Ha már az előbb idéztük a francia forradalom egy mondatát: a gonoszok a gyengéket meg akarják vezetni, ezért szorulnak oltalomra, vizsgáljuk meg egy jó példán ezt a nyelvhasználatot. Valószínűleg az itt következő beszéd, Saint-Just, a Halál Arkangyala beszéből, amelyből egyfelől kiolvasható mindaz ami az ezután következő kettő-három évben Franciaországon, majd 150 év alatt egész Európán végigseper.
Olvassuk el a beszédet, és figyeljünk a kiemelt részekre. A végén ajánlunk egy kis szellemi játékot.
| J’entreprends, Citoyens, de prouver que le roi peut être jugé ; que l’opinion de Morisson, qui conserve l’inviolabilité, et celle du comité, qui veut qu’on le juge en citoyen, sont également fausses, et que le roi doit être jugé dans des principes qui ne tiennent ni de l’une ni de l’autre. Le comité de législation, qui vous a parlé très sainement de la vaine inviolabilité du roi et des maximes de la justice éternelle ne vous a point, ce me semble, développé toutes les conséquences de ces principes ; en sorte que le projet de décret qu’il vous a présenté n’en dérive point, et perd, pour ainsi dire, leur sève.
L’unique but du comité fut de vous persuader que le roi devait être jugé en aimable citoyen ; et moi, je dis que le roi doit être jugé en ennemi, que nous avons moins à le juger qu'à le combattre, et que, n’étant plus rien dans le contrat qui unit les Français, les formes de la procédure ne sont point dans la loi civile, mais dans la loi du droit des gens. Faute de ces distinctions, on est tombé dans des formes sans principes, qui conduiraient le roi à l’impunité, fixeraient trop longtemps les yeux sur lui, ou qui laisseraient sur son jugement une tache de sévérité injuste ou excessive. Je me suis souvent aperçu que de fausses mesures de prudence, les lenteurs, le recueillement, étaient ici de véritables imprudences; et après celle qui recule le moment de nous donner des lois, la plus funeste serait celle qui nous ferait temporiser avec le roi. Un jour, peutêtre, les hommes, aussi éloignés de nos préjugés que nous le sommes de ceux des Vandales, s’étonneront de la barbarie d’un siècle où ce fut quelque chose de religieux que de juger un tyran, où le peuple qui eut un tyran à juger l’éleva au rang de citoyen avant d’examiner ses crimes, songea plutôt à ce qu’on dirait de lui qu’à ce qu’il avait à faire, et, d’un coupable de la dernière classe de l’humanité, je veux dire celle des oppresseurs, fit, pour ainsi dire, un martyr de son orgueil. On s’étonnera un jour qu’au dixhuitième siècle on ait été moins avancé que du temps de Césarlà le tyran fut immolé en plein Sénat, sans autres formalités que vingttrois coups de poignard et sans autre loi que la liberté de Rome. Et aujourd’hui l’on fait avec respect le procès d’un homme assassin d’un peuple, pris en flagrant délit, la main dans le sang, la main dans le crime ! Les mêmes hommes qui vont juger Louis ont une République à fonder : ceux qui attachent quelque importance au juste châtiment d’un roi ne fonderont jamais une République. Parmi nous, la finesse des esprits et des caractères est un grand obstacle à la liberté ; on embellit toutes les erreurs, et, le plus souvent, la vérité n’est que la séduction de notre goût. Votre comité de législation vous en donne un exemple dans le rapport qui vous a été lu. Morisson vous en donne un plus frappant : à ses yeux, la liberté, la souveraineté des nations sont une chose de fait. On a posé des principes ; on a négligé leurs plus naturelles conséquences. Une certaine incertitude s’est montrée depuis le rapport. Chacun rapproche le procès du roi de ses vues particulières ; les uns semblent craindre de porter plus tard la peine de leur courage ; les autres n’ont point renoncé à la monarchie ; ceuxci craignent un exemple de vertu qui serait un lien d’esprit public et d’unité dans la République ; ceuxlà n’ont point d’énergie. Les querelles, les perfidies, la malice, la colère, qui se déploient tour à tour, ou sont un frein ingénieux à l’essor de la vigueur combinée dont nous avons besoin, ou sont la marque de l’impuissance de l’esprit humain. Nous devons donc avancer courageusement à notre but, et, si nous voulons une République, y marcher très sérieusement. Nous nous jugeons tous avec sévérité, je dirai même avec fureur ; nous ne songeons qu’à modifier l’énergie du peuple et de la liberté, tandis qu’on accuse à peine l’ennemi commun et que tout le monde, ou rempli de faiblesse ou engagé dans le crime, se regarde avant de frapper le premier coup. Nous cherchons la liberté, et nous nous rendons esclaves l’un de l’autre ! Nous cherchons la nature, et nous vivons armés comme des sauvages furieux ! Nous voulons la République, l’indépendance et l’unité, et nous nous divisons et nous ménageons un tyran ! Citoyens, si le peuple romain. après six cents ans de vertu et de haine contre les rois ; si la GrandeBretagne, après Cromwell mort, vit renaître les rois, malgré son énergie, que ne doivent pas craindre parmi nous les bons citoyens amis de la liberté, en voyant la hache trembler dans nos mains, et un peuple, dès le premier jour de sa liberté, respecter le souvenir de ses fers ! Quelle République voulezvous établir au milieu de nos combats particuliers et de nos faiblesses communes ? On semble chercher une loi qui permette de punir le roi : mais dans la forme de gouvernement dont nous sortons, s’il y avait un homme inviolable, il l’était, en partant de ce sens, pour chaque citoyen ; mais de peuple à roi, je ne connais plus de rapport naturel. Il se peut qu’une nation, stipulant les clauses du pacte social, environne ses magistrats d’un caractère capable de faire respecter tous les droits et d’obliger chacun ; mais ce caractère étant au profit du peuple, et sans garantie contre le peuple, l’on ne peut jamais s’armer contre lui d’un caractère qu’il donne et retire à son gré. Les citoyens se lient par contrat ; le souverain ne se lie pas ; ou le prince n’aurait point de juge et serait un tyran. Ainsi l’inviolabilité de Louis ne s’est point étendue au delà de son crime et de l’insurrection; ou, si on le jugeait inviolable après, si même on le mettait en question, il en résulterait, Citoyen, qu’il n’aurait pu être déchu, et qu’il aurait eu la faculté de nous opprimer sous la responsabilité du peuple. Le pacte est un contrat entre les citoyens, et non point avec le gouvernement : on n’est pour rien dans un contrat où l’on ne s’est point obligé. Conséquemment, Louis, qui ne s’était pas obligé, ne peut pas être jugé civilement. Ce contrat était tellement oppressif, qu’il obligeait les citoyens, et non le roi : un tel contrat était nécessairement nul, car rien n’est légitime de ce qui manque de sanction dans la morale et dans la nature. Outre ces motifs, qui tous vous portent à ne pas juger Louis comme citoyen, mais à le juger comme rebelle, de quel droit réclameraitil, pour être jugé civilement, l’engagement que nous avons pris avec lui, lorsqu’il est clair qu’il a violé le seul qu'il avait pris envers nous, celui de nous conserver ? Quel serait cet acte dernier de la tyrannie que de prétendre être jugé par des lois qu’il a détruites ? Et, Citoyens, si nous lui accordions de le juger civilement, c’estàdire suivant les lois, c’estàdire en citoyen, à ce titre il nous jugerait, il jugerait le peuple même. Pour moi, je ne vois point de milieu : cet homme doit régner ou mourir. Il vous prouvera que tout ce qu’il a fait, il l’a fait pour soutenir le dépôt qui lui était confié ; car, en engageant avec lui cette discussion, vous ne lui pouvez demander compte de sa malignité cachée ; il vous perdra dans le cercle vicieux que vous tracez vousmêmes pour l’accuser. Citoyens, ainsi les peuples opprimés au nom de leur volonté s’enchaînent indissolublement par le respect de leur propre orgueil, tandis que la morale et l’utilité devraient être l’unique règle des lois. Ainsi, par le prix qu’on met à ses erreurs, on s’amuse à les combattre, au lieu de marcher droit à la vérité. Quelle procédure, quelle information voulezvous faire des entreprises et des pernicieux desseins du roi ? D’abord, après avoir reconnu qu’il n’était point inviolable pour le souverain, et ensuite lorsque ses crimes sont partout écrits avec le sang du peuple, lorsque le sang de vos défenseurs a ruisselé, pour ainsi dire, jusqu’à vos pieds, et jusque sur cette image de Brutus, qu’on ne respecte pas le roi. Il opprima une nation libre ; il se déclara son ennemi ; il abusa des lois : il doit mourir pour assurer le repos du peuple, puisqu’il était dans ses vues d’accabler le peuple pour assurer le sien. Ne passatil pas, avant le combat, les troupes en revue ? Ne pritil pas la fuite au lieu de les empêcher de tirer ? Que fitil pour arrêter la fureur de ses soldats ? L’on vous propose de le juger civilement, tandis que vous reconnaissez qu’il n’était pas citoyen, et qu’au lieu de conserver le peuple il ne fit que sacrifier le peuple à luimême. Je dirai plus : c’est qu’une Constitution acceptée par un roi n’obligerait pas les citoyens ; ils avaient, même avant son crime, le droit de le proscrire et de le chasser. Juger un roi comme un citoyen ! Ce mot étonnera la postérité froide. Juger, c’est appliquer la loi. Une loi est un rapport de justice : quel rapport de justice y atil donc entre l’humanité et les rois ? Qu’y atil de commun entre Louis et le peuple français, pour le ménager après sa trahison ? Il est telle âme généreuse qui dirait, dans un autre temps, que le procès doit être fait à un roi, non point pour les crimes de son administration. mais pour celui d’avoir été roi, car rien au monde ne peut légitimer cette usurpation ; et de quelque illusion, de quelques conventions que la royauté s’enveloppe, elle est un crime éternel, contre lequel tout homme a le droit de s’élever et de s’armer ; elle est un de ces attentats que l’aveuglement même de tout un peuple ne saurait justifier. Ce peuple est criminel envers la nature par l’exemple qu'il a donné, et tous les hommes tiennent d’elle la mission secrète d’exterminer la domination en tout pays. On ne peut point régner innocemment : la folie en est trop évidente. Tout roi est un rebelle et un usurpateur. Les rois mêmes traitaientils autrement les prétendus usurpateurs de leur autorité ? Ne fiton pas le procès à la mémoire de Cromwell ? Et, certes, Cromwell n’était pas plus usurpateur que Charles Ier ; car lorsqu'un peuple est assez lâche pour se laisser mener par des tyrans, la domination est le droit du premier venu, et n’est pas plus sacrée ni plus légitime sur la tête de l’un que sur celle de l’autre. Voilà les considérations qu’un peuple généreux et républicain ne doit pas oublier dans le jugement d’un roi. On nous dit que le roi doit être jugé par un tribunal comme les autres citoyens... Mais les tribunaux ne sont établis que pour les membres de la cité ; et je ne conçois point par quel oubli des principes des institutions sociales un tribunal serait juge entre un roi et le souverain ; comment un tribunal aurait la faculté de rendre un maître à la patrie, et de l’absoudre, et comment la volonté générale serait citée devant un tribunal. On vous dira que le jugement sera ratifié par le peuple. Mais si le peuple ratifie le jugement, pourquoi ne jugeraitil pas ? Si nous ne sentions point tout le faible de ces idées, quelque forme de gouvernement que nous adoptassions, nous serions esclaves ; le souverain n’y serait jamais à sa place, ni le magistrat a la sienne, et le peuple serait sans garantie contre l’oppression. Citoyens, le tribunal qui doit juger Louis n’est point un tribunal judiciaire : c’est un conseil, c’est le peuple, c’est vous : et les lois que nous avons à suivre sont celles du droit des gens. C’est vous qui devez juger Louis ; mais vous ne pouvez être à son égard une cour judiciaire, un juré, un accusateur ; cette forme civile de jugement le rendrait injuste ; et le roi, regardé comme citoyen, ne pourrait être jugé par le citoyen avant son crime ; il ne pouvait voter ; il ne pouvait porter les armes ; il l’est encore moins depuis son crime. Et par quel abus de la justice même en feriezvous un citoyen, pour le condamner ? Aussitôt qu’un homme est coupable, il sort de la cité ; et, point du tout, Louis y entrerait par son crime. Je vous plus : c’est que si vous déclariez le roi simple citoyen, vous ne pourriez plus l’atteindre. De quel engagement de sa part lui parleriezvous dans le présent ordre des choses ? Citoyens, si vous êtes jaloux que l’Europe admire la justice de votre jugement, tels sont les principes qui le doivent déterminer ; et ceux que le comité de législation vous propose seraient précisément un monument d’injustice. Les formes, dans le procès, sont de l’hypocrisie ; on vous jugera selon vos principes. Je ne perdrai jamais de vue que l’esprit avec lequel on jugera le roi sera le même que celui avec lequel on établira la République. La théorie de votre jugement sera celle de vos magistratures. Et la mesure de votre philosophie, dans ce jugement, sera aussi la mesure de votre liberté dans la Constitution. Je le répète, on ne peut point juger un roi selon les lois du pays, ou plutôt les lois de cité. Le rapporteur vous l’a bien dit ; mais son idée est morte trop tôt dans son âme ; il en a perdu le fruit. Il n’y avait rien dans les lois de Numa pour juger Tarquin, rien dans les lois d’Angleterre pour juger Charles Ier : on les jugea selon le droit des gens ; on repoussa la force par la force, on repoussa un étranger, un ennemi. Voilà ce qui légitima ces expéditions, et non point de vaines formalités, qui n’ont pour principe que le consentement du citoyen, par le contrat. On ne me verra jamais opposer ma volonté particulière à la volonté de tous. Je voudrai ce que le peuple français, ou la majorité de ses représentants voudra, mais comme ma volonté particulière est une portion de la loi qui n’est point encore faite, je m’explique ici ouvertement. Il ne suffit pas de dire qu’il est dans l’ordre de la justice éternelle que la souveraineté soit indépendante de la forme actuelle de gouvernement, et d’en tirer cette conséquence, que le roi doit être jugé ; il faut encore étendre la justice naturelle et le principe de la souveraineté jusqu’à l’esprit même dans lequel il convient de le juger. Nous n’aurons point de République sans ces distinctions qui mettent toutes les parties de l’ordre social : dans leur mouvement naturel, comme la nature crée la vie de la combinaison des éléments. Tout ce que j’ai dit tend donc à vous prouver que Louis XVI doit être jugé comme un ennemi étranger. J’ajoute qu’il n’est pas nécessaire que son jugement à mort soit soumis à la sanction du peuple ; car le peuple peut bien imposer des lois par sa volonté parce que ces lois importent à son bonheur ; mais le peuple même ne pouvant effacer le crime de la tyrannie, le droit des hommes contre la tyrannie est personnel ; et il n’est pas d’acte de la souveraineté qui puisse obliger véritablement un seul citoyen à lui pardonner. C’est donc à vous de décider si Louis est l’ennemi du peuple français, s’il est étranger, si votre majorité venait à l’absoudre, ce serait alors que ce jugement devrait être sanctionné par le peuple ; car si un seul citoyen ne pouvait être légitimement contraint par un acte de la souveraineté à pardonner au roi, à plus forte raison un acte de magistrature ne serait point obligatoire pour le souverain. Mais hâtezvous de juger le roi car il n’est pas de citoyen qui n’ait sur lui le droit que Brutus avait sur César ; vous ne pourriez pas plutôt punir cette action envers cet étranger que vous n’avez blâmé la mort de Léopold et de Gustave. Louis était un autre Catilina ; le meurtrier, comme le consul de Rome, jugerait qu’il a sauvé la patrie. Louis a combattu le peuple : il est vaincu. C’est un barbare, c’est un étranger prisonnier de guerre. Vous avez vu ses desseins perfides ; vous avez vu son armée ; le traître n’était pas le roi des Français, mais le roi de quelques conjurés. Il faisait des levées secrètes de troupes, avait des magistrats particuliers ; il regardait les citoyens comme ses esclaves ; il avait proscrit secrètement tous gens de bien et de courage. Il est le meurtrier de la Bastille, Nancy, du ChampdeMars, de Tournay, des Tuileries : quel ennemi, quel étranger nous a fait plus de mal ? Il doit être jugé promptement : c’est le conseil de la sagesse et de la saine politique : c’est une espèce d’otage que conservent les fripons. On cherche à remuer la pitié ; on achètera bientôt des larmes ; on fera tout pour nous intéresser, pour nous corrompre même. Peuple, si le roi est jamais absous, souvienstoi que nous ne serons plus dignes de ta confiance, et tu pourras nous accuser de perfidie. |
Arra vállalkozom, polgártársak, hogy bebizonyítsam, le
het ítélkezni a király fölött ; hogy Morisson nézete, mely fenn
tartja a sérthetetlenséget, úgyszintén a bizottság nézete,
mely szerint a királyt állampolgárnak kell tekinteni, egy
aránt hamis; be akarom bizonyítani, hogy olyan elvek sze
rint kell fölötte ítélkezni, amelyek nem egyeznek sem az
egyik, sem a másik nézettel.
A Törvényhozási Bizottság, amely nagyon józanul ismer tette önök előtt a királyi sérthetetlenség alaptalan voltát és az örök igazság elveit, úgy látom nem fejtette ki az ezekből az elvekből fakadó összes következményeket ; így a rende lettervezet, amelyet önök elé terjesztett, nem az említett elvekből következik, s hogy úgy mondjam, kiszívja erejüket. A bizottság egyetlen célja az volt, hogy meggyőzze önö ket: a királyt mint egyszerű állampolgárt kel! elítélni; én pedig azt mondom, hogy mint ellenséget kell elítélni, sőt, nem is annyira elítélnünk kell őt, mint inkább harcolnunk ellene, s mivel egyéb nem található ama szerződésben, mely minden franciát egyesít,?? az eljárás formáit nem a polgári jog szabja meg, hanem az emberi jogok törvénye. Ilyen megkülönböztetések híján belefúlunk az elvtelen formákba, melyek büntetlenséghez segítenék a királyt, túl hosszú ideig ráirányítanánk a figyelmet; vagy pedig az igazságtalan, illetve szertelen szigor maradandó foltja bé lyegezné meg elítéltetését. Gyakran megfigyeltem, hogy ál óvatos, halogató, fontolgató döntések jelentik az igazi meg gondolatlanságot; s annál, hogy hátráltatjuk törvényeink meghozatalának pillanatát, csak az lenne végzetésebb, ha elodáznók a király ügyét. Talán eljön a nap, amikor azok az emberek, akik éppoly távol állnak előítéleteinktől, mint mi a vandálokéitól, csodálkozni fognak a század barbárságán, melyben valamiféle vallási tettnek számított egy zsarnok elítéltetése, melyben a nép az elítélendő zsarnokát előbb állampolgári rangra emelte, s csak azután vizsgálta meg bűneit, inkább törődve azzal, hogy az emberek mit fognak szólni hozzá, mint azzal, hogy mit kell tennie. S az emberiség utolsó osztályának, vagyis az elnyomók osztályá nak egyik vétkes tagját pedig megtette gőgjének vértanú jává. Az utókor csodálkozni fog egykor azon, hogy a XVIII. század kevésbé volt haladó, mint Caesar kora: ott a zsarno kot a szenátus kellős közepén koncolták fel, minden formaság mellőzésével, pusztán huszonhárom tőrdöféssel, s minden törvény nélkül, csupán Róma szabadsága nevében. És ma tisztelettudó eljárást indítunk egy nép gyilkosa ellen, akit vérbe mártott, bűnbe mártott kézzel tetten értek! Akik ítélkezni fognak Lajos fölött, ugyanazoknak kell egy köztársaságot megalapozniuk : ámde, akik bármi fontos ságot tulajdonítanak egy király igazságos megbüntetésének, sohasem fognak köztársaságot alapítani. Körünkben a szel lemnek és a jellemeknek a finomsága nagy akadálya a sza badságnak; megszépítünk minden tévedést, s az igazság legtöbbször csak ízlésünk káprázata. Törvényhozási Bizottságuk példát mutatott erre a fel olvasott beszámolóban. Morisson még csattanósabb példát nyújt: az ő szemében a szabadság, a nemzetek szuverenitása kész tény. Az elveket megállapítottuk, de a legtermészete sebb következtetéseket elhanyagoljuk. A beszámoló óta némi bizonytalanság mutatkozott. Mindenki a maga sajátos nézőpontjából figyeli a király perét, egyesek mintha attól félnének, hogy később megszenvednek bátorságukért ; mások még le sem mondtak a monarchiáról. Emezek rettegnek az erény példájától, mely egybekovácsolná a közszellemet és az egységet a köztársaságban ; amazokból végképp hiányzik az erély. Az egyremásra jelentkező viszálykodás, álnokság, rosszindulat és düh vagy ügyes csapda, hogy fékezze egyesült erőinknek azt a fellendülését, amirc szükségünk van, vagy pedig az emberi szellem tehetetlenségének jele. Nekünk tehát vakmerően kell célunkra törni, s ha köztársaságot akarunk, igen komolyan kell hozzálátnunk. Mi valamennyien szigor ral, sőt, mondhatnám, heves szenvedéllyel ítéljük meg önma gunkat ; csak a nép és a szabadság erélyének megváltoztatá sára gondolunk, s közben aligalig vádoljuk a közös ellensé get, s mindenki a másikra néz, mielőtt rámérné az első csa pást, mert egyeseket gyöngeség tölt el, mások viszont ma guk is érdekeltek a bűnben. Keressük a szabadságot; és egy más rabszolgáivá válunk! Keressük a természetet, és olyan felfegyverzetten élünk, mint a dühödt vademberek! A köz társaságot, a függetlenséget és az egységet akarjuk, de egymás között meghasonlunk és kíméletesen bánunk egy zsarnokkal! Polgártársak, ha a római nép hatszáz év erénye és király gyűlölete után, ha NagyBritannia Cromwell halála után, minden erélye ellenére, újjászületni látta a királyokat, akkor nem kelle rettegniök a mi jó polgártársainknak, a szabadság barátainak, ha azt látják, hogy kezünkben megremeg a bárd, s a nép, szabadságának első napjától, tiszteli bilincsei nek emlékét? Milyen köztársaságot akarnak megteremteni külön csatáink és közös gyöngeségeink közepette ? Úgy tűnik, keressük a törvényt, mely megengedné a király megbüntetését: De ama kormányzati formában, melyet ma gunk mögött hagytunk, ha volt egyetlen sérthetetlen ember, akkor az ő volt, s ebben az értelemben sérthetetlen volt min den állampolgár számára; de természetes kapcsolatot nem ismerek többé nép és király között. Megeshet, hogy egy nemzet, megállapítva a társadalmi szerződés pontjait, olyan jelleggel ruházza fel elöljáróit, hogy képesek tisztelet ben tartani az összes jogokat és kötelezni rá mindenkit; de mivel ez a nép javát szolgálja, ám a nép ellanében nincsen biztosítéka, sohasem válhat fegyverré a nép ellen olyan megbízatás, melyet a nép kényekedve szerint ad vagy Visz szavon. Az állampolgárok szerződésben kötelezik el magu kat; a felség nem kötelezi el magát, a fejedelemnek nincs bírája és zsarnokká lesz. Ezért Lajos sérthetetlensége meg szűnt bűnével és a felkeléssel; illetve, ha továbbra is sérthe tetlennek tartanák, sőt, ha ezt egyáltalán kérdésessé tennék, ebből az következnék, polgártársak, hogy nem lehetett vol na megbuktatni, s joga lenne bennünket a nép felelősségére elnyomni. Az egyezség az állampolgárok közötti és nem a kormány zattal kötött szerződés: hiábavaló a szerződés annak szá mára, akit az nem kötelez semmire. Következésképp Lajos, aki nem vállalt kötelezettséget, nem vethető alá polgári ítélethozatalnak. Ez a szerződés olyannyira erőszakos volt, hogy csak az állampolgárokat kötelezte, nem pedig a ki rályt ; az efféle szerződés szükségszerűen semmis, mert semmi sem törvényes, ami híján van az erkölcs és a természet szen tesítésének. — S ezeken az indokokon kívül, melyek mind arra késztetik önöket, hogy ne mint állampolgárt ítéljék el Lajost, hanem mint lázadót, vajon milyen jogon kívánhatná ő, hogy a vele kötött egyezség alapján?! polgárilag ítélkezzenek fölötte, amikor világos, hogy megsértette a velünk szemben vállalt egyetlen kötelezettséget, azt, hogy nem veszejt el bennün ket. A zsarnokságnak miféle utolsó cselekedete lenne, ha azt követelné, hogy az általa eltiport törvények alapján hoz zanak ítéletet fölötte? És ha hozzájárulnánk, polgártársak, hogy polgárilag, azaz törvényesen, azaz, mint állampolgárt ítéljük el, akkor e címen ő ítélkeznék mifölöttünk, elítélné magát a népet. A magam részéről nem látok középutat : ennek az embernek uralkodni vagy meghalni kell. Be fogja bizonyítani önöknek, hogy mindazt, amit tett, azért tette, hogy a reá bízott letéte ményt megóvja; mert ha belebocsátkoznak vele ebbe a vi tába, nem tudják számon kérni tőle leplezett rosszakaratát : a vesztükbe fogja vinni önöket abban a circulus vitiosusban, melyet saját maguk hoznak létre azért, hogy őt megvádolják. Polgártársak, az elnyomott népek saját akaratukból ilyen formán láncolják meg magukat feloldhatatlanul puszta gőg jükkel, holott egyedül az erkölcsnek és a hasznosságnak kel lene szabályoznia a törvényeket. Azután pedig saját téve déseiken futnak akadályversenyt, ahelyett, hogy egyenesen rátérnének az igazság útjára. Milyen eljárást, milyen vizsgálatot akarnak lefolytatni a király vállalkozásairól és veszedelmes szándékairól ? Akkor, amikor már felismerték, hogy a népfelség számára koránt sem sérthetetlen, akkor, amikor bűnei már mindenhová fel vannak jegyezve a nép vérével, akkor, amikor védelmezőik vére, hogy úgy mondjam, már a lábaiknál patakzik és fel fröcsköl még a Brutusképre is, akkor, amikor már nem tisz telik a királyt ! Elnyomott egy szabad nemzetet ; ellenségének nyilvánította magát; visszaélt a törvényekkel: meg kell halnia, hogy biztosítsa a nép nyugalmát, miután le akarta törni a népet, hogy biztosítsa a magáét. Nem állíttattae fel a csapatokat szemlére az ütközet előtt? Nem futamodotte meg ahelyett, hogy megakadályozta volna a lövöldözést ?25 Mit tett katonái eszeveszettségének csillapítására? S most azt javasolják önöknek, hogy polgári eljárással ítélkezzenek kal fölötte, holott elismerik, hogy nem állampolgár, hogy nem vigyázott a népre, hanem mindig csak feláldozta a saját ér dekében. Sőt, többet is mondok: egy király által elfogadott alkot mány nem kötelezi az állampolgárokat, joguk volt őt már a bűne elkövetése előtt is proskribálni és elkergetni. Úgy ítél kezni egy király fölött, mintha ő is állampolgár volna! Ez meglepné a higgadt utókort. Ítélkezni annyit jelent, hogy alkalmazzuk a törvényt. A törvény igazságszolgáltatási viszony : de milyen igazságszolgáltatási viszony van az em beriség és a király között? Milyen közösség van Lajos és a francia nép között, hogy még árulása után is kíméletesek legyünk hozzá ? Akad olyan bátor lélek, aki más korban azt mondaná, hogy egy király ellen nem kormányzásának bűneiért kell pert indítani, hanem pusztán azért, mert király volt, hiszen ezt a bitorlást semmi a világon nem törvényesítheti; s hogy bár milyen illúziókkal, bármilyen hagyományokkal takarózik is a királyság, az maga az örök bűn, mely ellen mindenkinek joga van felkelni és felfegyverkezni: a királyság léte egyike azon merényleteknek, melyet még egy egész nép elvakultsá ga sem igazolhat. Az ilyen nép az általa mutatott példával a természettel szemben vétkezik, minden ember a természet től kapta azt a titkos küldetést, hogy gyökerestől irtsa ki az uralkodást az egész világon. Nem lehet uralkodni ártatlanul: a képtelenség nagyon is nyilvánvaló. Minden király rebellis, minden király bitorló. Maguk a királyok másképp bánnake hatalmuk állítólagos bitorlóival? Nem folytattake eljárást Cromwell emléke ellen ? Pedig biztos, hogy Cromwell sem volt nagyobb bitorló, mint I. Károly; mert ha egy nép elég hitvány ahhoz, hogy zsarnokoktól hagyja vezetni magát, akkor a legelső jelentke zőt is megilleti az uralom, és semmivel sem lesz szentebb vagy törvényesebb akár az egyiknek, akár a másiknak a kezében. Íme, ezek azok a meggondolások, melyekről egy nemes szívű és republikánus érzelmű népnek nem szabad megfe ledkeznie, amikor egy király fölött ítélkezik. Azt mondják nekünk, hogy a király ügyében törvényszék nek kell ítéletet hoznia csakúgy, mint más állampolgárokéban... De a törvényszékek csupán az állam tagjai számára létesültek, s én fel nem foghatom, hogy miképpen felejthe tik el a társadalmi intézmények elveit annyira, hogy vala mely törvényszék bíráskodhat egy király és a népfelség között; s azt sem, hogy mi teheti képessé arra, hogy ismét urat állítson a haza élére, felmentést adván neki, továbbá, hogy miként idézhető törvényszék elé a közakarat. Azt mondják majd önöknek, hogy az ítéletet a nép fogja szentesíteni. De ha a nép szentesíti az ítéletet, miért nem a nép ítélkezik ? Ha nem éreznénk ezeknek az eszméknek min den gyöngeségét, akkor bármilyen kormányzati formát ho nosítanánk is meg, rabszolgák lennénk; a népfelség sohasem találná meg a helyét, sem a közhivatal a magáét, a népet pedig semmi sem biztosítaná az elnyomás ellen. Polgártársak, a törvényszék, melynek ítélkeznie kell Lajos fölött, korántsem jogi törvényszék. Az ítéletet egy tanács nak, a népnek, önöknek kell meghozniok. § az általunk kö vetendő törvények az emberi jog törvényei. Önöknek kell ítélkezniök Lajos fölött: de vele szemben nem vállalhatják a bíróság, az esküdt, a vádló szerepét ; az ítélethozatalnak ez a polgári formája igazságtalanná tenné azt; s a királyt, ha állampolgárnak tekintjük, nem ítélhetik el ugyanazon aj kak, melyek megvádolják. Lajos idegen közöttünk: bűné nek elkövetése előtt sem volt állampolgár, nem volt szava zati joga, fegyvert sem viselhetett, bűnének elkövetése óta még sokkal kevésbé nevezhető állampolgárnak. És mi lyen visszaélést követnének el önök magával az igazságszol gáltatással, ha állampolgárrá tennék őt ahhoz, hogy elítél jék! Mihelyt egy ember vétkes, kikerül az államközösségből, Lajos viszont, s ez mindennek a teteje, éppen bűne által ke rülne belé. Sőt, tovább megyek : ha a királyt egyszerű állam polgárnak nyilvánítják, nem is tudják már támadni. Miféle kötelezettségeiről beszélnének neki, a dolgok jelenlegi rend jében? Polgártársak, ha arra vágynak, hogy Európa megcsodálja ítéletük igazságosságát, akkor azt ezen elveknek kell meg határozniok ; a Törvényhozási Bizottság által javasolt elvek viszont éppenséggel az igazságtalanság emlékművét alkotnák meg. E perben minden formaság csak képmutatás; elveik alapján fogják megítélni önöket. Sohasem fogom szem elől téveszteni, hogy amilyen szel lemben hoznak ítéletet a király fölött, ugyanolyan szellem ben alapozzák meg a köztársaságot. Az ítéletük elmélete lesz közhivatalaik elméletévé. És az ítéletükben megnyilvánuló bölcsesség szabja majd meg az alkotmányban biztosított szabadságuk mértékét. Ismétlem, nem ítélkezhetünk egy király fölött az ország, illetve az állam törvényei szerint. A jelentéstevő ezt helye sen meg is mondta; ám ezen eszme túl korán elhalt lelké ben, nem érlelődött meg gyümölcse. Numa törvényei semmit sem tartalmaztak arról, hogy ítélkezhetnek Targuinius fö lött; Anglia törvényei sem mondták ki, hogy elítélhetik I. Károlyt: az emberi jogok alapján ítélkeztek fölöttük; az erőszakot erőszakkal taszították vissza, kitaszítottak egy idegent, egy ellenséget. Íme, ez törvényesítette ezeket a vál lalkozásokat, nem pedig üres formalitások, amelyek csak azon az elven nyugszanak, hogy az állampolgár a szerződés ben elfogadja őket. Sohasem fogom egyéni akaratomat szembeszegezni az összesség akaratával. Azt akarom majd, amit a francia nép vagy képviselőinek többsége akar: de mivel az én külön aka ratom része ama törvénynek, mely még nem készült el, itt nyíltan megmagyarázom nézeteimet. Nem elég, ha azt mondjuk, hogy a szuverenitás független a kormányzat jelenlegi formájától az örök igazságosság rendje szerint, s ebből arra következtetünk, hogy a királyt el kell ítélni ; fel is kell fejlesztenünk a természetes igazságos ságot és a szuverenitás elvét arra a szellemi magaslatra, melyben megilleti az ítélkezés joga. Sohasem lesz köztársa ságunk, ha nem ügyelünk ezekre a megkülönböztetésekre, amelyek a társadalmi rend minden részét a maguk természe tes módján mozgatják, éppúgy, ahogy a természet az elemek kombinációjából teremti meg az életet. Azért mondtam tehát mindezt, hogy bebizonyítsam, AVI. Lajost idegen ellenségként kell elítélni. Hozzáfűzöm még: nem szükséges, hogy halálítéletét a nép szentesítse ;?f mert a nép sugalmazhat ugyan a maga akaratából törvényeket, hiszen ezek a törvények az ő javát szolgálják ; de minthogy még a nép sem törölheti el a zsarnokság bűnét, az emberek joga a zsarnoksággal szemben személyes, s a szuverenitás semmiképpen sem kötelezhet egyetlen állampolgárt sem arra, hogy megbocsásson a zsarnokságnak. Tehát az önök dolga eldönteni, hogy Lajos ellenségee a francia népnek, hogy idegene. Ha a többség felmentené a királyt, akkor volna szükség arra, hogy ezt az ítéletet szente síttessük a néppel; hiszen ha egyetlen állampolgárt sem kényszeríthet a népfelség aktusa törvényesen arra, hogy meg bocsásson a királynak, úgy még inkább áll az, hogy egy köz hivatali aktus sem lehet kötelező a népfelségre nézve. De siessenek ítélkezni a király fölött, mert nincsen olyan állampolgár, akinek ne lenne ugyanolyan joga vele szemben, mint Brutusnak volt Caesarral szemben ; s éppúgy nem bün tethetik meg azt, aki elköveti e tettet ezzel az idegennel szemben, mint ahogy nem rosszallották Lipát és Gusztáv?" halálát sem. Lajos egy második Catilina volt; a gyilkos azt hiszi majd, amit a római konzul, hogy megmentette a hazát. Lajos har colt a nép ellen, és vereséget szenvedett. Egy barbár ő, egy idegen hadifogoly. Önök látták álnok szándékait; látták hadseregét ; ez az áruló nem a franciák királya, hanem né hány összeesküvő királya volt. Titkos újoncozást csinálta tott, külön közhivatalai voltak ; az állampolgárokat rabszol gáknak tekintette; titokban proskribálta az összes derék és bátor férfiakat. Ő volt a gyilkos a Bastillenál, Nancyban, a Marsmezőn, Tournayban, a Tuileriáknál;? milyen ellen ség, milyen idegen okozott nekünk ennél több rosszat ? Azon nal el kell ítélni; ez a bölcsesség és az egészséges politika ta nácsa : a csalók valamiféle biztosítékra törekszenek. Igyekez nek szánalmat kelteni; nemsokára majd meg is vásárolják a könnyeket; mindent el fognak követni, hogy bennünket érdekeltté tegyenek, sőt, korrumpáljanak. Emlékezzél reá, nép, hogy ha a király valaha is felmentésben részesül, akkor mi nem leszünk többé méltók bizalmadra és álnoksággal vádolhatsz bennünket. |
A szellemi játék a következő legyen : olvassuk fel hangosan a dőlt betűs részeket eredeti formájában, majd a "király" szót behelyettesítve mondjuk népnevekkel, vallásnevekkel, a gazdagparasztok nevével stb. felolvassuk megint hangosan a szöveget.
Lehet, hogy máris többet értünk az elmúlt 200 év eseményeiből.
