit fenyegetni, az nem is természetem és nem is volna értelme.
Elnök : De nem is lehet megengedni.
Popovics György: Azt mondtam : lehet, hogy ez a küzdelem még sokáig fog tartani, (Zaj.) hogy még sok köny és, Isten ments, én nem óhajtom, de talán vér is fog folyni. De mindez nem tőlünk függ, hanem az ország mindenkori kormányától és különösen a magyar államférfiak bölcseségétől és előrelátásától fog függni. (Mozgás.)
Elnök: Tökéletesen igy értettem az imént is a t. képviselő urat. Másként ezt magyarázni nem lehet, mint ugy, hogy ha e törvényjavaslat elfogadtatik, akkor, bár nem kívánja, de megtörténhetik, hogy vér fog folyni e miatt. Engedelmet kérek, azt meg nem engedhetem, hogy itt ily fenyegetés elhangozzék. Rendreutasítom a képviselő urat. (Elénk helyeslés.)

1907. április 8.

Vajda Sándor : Mi nem vagyunk ebben a kényelmes helyzetben. Nekünk nap-nap után érvényesítenünk kell a létért való nehéz küzdelemben ugy egyéni, mint nemzeti tulajdonságainkat; nehéz, keserű harczban keU erőnket edzenünk. És kérdem, ha majd évtizedek múlva folytatódni fog ez a harcz a magyarság és a nemzetiségiek között : lesz-e köszönet a jelenleg tárgyalás alatt lévő törvényjavaslatban, vagy sem ? Én azt hiszem, akkor, a mikor erre a nagy harczra kerül a sor, épen ennek a törvényjavaslatnak fogja köszönhetni a magyarság, ha nem lesz annyira edzve és előkészítve a küzdelemre, mint a mennyire edzett és előkészített lesz a mi népünk. (Mozgás.)
[...] Nem szeretek senkit sem támadni, de nem jó, ha az ember üvegházban lakik és a szomszédját kritizálja, hogy kővel dobálózzék. Ha nem lett volna olyan nagy a kivándorlás tőlünk, kérdés, nem lett-e volna nálunk is akkora gyúanyag, mint Romániában ? És egyről biztosithatom a t. képviselőházat, hogy Romániában vannak oly államférfiak és van oly generáczió, a mely meg fogja teremteni a jövő nagy Romániát. . . (Zaj.)
Szász József: Miért nem megy oda ?
Vajda Sándor ... az által, hogy deinokráczia tekintetében vetélykedni fog bármely liberális országgal, (Zaj.) mig a mi országunk akkor is elmaradottságban fog leiedzeni, mint a középkorban. 

1907. április 9.

Pop Cs. István : Ne csodálkozzék a t. képviselőház azon, hogy sokan szólunk ehhez az ügyhöz. Tekintsék csak meg a régi naplókat és megtalálják, hogy még a hetvenes években is, mikor sokkal kisebb jelentőségű törvényről volt szó, mindenki, a ki a nemzetiségiek közül az ellenzéken volt, hosszasan védte álláspontját, sőt azok a románok, a kik a kormánypárton foglaltak helyet, a legnagyobb nyugalommal, majdnem minden tételnél felszólaltak és megnyugtató nyilatkozatokat kaptak. Pedig akkor csak arról volt szó, hogy a magyar nyelvet, mint tantárgyat bevezették a népiskolába és nem volt meg az, a mit most a bizottság szigoritani akar és szigorított, hogy annak a népiskolába járó gyereknek magyar nyelven nem saját szükségleteinek megfelelőleg kell beszélnie, hanem tökéletesen kell magyarul tudnia. 

[...] önök tudják, hogy milyen szegények vagyunk minden vonalon, különösen Erdélyben ; ujjaikon számlálhatják meg azokat a vagyonos román embereket, a kik egy jóravaló itteni kereskedővel vagyon tekintetében versenyezhetnének. És ennek daczára talán nincsen széles Magyarországon olyan faj, a mely annyit áldozna a kultúrának, mint épen a román. (Zaj.) Ez a faj évszázadok óta teljesiti ezt a nagy kulturális missziót és egyetlenegy konkrét eset sem merült fel, a mely igazolná a hazafiatlanság vádját. És ha ez így van, akkor ezzel a kulturális munkájával megérdemelte azt, hogy az állam legalább három-négy évig előlegezze a bizalmat, a mig organikus törvénynyel véglegesen rendezzük közolrtatásügyünket. A román nép ma 3500 népiskolát tart fenn és áldoz erre a czélra évenként 2 millió koronát.
Trefort Ágost, a nagy soviniszta az 1861 május 22-iki országgyűlésen ezeket mondotta (olvassa) : »Bocsánatot kérek, ha felszólalásom kiindulási pontjául egy, a tárgytól talán távolfekvő eszmét használok: a státus-mindenhatóság eszméjét.* Ezt melegen ajánlom a mélyen t. közoktatásügyi miniszter ur szives figyelmébe.
»Ezen eszme kútforrása legnagyobbrészt a politikai bajoknak a kontinensen; mert ezen eszméből fejlődött ki azon nézet, miszerint az adminisztrácziónak mindenbe avatkoznia kell akként, hogy az az embert születésénél megragadja és a sírig üldözi, magáról azt tartván, hogy ő az egyedük üdvözítő. Sola administratio salvifica. E tan apostolai a Szent István koronája országaiban irgalmatlanul, experimentáltak s nehéz meghatározni, vájjon műtételeiknél az erkölcsi és jogérzet hiánya, vagy pedig a politikai ügyetlenség vitte-e a főszerepet. Viszont a mi a többi Magyarország területén élő népfajokat illeti — én azok fejlődését nemzetiségi irányban nem akarom akadályozni, mert valamint a nemzetiségek elnyomatása a szabadsággal össze nem fér, ugy rossz és czélttévesztő politika. Szerbek, oláhok, németek, szlávok és rutének vigyék saját municzipális ügyeiket saját nyelvükön, használják az iskolákban azon nyelvet, a mely nekik tetszik. En a nemzetiségek benső kifejlődését ugy kívánom tiszteletben tartani, mint a vallást, mibe avatkozni a státusnak joga nincs«
[...] Mi a jelen törvényjavaslattal megtámadva látjuk anyanyelvünket ós autonómiánkat. Még nem találkozott széles e világon pedagógus, a ki azt mondotta volna, hogy az elemi népiskolákban a tudás első ismereteit másképen lehetne tanítani, mint az anyanyelven. [...]


1907. április 10.

Simonyi-Semadam Sándor: T. ház! Nagyon röviden óhajtok szólni a javaslatról, mert hiszen tulaj donképen teljesen letarolt mező előtt állunk. A mi a javaslatban kifogásolni való volt, azt az előttem beszélt szónokok elmondották, a mi jó volt, azt kiemelték. A javaslatot én pártom nevében elfogadom, (Helyeslés.) elfogadom pedig különösen azért, mert tulaj donképeni főczélját, a nem állami tanitók anyagi helyzetének javítását eléri, és a valláserkölcsi nevelést határozottan biztosítja. Ez a vita meggyőzött bennünket arról, hogy Magyarországon tulaj donképen milyen végtelen nehéz azon a téren, a mely akár a vaUást, akár az oktatást érinti, olyan törvényjavaslatot alkotni, (Ugy van !) a mely egy sereg ellenkező érdeket ne érintene. [...]

Simonyi-Semadam Sándor

Es a mennyiben ezen törvényjavaslat ellen aggályaink vannak — és nem tagadhatjuk el, hogy vannak aggályaink — azok tulaj donképen két főcsoportra oszlanak. Az egyik csoportba az tartozik, a mit a financziális téren való szűkmarkuságnak szabad talán nevezni, a nélkül, hogy erősebb kifejezést akarnék használni; a másik szempont pedig az, a mely a felekezetek autonómikus jogkörét érinti. Mert nem tartom sérelemnek azt, a mit a nemzetiségiek felpanaszolnak. Mert ha a magyar nyelv terjesztésének és a magyarság szupremácziájának bármiképen is meg tudjuk adni az alaj>ját, akkor hajlandók vagyunk az emiitett sérelmeket elszenvedni, hajlandók vagyunk mindannyian áldozatokat hozni azért a nagy eszméért, a melyet a nemzetiségi képviselők elutasitanak.
T. ház! Ez- a törvényjavaslat nem magyarosit valami erősen. Nem tesz mást, mint, hogy a legkisebb jogos magyar igényeket a legszűkebb mértékben megvalósítani törekszik. (Igaz! TJgy van!) Mert hiszen az kétségtelen dolog, hogy a nemzetiségeknek a legprimitívebb kötelességük azzal az állammal szemben, a melyben kultúrájukat ezer esztendőn át sértetlenül megóvták, a melyben ily hosszú időn át soha egyetlenegy falut erőszakkal meg nem magyarosítottak : hálájuknak azt a minimális részét róni le, hogy gyermekeik saját nemzetiségi anyanyelvükön kivül tanulják meg az ország nyelvét is. (Igaz! TJgy van! a baloldalon.) Ez a törvényjavaslat nem zárja ki a nemzetiségiek anyanyelvének érvényesülését, ós önöknek csak hasznukra fog válni, — hasznára a nemzetiségi ajkú népnek is — ha megtanulnak magyarul.Én attól félek, t. ház, hogy csupán olyan szempontok vezetnek itt egynéhány urat, hogy ők lehessenek jövőre is kizárólagos vezetői és barátai a nemzetiségi népnek, (Igaz! TJgy van! a baloldalon.) hogy ahhoz a néphez a magyar ember, a ki csak magyarul tudna velük beszélni, ne férkőzhessek, s ne mutathassa meg neki, hogy ez a haza édes hazájuk nekik is, nemcsak minekünk. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) [...]
Bethlen István: A mi a román nemzetiségi kérdést illeti, legyen szabad érintenem — legalább röviden — azon okot is, a mely ezt előidézte. Meggyőződésem szerint első és főoka ennek a román független királyság kialakulása. (Mozgás a baloldalon.) A mikor mi a nemzetiségi törvényt megalkottuk, és azelőtt is, a román királyság két fejedelemségre oszlott, a mely fejedelemségek török fenhatóság alatt állottak és három európai nagyhatalom állandó küzdőteréül szolgáltak. 1866-ban — tehát körülbelül azon időben, mikor mi a nemzetiségi kérdéssel intenzive kezdtünk foglalkozni — választották meg a jelenlegi királyt fejedelemmé, a ki képes volt nemzete függetlenségét kivívni és képes volt a munka terén is Romániát számottevő állammá növelni. Elképzelhetetlen az a lélektani hatás, a melyet ez az egy tény hazai románjaink lelkében előidézni képes volt. (Halljuk ! Halljuk !) 

Bethlen István. László Fülöp festménye

A román királyság születése napján megszűnt románjaink lelkében a hit és az a meggyőződés, hogy a magyar liberális törvényeknek az életben való alkalmazása, esetleg ezeknek alkotmányos, parlamentáris utón liberális irányban való reformja: nemzetiségüknek elérhető legfőbb biztositéka volna. A magyar haza értéke csökkent szemükben a mellett az államkép mellett, a melyet a független Románia tárt eléjük, a hol a nemzetnek nem kel] megelégednie a jogok egy részletével, hanem a hol megvan a jogok teljessége, sőt ennél több : a hatalom teljessége is. [...]Abban a mértékben, a hogyan emelkedett ennek a független Romániának presztizse a hazai románok szemében, abban a mértékben hagytak ők fel a nemzetiségi politikával és tértek át egy más politikára, a mely ma a magyar fajjal szemben agresszív jellegű, (Igaz ! Ugy van! a baloldalon.) és elsősorban is arra törekszik, hogy az ország keleti részén először társadalmilag, azután kuíturailag és ha lehet, nyelvileg is egy egységes területet alkosson, (Igaz ! ügy van ! a haloldalon.) hogy erről a területről minden más elemet, főleg a magyart kiszorítson, kipusztítson, hogy ezen terület azután, egy kedvező alkalomkor, a független román királysággal veszély nélkül egyesíthető legyen.
[...] : A szomszéd román állam álmodozói a román királyság határainak kitolásáról álmodoznak a Tiszáig. A román királyságban Erdély elfoglalására vonatkozólag a Tiszáig plánumokat csinálnalí. Ez elvitázhatatlan tény, a mit egyszerű tagadással megdönteni nem lehet. Romániából e tervre pénzzel és röpiratokkal készítik elő a világot.* »Mi a mi czélunk — t. i. a bent lévő románokra czéloz — mi a teendőnk '? Támogatni a román államot az ideál megtestesitési munkájában. A munka fel van osztva, ők künn, mi benn. Rágni a magyar alkotmányosság fájának kérge alatt, mint a féreg : megtámadni az ép fát. Mi bizton rághatunk, mert a fakéreg megóv minden bajtól. Majd egyszer megőrölvén, ledöntjük tövestől. Munkánk sikerülni fog, mert sokan vagyunk, sokan pusztítunk abban a fában.«
Bozóky Árpád : Mi pedig szamarak vagyunk.


1907. április 12.

Apponyi Albert : Kezdjük a magyar nyelv tanításán. A magyar nyelv tanításának követelményeivel szemben —• a melyet én res judicata-nak tekintek, (Helyeslés a baloldalon.) mert hiszen ezt a kötelezettséget nem ez a törvényjavaslat állapította meg, hanem megállapította, miként mindjárt ki fogom fejteni a t. ház előtt, a magyar törvényhozás az intézkedések egész sorozatával. Mondom, a magyar nyelv tanításának követelményével szemben t. képviselőtársaim egy igen egyszerű, de sokszor igen hatásos módszert követnek. Ez a hatásos módszer abban áll, hogy ha egymásután többen, értelmes és a dologhoztudás egész látszatával felfegyverzett férfiak mint axiómát állítanak valamit, akkor az ötödik-hatodik állitásnál már olyan érzés lepi meg a hallgatóságot, hogy ennek bizony igaznak kell lennie vagy legalább kell hogy legyen benne valami, mert különben ennyi apodikticzitással, ennyi bátorsággal hogy állítanák ?! 

Apponyi Albert. László Fülöp festménye

így szerepelt nemzetiségi t. képviselőtársaim ajakán az az axióma, hogy a többnyelvű tanítás az elemi iskolában pedagógiai nonsens, merénylet a növendékek ellen. Ezt annyiszor ismételték, (Zaj. Halljuk!- Halljuk!) hogy a végén magam is kételkedni kezdtem, nem vagyok-e merénylő pár százezer nem magyarajku gyermekkel szemben, a kiket én ezen torturának kiteszek? (Derültség.)
De egy kis körültekintés a művelt Európában, sőt a magunk hazájában, megnyugtatott engem és nem állottam aztán többé olyan fekete színben önmagam előtt, mint a hogy eleintén gondoltam. (Derültség.) Itt, régi képviselőtársamnak, Polit Mihálynak akarok egy kis örömet szerezni, (Halljuk! Halljuk!) a ki már régóta odautasit minket, hogy legyen Magyarország egy keleti Svájcz. E tekintetben konczessziókat vagyok hajlandó neki tenni, (Halljuk! Halljuk!) és emlékezetébe idézem, hogy majdnem minden svájczi kantonnak iskolájában a többnyelvűség divik az oktatásban. (Igaz! TJgy van!) Egy adatot akarok különösen kiemelni, (Halljuk! Halljuk!) mert ennek, bár kis területre vonatkozik, nagy az analógiája a mi helyzetünkkel. Divik ugyanis a többnyelvűség az oktatásban nemcsak azon három nyelv között, a melyek Svájczban hivatalos nyelvekül vannak elismerve, a német, íranczia és olasz nyelvek között, de ott van Graubündten kanton, a hol él egy kis faj, a mely nyelvre rokon a mi románainkkal, a ladin faj, annak vannak iskolái, saját nyelvükön fentartott iskolák, de azokban az iskolákban a német nyelvnek, mint a kanton többsége nyelvének oktatása kötelezővé tétetett kantonális törvénynyel. (Igaz! TJgy van!) íme a merénylőknek már egyik csojtortja áll mellém. (Éljenzés és taps. Mozgás a középen. Halljuk! Halljuk!)
Svédországban és Norvégiában a svédeken és norvégeken kivül vannak még lappok és finnek. Nem beszélek a lappokról, miután tudva lévő, hogy a kultúrának meglehetősen alacsony fokán álló nép torz', de beszélek a finnekről, akik igen magas nemzeti kultúrával birnak. (Igaz! Ügy van!) Vagy tízezer finn él Svédországban ós ezek külön előkészitő tanfolyamon mennek át, hogy azután a tisztán svéd nyelvű iskolákba bejuthassanak és a svéd állami nyelven nyerhessenek oktatást. íme megint, még pedig egy a kultúra magas fokán álló ország, mely merénylők sorába^ lépett és mellettem ül a vádlottak padján. (Élénk helyeslés.)
Belgiumban 6751 népiskola van. Ezek közül franczia nyelvű 3895, flamand 2783. A franczia tannyelvű 3895 iskola közül 2306 iskolában még a flamand nyelv is taníttatik, pedig ez nem államnyelv Belgiumban. Tehát ime, 2306 iskolával mint merénylő Belgium is odakerült a vádlottak padjára. (Éljenzés és taps.)
Ha már most a külföldet elhagyjuk és hazai viszonyainkat nézzük, akkor azt fogjak találni, hogy Magyarországnak 14.000 iskolája közt van tisztán magyar nyelvű 7285, tisztán más, t. i. nem magyar, de egy-tannyelvű iskola van 3234. (Felkiáltások: tíok!) 3542 olyan iskola van ezen kivül, a mely a gyermekekkel szemben elköveti azt a butító merényletet, hogy állami kényszer nélkül, tisztán pedagógiai indokokból vagy — nem tudom — talán öngyilkossági hajlamokból, (Derültség) vagy merénylési perverzitásból több tannyelvet tanit. (Éljenzés és taps.)
T. képviselőház! így nézünk ki ezzel az axiómával, a mely szerint az anyanyelv mellett még egy más nyelvnek a tanitása az iskolában merényletet képez a gyermek értelmisége ellen. [...] : Mennyire igazam volt abban a feltevésemben, mely szerint a törvényjavaslatnak legkeményebb bírálói azt valószínűleg el nem olvasták, vagy legalább figyelemmel el nem olvasták, — minek is olvassanak el valamit, a miről az ítélet már előre készen volt ('Derültség.) — annak bizonyítékául itt van Popovics képviselőtársam, a ki feljajdult, hogy hány tantárgyat fog kelleni magyarul tanulni, a polgári jogok és kötelességek ismeretét, a hazai földrajzot és a hazai történelmet.
Én nem tartanám szerencsétlenségnek, hogy ha ezek a tantárgyak csakugyan magyaml adatnának elő, de a törvényjavaslatban ez nincs benne. (Derültség.) Csak az van benne, hogy a miniszter által kiadott tanterv szerint tanitandók, általa jóváhagyott tankönyv szerint, (Mozgás a középen.) és az indokolásban benne van, hogy ebben a tantervben szándékozom intézkedni, mire nézve ? Arra nézve, hogy ezeknek a tárgyaknak előadása. a magyar nyelvismeret megerősítésére is szolgáljon ; hogy ezek a tantárgyak kizárólag magyar nyelven adassanak elő, az a törvényjavaslatban nincs benne, és a mi a törvényjavaslatban nincs benne, arra alapította t. képviselőtársam felszólalását.


A témára még visszatérünk.