Menekülők Észak-Afrikába(n)

Rengeteg, magát okosnak gondoló és ráadásul híres embertől nyert megosztást a Vlora hajóról 1991-ben készült fotó azzal a felirattal, hogy ez a nácik elől Észak-Afrikába menekülő európaiakat ábrázol. Azt, hogy a megosztók a legelemibb forrásellenőrzéseket sem tartották be - mit várjunk azok után, mikor nemrég hallhattunk Mussolini antifasizmusáról - én a magam részéről nem minősítem, megtette már más régen a megfelelő modorban és stílusban.

Viszont a téma maga érdekes, hiszen minden idők egyik legjobb és leghatásosabb filmje, a Casablanca is pontosan erről szól. Így aztán érdemes megnézni mit is tudhatunk meg e témában. A két térkép a Pesti Hírlap 1941-es évkönyvéből származik.

A területet az 1880-as évektől az 1950-es évekig három nagy gyarmattartó birodalom uralta. A mai Marokkó, Algéria, Tunézia egy része francia, Tunézia maradéka és Líbia 1911-ig török majd olasz, Egyiptom 1918-ig török majd angol fennhatóság alá került. Marokkó északi csücske a tízes években spanyol fennhatóság alá került, egy bizonyos Francisco Franco nevezetű tiszt is kitünteti magát ezekben a harcokban. Nem érdektelen a terület tízes évekbeli részletesebb története sem, erről magyarul sajnos csak Geoffrey Barraclough kissé túlságosan angolos modorban megírt kötetete elérhető.

A háború kitörésekor fontos propagandisztikus érv volt e terület nagysága a tengelyhatalmak győzelmi esélyei ellen. Egyiptom maga is, mint angol protektorátus 1939. szeptemberében hadat üzen Németországnak.

Az 1940-es júniusi összeomlás a francia mandátumterületeket e legkritikusabb időben elzárta Franciaországtól. A Nemzetgyűlés jópár tagja még az utolsó pillanatokban el tudott jutni Oránba, azonban a német fegyverszüneti szerződés nem véletlenül kötötte ki: a francia kereskedelmi hajók nem futhatnak ki kikötőikből, a francia flotta összpontosuljon kikötőkben és a francia mandátumterületeken lévő német állampolgárokat adják ki. Az országon belül - egyébként kifejezett tiltás ellenére - a bombázások és hadműveletek elől mintegy egymilliónyi civil menekült. Jórészük maradt országon belül és vissza is tértek lakóhelyükre a fegyverszünet beállta után.

 

Bombázás elől menekülők, Journal de Guerre, 1940

A francia flottát Oran kikötőjében vonták össze, ahol 1940. július 3-án az angolok a Katapult hadművelet keretében ultimátum után megtámadták a flottát, a hadihajók jórészét elsüllyesztették, mintegy 1300 tengerész halt meg. (Pearl Harborban 17 hónappal később 2500)

 

Lángban álló francia hajók, Orán, Mérs el Kebir, 1940. július 3. Journal de Guerre

 

Francia tengerészek mentőcsónakokban, Mérs el Kebir, 1940. július 3. Journal de Guerre

Az észak-afrikai közigazgatás viszonylag hamar helyreállította az együttműködést az anyaországgal, azonban ez a terület nem lett senki számára értékesebb, aki a háború elől menekülne - főleg mivel Franciaország területén ekkor már nem zajlottak háborús cselekmények, és a párizsi, nantes-i légitámadásokat, valamint az 1942. augusztusi hamvába holt dieppe-i partraszállási kísérletet leszámítva 1944. júniusáig nem folyt harci cselekmény. 

Épp itt, Francia Észak-Afrikában keződik előbb a háború: de Gaulle kísérletet tesz 1940 szeptemberében dakari partraszállásra (sikertelenül) majd 1942. november 8-án az angol-amerikai csapatok partraszállnak Marokkóban, villámgyorsan (10-én) eljutnak Oránba, 12-én Casablancába. Oránban 1943-tól működik egy kisebb francia emigráns kormány is.

Egyiptomról már szóltunk: az ide menekülés lehetőségét gyakorlatilag az "útban lévő" Olaszország a kezdetektől elzárja, majd amikor a német hadsereg elfoglalja Krétát, a környék hadi jelentősége megnő. A német légierő rendszeresen bombázza Máltát és felügyeli a térség hajóforgalmát, ami ekkorra már teljesen hadijellegű forgalmat jelent.

Ha valaki a háború elől végül épp Líbiába menekült volna, nyugalmat bizonyosan nem lelt, viszont szemtanúja lehetett Rommel, a Sivatagi Róka és Montgomery tábornok párbajának.

Olaszország hadbalépése után csak a nyugati front elcsendesedésével kezdődnek meg a harci cselekmények ezen a vidéken. (Afrikában más területen az olaszok Szomáliában és Abesszíniában harcoltak az angolokkal). A legtöbbet szenvedő környék az olasz Cirenaica: Bengázi városát 1941 január-április és 1941 december-1942 febuár között elfoglalják az angolok.

 

Az olasz hadsereg visszatérése Bengáziba, 1942. február. Luce híradó

Visszaszamarazó, -tevegelő, -bicikliző, -gyalogló arab lakosság Bengázi környékén, 1942. február, Luce

Bengázi ekkor teljesen olasz város volt, nem véletlenül választotta Agosto Gennina ezt a települést a Bengasi című háborús dráma színhelyéül. (A film női főszereplője egyébként a magyar Tasnády-Fekete Mária volt, Radványi Géza filmrendező felesége, Márai sógornője)

Angol megszállási emlék... Bengáziban minden forgalom szigorúan a baloldalion. 1942 február, Luce

A környék lakosságát a harci cselekmények miatt természetesen többször is evakuálni kellett.

Bengázi lakosságának "önkéntes" ajándéka, megköszönendő a felszabadítást. 1942. február, Luce

A csata 1942 nyarán véglegesen eldől amikor a német-olasz erőknek már nincs lehetőségük arra, hogy komolyabban védjék a területet, az el-alameini csata után már egyébként is más prioritások kötik le Hitler és a többi stratégiai tervező figyelmét.

Összefoglalva: ez a terület sem elérhetősége, sem az itt zajló események miatt nem volt alkalmas arra, hogy nagyon nagy számú európai menekülőt fogadjon be. (Nem is gondolkozott semelyik politikai erő, sem a lakosság ebben). A második világháború alatt - ahogy tulajdonképpen a Casablanca meséje maga is mondja - sokkal ésszerűbb döntés volt valamelyik semleges (Svájc, Svédország, Portugália) vagy nem hadviselő (Spanyolország, esetleg Törökország) felé venni az irányt.

Zaklatás

Hogy a Tanácsköztársaság elhallgatott történéseiről, változtatott múltjáról külön blogot is készíthetnénk, ez nem lehet kérdéses. Azonban most csak egy rövidke cikkdarabot mutatunk be, amely pontosan azt az akkor még szokatlannak ható eleven rémületet mutatja be, amelyet a tanácsállam módszerei a lakosságban keltettek.

Népszava, 1919. július 1.

Mussolini, az antifasiszta

Igencsak szép példája látható a legminimálisabb történelmi ismeretek nélküli "ismeretterjesztésnek" az alábbiakban, ez is illeszkedik a mostani időhöz, ahol rengeteg történelmi butaságot, valótlanságot politikai okokból gátlástalanul propagálnak. Az, hogy néhány történész belép ezek mögé, legyen az ő felelősségük. Szerencsére azonban a sánta kutya mindig lassú, és néha látványos formában is be lehet érni.

Az egyik leglátogatottabb portál kifejezetten tanítani szándékozó rovatában látott napvilágot az alábbi :

Nagyon ritka, ámbár nem egyedi az az alkalom amikor egy félmondatban sikerül ennyi valótlanságot, inparlamentálisan szólva ökörséget összehordani.

Mussolini helyzete 1943. júliusig a külvilág számára betonbiztosnak tűnik. Hitler egy percig sem aggódik szövetségese miatt, ekkortájt épp másvalaki, Horthy Miklós miatt érzi magát rosszul aki az 1943. áprilisi klessheimi első találkozón diplomatikusan, néhol bumfordian visszautasítja Hitler minden követelését, nem mondatja le Kállay Miklós miniszerelnököt és nem vezet be a zsidók megjelölésére vonatkozó intézkedést. Júliusban a stáb már több egyéb terv mellett Magyarország megszállásán dolgozik.10-én az amerikaiak partra szállnak, és Szicília nehéz terepviszonyai között haladnak előre.Mussoliniben egyes források szerint felmerül a gondolat, hogy valahogy megpróbálja kivezetni Itáliát a háborúból azonban 19-i Hitlerrel találkozásakor jelenlegi tudásunk szerint nem tesz semmilyen kezdeményezést.

Kállay Miklóssal 1943. áprilisában

Július 19. után alig egy héttel az olasz rádió váratlan közleményt sugárzott.

 

Attenzione... Attenzione... Sua Maestà il Re e Imperatore ha accettato le dimissioni dalla carica di Capo del Governo Primo Ministro Segretario di Stato presentate da Sua Eccellenza il cavaliere Benito Mussolini; ed ha nominato Capo del Governo Primo Ministro Segretario di Stato Sua Eccellenza il cavaliere maresciallo d'Italia Pietro Badoglio
 

Figyelem ... Figyelem .. Ő Felsége a király és császár elfogadta őexcellenciája lovag Benito Mussolini lemondását miniszterelnöki tisztségeiről és kinevezte őexcellenciája lovag Petro Badoglio tábornagyot a kormány fejévé.

1943. július 25. 22 óra 47 perc. 

 A fasiszta Nagytanács e nap délutánján formálisan, szavazással megfosztja Mussolinit a miniszterelnöki poszttól.Ez természetesen egyáltalán nem ment sem simán sem érzelemmentesen. Mussolinivel szembefordul a teljes Nagytanács, saját veje, Ciano gróf is.

  A magyar rádió híradása 1943. július 26. Felovasó Natter Gitta.

Mint ismert, a Duce ezek után ház őrizetbe kerül, amitől testlileg és lelkileg teljesen destabilizálódik, úgy véljük a fizikai megőrülés sem túlzó kifejezés állapotára. Kiszabadítása után minden cselekedetét a dühödt bosszúállás hajtja. Szeptemberben, a kiszabadításakor, amelyet a Deutsche Wochenschau 681-es számában teljes terjedelmben filmre vett, Otto Skorzenyvel készített selfie már sok mindent előrejelez.

Tehát:

• 1943 őszén a szövetségesek  nemhogy tervezték a partraszállást de már a félszigeten magán is harcoltak, nemcsak Szicíliában
• Mussolini nem fordult szembe Hitlerrel, inkább magával Mussolinivel fordult szembe a környezete. Késő ősszel már javában építette a Salói Szociális Köztársaságot
• Nem adta magát meg senkinek
• Olaszország déli része valóban a németek ellen fordult, a Salói Szociális Köztársaság azonban a Duce haláláig német szövetséges maradt.

Ma is tanultunk valamit.

Kun Béla nagy esélye

Talán  meglepőnek hangzik de 1919 nyarán Kun Bélának és Rákosi Mátyásnak minden esélye megvolt arra, hogy Magyarország legnagyobb alakjai közé emelkedjenek. A Károlyi-kormányzat kretén tehetetlensége miatt elvesztegetett fél év után a Tanácsköztársaság hadserege visszafoglalja a Felvidék java részét és minden esélye adott volt arra, hogy ezzel megerősödve sokkal kedvezőbb területi helyzetből tehessük meg a következő lépéseket.
Hogy mi történt ebben a kritikus időben, ezt a csehszlovák parlamentben 1928. március 23-án felszólaló Major képviselőtől tudjuk, aki a Munkás című újság egyik betiltott cikkét olvassa fel. A forrás abszolút egyedinek tűnik, ilyen részletességgel még nem tudtunk erről a sorsdöntő időről.

"Szlovenszkó kiürítése. írta : Hirossik Török Gergely.

Eperjesen voltam. Mint az előrenyomuló vörös hadsereg által felszabadított területek kormányzótanácsi biztosa. Helyesebben, mint az akkor már megalakult szlovák tanácsköztársaság belügyi népbiztosa. A rendes száIlásom ugyan Kassán volt, de egy-egy napra mindig fel kellett ugratnom egy rozoga kis Ford-kocsin Eperjesre. Itt ért a kora délelőtti órában a telefonhívás: azonnal jöjjek le Kassára, vár Landler. Fontos közölnivalója van.
Egy óra múltával Kassán voltam. A Schalkházban találkoztunk: Landler szomorú és levert volt. Bizalmasan közölte velem, hogy Pesten már úgyszólván elhatározott, hogy elfogadjuk a Clémenceau-jegyzékben foglalt követeléseket. Azaz, kiürítjük a vörös hadsereg által elfoglalt szlovenszkói területeket és visszavonulunk Miskole fölé. Egyben arra kért, hogy ennek megfelelően tegyem meg a szükséges intézkedéseket.
Nem akartam hinni a füleimnek. De Landler rezignáltan megisnlételte, hogy bizony ez az álláspont Pesten. Erre elővettem az érveimet és bizonyítgatni kezdtem, hogy ez őrültség. Rámutattam arra, hogy a hadsereg harci szelleme odavész ezáltal; hivatkoztam a nagyszerűen folyó sorozásokra a fölszabadított területelen; hivatkoztam további céijainkra: a forradalom továbbvitelére; hivatkoztam az ellenség minimális ellenállóképességére; hivatkoztam a nagyszerű szlovenszkói proletariátusra amely nekünk megbecsülhetetlen erőgyarapodást jelent, mert már megkóstolt egy ellenséges inváziót; hivatkoztam a bekövetkezendő belpolitikai következményekre és hatásokra a magyar proletariátusnál stb. Egy teljes órán keresztül egyebet sem tettem, mint mindazt elmondtam, ami hirtelenében az eszembe jutott és ami a kiürítés ellen és a Clémenceau-jegyzék elutasítása mellett szólt.
S Landler csak hallgatott. De arcáról leolvastam, hogy minden érvem a szívéből jön, mindennel egyetért. Nem is igyekezett cáfolni. S amikor már kifogytam a szuszból, megszólalt. Elmondta, hogy Pesten úgy a kormányzótanácsban, mint a pártvezetőségben ez az uralkodó hangulat. Főként a szociál-demokraták, élükön Böhmmel, a főparancsnhokkal és Kunfival az örökkön félővel és remegővel, képviselik ezt az alláspontot. De mondotta - hajlanak erre az álláspontra egyes kommunista tagjai is a kormállyzótanácsnak és a pártvezetőségnek. Úgy látja, hogy ezen már nem lehet változtatni. Akármennyire is egyetért velem.

Sorsdöntő pillanatok voltak. Láttam, hogy Landler, az örökkön optimista, már feladta a reményt, hogy valamit ebben az ügyben elérhessünk. De én sermniképpen sem akartam belenyugodni, hogy Szlovenszkót kiürítsük. S ekkor támadt egy ötletem. Eszembe jutott, hogy mi, szlovenszkóiak, voltaképpen szlovák tanácsköztársaság vagyunk. És ha már Pesten olyan nagyon a kiürítés mellett vannak, ám jó, fogadják el a Clémenceau által szabott feltételeket, de mi, akik Szlóvenszkón vagyunk, mi bizony nem vonulunk ki, hanem tovább folytatjuk a harcot. Pest adja át nekünk a Szlovenszkón lévő vörös hadsereget, mi elnevezzük szlovák vörös hadseregnek. Közben folytatjuk a sorozásokat és az előnyomulást. Nem engedünk időt az ellenségnek a lélekzetvételhez. És ha majd a francia imperializmusnak ez nem tetszik, úgy forduljon hozzánk. De mindenképpen időt nyerünk és az idő nekünk, értünk dolgozik . . . Mondókámnak még jóformán a végére sem értem, amikor Landler felugrott és ragyogó arccal válaszolta: ťEzt megcsináljuk!Ť Nyomban hivatta Rákosi Mátyást, aki akkor, Sátoraljaújhelyről jöttében, Kassán tartózkodott. Közölte vele a tervet.

Rákosi egyetérett. Megbeszéltük, ki lehetne a megalakítandó szlovák vörös hadsereg főparancsnoka. Megállapodtunk Münnich Ferenc személyében. Hivattuk Münnichet, aki akkor a Kassán levő VI. hadosztály politikai megbizottja volt. Örömmel csatlakozott hozzánk, annál is inkább, mert a Rab Ákos parancsnoksága alatt lévő VI. hadosztály már amúgyis zúgolódott amiatt a tétlenség miatt, amire Böhmék parancsa kárhoztatta. A szlovák kormányzótanácsnak Kassán tartózkodó és elérhető tagjai pedig száz percentig helyeselték a tervet.
Hát eddig rendben lettünk volna. Miután azonban Pest hallgatólagos hozzájárulása és támogatása nélkül nem válthattuk valór a ezt a tervet, elhatároztuk, hogy Landler nyomban, Pestre megy és úgy a kormányzótanácsban, mint a pártvezetőségben minden erejét megfeszíti, hogy a terv elfogadtassék. Egy ór a múltával külön vonat - mozdony és egy személykocsi - prüszkölt Pest felé. Rákosi, és ha jól emlékszem, Münnich kísérték Landlert Pestre. Én Kassán maradtam, megtenni az előkészületeket a szlovák vörös hadsereg jövendő eredményes harcaihoz.
Másnap reggel megkaptam a hírt: Pesten nem fogadták el tervünket, öt napon belül ki kell ürítenünk Szlovenszkót. Ami ezután következett, azt ismerjük mindannyian."