Ubi populus ibi obulus

A nyolcvanas évek végén nemcsak a közelmúlt történelmének ismerete kezdett változni, hanem a régmúlt korok egyes személyiségeiről kialakított fekete-fehér kép is kezdett színesedni. Így Kollonics Lipót tevékenységéről is árnyaltabb képet kaphattunk  és nemcsak híreshírhedt mondását hallhattuk kizárólag - amely mondásról az idézet végén van is szó.

 

Kollonics Lipót (1631-1707)

A most következő idézetből egyértelműen kiderül : ha a  Magyarország újraszervezéséről szóló Einrichtungswerk megvalósul - valószínűleg annak minden németesítő törekvése ellenére - akkor Magyarország a korabeli Csehország és az osztrák örökös tartományokhoz hasonló fejlődési irányba indul, és ezeknek a lehetséges eredményét nem kell a mai olvasóval külön érzékeltetni. A hosszú idézet Szalay László kiváló történetírónk 1859-ben megjelent Magyarország története című monumentális munkájából való szöveghűen, megőrizve az eredeti nyelv zamatát.A kiemelések tőlünk származnak.

 

Szalay László (1813-64)

Alig oszlott el az országgyülés, midőn együve ült nemugyan Pozsonyban a magyar bizottság, hanem Bécsben a "Magyarország szervezésével" megbízott udvari választmány. Herczeg Dietrichstein Ferdinánd főudvar mester elnöklete alatt tanácskozmányt tartván a miniszterek, a cseh és ausztriai udvari kanczellárok, s a főhadi tanács és a birodalmi kamara főnökei, gróf Kollonics Leopold bíbornokot és győri püspököt, s majd kalocsai érseket, husz év óta az egy és külön nem válható ausztriai birodalom egyik főmunkását, szemelték ki -maga is ajánlkozván e tisztre - a szándéklott munka irányadójául, gróf Breuner Szigfridet a birodalmi kamara alelnökét, gróf Buccellini Julius, gróf Thurn Maximilian, s báró Dorseh Fridrik császári tanácsosokat, ugy Hoffmann Györgyöt, az alsóausztriai kormány tagját, társakul adván neki, s Krapf József hadi tanácsosra a jegyzőkönyv vitelét bizván.

Kollonics és társai 1689. november 15-kén nynjtották be munkálatukat s mindenek előtt a magyar udvari kanczellária ujjá szerkesztését sürgették. Ennek akkori állapotját ekkép ecsetelé a kanczellár Korompai Péter : ,Mellettem egy titkár van két írnokkal s egy lajstromzó. Az utóbbi tisztnek viselői nem ritkán vakmerők voltak magokat a kanczellárok és titkárok meghagyásainak ellenszegezni, s elbizakodásukban - ők levén a pecsétőrök - vonakodtak az ő felsége által már aláirott okmányokat megpecsételni, hogy a törvényes díjnál nagyobbat zsarolhassanak ki a perlekedő felektől. Véleményem szerint a magyar kanczellariát a csehnek képére kellene átidomítani, vagy, mivelhogy Magyarország főkanczellárja, az esztergomi érsek, nem szokott az udvarnál széket tartani, a németbirodalmi kanczellariát kellene előképül választani, melyet aztán rangjára nézve nyomban követne a magyar. Így Korompai; Kollonics pedig ekkép vélekedett : ,Miután a jelen magyar udvari kanczellár hivataláról lemondott, s miután kell hogy pap legyen a kanczellár, Fenesi György egri püspököt lehetne neki utódul adni. Kivüle négy tanácsosból álljon a kanczellaria, még pedig két egyháziból, hogy a papi rend mindig egyensúlyban legyen a világiakkal a vallás dolgában, melylyel a magyarok nem bánnak eléggé kényesen, marasztván hazájokban az eretnekséget, honnan Magyarországon minden baj eredetét veszi,- és két világi tanácsosból , kikből az egyik német lehetne. Titkár kettő szükséges, az idősbik tanácsosi ranggal és szavazattal bírhatna. A lajstromzó mellé még egy segédet, egy kiadót, egy fogalmazót, három írnokot s egy hivatalszolgát kellene adni, és mindnyáját tisztességesen fizetni, valamint ez az 1681-diki országgyűlés által eltörlesztett pozsonyi kormányzóságnál történt. Fizetési forrásul eddig kivált a díjak szolgáltak. A felek támogatására tizenkét ügynököt lehetne kinevezni, valamint rendén volna külön szállást fogadni a kanczellária számára, mert annak, hogy eddig nem volt szállása, hogy az irományokat saját házaiknál tartották a tisztviselők, annak kell tulajdonítani majdnem az összes levéltár elveszését, a libri regii, a királyi könyvek kivételével.
Az igazságszolgáltatás javításához ezt ajánlotta első lépésül a választmány, másodikul a törvényszékek szervezését.
Nevet bárminőt viselhetnek, mert abban nem rejlik semmi, s a magyarok mégis némi súlyt helyeznek reá.
Számra három törvényszék legyen: 1. Budán; 2. Kassán és 3. Horvátországban, hová Szlavoniát és Dal matiát is kell sorozni. Az elsőnél ezek lesznek a tagok az ország főérseke, a nádor, az alnádor, a királyi tábla praelatusa és bárója, a királyi személynök, a tárnokmester, a főhaditanácstól s a magyar udvari kamarától egyvalaki, két titkár, magyar az egyik, német a másik. A kassainál a következők: az országbiró, az egri és nagyváradi püspökök, a: felsőmagyarországi kamara-igazgatóságtól egyvalaki, egy főhadibiztos, egy itélőmester, egy titkár. A horvát törvényszéknél: a bán, a zágrábi püspök, egy főhadibiztos, egy kamarai föharminczados, egy itélőmester és egy titkár. Mindhárom törvényszéknél a szükséges segédszemélyzetről is kell gondoskodni. Valamennyi hatóságtól ide felebbeztetnének az ügyek, név szerint minden büntető ügy. Egyéb felebbezést nem kel lene megengedni. A költségeket a törvénykezési díjakból s a felemelt harminczadból lehetne fedezni.
A hármaskönyvnek njabb átvizsgálása elkerülhetlenül szükséges. Ez hemzseg ellenmondásoktól, teli van más időkre, más viszonyokra vonatkozó intézkedésekkel, de melyeket felek és bírák arra használnak, hogy az igazságszolgáltatást kijátszák, hogy magoknak hasznot hajtsanak az ország s a királyi felségrövidségével és helyrehozhatlan kárával, Az uj törvénykönyv s a polgári és a büntető perrendtartás szerkesztésével Hoffmann udvari tanácsost kellene megbízni, ki annak idején tagja volt a pozsonyi kormányzóságnak, s kinek, mint ilyes nek, bő alkalma volt, a magyar állapotokkal közelebbről megismerkedni. Számtalan visszaélés megszüntetése  - folytatja a császárhoz intézett javaslatban Kollonics elkerülhetlenül szükséges. 1. Az itélőmesterek tekintélye annyira nőtt, hogy bárkinek kívánságára bármely forumnál mind vizsgáló mind végrehajtó rendes birákká tehetik magokat, még pedig a felebbvitel s egyéb perorvoslatok teljes kizárásával; miből főleg három fonákság következik : a) Nincsen példa, hogy valaha egy alperes meg nyerte volna az ügyet a felperes ellen, ki az itélőmestert bíróul felkérte s őt az alperes rovására, oly busásan, mint ítélőmester úrnak tetszik, s nem ritkán a pernek tárgyal szolgáló követelés részének előleges lekötésével tartozik jutalmazni. b) A költségek, kivált ha többedmagával vagy épen egy kis csapattól környékeztetve eszközli a végrehajtást az ítélőmester, gyakran háromszor sőt még többször is múlják felül a peres tárgy értékét. e) A vesztő félnek egyáltalában nincsen módja magán segíteni, még ha a legigazságtalanabb itélet hozatnék is ellene, még ha a legpogányabb bírság is vettetnek reá. Következik innen, hogy az itélőmesterek ezen túlságos tekintélyét meg kell szüntetni, őket egyszerü birákul iktatván a törvényszékekhez.-2. A nyolczados itélőszékeket, mind a nagyobbakat mind a kisebbeket el kell törleni, mert ezek sohasem ülnek együvé, s mert ide azon ügyeket szokás utasítani , melyeknek befejezése nem látszik kivánnatosnak.- 3. Nagy botrány az úgy nevezett ,novum' melynek erejénél fogva egyazon per megujítathatik ugyanuazon biró előtt, s melyre támaszkodva, az uj-uj kifogással fellépő fél vég nélkül elhalasztathatja az itélethozást. 4. Meg kell szüntetni az ügynek leszállítását mihelyest úgy tetszik a felperesnek s mihelyest egy marok pénzzel meg akarja vigasztalni a bírót. -5. Orvoslani kellene a szegény árvák javain elkövettetni szokott hütlenségeket, s ezen árvák ügyeiről különben is inkább kellene gondoskodni, talán azáltal, hogy az ausztriai gyámrendszer deák és magyar nyelvre lefordítassék és ideiglenesen elfogadtassék, olyatén módosítással, hogy miután a'z ausztriai rendszerben nincsen szó a gyámnak jutalmáról, e tekintetben az árvák nagy előnyére a cseheknél divatozó azon rendszabályt kellene behozni, mely szerint az árva jövedelmeinek egy hatoda jár ki évről évre díjul a gyámnak. Meg kell jegyeznem azt is, hogy Magyarországon nem szokatlan dolog, katholikus árvának nemkatholikus gyámot rendelni, mit felségednek királyi parancs által haladék nélkül kellene eltiltania. - 6. A büntető eljárás Magyarországon egy részről szerfelett szigorú, más részről minden rend és forma nélküli; minek egyik következése: s hogy ártatlan kivégeztetik, a másik : hogy több czégéres bűnös büntetlenül marad. Pedig áll az : hogy jobb a vétkest szabadon bocsátani, mint az ártatlant elmarasztani; s áll az is: hogy nagyobb áldozatot nem mutathatni be Istennek, mint egy gonosz embert. Szükséges tehát ama túlságos szigort enyhíteni és rendszeres büntetőpert behozni. "Továbbá teljesen kell megszüntetni a Magyarországban divatozó, füresztés melletti boszorkánypcrt, mivelhogy taval Trencsénben gyanuba vett háromszáz személy kisérletképen vízbe vettetett, s a kik megfúladtak, azok ártatlanoknak nyilvánítattak, azok pedig kik felmerültek, mint ama vétségben elmarasztottak, kivégeztettek." Tanácsos volna addig is, míg Hoffmann a reá bízott munkát el fogta készíteni, az ausztriai, már lefordított perrendtartast elfogadni, ,, minthogy ezt különben is a megyék és urodalmak nagyobb száma már gyakor latba Vette."-7. Az urak és nemesek igazságtalan kiváltságait el kell törleni , minő az, hogy a szokás vagy inkább a visszaélés nem engedi, miszerint urát a jobbágy beperelje; minő az, hogy világos törvények értelmében a parasztnak tanuságte'tele nem vétetik be a nemes ellen; minő az, hogy büntető ügyekben, ha néhany vétséget kifogunk, csak megidéztetése és elmarasztása után zárathatik el a nemes- - Módosítást igénylő egyéb pontok önmagoktól fognak jelenkezni a törvénykönyv szerkesztésekor, vagy az uj törvényszékek által fognak kijelöltetni.
Az igazságszolgaltatas rendezéséről az egyház ügyére tér át a javaslat.
A clerus - írja Kollonics -nehány jelesebb püspök kivételével figymaltatik vagy épen megvettetik. Ez onnan van, mert már ember emlékezetére nem tartattak zsina tok, sőt még megyéiket sem utaztak be a főpapok; s mert több püspökség, kivált a töröktől visszafoglalt részekben, vagy épen nem vagy schismatikus által van betöltve. Ezt ideig-óráig tűrni kell, vagy az egyesülés, az umo altal rajta segíteni, mint már a munkácsi görög hitvallása püspökkel történt. A szegényebb püspököket, az összes országnak, tehát az ő megyéiknek is visszafoglalásaiglan fejenkint tizenkétszáz forintnyi évdíjjal kellene vigasztalni, s az eddigi foglalmányokban némi pótlékot számukra kihasítani; rendén van arról is gondoskodni, hogy külön mindeniköknek mind székhelye mind székháza legyen; s némi jövedelemforrásul saját boraik mérésének jogával lehetne őket - magában értetik, hogy a szabad királyi városokon kívül - felruházni.
A plébánosok ügye is rosz karban van. Találkozott olyan, kinek két éven át nem volt misekönyve, csak halotti misét irt le magának. Más, egy egész éven át nem mondott misét, mert nem volt kelyhe. Árvában az ostyákat négy részre osztották, mert nem volt ostyavasuk, s ilyes a két szomszédmegyében sem levén feltaláltatható, az ostyákat Krakóból kellett hozatni. Következik innen, hogy szükséges a plébánosok jövedelmeinek öregbítéséről gondoskodni. A foglalmányokban háromszáz házra jusson egy plébános. Intézkedni kell, hogy lakháza s hogy negyvennyolcz hold szántóföldje legyen robot-kötelezettség nélkül; azonkívül övé leszen a stola, övé a dézmának egy tizenhatoda. Az iskolamester számára is lak- és iskolaházat kell építeni, s tizenöt hold szántóföldet vagy hasonértéket kell neki adni, urbéri kötelezettség nélkül, azonfelül illetvén öt a stolának arányos része, s a minden tanuló után fizettetni szokott iskoladíj. A mely helyeségben több van háromszáz háznál, ott káplán is működjék, kinek fizetése érjen fel a plébános jövedelmének felével. A hol nincsen templom, ott építessenek ilyest község és földesúr közös költségen. Az egyesült görögök papjai beérhetik a felebbi jövedelmek felével. A kincstár adjon példát az ájtatos alapítványok felelevenítésére nézve. A clerus fogadja el valahára a trienti zsinat intézkedéseit végleg és hímezés nélkül. A protestánsok követelései el len a közelebb hozott törvényczikkelyekhez kell ragaszkodni. Az anabaptistákat a Morva vize mellett_ összesen öt község - s az ariánusokat Pécs körül el kell türni, mert már kezdenek általtérni a katholikusokhoz. A zsidók ne lehessenek vámszedök, ne vehessenek földeket haszon bérbe, s adóztassanak meg busásan. Az egyház javára czélzó egyéb intézkedésekről a zsinatok s a püspökök fognak gondoskodni.
A választmány most a politikai közigazgatásra tér által. Ez általában véve jó városi és falusi rendőrségen sarkall. Magyarországon e tekintetben egyelőre gondoskodni kell : 1. Az ország s kivált a foglalmányok népesítéséről, melyekben csak görög és zsidó szemétnép maradt hátra. Ubi populns, ibi obolus; hol sok a lakos ott sok a közjövedelem, Ezen népesítést idegen népségek behivásával lehetne eszközölni, olyképen, hogy a foglalmányokban a beköltözködő magyarok három évig, a beköltözködő németek, mert ezek távolabbról jőnek, öt évig minden közteher alól felmentessenek; ilyes bevándorlókat nem kellene a földhöz kötni, mint a többi jobbágyokat; legyenek ők a költözködés jogával hazai törvényeik értelmében ezentúl is bíró szabad alattvalók. Hasonló feltételek mellett mindig német bevándorlóknak, kivált felséged örökös tartományaiból valóknak kell elsőséget adni, nii szerint ezen ország vagy legalább tetemes része németesítessék, s a forradalomhoz s nyugtalankodáshoz hajlandó magyar vér, mérsékeltetvén a német által, rendíthetlen hűségre és örökös királya s természetes ura iránti szeretetre birassék. Ezen alkalommal megütközéssel tapasztalta a választmány, hogy sem a király sem bármiféle német nem birtokol urodalmat Magyarországon, holott a német örökös tartományokban több magyar földesurat találhatni. A magyarok azt mondják ugyan, hogy törvényeik szerint külföldi ember nem tehet szert fekvő birtokra országukban; de felséged más részről, szmtezen törvények értelmében, a legparányiabb adomány által is bárkit képessé tehet ilyes birtokjogra. Bevándorlóknál el kell nézni a nemkatholikus hitvallást, de ennek nyilvános gyakorlatát nem szabad nekik megengedni, és szükség mindig katholikusokat is közéjök vegyíteni. A várakat, mennyire csak lehetséges, kirekesztőleg német lakosokkal kell népesíteni. Általános szabályul ajánltatik : a telkeket nemcsak ingyen, hanem örök időre s az elidegenítés jogával adni által a bevándorlóknak. - 2. A robotot ország szerte szabott napszámban, még pedig hetenkint háromban kell megállapítani. Az ország törvényei ugyan ötvenkét napra szabják évenkint az urdolgát, de ez szerfeletti mérsékeltség: miért. is egyetlen egy uraság sem alkalmazkodik hozzá s megannyian tulságos terhet vetnek jobbágyaikra. 3. Valamennyi városban a polgári üzletek: hús- és bormérés, gabonaőrlés sat. kirekesztőleg a polgárokat illessék, ne a várparancsnokokat és kamarai tiszteket is, kik azokat a foglalmányokban egyedározzák. 4. A városokat nem kell szabaditékos házakkal megterhelni : kórházak, püspöklakok, fegyvertárak, kolostorok sat. kivételével, s iparüzleteknek, a polgárok rövidségére, ezekben ne adassék hely. 5. Városokban a puszta házat valami csekélységért kell odaengedni, s azt harminczkét hold földdel megtoldani. 6. A város területében találtató épületszereket mindenik bevándorló szabadon használ hassa, a tiszti építész utasításához képest. 7. A városok és a falakkal kerített mezővárosok külön maradjanak a megyéktől, hogy ezektől el ne nyomathassanak, s hogy gonoszszándéku gyüléseket ne tarthasson bennök a nemesség. 8. A puszta telket parányi díj letétele után a korona jogának megismerésére - haladék nélkül vehesse birtokába a bevándorló; s ha jelenkezni és kiismerszeni fogott a tulajdonos : váltsa be telkét, vagy hagyja illő díj mellett a birtokló kezénél. 9. Mindezt közhírré kell tenni, de ildomos ovatossággal a vallási pontra nézve. 10. Eddigelé majdnem mind e tárgyakban épen az ellenkező történt. A Magyarországba bevándorlott bosnyákok tönkre juttattak, éhen halnak. A kamarai biztosok nemhogy magokhoz édesgetnék a telkeikre visszakészülő jobbágyokat: a régmult évekből fenmaradt tartozásokat veszik meg rajtok a mely pillanatban jelenkeznek. Ilyesmit meg kellene tiltani, mint visszás eljárást.
A népesítéshez nagy mértékben szükséges a közhitel megállapítása. Nemcsak hogy háromszoros vagy még többszörös biztosíték nélkül egy krajczárt sem kaphatni kölcsön, de sőt a kereskedés is tönkre jut mindinkább. És ez kivált onnan származik, mert a fizetéssel késő adós csak roppant költséggel s idővesztegetéssel kényszerítethetik kötelezettségének teljesítésére, s mert egész Magyarországon nincsen hely, hol valamely jószág állapotát, a rajta fekvő teherre nézve, egész bizonyossággal lehetne kitudni, hol fekvő birtokot veszedelem nélkül vehetni vagy reá pénzt kölcsön adhatni. Történnek ugyan a káptalanoknál ilyes bejegyzések, de nem lévén meghatározva, hogy e tekintetben melyik jószág melyik káptalan könyveibe való, s ehhezképest az alsómagyarországi jószágra kölcsönvett pénz felsőmagyarországi káptalan lajstromába jegyeztethetvén be, a korábbi kölcsönökről nincsen tudomása a későbbi hitelezőnek vagy vevőnek. Szokás továbbá ezen káptalanoknál titokban óvást tenni a közbenjött szerződések ellen , s annak idején előkeresgélni az óvást. Kellene tehát a cseh ,Landtafel'-hez hasonlatos intézetet alkotni, s a káptalanoknál .történni szokott bejegyzést rendszeresíteni._-Es valamint magánszemélyek között szükséges a hitel, úgy szükséges a hűség az örökös király iránt. Kezdeni kell tehát az új foglalmányoknál az új intézkedést. Kire valamit vevési, adományozási vagy bármely jogczímmel szállit a felség, az tegye le személyesen a hűségi esküt. Hasonlóképen mindenik kiskoru midőn teljeskorra jut. S ezen követelés annál méltányosabb, mivel Magyarországon a hazai törvények erejénél fogva minden jószág hűbér, s mivel a vasallus hódolattal tartozik urának.
Kiáltó szükség, hogy a tudományok és más szabad művészetek, hogy a közönséges mesterségek, kézművek és kivált a kereskedés gyökeret verjenek az országban. Velencze és Holland szolgáljanak előképekül. Egyetem kettő legyen : Budán az egyik, Kassán a másik; a többi nagyobb városokban gymnasiumokat és akademiákat kell alapítani; s itt a tanárok, kivált a philosophia és theologia tanárai papok legyenek, névszerint Jézus társaságából valók. Ha ez meg fogott történni, akkor nem lesz szükséges; hogy a magyar ifju Német- és Lengyelfóldön járja iskoláit akkor ügyvédek lesznek az országban, nem törvénycsavarók, orvosok nem sírnépesítők. Lőcsén nyomdájok van az a katholikusoknak, tehát könyvvizsgálatra van szükség. A ki előleges vizsgálat nélkül nyomtat, az veszítse el nyomdáját. - A művészeteket és meseterségeket pedig, nemkülönben a kereskedést szabadítékok és józan vámszabály által kellene előmozdítani. Kivált Nándorfehérvár álhatnék hatalmas kereskedési helylyé. Évenkint néhány százezer forint megyen csizmabőrért Törökországba, pedig a törökök még minapában Buda és Székesfehérvár között készítették ezen bőrt, s még élnek emberek az országban, kik a tímárság e nemét értik. Évenkint másfél millio megyen ki Törökországba ökrökért: hát nincsenek nekünk legelőink? A zagyva pénzviszonyok is nagy ártalmára vannak a kereskedésnek; azon kellene lenni, hogy a rosz lengyel pénz eltávolítassék. Aztán, a magyarok igen helyesen országszerte csak egyazon mértékkel, egyazon súlyaggal szeretnének élni. A tűzvész elleni bécsi szabályokat jó lesz deákra lefordítani. A foglalványokban kórházakat kell alapítani. S rendszeresített intézkedésekre van szükség, ha netalán ujból országszerte dúlna a pestis. Emlékezzünk viszsza az 1679-diki iszonyatosságokra! A pestisbetegeket csak a kóroda papjai látogatták meg! Ha előbb halt meg az atya, s utóbb a fiú, akkor amazt kiásták ismét , hogy a fiú ne feküdjék felül!
S most a hadi ügyeken, névszerint ezek élelmezési ágán által, a "cameraliák"-hoz, a korona jövedelmeihez érkezik Kollonics. ,,A királyi magyar kamara irományaból láthatni, hogy béke idején a rendes kiadások Magyarországon félmillio német forintra rugnak évenkint, holott a kincstárba legfelebb 30-60,000 forint folyt be az orsszágból. Pedig ez, Istentől termékenységgel megáldott ország; a mi reá költetik, azt bőven megtérítheti; nem szükséges, nem lehet miatta a többi tartományokat még túlterhelni. Tetemes jövedelmi forrásul kivált a töröktől visszafoglalt részek szolgálhatnának. Szükséges tehát mindenekelőtt éretten megfontolni : mit lehet most Magyarországon neo-acquisitumnak, foglalmánynak mondani? Felelet : mindazon helységeket, mindazon földterületeket, melyek vagy valósággal voltak a keresztyénség ellenének, a töröknek birtokában, vagy neki, mint be hódoltak, adót fizettek. S most támad a másik kérdés i kell-e ezen, fegyveres erővel, határtalan költséggel és bőséges vérontással visszaszerzett földeket, egészlen vagy részben előbbi uraik kezénél tulajdonúl meghagyni? Felelet : Különbséget kell tenni az egyházi s a világi urak között. A világiakat mi illeti, az összes választmány egy hangulag kinyilatkoztatta: hogy felséged azokat, mint fegyverével, pénzével s hadainak vérével szerzetteket nem köteles, joghoz és igazsághoz képest, előbbi uraiknak visszaadni; de hogy mindazáltal saját és az ország érdeke is tanácsolják, miszerint merő kegyelmességből s királyi bőkezüségből azokat néhai tulajdonosaik kezéhez juttassa ismét. Magában értetik, hogy a ki valamely jószághoz igényt tart, az köteles leszen tulajdoni jogát bebizonyítani; e végre tehát kinekkinek határnapot kell kitűzni, s ha bebizonyította, akkor rendén leszen értésére adni, hogy birtokát csak a felség kegyelmének köszönheti, akkor le kell vele tétetni a hűségi esküt, s az adót, a katona beszállítást, az őrségjogot s más közterheket világosan és ünnepélyesen reáróni a birtokra. A mi az egyházi személyeket illeti, azok világos jog alapján követelhetik magoknak vissza ama foglalmányok papi javadalmait, így rendelkezvén a canoni törvények; aztán nem kell arról meg feledkezni, hogy először is az egyházi rend fogadta a mult országgyűlésen József főherczeget örökös királyul, s hogy folyton folyvást a mily hű oly lényeges szolgálatokat. teszen a koronának; így például, midőn a kassai német őrség tiz s egynehány évvel ezelőtt Kobb tábornok ellen feltámadt, csak Szegedi püspök bölcs intézkedései mentették meg felséged számára a várost. A küldöttség azonban úgy vélekedik, hogy az egyháziak javadalmaik után azonképen fogják viselni a közterheket , mint a világiak a magok jószágai után, de sőt hogy jövendőben rendkivüli viszonyok között, például háboru esetében, rendkívüli segédnyujtásra is lesznek készek. Amely jószágokhoz szabott idő alatt senki sem fogja tulajdoni jogát bebizonyítani, azokat nem kell a kamara által kezeltetni, mert ez esetben vajmi keveset fognának jövedelmezni, hanem azokat el kell adni, még pedig a többet ígérőnek, legyen az pap vagy világi, nemes vagy nem-nemes, belföldi vagy külföldi, katholikus vagy nem katholikus. A mely okok felebb a népesítésnél előadattak, hogy itt miért kell szemet hányni a vallási pont előtt, azok jelen ügyben is érvényesek.
A javaslat most az adó kérdésére megyen által. Magyarországon - így szól - a közterhek a porták arányához képest vettetnek ki. Törvény szerint egy porta négy vagy nyolcz jobbágyból áll; négyből ha négy vagy hat darab marhát foghat eke elébe a jobbágy, nyolezból ha csak kettőre megyen marháinak száma. Azok, kik nem képesek magoktól egy ekét kiállítani, zsellér nevet viselnek, s közűlök négy megyen egy jobbágyra, tehát tizenhat egy portára. Mind ez megmaradhat ezentúl is, mert ilyes sajátságok magokban véve nem gátolják a helyes adózási rendszert, s mert felségednek az a legkegyelmesebb szándéka, hogy a lehetőségig az ország törvényeihez  alkalmazkodjunk.
Ezen porták száma 1647-ben, a királyi városokat és mezővárosokat ide nem tudva, 7215' 1/8-ra ment, közülök 4916 1/4 az alsómagyarországi tizenkilenez megyére, 2298 7/8 a felsőmagyarországi -éjszakkeleti - tizenhárom megyére esvén. Azóta megszaporodott a népesség, azóta felséged dicsőséges fegyverei az országnak tetemes részét visszaszerezték a töröktől, minélfogva most talán kétszer annyira is tehetni a porták számát; de más részről tekintetbe kell venni, hogy a háboru s a zsarlások következésében tönkre jutott részek húzamos ideig adózásra nem képesek.
Szokáshoz és törvényhez képest egy-egy portát legfelebb négy forint adóval lehetett megterhelni, s azon kivül ingyenmunkával, azaz: tizenkétnap robottal a várak építésénél, javításánál; ezen ingyenmunka azonban csak igen hézagos portéka volt. Idő multával növekedett: az adó, s a közinségnek közepette 1682-ben a Magyarország megőrzésére szükségesnek találtatott hadisereg költségei csak azáltal fedeztethettek legalább felökben, hogy negyven forintra emeltett egy-egy portának adója. 1685-ben 4,798,062 forintra ment az összes adó. 1686-ban a katonaság élelmezése és szállásoltatása 3,568,677 forintba került az országnak. 1687, 1688 és 1689-ben olyannyira minden rend nélkül, oly példátlan zavarban történt meg a téli szállásoltatás, miszerint szabott pénzöszletről ezen évekre szó sem lehet; de annyit valósággal állíthatni, hogy a mondott időközben ezen nemes országgal, mintha ellenség földje lenne, kénye kedve szerint bánt a katonaság, tetszésök szerint bántak a hadi biztosok. A felebb kitett öszletekbe pedig nincsen betudva, a mit Erdélyből, a mit- a többi szerzeményekből , a mit az ellenség területéből kivontak az illetők, mi szintén több millióra megyen, nincsenek betudva a zsarlások, melyeket bízvást egy millióra tehetni.
Ezeknek előrebocsátása után lássuk már mennyit lehet méltányosan egyegy portára adóul vetni; az leszen a méltányos adó, mely a felségnek módot nyujt az országot megtartani és kellően igazgatni, s mely a jobbágynak jólétét nem akadályozza, nem teszi tönkre.
Kövessük a többi örökös tartományok példáját. Ime Ausztriában minden egész jobbágyház fizet évenkint a katonaság fentartására hat forintot; ehhezképest egy porta - állván négy egész jobbágyból- huszonnégy forintot fogna adó fejébe fizetni. Ingyenmunkára most több szükség levén mint azelőtt, -mert vajmi nagy a javítást igénylő erősségek száma - most külön mindenik ház vagy egész jobbágy tartoznék annyi ingyenmunkát véghezvinni, A mennyi előbb egy portára esett, azaz: köteles volna tizenkétnapi robotra; ezen robot három forinttal váltathatván meg s egy porta négy házból állván, évenkint tizenkét forint váltságdíj esnék egyegy portára, melynek adói összes tartozása tehát külön harminczhat forintban állapítathatnék meg. Ezt az országgyűlés sem fogná túlságosnak találni, az országgyűlés, melynek megegyezése szükséges az adó kivetéséhez, mivelhogy az illető törvény megtartására hittel kötelezte magát a felség. Nagyobb adót nem igen viselhet el általában véve egyegy porta. Százhat van forintra szokás becsülni egy egész jobbágyházat, azaz egy portanegyedet, mely harminczkét hold szántóföldből vagy ennek hasonértékéből egyéb földekben áll; kilencz forint pedig, azaz : egy portanegyed adója, százötven forintnak 6 % kamata: tehát mindössze is csak tiz forintnyi érték nem kamatoz a kincstárnak.
Ezen adót kivétel nélkül valamennyi urodalom s fekvő birtok fogná viselni, egysem vétetnék ki, bármily rendü vagy állapota legyen a birtokos, akár főpap, akár világi úr, akár nemes, akár káptalan, akár város, akár katona- vagy kamaratiszt: mert a méltányosság úgy kivánja, hogy mindenki viselje a terhet, a ki élvezi a hasznot. Egyedül a plebánosok és iskolamesterek házaikat és földjeiket lehetne kivenni, továbbá a nemesi curiákat, mert abban áll a kisebb magyar nemességnek még fenmaradt egyedüli vigasztalása, hogy szabadságának és kiváltságának jelvényeül bir egy szabaditékos udvart, mely bizony rendszerint nem ér többet egy közönséges paraszt háznál : a különbség tehát csak a kiváltságban áll. Aztán tekintetbe kell venni, hogy ilyes kiváltság a többi örökös tartományokban is létezik; kell tehát azt megtartanl, .a nélkül azonban, hogy az úgynevezett praedialistákra is alkalmaztatnék.
Megjegyeztetik végre, hogy a felebbi adót nemcsak egy vagy nehány évre, hanem egyszer mindenkorra kellene felajánlani, mert lesznek ezentúl is háborúk, s a béke művei szintúgy igényelnek költséget mint a hadviseléséi; s hogy az adónak kellő felosztása és behajtása főfő dolgok, melyeket ki kell venni a hadibiztosok és ka marai tisztek kezéből, az illető megyei és városi törvényw hatóságot bízván meg velők;
A kamarai jövedelmek forrásai: a harminczad, a bányaáldás, a fogyasztási adó, mely városokban az 1671diki alapra volna ujból fektetendő sat. berekesztik a javaslatot 1), melyet Kollonics, mint a bizottság elnöke; Krapf József haditanácsos, mint jegyzője írtak alá. 2) Szelleme olyas volt, mely nem ijedt vissza a végrehajtás nehéz ségeitől, de mely mégis némileg a fennálló viszonyokból indult ki, mint alapból. Ezeknek teljes felbontását vette czélba nehány évvel később ,,fratre Angelo Gabrielle,'' a Nizzából Bécsbe szakadt ferenczes, kinek ,,Magyarország kormánya" czímü emlékiratát legalább részben elemzenünk, szintén nem leszen felesleges.
A lázadókat megbüntetni az igazságszolgáltatás egyik cselekménye ; nekik megbocsátani, kegyelmesség: de elszedni tőlök az alkalmat újabb lázadásra, kötelessége a felségnek. Az ország szabadságai oly nagyok, hogy azokat vagy meg kell tartani vagy korlátolni. Ha teljesen megtartatnak, felséged fején ingadoz a korona: mert a tekintély az országban fog székelni, nem az udvarban, s mert a ministerium magyar leszen, nem idegen. Ha pedig nem tartatnak meg, akkor veszélyben forog felséged, hogy elveszti az örökkévaló koronát, mert ígérte és hit alatt fogadta ama szabadságokat.
Három különböző ösvényen lehet biztossággal elő haladni : 1. Apostoli feloldás az eskü alól , miszerint felséged megszüntethesse azon szabaditékokat, melyek csorbát ejtenek a közrenden. 2. Ezen szabaditékok örökös megszüntetésének helyeslése az országos rendek által. 3. Egyházi és világi végzés, hogy miután egyrészről az országgyűlés lemondott II. Endre szabaditékáról, mely a nemes embert felhatalmazta fegyveres kézzel állani ellen a királynak, s miután másrészről e lemondás óta is felségednek tetemes számmal állottak ellen fegyveresen a nemesek : felségárulásba esett az ország és elvesztette szabaditékait. E három ösvény közül egynek választása okm vetlenül szükséges.
Megtörténvén e választás, a halasztást már nem szenvedő sebek orvoslásához kell nyúlni. Orvosszerek I. Az udvari ministeriumnak helyes szerkesztése Magyarország irányában. Azon hatóságok, melyek jelenleg az udvarnál Magyarországot szabályozzák, nem alkalmasok kiirtani a nemzeti és idegen igazságtalanság gyökerét, melyből kicsírázik a község kárvallása és a népek engesztelhetlen gyülölete felséged dicsőséges háza ellen, Szükséges hogy benső tanácsosok neveztessenek, kik folytonosan átvizsgálják mind azt, mi annak rende szerint Magyarország számára inditványoztatott, tárgyaltatott s végeztetett. Valamennyi hatóság, kanczellária, volt, jelen és leendő bizottság, az országon belül és kivül, köteleztessenek jelentést tenni e tanácsnak, s eljárásuk jegyzőkönyvét elejébe terjeszteni. Szükséges továbbá, hogy a magyar udvari kanczellária összes működése alá legyen vetve ezen királyi tanács rostájának.
Ezen tanácsot a magyar törvényhozás negyedik végzeményének tizedik, s az 1526-diki határozatok harmincz egyedik czikkelyei törvényesnek nyilványitják; az 1587: 9. t. cz. a királynak az orSZágon kívül tartozkodására is levén figyelemmel. Az a baj, hogy ezen tanács tagjainak magyaroknak kell lenni nem idegeneknek. De kész a válasz : hogy miután örökössé vált a király, olyas tanácsosokkal kell bírnia, kik a koronát neki megőrzik, nem olyasokkal, kik azt elszedegetik tőle; hogy ezen tanács az országon kívül van, az országon belül pedig ott vannak magyar tanácsosai, azok, kik eddig voltak; s hogy végre a király tetszésétől függ, tanácsoltatnia magát onnan vagy amonnan A magyar udvari kanczellária, hivatkozván a többiek példájára, ezt ellenezni fogja; de szolgáljon neki válaszul : hogy mikor béke lesz az országban mint a többi tartományokban, akkor reá is fognak kiterjesztethetni a többiek szabaditékai.
II. A nemzeti tanácsot és az ország kormányát alá kell rendelni az udvar gyökeres tekintélyének Az országnak nincsen tanácsa, mely őt kormányozza, s mely  a felség parancsait egyenesen végrehajtsa vagy végrehajtassa. A négy rend csak az országgyülésen bír hatalommal. A vármegyék magok magokat kormányozzák. A városok vagy el vannak nyomva nemzeti tisztviselők által, vagy érzik az idegenek súlyát. A kamara egy sereg apró tisztviselőből áll, kik a felség vagyonát felfalják vagy el prédálják. A tábornokok kormányozzák a hadiügyeket, s azonfelül kiterjesztik kezeiket a politikai, a gazdasági, a polgári, a törvénykezési, s gyakran az egyházi ügyekre is.
A királyi felség kiskoruságában vagy távollétében a törvény az összes ország kormányával megbízza a nádort, Ilyes hatalom felette veszélyezteti az örökös királyt. Első Ferdinánd alatt az 1555 : 1. tczikkely erejénél fogva tanácsosok adattak a nádor mellé ő felségének tetszéséhez képest; honnan az következik, hogy nem térünk el szerfelett a törvénytől, ha országos tanács alakúl a nádori vágya királyi helytartói hatóság ideiglenes gyakorlatára; s ha a nádorságnak egy személyhez kötött, majdnem fedjedelmi jogköre az országnagyok s a rendek között fel osztatik, természetesen az indítványozott udvari tanács igazgatása alatt, s teljes függőségben a királyi és örökös felségtől  a hármas könyv I. részének 94. ezíme elősorolja az országnagyokat; ezekből tehát másokból fog az ország tanácsa törvényesen alakulhatni, mire nézve inditványoztatik ; 1. Az elnök legyen a nádor, vagy meg üresülvén a nádorság, a felség tetszéséhez képest nevezett királyi helytartó, s ha sem nádor sem királyi helytartó nem találna lenni, az ország bírája. 2. A kanczellárna széke leszen a tanácsban. 3. Továbbá: a magyar kamara elnöke vagy alelnöke, s a királyi hadak egyik főkapltánya vagy tábornoka mindig székkel és szavazattal bírjanak e tanácsban, valahányszor érkezésök van a megjelenésre 4. A horvát bán helyett, kinek kötelessége a bánságban lakni, az erdélyi vajda s a székelyek grófja helyett, klknek méltóságaik a királyi felségbe olvasztvák, a szörényi bán s a temesi gróf, mint jelenleg már puszta czimek helyett, szabadságában álljon a királyi felségnek, szint annyi számu tanácsosokat kinevezni, névszerint a birtokos osztályból. 5. A nádor vagy a királyi helytartó, az országbiró és a főkanczellár tizenkét alkalmas egyént fognak a felségnek ajánlani külön mindenik országrendből, s közülök a felség nyolczat fog választani magok a rendek helyébe : t. i. négyet örökös tanácsosokúl fizetéssel, és négy mást három évre, fizetés nélkül, a rendkívüli országgyülések számára. Midőn a jelöltek nincsenek akirályi felség tetszésére, mások fognak neveztetni helyettök. 6. A nádori, a; helytartói, az országbirói hatóságok s a korona valamennyi más hivatalai szállitassanak le és kebeleztessenek be e tanácsba, s ezenkívül senki semmiféle közhatóságot ne gyakorolhasson. 7. felségének tetszésétől fog függeni egy vagy két olyas tanácsos választása, kik a köznép s az országban tartózkodó külföldiek érdekeit képviseljék. 8. A tanácsnak székhelye, jogköre és hatósága ő királyi felsége által fognak kegyelmesen meghatároztatni és körüliratni, lehető legnagyobb tekintettel az ország törvényeire s a közbéke és közigazság szükségeire. 9. Ha netalán az ország főkanczellárjának az udvari tanácsban jutna hely, a felség az alkanczellárt vagy a pecsétőrt fogja az ország tanácsába küldeni, kit valamennyi iromány kiadása fog illetni, azok kivételével, melyek a rendkívüli gy ülések alkalmával keletkeznek, s melyek az ilyenkor okvetlenül jelenlevő főkanezellár által fognak közrebocsátatni. 10, Mivelhogy ő felsége megígérte és esküvel fogadta közügyekben az országgyülések tartását, melyek, ha az összes nemesség veszen bennök részt, szer felett költségesek és a közbékét veszélyeztetők : ezentúl az országtanáes kebelében fog lefolyni az országgyűlés, a mondott elnökök és tanácsosok, s még mások közben járásával, kiket elősoroló vagyok. Ezen tanács megállapítása után, hat kerületre fog osztatni az ország kormányzási ezélokra, s e kerületektől fognak függeni mind megyék mind városok. Ha teljesen együtt leszen az ország tanács, huszonnégy egyént nevez külön mindenik kerület számára, az illető kerületben letelepedett és birtokos egyéneket. Közűlök hat leszen egyházi, hat világi úr, hat megyei nemes, hat városi lakos. Ezekből a királyi felség négy követet fog választani, kik három éven át megjelennek a rendkívüli gyülésekben, teljhatalommal felruházva a szükséges végzések hozatalára, s megjelen nek kirekesztőleg akkor, mikor az országtanáes által meg hivatnak e végre. 12. Az országgyülések tartására törvé nyesen meghatározott időközökben és esetekben összejőnek a rendkívüli gyülések, melyekben önmagoktól meg jelennek s üléssel és szavazattal bírnak az ország főkanczellárja s az udvari tanácsosok. 13. A felség ezen gyülésekbe királyi biztosokat fog küldeni, kik ugyanazon szabaditékokkal és előjogokkal fognak bírni mint Csehországban. 14. A királyi biztosokon, az összes királyi udvari tanácson, s az összes országtanácson és a főkan ezelláron kívül csak ama négy tanácsos veend még e gyülésekben részt, kik a négy rend képviselésére, mint már mondatott, három évre fognak választatni. 15. Mihelyest ő felsége értésül adja az országtanácsnak, hogy rendkivüli gyűlést kell tartani, egy hónap határidő tüzetik ki megjelenésre a hat kerület felebb említett képviselőnek 16, Horvátországnak joga leszen a maganbánját s a négy rend négy képviselőjét küldeni ama gyulésekbe. Erdély is odaküldheti a kormányzót, s azonfelül négy képviselőt, két katholikust s két nemkatholikust. 17. A rendkivüll gyülés helyének és idejének meghatározása függ a felseg tetszésétől, de mindig az országon belül tartatik. 18. Az országtanács s a rendkívüli gyülés semmit sem változtat nak az országban ő felségének s az udvari tanácsnak egyenes utasítása nélkül; de szabadságukban fog állani folyamodásaikat négy követ által a felség s az udvari tanács elébe juttatni.
Több nehézség gördül e terv ellen. Az első a nádori hatóságban rejlik, melyre nézve azt mondom: ama hatóság nem szüntetik meg, csak megnyesetík. Aztán, mivel hogy az ország lemondott a szabadválasztásról az örökös elsőszülött javára, lemondott arról is, hogy a nádor mint egy. gyámja legyen a koronának, mintegy elnöke az országnak. Egy másik nehézség a külföldieknek a nemzeti tanácsba iktatásában áll. Erre azt válaszolom : hogy midőn a négy rend bírt a királyválasztás jogával, részének is kellett lennie a kormányban, hogy ama jogot magának megőrizhesse; de örökössé válván a korona, olyas tanácsosokra van szüksége a királyi felségnek, kik őt ezen szerzeményében támogassák, nem olyasokra, kik őt abban csak háborgatják. Még egy más, a többieknél nagyobb nehézség rejlik az országgyülés kipárologtatásában mindamellett, hogy József király esküjében bennvan : ,prout dlaetalltel' fuerit conventum, ,a mint király és rendek az országgyülésen egyezkednek! Ezen nehézség eloszlatásának háromféle módjáról már felebb nyilatkoztam." Elveit tervező az összes közigazgatásra alkalmazza; mit a megyék és városok kormányáról mond, azt még ideiktatjuk.
Az ország megyéi olyas lánczot képeznek, mely a királyi hatalmat körülbékózza, minélfogva azt szét kell törni vagy feloldani, ha az állam szervezése szándékoltatik. A főispánok törvényes oszlopok gyanánt támogatják a népek kormányát, de megingadoztatják a főhatalmat, ha ingásba hozzák a koronát : miért is a királyi, nem a nemesi hatalom alapján kell őket felépíteni. Az alispánok választása szerfelett szabad és hatalmuk szerfelett nagy kell tehát az egyiket megszüntetni, a másikat korlátolni. A megyei nemesség gyülései rostául szolgálnak a királyi parancsoknak, szövőszékül a lázadásoknak, tárogatóul a szabadosság hirdetőinek. Azt végzik a mit akarnak; adóul azt vetik ki a mi nekik tetszik; azt cselekszik a mi kényökre kedvökre van; s olyas dolgokat hitetnek el a néppel, melyek azt a királyi felség ellen lázithatják: kell tehát őket megsemmisíteni.
A városokból nem fakad annyi rosz : mert azokat féken tartják az őrségek. Mindamellett kell őket függő ségbe hozni az országtanáostól tiszteik választására s ha táskörére nézve.
A földesuraknak szertelen nagy hatalmuk van jobbágyaik felett büntetés és adóztatás dolgában. Itt is korlátokról kell gondoskodni, hogy névszerint olyas hatóságot ne gyakorolhasson felette a földesúr, mely őt nem illeti; A birtoktalan s a czimeres nemesek nagy száma sem királynak sem országnak nem teszen szolgálatot, mégis véghetlenül sok szabaditékkal bír, melyeknek fentartására kész minden pillanatban fegyverhez nyúlni.
Mindezeknél fogva javaslatba hozatik
1) Magyarország megyéi és városai, ide nem értve azokat, melyek Horvátországban és Erdélyben kebelezvék, hat kerületet vagy alkotmányt fognak képezni, s ezeknek Székhelyök leszen : Pozsony Buda, Kassa, Szatmár vagy Nagyvárad, Veszprém, Eszék.
2) A királyi felség, tetszéséhez képest, fogja a hat kormányzót három évre vagy hosszabb időközre birtokos, akár bel- akár külföldi egyének közül választani; az alsóbb tisztviselőket is ő felsége nevezi ki tekintet nélkül a nemzetiségre.
3) Mindenik ilyes alkotmányban egy tanácsos kép viselni fogja az országtanácsot, egy másik a kamarát, s egy harmadik, kinek az ország törvényeit kell tudnia, as kerületet; kivülök 's a kormányzón kívül még a főkapitány is fog székkel és szavazattal bírni.
4) A kerület mindenik megyéjének főispánja, az ideiglenesen melléje adandó megyei tanácsosal egyetemben ajánlani fog ő felségének hat birtokos nemest, hogy közűlök egy követül választassék a kerületi kormányhoz. Igy fog a városok részéről is történni.
5) A. clerus részéről is azonképen.
6) Ezen követek szék és szavazat nélkül fogják kép viseltük kívánságait előadni.
7) Külön mindenik alkotmány mellett elégséges számu királyi Jegyzők fognak működni.
8) Helyes megyei kormány eszközlésére megszüntet nelíla gyülések, s helyökbe a főispán ajánl minden harmadik évben ő felségének három egyházi személyt, három világi urat s három birtokos nemest, kik közül külön mindenik rendből választatik  egy egy s adatik a főispán mellé ki nélkülök semmitsem végezhet a megyében
Igaz, nehézséggel jár , ezen kormányokat behozni mert ilyetén kozigazgatás volt az, mely 1681-ben eltöröltetett, de kész a válasz . épen azért, mert meghallgattatott az ország kívánsága, mert amaz igazgatásmód eltöröltetett, azért következett be az 1683-(liki botrány. A második nehézség a megyei gyűlések megsemmisítésében rejlik; de erre ez a válaszom : ha tönkre jő az országgyűlés, ezentúl semmi szükség a megyei gyülésekre.

A nizzai ferenczesnek tervét túlságosnak, s mint ilyest, alap nélkül szükölködőnek vélhette az udvar : ha lehetne-e Kollonics tervét elfogadtatni az országgal, azt legalább kísérletre méltónak találta.
1696-ban Bécsbe hívattak az ország főbbjei. Kollonics, most már esztergomi érsek, s mint ilyes, az ország főkanczellárja, méltóságának egész súlyával, s nyerseséggel határos őszinteségével elmondotta a mit jónak, a mit szükségesnek tartott. Mert nem látott üdvet maga s az ország számára a katholikus egyházon kívül, nem ijedett vissza mondani : ,,én Magyarországot rabbá fogom tenni, azután koldussá, s így majd katholiknssá fog válni," s mert ,,Magyarországnak ujjászervezésétől' mint ő azt értette, nemcsak felséges urának s az országnak, hanem a katholikus egyháznak is javát bizodalommal várta, meggyőződésének hevével vetette a gyülés tagjai közé az in dítványt. ,,Nincs a mi inkább érezteti velünk ő császári királyi felségének atyai jóságát, - monda - mint abbeli eltökélése, hogy Magyarországgal úgy fog bánni, mint többi örökös tartományaíval. Ebbeli czélzatának előmozdítására alkalmazkodjunk a lehetőségig ezen tartományok törvényeihez. Számtalan sok részlet van Magyarország szerkezetében, melyek változtatást igényelnek s hogy annál biztosabban érjünk czélt, ne űzzük fűzzük szokásos jog tételeit, hanem tartsuk meg csak azt, mit ügyes kezek belőlök kiválogatták, toldjuk meg nnt a politikai érettség tanácsol hozzáadatm, s kérjük meg ő felségét, hogy ezen intézkedéseket helybenhagyja és örök törvények gyanánt meghirdettesse. Az a sok nemes ember s az a sok kiváltságos, kik annyi szabaditékkal bírnak s adózásról semmitsem akarnak tudni, bizony nem istápjai a jó kormánynak. A valóban nemes származásnak élvezhetík az őket illető előnyöket, ha bár lemondanak is tulságos igényeikről. Mindazok, kik annyi vagyonnal bírnak, fénynyel környékeztethessék magokat, grófi,bárói, lovagi czímeket fognak nyerni; ez az út új fényt kölcsönözni az, ország nemességének, s azt, valamint a többi örökös tartományokét, tiszteletessé tenni. S végre, azon rendetlenségek és igazságtalanságok megelőzésére, melyek az adó kivetése s a közterhek felosztása alkalmával renden vannak, állandó és örökös adót kellene megállapítáni, mely méltányosan fogna felosztatni s arány a többi örökös tartományok által viselt adóval. A  gyülés örömmel és hálaadással vállalhatná el harmadát azon öszletnek, melyet ő felsége egyéb országai a szükséghez képest viselni fognak

Amerika Hangja először

1989-ben, ahogy a történelemkutatás korlátai kezdtek ledőlni, számos érdekes hangdokumentum került napvilágra. Ezek közé tartozik az Amerika Hangja 1942-es első adása is, amelyet 1989. júliusában adott le a Magyar Rádió. A dokumentum számos dolgot fontos megvilágításba helyez, többek között az Egyesült Államok véleményét és kommunikációját Magyarország hadviselő állapotával és jövőbeni elbírálásával kapcsolatban is.

 Amerika Hangja először magyarul, 1942. június

Julier Ferenc villámháborúja

A közgondolkodásban kősziklaként álló stabil vélekedés - a valóságban ez is inkább kutatandó terület - a magyar hadsereg vezető főtisztjeinek "ájult németbarátsága", amelyre leginkább Werth Henrik politikai túlmozgásosságát, illetve Bartha Károly német-szovjet háborús "szakvéleményeit" szokták példaként felhozni - mindezeket természetesen az inkompetencia bizonyítására.

Nos, az 1941. augusztusi Magyar Szemlében - a lapban egyébként rendszeresen publikáló - Julier Ferenc szakvéleménye látott napvilágot, amely gyakorlatilag teljesen megegyezik Bartha nevezetes 1941. június 26-i minisztertanácsi véleményével. Julier Ferenc személye azért is "pikáns" mert a Tanácsköztársaság utolsó vezérkari főnökéről beszélünk, akinek ez a szereplése számtalan kellemetlenséggel járt élete hátralevő részében. A valóságban Julier az olyan típusú - a Tanácsköztársaság után is változatlanul továbbszolgáló - professzionalista katonák csoportjához tartozott, akiknek a szakértelmére minden államformában szükség van.

 A NÉMET-SZOVJET HÁBORÚ

Senki előtt sem lehetett kétséges, hogy az Európa keletén 1939 augusztusában bekövetkezett pillanatnyi érdekazonosság - Lengyelország negyedik feldarabolásának lehetősége - alapján a Szovjetúnió és a német birodalom között létrejött megegyezés nem hidalhatja át hosszabb időre azt a tátongó szakadékot, amely a két nagyhatalom belpolitikai rendszere és külpolitikai célkitűzései között már régebben, de különösen 1933 óta tátongott. Az utóbbiak közül csak éppen megemlíteni kívánjuk azt, hogy Németország a Balkán felé átvette a megszűnt osztrák-magyar monarchia külpolitikai elgondolásait is, míg a Szovjetúnió új életre keltette a cári Oroszország ilyen törekvéseit.

Egészen természetes volt tehát, hogy a viszony a két nagyhatalom között röviddel Lengyelország felosztása után feszültté vált. A Szovjetúnió még elkövette azt a súlyos tévedést is, hogy a német nyugati győzelmeket felhasználta a maga területi igényeinek kielégítésére s ezzel a német-szovjet viszonyt kibírhatatlan megterhelésnek tette ki. Előttünk érthetetlennek tűnt fel az az orosz elképzelés, hogy Németország a háború valamikor bekövetkező végéig hagyja magát zsaroltatni, sőt, hogy majd a Szovjetúnió lehetne érintetlen fegyveres erejére támaszkodva - a döntőbíró Európa végleges átrendezésében. A valószínűség amellett szólt, hogy a német külpolitika mihelyt a balkáni kérdéseket fegyveres úton rendezte, egyben pedig Olaszország északafrikai helyzetét megszilárdította s ekként a birodalom hátában és oldalaiban minden meglepetést kizárt, hozzáfog a német-szovjet viszony végleges szabályozásához. Ez be is következett. A katonai eredmény már eddig is több mint szédületes. Háromheti hadjárat után a német és szövet séges arcvonal északi szárnya közeledik a Leningrádnak elnevezett Szent pétervárhoz, közepe pedig Kiev előtt áll.

Ma persze még nem ismeretes, hogy Németország milyen katonai erővel - hány páncélos és hány egyéb hadosztállyal, hány repülőgéppel stb. - kezdte meg a bolsevizmus felszámolását és hogy ebben milyen nagyságú haderővel támogatja Magyarország, Románia és Finnország s újabban Olaszország. Annyit azonban már látunk, hogy a kétoldalt latbavetett erők nagysága felülmúlja azt, amit mult év májusában a hadviselő felek Flandriában egymás ellen állítottak.

A Szovjetúnió katonai erejéről azonban már most közölhetünk meg bízhatónak mondott adatokat.

A földi vörös hadsereg teljes ereje folyó év május elején 170 lövész (ebben talán 10 motorizált), 33 1/2 lovashadosztályra és 46 páncélos dandárra rúgott. Az utóbbiak részben önállóak voltak, részben kettesével szintén hadosztályokba alakultak. A lövészhadosztályok mindegyike 3 lövész- és1 tüzérezredre, valamint 1 harcikocsizászlóaljra, a lovashadosztályok 4-6 lovasezredre és 1 tüzérosztályra tagozódtak. A páncélos dandárok szervezete ismeretlen, de talán mindegyikük 200 páncélos járművet számlált.

Ha már most egy hadosztály élelmezési létszámát (beleszámítva a hadtest és hadsereg-közvetlen csapatok, mint nehéztüzérség, műszaki alakulások stb. reájuk eső részét) 20.000 főre tesszük, azt mondhatjuk, hogy az orosz vöröshadsereg 4 1/2 millió fő erővel kezdte meg a háborút. Ezen felül számít a 6000-8000 gépre rúgó légiüotta, a maga többszázezer főnyi személyzetével, a hajóhad (60-80 000 fő), a 120.000 főnyi csendőrség, 30.000 főnyi határőrség. A teljes haderő tehát kétségtelenül felülmúlta az 5 millió főt. Ebbe nincsenek beszámítva a pótcsapatok mintegy egy millió főnyi állománya, valamint az új (tartalék és népfölkelő) alakulások, amelyek szervezésére az elsővonalbeli alakulások hadilétszámra emelése után még kereken 5 millió kiképzett ember állt rendelkezésre.

A vörös haderő elosztása május elején a következő volt : a nyugati határon vagy annak közelében, az Északi Jeges-tengertől a Fekete-tengerig állt 118 lövész-, 20 lovashadosztály, 40 páncélos dandár, az ország belsejében, de még Európában volt - mint tartalék 27 lövész-, 5 1/2 lovashadosztály, 1 páncélos dandár, a Távol-Keleten tartózkodott 25 lövész-, 8 lovashadosztály, 5 páncélos dandár.

Feltehető, hogy az ellenségeskedések kitörésekor a tartalékban volt csapatok már az első vonalba kerültek és hogy a Távol-Keletről bizonyos számú hadosztály már átjött - vagy útban van  - Európába. Végeredményben a vörös vezérkar haditervei megvalósításánál 5 millió főt  túlhaladó haderővel - és ebben többezer repülőgéppel és harckocsival -  számolhatott.

Összehasonlításul szolgáljon, hogy a cári Oroszország 1914 augusztusában 105  gyalog hadosztályt, 18 lövész- és 3 gyalog kozákdandárt, 32 lovashadosztályt  és 10 lovasdandárt állított ki. Az 1914-es gyaloghadosztályok egyenként  16 zászlóaljat számláltak, míg a mai hadosztályoknak csak 9 zászló aljuk van. Ezek tehát gyalogságban gyengébbek, de mégis nagyobb a tüz erejük, lévén több hadigépük (golyószórós géppuska, aknavető, ágyú stb.). A hadosztályoknak az arcvonalban való elosztását illetőleg is van meg bízható adatunk. E szerint június közepén a Keleti-tenger és a Polesie-mocsár között 4 hadseregre tagozott 49 lövészhadosztály (köztük számos motorizált), 7 lovashadosztály, 3 páncélos hadosztály és 12 páncélos dandár állt. Ebből következik, hogy ezen a területen vonult fel a vörös hadsereg kisebb része, míg a Polesietől a Fekete-tengerig terjedő vonalban gyülekezett az orosz haderő nagyobb fele. Ez az erőelosztás még akkor sem módosul, ha számí tásba vesszük a finn határra kikülönített hányadot. A tartalék mikénti bevetése már más erőelosztást idézhetett elő. Bizonyára a hadiesemények is módosítottak az erőelosztáson, amennyiben a Keleti-tenger és a Polesie között volt hadosztályok nagy része megsemmisült a volt litván területen és a Bjelosztoknál vívott csatákban. Közbevetjük itt, hogy a vörös hadsereg már eddig annyi ágyút vesztett, mint amennyivel 1914-ben a cári hadsereg a háborút megkezdte.

A vörös vezérkar a számszerűleg hatalmas és hadianyagánál fogva is korszerűnek jellemezhető haderőn felül még egy igen fontos tényezőre: a szinte korlátlannak tekinthető térre támaszkodhatott. Ez módot nyújtott neki, hogy kitérjen a német csapások elől és a területfeladás ellen minden más európai államban fennforgó aggály nélkül olyan vonalban vagy területen fogadja el a csatát, amely neki előnyt, ellenfelének hátrányt nyújt. Igy például a két szembenálló hadsereg harci értékének józan mérlegelése alapján hadászatilag az lett volna a helyénvaló, ha a vörös arcvonal kezdettől fogva olyan akadály mögött áll fel, mint amilyent északon a Dvina (Düna), délen a Dnyeszter, vagy e mögött a Dnyeper, esetleg a Sztalin-vonalnak nevezett erődítés jelent (nagyban Odessza, Kiev, Vitebszk, Pszkov, Narva vonala). A vörös vezérkar azonban támadást tervezett, mégpedig ugyanolyan célszerűtlen módon, mint a lengyelek, akik 1939-ben határuknak a német birodalom felé Poznannál (Posen) előreugró részébe tették főerejüket, hogy onnan hamar elérjék Berlint. El is érték azt, hogy a német hadak a lengyel főerőt északról és délről oldalba támadták, bekerítették és végül is elfogták. Egyenesen kísérteties hasonlósággal cselekedtek az oroszok. A német határ felé két előreugró helyen halmoztak fel sok erőt: Bjelosztok és Lemberg környékén. De még mielőtt teljesen felkészültek volna a támadásra Varsó és Krakkó felé, bekövetkezett a német támadás és ennek eredménye gyanánt a katasztrofális orosz vereség Bielosztoknál és a súlyos csatavesztés Lembergnél.

De nem is lehetett mást várni. Európában minden félig-meddig képzett katona tisztában volt azzal, hogy a győzelmek hosszú sorozatában meg acélozódott német seregek ellen az eddig megszokott formák között és hadi anyaggal nem lehet győzelmet aratni. Hogyan is tudtak volna az 1939 szeptember óta minden ellenállást legázoló német ütő és lökő erőnek éppen a Szovjetúnió hadai ellenállni, mikor a Finnország ellen viselt háborújokban elárulták, hogy még közepes harci értékkel sem rendelkeznek. Minden szakértő csak azt számolgatta, hogy hány hónapig tarthat a német-orosz háború, mert a két fél között mutatkozó óriási minőségbeli különbséget semmi módon sem lehetett kiegyenlíteni. Igaz, hogy az arcvonalnak a 2000 km felé járó kiterjedése, aztán a mindkét oldalon latbavetett tömegek példát lan mennyisége - együttesen kereken legalább 300 hadosztály - hosszadalmas háborúra engedett volna következtetni, mert az ilyen rettentő tömegeknél az elmélet szerint sokáig tart, míg az egyik fél harci ereje felmorzsolódik és mert a szovjetseregeknek a kilométerek ezreire rúgó távolság állt a vissza vonulásra és átcsoportosításokra rendelkezésre. A gyors felmorzsolódás mégis bekövetkezett, de ez az 1939. évi lengyelországi hadjárat, az 1940. évi flandriai hadjárat, valamint az 1941. évi balkáni hadjárat után már nem jelenthetett meglepetést. Ezért egyenesen érthetetlennek tűnik fel - tisztán katonai alapon - a szovjetvezetők elhatározása, hogy Németország ellen támadással vagy akár a határon kifejtendő ellenállással kísérletezzenek. Talán politikai megfontolások játszottak itt szerepet. Kérdéses ugyanis, hogy elbírta volna-e a szovjetkormányzat tekintélye azt a súlyos megterhelést, amit jelentett volna esetleg néhány 100 km széles határsáv kiürítése komoly csata megvívása nélkül. 1812-ben az orosz cári uralom tekintélye megengedte, hogy az orosz seregek a hadjáratot csata nélkül, hátrálással kezdjék meg. Akkor a június 24-ére hajló éjjel kelt át a francia főerő Kovnónál a Njemen határfolyón, egy hónappal később Szmolenszk előtt zajlottak az első komolyabb ütközetek s augusztus 18-án, Szmolenszknél került sor az első nagyobb csatára, de az oroszok ezt még a döntés előtt félbeszakították. A döntő csata szeptember 7-én Moszkva előtt, Borodinónál vívatott meg, de még ebből is tűrhető állapotban került ki az orosz sereg, mert Napóleon nem merte bevetni - ily nagy távolságra az anyaországtól - utolsó tartalékát: a gárdát.

Ezekkel a tanulságokkal és tapasztalatokkal ellentétben a szovjet arvonal jelentékeny része : a Pripjet mocsár és a Keleti-tenger között levő arcvonal már a határ közelében valóban döntő jelentőségű csatába hagyta magát sodortatni. Az ott vívott harc számadataiból (323.000 fogoly, ezrekre rúgó harcikocsi és repülőgép pusztulása s ennek megfelelően százezrekre rúgó halott és sebesült) az olvasható ki, hogy a vörös hadsereg északi arcvonal szakasza belátható időn belül nem pótolható veszteséget szenvedett, illetve hogy a háború sorsa már eldőlt.

Az egész vonalon hátrahömpölygésre kényszerülő vörös arcvonal északi fele most már olyan állapotban van, hogy csak akkor tudna valamilyen vonal ban megkapaszkodni, ha a győzelmes német seregek megszüntetnék az üldözést. Erre azonban a vörös arcvonal vezetőinek a német haderó eddigi teljesítményei után nem lehet reményük. Ha azonban a vörös hadak mégis megállnának, hogy Szentpétervár és Moszkva védelmére csatát vívjanak, csak az eddigi vereséget növelnék meg. Már pedig a szovjethaderő még egy olyan csapást nem bírhat el, mint amilyent Bjelosztok és Minszk vidékén kapott.

Nagyon hasonló a hadihelyzet most, július közepén, ahhoz, mint amilyen mult év júniusában a franciaországi hadszíntéren bekövetkezett. Mint ismeretes, a francia hadsereg harmadrésze megsemmisült a flandriai csatában. A megmaradt rész magkapta a kegyelemdöfést a Párizs védelmére vívott csatában. Mikor az általános visszavonulás közben a francia kormány fegyverszünetet kért, már nem volt ereje számbavehető ellenállás kifejtésére. Az addig elszenvedett csapások felőrölték a francia seregek harci akaratát. Az 1940 május elején több mint 2 millió főnyi francia haderőból június köze pén már nem is egészen 100.000 főt számlált az a rész, amely még elszánt harcra lett volna bírható.

Most, 1941-ben az orosz vörös arcvonal egyharmadrésze a Keleti-tenger és a Pripjet-rnocsár között levő területen szenvedett el hasonló vere séget, amit nemcsak az előbbi számadatok bizonyítanak, hanem az is, hogy az üldöző német seregek túljutottak a Sztalin-vonalon, a Pejpusz-tótól keletre törnek előre, elfoglalták Vitebszket és ettől délre áthaladtak a Dnye peren. Talán már akét fél számbeli erőviszonyában is bekövetkezett az eltoló dás, ami erkölcsi téren megvolt kezdettől fogva. Egyáltalában ennek az 1939/41. evi háborúnak egyik jellegzetessége az egyetlen nagy csatában kivívott döntés. A lengyel hadsereg sorsát eldöntötte az első nagy csata Kutnónál. A holland és a belga hadsereg egyetlen nagy összecsapás hatása alatt összeomlott. A francia hadsereg sorsát is megpecsételte az első csata Flandriában. A jugoszláv hadsereg még csatát sem vívott; egész simán legázolták a német páncélosok.

Rendes körülmények között az olyan hadihelyzet, mint amilyen most Európa keleti térségein beállt, már megérlelte volna az alul maradó félnél az ellenségeskedések megszüntetésére irányuló kérelmet, hasonlóan ahhoz, mint ahogyan június közepe felé Szíriában történt. A szovjet azonban nem hagyhatja abba a dolgot, mert vezetői nem számíthatnak kegyelemre. Számítanak ellenben arra, hogy a vörös hadsereg részeiből még tudnak ellenállóképes arcvonalat az Ural és a Volga mögött szervezni, ha Amerikától és Angliától támogatásban részesülnek.

Ilyen arcvonal kialakítása lehetséges, ha sikerül a vörös hadsereget a megsemmisítő német üldözés hatása alól kivonni. Ez azonban kérdéses. A vörös arcvonal részei már július 12-én a felbomlás tüneteit mutatták. A földi haderő képtelen az üldöző légi erők elől elmenekülni. De lehetséges, hogy a szibériai csapatok (a vörös hadsereg legértékesebb része) új arcvonal alakítására még felhasználhatók. Ugyan ez sem változtatna a háború sorsán, de meghosszabbítaná a szovjetvezetők életét. Nehezebb az angol és amerikai segítségnek orosz földre való juttatása. Úgy véljük, hogy mind Anglia, mind Amerika tisztán látja a vörös ellenállás céltalanságát és ha a Szovjetúniót mégis támogatásban részesítik, azt csak a német katonai erő kettéosztása vagy erős megterhelése céljából teszik. Anglia nézőszögéből ez nagyon, de nagyon fontos.

A Szovjetiúnió területére irányuló angol kivitelnek ma egyetlen kapu áll nyitva. Ez Murmanszk jégmentes kikötője. Az idevezető tengeri utat azonban legnagyobb mértékben veszélyeztetik a közeli északíinn és norvég kikötőkre támaszkodó német búvárnaszádok. Hasonlóan nagyon bizony talan a Murmanszktól délnek vezető vasút, amelyen a bevitt hadianyag elérhetné Szentpétervárt, illetve onnan a vörös arcvonalt. Ez a vasút már céltárgya volt az eredményes német légi támadásnak. Különben is a íinn területről előnyomulóban levő német-finn hadak talán már reátették kezüket erre a vasútra. Ez az irány tehát egyáltalában nem alkalmas számottevő hadianyag bevitelére.

Amerikai hadianyag Vladivosztokon át volna a Szovjetúnió területére juttatható. A Csendes-óceánon ide vezető út azonban japán vizeket érint. Nem valószínű, hogy Japán tétlenül tűrné ennek a tengeri vonalnak hasz nálatát, ha azon a forgalom túlhaladná a megszokott kereteket. De ettől eltekintve, az amerikai hadiipar teljesítőképességét már éppen eléggé igénybe veszi Anglia és Kína támogatása, valamint magának Amerikának fegyver kezése. Nem hihető tehát, hogy ebből az irányból a Szovjetúnió értékesebb támogatást kaphatna.

A mesék világába kell utalnunk azt az elképzelést, hogy Anglia egész hadsereget tudna áthajózni Európa szárazföldjére, tehát a dán, holland, belga és francia tengerpartra, hogy megtámadja a német megszálló seregeket, ekként a Szovjetúnió területén működő német haderők bizonyos részét nyugati irányban való eltolásra bírja és ilyen módon tehermentesítse a szovjet arcvonalt. Egész bizonyos, hogy a német hadvezetőség elegendő erőt hagyott nyugaton vissza minden ilyen angol kísérlet meghiúsítására. Az angol vezérkar bizonyára jól tudja, hogy az ilyen vállalkozás katasztrófával végződnek. Kár is az ilyen terv képtelenségére több szót vesztegetni. Csak még annyit emlí tünk meg, hogy két évvel ezelőtt az angol-francia szövetség mellőzte Lengyel ország hasonló megsegítését, mert tudta, hogy nem érhet célt vele. Már inkább elképzelhető a vörös arcvonal megerősítése angol (indiai és ausztráliai) és amerikai csapatokkal Ázsia déli területein keresztül. Ennek azonban sok előfeltétele volna. Elsősorban az, hogy közben a szovjeturalom Össze ne omüliék, ami pedig nagyon is a valószínűségek körébe tartozik. Ázsia földjén keresztül két út jöhetne fenti célra tekintetbe. Az egyik út a Perzsa-öbölből Irakon és Irán északnyugati csücskén át akár a Kaukázusba, akár a Kaspi-tenger partjára vezet, ahonnan persze még nagy a távolság a vörös arcvonalig. A csapatszállitásra a Perzsa-öbölből rendelkezésre áll a Tigris folyó vagy a bagdadi vasút Moszulig, innen gyalogmenet, vagy autószállítás a Szovjetúnió vasúti hálózatáig, vagy pedig használható volna az Iránt átszelő vasút a Perzsa-öböltől a Kaspi-tengerig. A másik út Indiai ból visz a vasút nélküli Afganisztánon keresztül Turkesztánba,a Szovjetúnió egyik államába. Bármelyik irány használata hosszadalmas, nehézkes és ezen felül a semleges Irán, vagy a semleges Afganisztán hozzájárulásától függ. Az utóbbit az angolszász hatalmak fegyveres erőkkel való fenyegetés útján ugyan kierőszakolhatják, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy a szóbanforgó útvonalat mai állapotukban valóban jelentős haderők szállítására és anyagi szükségleteiknek pótlására nem alkalmasak s igen hosszú időt igényelne, míg úgy berendezhetők lennének, mint például a Hátsó-Indián keresztül Kínába vezető utánpótlási vonal (Rangoon kikötő, a Rangooanandalay-Lashio vasút, a Lashio-Csunkingi autóút). Ezért nem is lehet számításba venni, hogy Ázsián keresztül valóban számottevő, több százezerfőnyi, legkorszerűb ben felszerelt angol-amerikai hadsereg vonulhatna a vörös arcvonalra. Megemlítendő még, hogy India egy helyen : a Pamír-fensíkon határos a Szovjetúnió területével. De ez a 4000 méter magas zord vidék csapatátvonu lásra sokkal kisebb mértékben jöhetne tekintetbe, mint az előbb vázolt irányok.

Az elmondottakból következik, hogy a Szovjetúnió megsegítésének emlegetése inkább csak a propaganda céljait szolgálja. A vörös arcvonal kiterjedésének és egyben a német támadó erő hatásosságának megfelelő segítségnyujtás lehetetlen.

A hadihelyzet további alakulását az eddigi német eredmények alapján nem volna nehéz megjósolni. Szentpétervár (Leningrád) eleste nem késhetik soká. Lehet, hogy mire ezek a sorok napvilágot látnak, Moszkvát már össze bombázták a német légi erők és a legfontosabb orosz iparterületek: az ukrajnai Dnyeper mente és a Donec vidék erő- és gyártelepei már a légi támadások hatása alatt romokban hevernek. De ha mindez még nem történt volna meg, bizonyos az, hogy a bolsevizmus felszámolását emberi erő már nem akadályoz hatja meg.

(Lezártuk 1941 július 14-én.)
JULIER FERENC

Zsidó finnek

A huszadik század magyar történelmében visszatérő elem volt a gátlástalan muszkavezetés, a sajtó elvtelen idomulása aktuálpolitikai érdekekhez, és külföldi nagyhatalmakhoz. Ennek egyik nagyon érdekes - és természetesen elhallgatott - fejezete a nyilas sajtó a szovjeteknek talpnyaló cikkei a Sztálin-Hitler mézeshetek idején. Sajnos a források meglehetősen szűkösek ebben a témában, ezért ér kincset a neves publicista, Kunszery Gyula szellemes tárcája, amelyet Hubay Kálmán valamelyik nyilas lapban megjelent cikkére írt reflexióként a Magyar Nemzet 1940. március 13-i számában. Ha előkerül az eredeti Hubay Kálmán-cikk, természetesen ezt is közzétesszük, Hubay több lapba (Függetlenség, Esti Újság, Új Magyarság) írt rendszeresen.

---

Hubay Kálmán

pártvezér-testvér megint remekel! A lengyel háború idején еlkövetette mlékezetes dicsteli hozzászólásai után most jónak látja beleavatkozni a finn-orosz viszályba is.
,,...egyszerre váratlanul felvillant az északi fény: béke!" Szegény északi fény, hogy ideoda rángatják, eddig mindig a háború szimbólumaként emlegették, most egyszerre békejel lett belőle.

Semmi kedvünk sincs hozzá -írja tovább Hubay mester - hogy a rengeteg ellentmondó jelenségből most elkezdjünk kombinálni a békefeltételek tartalmát illetőleg és jósolni kezdjünk..." Azt hisszük, szerénytelenség nélkül állíthatjuk, nekünk is van némi részünk. abban, hogy Hubaynak elment a kedve a jósolgatásoktól, minthogy annakidején részletesen taglalni volt szerencsénk, mennyire megdöntötték az események a nagy ,,Csíllag"jós világpolitikai horoszkópjainak hitelességét.

Mindenesetre hálásak vagyunk Hubay testvérnek, hogy kétesértékű jövendölgetések helyett ezúttal a való tényállásokat boncolgatja, mert így legalább feleletet kaptunk egy régi kételyünkre, mely az északi háború kitörése óta mardos bennünket, hogy t. i.: hát itt ki a zsidó? Megszoktuk ugyanis, hogy egyesek valami mániákus csökönyösséggel, valami érthetetlen judeocentrikus lelkülettel a világmindenség valamennyi jelenségében zsidót szimatolnak. Nos, Hubay mester magvas külpolitikai fejtegetéseiből végre megtudtuk: az északi háborúban a finnek a zsidók. Vagy legalább is: zsidóbérencek Mert tévedés lenne azt hinni, hogy a finnek hősi küzdelmében valami szerepet is játszik e csodálatos nemzet szabadságrajongása, függetlenség-szeretete, keresztény európaisága és nemzeti öntudata. Mindezek Hubayék előtt úgylátszlk, ismeretlen fogalmak.
Szerintük kizárólag arról van szó, hogy ,,a nemzetközi zsidó... biztatja most a finneket remekbeszabott hőskölteményeket írva a halált  megvető finn bátorságról." (Szabó Dezső is, aki nemrégen megírta a legszebb finn höskölteményt, nyilván "nemzetközi zsidó")

Szóval már nyilvánvaló, hogy ez esetben a finnek a zsidók, illetőleg a nemzetközi zsidóérdekek zsoldosai és így természetesen magától értetődik, hogy micsodák a Trockijok, Litvinovok, Kollontai asszonyok, Kun Bélák- rendszerének hívei és kicsodák az ,,istentelenek társaságának tagjai, Nyilván felkent keresztes vitézek, Bayard  lovagok, Tankrédek és Godofrédek. Helyes a sziszegés, baziliszkus !
Most hullanak a hosszúkarú krokodiluskönnyek a finn anyákért. "A finn anyáknak gyenge vígasztalás lesz, hogy néhány angolországi, vagy amerikai vagy franciaországi zsidó haditudósító viszont nem tudott betelni a finn katonák hősiességével." Csak azt nem értjük, hogy akkor viszont nyilasék miért sajnálták a szerencsétlen íinn anyától azt a csekély összeget, amelyet székesfővárosunk a finneknek juttatott?

Mint  emberek, mint jó európaiak, nem ismerünk olyan érdeket amelyik a háború, az öldöklés kiterjesztését indokolttá tehetné, Ez így rendkívül szépen hangzik hogy - mendacem oportet esse memorem. Hubay néptárs úr netán megfeledkezett arról a velük megyünk szövegű tábláról,  az európai bonyodalom .kitörése idején függesztettek ki az eszmevédelem fellegvárának falán? Akkor is az volt vajjon az egyetlen őszinte óhajtásunk, hogy a háború kiterjedése mentől szűkebb térre szoríttassék?" Csodálatos, csodálatos, egyazon kebelben mily szeszélyes váltakozással hullámzik tüzes harci hév s a  "megtisztult humánum" szelíd pacifizmusa.
Vajjon miféle kozmikus erők okozzák a kedélyvilágnak e sajátságos apály-dagály jelenségét?

1944. október 15 - két dokumentum

 Az 1944 október 15-16-i kiugrás és nyilas puccs története is pontosan azok közé az események közé tartozik, amelyről politikai célokból nagyon nagy magabiztossággal lehet nyilatkozni - de az eseményeket kutató történész számára rengeteg fehér folttal és ismeretlen epizóddal van tele. A rendszerváltás fordulóján, ebben a témában is, rendkívül magas színvonalú publikációk keretében sok fontos forrás is napvilágot látott. A Sisak és cilinder sorozatban jelent meg Vattay Antal naplója, amelyben e nappal kapcsolatban két érdekes dokumentumot ismerhetünk meg. Maga a napló is rendkívül fontos az események szempontjából, mert írója már október 18-tól kezdi feljegyzéseit, és november 13-ig, a napló első részének megszakadásáig sok fontos eseményt "melegében" rögzít.

Az egyik fontos dokumentum a Német Távirati Iroda válasza a Horthy-proklamációra október 16-án 13 órakor. Rendkívüli érdekessége, hogy a szöveg végén megjelennek Horthy személyére pontosan ugyanazok a  toposzok (menekített pénz, dinasztaalapítás), amelyek később a kommunista történetírás alapjai lesznek.

Horthy Miklós proklamációja, 1944. október 15, 12 óra 30 perc. Felolvasó Tavaszy Sándor.

A magyar rádióban elhangzott kiáltványban Horthy úr szégyenteljes és hazug módon azzal vádolta meg a német véderőt, hogy Magyarország német nyomásra lépett be a háborúba, német csapatok fosztogatnak Magyarországon. Horthy úr kiáltványára a német birodalmi kormány a következő nyilatkozatot teszi közzé.

Magyarország teljes szabad akaratból lépett háborúba, az akkori berlini magyar követ szinte könyörögve esdekelt, hogy Magyarország elsőnek csatlakozhasson a Háromhatalmi egyezményhez. A magyar-orosz hadiállapot beállásáról a német kormány csak utólag értesült. Magyarország csatlakozott a Háromhatalmi egyezményhez, mert a Trianon óta hiába várt területi követeléseit remélte kielégíteni. A bécsi döntések világosan megmutatták a Führernek Magyarországgal szemben tanúsított jóindulatát. Horthy azonban mindig hangoztatta, hogy a döntésekkel nincsen megelégedve. Ezen felül a második bécsi döntés után minden eszközt felhasznált, hogy Magyarországnak Románia elleni háborújához a birodalmi kormány hozzájárulását megnyerje. 1942 elején Horthy úr Kállay úrnak adta át a kormányt, aki bár időközben állandóan biztosította a birodalmi kormányt szövetségéről, közben Németország és Magyarország ellenségeivel állandóan tárgyalásokat folytatott.

1944 márciusban, mikor a Kállay kormány kétkulacsos politikáját feltáró okmányszerű bizonyítékok már tetemesen szaporodtak, a Führer meghívta Horthy urat a főhadiszállására, mégpedig abban az időben, amikor a szovjet orosz haderő már Magyarország kapuit döngette. Ezen a látogatáson a német birodalmi kormány és Horthy úr világosan megállapodtak. Horthy úrnak pedig azt a kijelentését, hogy őt akarata ellenére fogva tartották, a német birodalmi kormány ezennel megbélyegzi az egész világ előtt.

A márciusi megállapodások szerint Magyarországon egy a németekkel lojális érzelmű kormány alakul és a német csapatok harcolnak Magyarországért. A németek azóta is hűségesen harcolnak és véreznek a magyar földön, akárcsak a saját hazájukban. Azt a szemérmetlen hazugságot pedig, hogy a németek fosztogatnának és pusztítanának, a birodalmi kormány a legerélyesebben visszautasítja.

A Sztójay kormányban minden igyekezet megvolt, de Horthy úr és nyúlszívüekból, árulókból és zsidó bérencekből álló klikkje a kormány minden intézkedését szabotálta.

A tegnapi kiáltványával Horthy úr végleg levetette álarcát és nyíltan bebizonyította, hogy Magyarországot a Szovjetnek akarja kiszolgáltatni. Azt remélte, hogy Anglia és Amerika támogatásával előnyös fegyverszüneti feltételeket kap és a kormányzói tisztet maga részére megtarthatja és unokája részére az utódlást biztosíthatja. De arra az esetre is, ha aljas terve nem sikerülne, már előre bebiztosította magát és barátjait családtagjait megfelelő vagyontárgyakkal együtt külföldön semleges országban.

Ezzel lezárult a magyar-német fegyverbarátságnak egy fejézete. A német birodalmi kormány reméli, hogy a magyar nép és a magyar hadsereg a helyes utat választja és folytatni fogja a harcot mint szövetségese és fegyvertársa oldalán mindaddig míg a bolsevizmust az országből végleg ki nem verik és az ezer éves határokat el nem érik

A második dokmentum Horthy Miklós levele Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszterhez, amelyben novemberi tiszteletdíját kéri illetve érvénytelennek tekinti Szálasi kinevezését. Ezt a levelet a november 3-i naplóbejegyzésben ismerteti. Nagyon fontos lenne e levél történetének kiderítése, fogalmazásából egyértelműen kiderül, hogy Horthy továbbra is kormányzónak tekinti magát, noha  a  lapokban a - bizonyosan - hamis lemondási nyilatkozata addigra már napvilágot lát. A levélben említett hétfő október 16-a, maga a levél szerdán, 18-án kelt. Hogy Dörnberg megérkezett-e Budapestre, ez kérdéses, a nyilas puccs halottjainak temetésén egy hozzá nagyon hasonló, de nehezen felismerhető alak valóban jelen van. (Dörnberg rendkívül magas volt - ezért is esett rá a választás mint protokollfőnökre - és jellegzetes egyenruhája volt.)

Kedves Reményi Schneller !

Minthogy családommal, kísérettel és cselédséggel egy fillér nélkül érkeztem ide, nagyon kérlek, valamely biztos úton, minél előbb, talán a novemberi tiszteletdíjamat Márkában hozzám eljuttatni.

Miután nem igen lesz meg a lehetőség a levelezésre, felhasználom ezt az alkalmat, minthogy Báró Dörnberg elviszi Neked ezen levelet, hogy Veled a következőket tudassam. Mikor Lakatos, Vattay és Brunszwik altábornagyok és Tost alezredes társaságában a Hatvany-palota egyik szobájában voltam, bejött egy német tiszt azzal, hogy a Miniszterelnök szeretne velem beszélni. Kérdésemre, hogy ki lenne az, minthogy Lakatos a szobában volt, azt felelte, hogy Szálasi. Ebből rájöttem, hogy mégis csak kellene egy kinevezés neki. Én ezt a kinevezést, mikor Szálasi délután másodszor feljött kérni, megtagadtam.

Egyetlen megmaradt gyermekemet tőrbe csalták, letartóztattak és kivittek az országból. Kérésemre megígérték, hogy egész családommal visznek és Niki fiam Bécsben száll be hozzánk. Minthogy nem bíztam az ígéretben, úgy Rahn nagykövet, mint Vessenmayer erre becsületszavukat adták. Hétfőn este Vessenmayer Lakatossal még egyszer eljöttek hozzám és Lakatos hosszasan próbált rábeszélni, hogy írjak alá egy nyilatkozatot, mely szerint lemondok és Szálasit kinevezem Miniszterelnöknek. Minthogy megtagadtam, Niki fiam veszélyben lévő életére célzott, erre odahívtam Vessenmayert és azt mondtam, hogy hozzájárulok, ha Niki Bécsben csakugyan beszáll hozzánk, mert reszketek ártatlan életéért. Ő ismét becsületszavát adta, azonban fiam nem szállt be, így kinevezési ígéretemet természetesen visszavonom. Kérlek ezen soraimat, ha szükséges felmutatni és eltenni.

Weilheim
Schloss Waldbühl

Másolat készült 1944. X. 18.

Szívélyesen üdvözöl
Horthy Miklós

Az 1935-ös csehszlovákiai választások

Az első Csehszlovák Köztársaságnak - részben a propaganda segítségével - a köztudatban élő képe a tiszta demokrácia, a jogállamiság általános közhelyeinek felel meg. Ez a propaganda olyan erős volt, hogy ritkán gondolunk bele : hogyan lehetséges az, hogy ez az állam rövidke két-három hónap alatt (mondjuk 1938 októbertől 1939 januárjáig) úgy átformálódik, hogy a cseh terület különösebb zavar nélkül érett gyümölcsként hullik Hitler ölébe, a szlovák részen pedig villámgyorsan megalakul Tiso náci köztársasága, "népállama" - amely már például 1938. október végén, november elején elkezdi megjelölni a zsidókat?

A válasz természetesen nagyon egyszerű: így sehogy, ezek a dolgok nem előzmény nélküliek, mint minden történelmi esemény, ez is adott folyamat végeredménye. Az utolsó legfontosabb esemény ebből a szempontból az 1935-ös választás. Itt kap felhatalmazást Konrad Henlein szudétanémet mozgalma, és itt válnak erővé azok a szlovák mozgalmak, amelyek már belevágnának az önálló állami lét kialakításába.

Összeállításunkban Szvatkó Pál, Gogolák Lajos, Ottlik György, Borsody István cikkei segítenek.

A szenzációs minőségű  politikusportrék innen valók.

Az osztrák örökös tartományokban már 1907 óta általános választójog volt érvényben, így a politikai részvétel, a parlamenti választásokon való megnyilvánulás már megszokott, hagyományos  dologgá vált a harmincas évek elejére, Ez a rendszer ugyanazokat a helyzeteket élte át, ugyanolyan tradíciók, hagyományos pártrendszerek alakultak ki, mint bármely más képviseleti rendszerben. Kialakultak a "rutinszavazatok", a bizonyos pártok fellegvárainak számító "bevehetetlen kerületek"  és így tovább.
A kialakult politikai rutinnak, és az államnak, élén Masaryk elnökkel azonban már a húszas évek végén azzal kell szembesülnie, hogy a parlamenti, képviseleti rendszer visszaszorításának, esetleg megszüntetésének már Csehszlovákiában is aktív képviselői vannak.

Tomas G. Masaryk 1850-1937

1929-ben Brünnben, Rodola Gajda tábornok, aki az eléggé egyértelmű nevű (és egyértelműen Mussolinira is utaló) Národní obec fašistická nevű szervezet vezetője már puccsot kísérel meg, amely kudarcba fullad. Azonban ez az esemény azért érdekes, mert ebben az esetben még nem létezik olyan közeli nagyhatalom, amely "kikényszeríthetné" a hasonló puccsokat (mint például a náci puccskísérletet 1934-ben Ausztriánban) valamint Gajda tábornok karaktere is azonos azokéval akik a második világháborút politikusként, katonaként előkészítették. (Agresszív antiszemtizmus, kisebbségellenesség, militáns szovjetellenesség)

Rodola Gajda 1892-1948

Bortnyik Sándor festménye Gajda tábornokról. A kommunista magyar festő vajon miért is vállalta el ezt a portrét, amikor a tábornok nézetei már 1924-ben is közismertek voltak?

Az ehhez hasonló történések, és a gazdasági helyzet romlása tovább erősítették az informálisan mindig is nagyon erős Benes külügyminiszter hatalmát. Benes - a közhiedelemmel ellentétben - nem volt általánosságban népszerű. A korabeli cseh átlagpolgár rettenetesen utálta az úgynevezett fényűzést - márpedig például Masaryk elnök fehér lovas allűrjei, Benes külügyminisztériumi palotája tökéletesen beleillettek ebbe az előítéletbe. Benes személyiségét még a hozzá közel álló források is "szentimetalizmustól mentesnek" írják le, és ez - ami valójában rendkívüli merevséget jelentett - majd később, 1938-ban válik olyan erőssé, politikailag mozdulatra, változtatásra képtelenné, hogy a nyugati hatalmak hatalmak többek között ezért is jutnak el Münchenig. A csehszlovák nemzeti szocialista párti Benes személyisége a korabeli diktátorokra is hasonlított, például ő is félt mániákusan a megmérgezéstől, és nem egyszer hozta emiatt kínos zavarba vendéglátóit. Szovjet szimpátiája már a nemzetbiztonsági problémák határait érte, mint Kun Miklós professzor legutóbbi kutatásai kiderítették. a szovjet titkosszolgálatnak külön villanegyede volt Prágában, teljesen zavartalanul folyt a kémtevékenység. Pártjának neve valóságban persze csak hasonlít a nácikéra - azonban az elnevezés nem véletlen.

Eduard Benes 1884-1948

A politikai élet 1935-ös szereplői személyiségükben és kisugárzásukban is a korabeli cseh kispolgár mintáját adják vissza. A kormány feje ekkor az agrárius politikus, Jan Malypetr volt 1932 óta.

Jan Malypetr 1873-1947

A politikai vetélytársaknál is hasonló a helyzet, sőt kicsivel még érdekesebb. A paletta legszélén Gajda fasisztái mellett a Stribrny-féle fasisztoid liga, "nemzeti egységpártja" - a Kramar-féle nemzeti demokrata párttal - található. Viszont vezetőik megjelenése, kisugárzása - talán egyedül pénzt biztosító gazdag Hodács kivételével - egyáltalán nem emlékeztet azokra a mozgalmakra, amelyek ilyen eszmékkel óhajtották az áhított hatalmat.

Jiri Stribrny 1880-1955

Frantisek Hodac szokolista viseletben

Frantisek Hodac 1883-1943

Karel Kramar 1860-1937

Kormánypárti társaik is szorosan illeszkednek a fentebb körülírt miliőbe. A korabeli cikkek állandó jelzője a "nehézkes", "szürke" velük kapcsolatban.

Rudolf Berán 1887-1954

Frantisek Udrzal 1866-1938

A szlovák politikából érkezők pedig általában ellentétes hatást váltottak ki. Kisugárzásuk sokkal karizmatikusabb, tevékenységük sokkal aktívabb mint cseh társaiké. Ráadásul Milan Hodza-t sok korabeli  forrás a nagyúri jelzővel illeti (nyilván a magyar parlamentben megszokott debattőri stílus miatt), ez is újabb okot adhatott a ellenszenves fényűzés hangoztatására.

Andrej Hlinka 1864-1938

Milan Hodza 1878-1944

Ez az 1935. május 19-i választás már csak lezárása volt harmincas évek válságos eseményeinek, amelyek természetesen nem hagyták érintetlenül Csehszlovákiát sem. A gazdasági helyzet romlása, a belpolitikai botrányok és a válság miatti autoritatívebb állami megnyilvánulás, a külpolitikailag kedvezőtlen helyzet, Csehszlovákia bekerítése nem baráti indulatú államokkal nem ígértek már semmi jót. A választás alapvető végeredménye azonban, a régi pártrendszer megmaradása, csak a korabeli cseh kortársak szemében tűnt megnyugtatónak, a külföldi elemzők észrevették a szudétanémet mozgalom előretörését és a kommunista párt gyakorlatilag jelentéktelen szavazatvesztését. Mind a kettő pontosan azt a demokratikus rendszert akarta felszámolni, amelyre a köztársaság épült. A szavazók életkora szerinti megoszlás is tükrözte ugyanazt a helyzetet mint a többi válságsújtotta államban : az idősebbek szavaztak a mozdulatlanságra, a fiatalok a radikalizmusra.Szlovákiában az ellenzéki mozgalmak 61-ről 66%-ra növelték támogatásukat. Benes pártja jórészt az említett okok miatt 11%-kal kevesebb  szavazatot kapott. A szudétanémet területeken a szudétanémet párt a kommunistákat kiszorította helyükről. . Szvatkó Pál foglalta össze találóan a Magyar Szemlében :"A választások legérdekesebb és legfontosabb eseményét kétség-telenül az ország németjeinek sejtett, de a várakozást felülmúló ébredése jelentette. Az eredmény kihirdetését követő első konsternációban néhány prágai lap helyesen írta a cseh közvélemény meglepetéséről: „úgy tesz, mintha eddig nem tudta volna, hogy a köztársaságban németek is élnek". Tizenhat évig a prágai utca tényleg nem törődött Észak-Csehországgal s a német probléma legfeljebb a politikai vezérlet beavatott köreit foglalkoztatta. Most Henlein 1,3 millió szavazattal döngette a kapukat.". A német siker megerősítette a szlovák autonómiaköveteléseket is. 

A választás eredményeképp azonban még harmadjára is Malypetr alakíthatott kormányt, aki minimálisra zsugorodott többségével ugyanúgy próbálta folytatni az ügyek vitelét, ahogy az zajlott május 19. előtt. Pedig hogy ez mennyire lehetett sikeres, ott volt előtte a példa: Hitler hatalomra jutása előtt is a taktikázás, pártalkuk kötése, kompromisszumkényszer Németországban az egész rendszer bukását okozta. 

Mint ahogy történt is, hiába váltotta Malypetr-t Milan Hodza októberben, ez a választás volt a legelső lépés a cseh köztársaság szétesése felé.