A szépirodalom történelemhamisító példái közül az egyik legjobb a tiszazugi tömegmérgezés interpretációja. A történetet nagyrészt csak az ekkor még szélsőséges kommunista Háy Gyula regényéből, Móricz interjúiból ismerjük, közel sem olyan formában ahogy a valóságban az események történtek.Az értékeléseket pedig mindmáig ezek határozzák meg.
De amíg egyértelműnek látszik, hogy például művészeti kérdéseket a művészettörténész tud, jelen esetben is eléggé egyszerű jó forrást találni: a korabeli bűnügyi forrásokat, szaklapokat.
A Csendőrségi Lapok 1930. augusztus 1-től október 20-ig külön cikksorozatban, Szladek Barna tollából foglalkozott az üggyel. A kiváló éles szemű csendőrtiszt sok olyat megfigyelt és közreadott, amiből az eltelt idő ellenére is tanulni lehet A cikksorozatot teljes terjedelmében is érdemes elolvasni, a lentebbi idézetek a cikksorozat első és utolsó darabjaiból származnak. Különösen érdemes megfigyelni a falusiakkal együtt élő - és legénységi állományát tekintve döntő részben paraszti származású - csendőrség szemléletmódját, sokkal érzékenyebb, részletesebb mint a falukutatóké.
Hol keressük a bűn rugóit? Mi okozta ezt a tömeges elvetemültséget?
Mi, akik egy vészesen, véresen vajúdó kornak - úgy is nevezhetnők: a bizonytalanságok és kétkedések s egyszersmind a gondolkodás és felelősségnélküli merész állítások -korszának - gyermekei vagyunk, rögtön rávágjuk erre.a kérdésre:
A háború! A forradalmak! A kommunizmus!
Igen! Hiszen, persze, van benne sok igaz; a háború és az azt követő évek alatt elvesztették az emberek az erkölcsi féket, a forradalmak alatt pedig megszűnt a szigorú megkülönböztetés az enyém-tiéd 'között.. Igen,de mikor erre a megállapításra jutunk és bizonyos megnyugvással konstatáljuk, hogy megáUapításunk helyes, az öngyilkossá lett nagyrévi bábaasszonynak, Fazekas Gyulánénak minden jogcíme megvolna arra, hogy a föld alól gúnyosan felnevessen és odakiáltsa nekünk:
"Ti, okos Ostobák! Hol volt még a háború, hol voltak a forradalmak, amikor én már arzént áztatgattam a légypapírról ? Hol éreztette még, akkar magát a sabáci szabad rablás, a galiciai akasztások, a doberdói hullahegyek erkölcsbénító ereje, amikor én már több, mint egy tucat embert küldtem át a másvilágra!? Hol volt akkor még a forradalom, hol a kommunizmus!?"
A földéhség !
A Tiszazug lakosai szegényes sorsban tengődnek, földhöz nem tudnak jutni, mert köröskörül olyan földek terpeszkednek, melyekből akkor is igen nehéz, sőt lehetetlen egy-két holdat megvásárolni, ha van rá pénz. Ezt még megértenők valahogyan. De hát csupa olyanok-e ezek a vádlott asszonyok, akik a legszomorúbb nincstelenségnek legmarkánsabb külső jelenségeivel, szakadozott, foltozott cundrákban, mezítlábosan, mocskos ingben, zsíros fejkendővel jelentek meg a törvény előtt ? Nem. Vannak néhányan közöttük, akiknek öltözéke ennek a feltételezhető nagy szegénységnek ellenkezőjét mutatja. Igaz, hogy ez lehet látszat is, de viszont a valóságos nyomor az igazi nyomorúság nem bírja a jólétnek látszatát sem megőrizni. Az egyiken finom flórharisnya, a másikon lakkcipő, a harmadikon bokáig érő, finoman bélelt plüsskabát.
Ezeket hová tegyük ?
A pap ! A tanító ! A jegyző !
Rosszak voltak ! Nem vigyáztak az erkölcsökre ! Nem szoríották rá a népet, hogy templomba járjon, hogy az iskolában tanuljon, nem igyekeztek kultúrát belevinni a népbe, nem törődtek a lelkekkel ! .
Helyes ! De valahogyan nagyon szomorú az a tudat, hogy egy vagy több község erkölcsi nívója a legnagyobb elvtemültségig süllyedhet, pusztán azért, mart egyikmásik közfunkcionárus a posztján nem felel meg. Szomorú nagyon az a tudat, hogy egyes személyektől függ, azaz csupán egyes személyektől függhet az, hogy emberek ne nyúljanak a hitvest, szülőt és gyermeket ölő méreghez.
A megokolás itt sem elégít ki teljesen, itt is sántít. Hol keressük hát az okokat és hol találjuk meg azokat?
Nem tudom. Mindenütt és sehol, az okok mélyebben gyökereznek, mint amilyen mélységekre a kutató elme vagy képzelő erő le tudna szállni. Vagy talán helyesebben : le merne szállni.
[...]
A kérdés talán kissé kényes ; meggondolandó, feszegessük-e vagy sem, a magam részéről azonban meg vagyok győződve, hogy a bennünket ért bajok értek ezalatt egyéni, nemzeti és szociális természetű bájokat - 50 százalékát elkerülhettük volna, ha bizonyos kényes kérdéseket idejében és szabadabban megtárgyalhattunk vilna . A falusi emberek szerelmi élete legtöbb helyen mint valami egyhangú megszokottság folyik le és sok asszony megöregszik, meghal anélkül, hogy a szerelem különösebb módon, esetleg követelően, parancsolóan szólna bele megszokott, emóciónélküli életébe. Nem igen ismerik az érzékiségnek azt a gyakran szédítő örvényét, amely igába fogja az észt. Ezek .az asszonyok csendben, türelmesen végzik munkájukat és ,ugyanolyan, mondhatni egykedvű érzelemmel, szinte kötelességtudóan tesznek eleget férjeik fizikai kívánságának, mint valamilyen házi vagy mezéi munkának. Ha azután az ilyen - a Szerelemről mitsem tudó - asszony a véletlen, az alkalom avagy valamilyen más tényező követketében kizökken a rendes kerékvágásból és megismerkedik a szerelemmel, az ilyen asszonynok azután teljesen megváltoznak, az érzékiség sokkal tombolóbb, követelőbb bennük, mert nem szellemi, hanem ösztönéletet élnek, mer a bennük élő erkölcsi gátlás sokkal kisebb, mint egy másik - kultúréletet élő - nőnél, akit a nevelés és társadalmi konvenciók, ha nem is lemondásra, de arra ösztönöznek, hogy érzelmeit bizonyos határok közé szorítsa.
[...]
Különös nyelvezetük van a tiszazugi asszonyoknak. Ha olyan kerül a törvényszék elé, aki beismerő vallomást teft a csendőrök és a vizsgálóbíró előtt, de közben meggondolta és vallomását visszavonja, akkor így beszél :
" . . . magánkívüliségben voltam, ' . . zavargásomban tettem . . ."
A halálraítélt Lipkánétól mikor megkérdezik, hogy beleegyezik-e az ítéletbe, így válaszol :
"Ártatlan vagyok, hogy halálra ítéljenek, bűnösnek érzem magam, de nem ennyire."
A sem írni, sem olvasni nem tudó Takács Sándorné az egyik hozzáintézett kérdésre azt mondja, hogy az apósa "szeretett viszonyságban" akart vele élni.
Földvári Károlyné ügyének tárgyalásán a vádlott édesapját megkérdik, hogy egészséges vagy beteg embernek ismerte-e Tóth Lászlót ? A 73 éves öreg kun így felel :
"A görcs járta a gyomrát, sűrűn volt rajta a görcs, olyan óra forma hosszat."
Egy másik tanu, Kormos Mihályné, ezeket mondja :
"Vékony, beteges gyerek volt a Sándor (Kovács Sándor, akit az anyja, Kardos Mihályné mérgezett meg), olyan sovány, hogy a lába is majd összeakadt."
- Hát Kardos Mihályt milyen embernek ismerte ?
- Az rendes ember volt - mondja Kormosné komoly meggyőződéssel -, csak ippen szerette az italt, azt igen szerette, - különösen a potyát.
[...]
Züllött, romlott város !
Tiszta, ártatlan falu !
A háború utáni időkben minden rossz, ami jött, megalázás, felfordulás , . . mind-mind a városból jött. Meggyűlöltük és szídtuk a várost és . . . anélkül, hogy ezt különösképen indokoini tudtuk volna - megszerettük és . felmagasztaltuk a falut.
Minél züllöttebbnek, romlottabbnak látszott ,előttünk a, város, annál tisztábbnak, jobbnak a falu.
Most ez a tiszazugi bűnügy arra int bennünket, hogy érzelemmegnyilvánulásainkban, megállapításainkban, ítéleteinkben kissé óvatosabbak, tartózkodóbbak legyünk.
Nem minden városi hatemeletes bérház bűntanya és nem minden vöröscserepes vagy zsupfedelű falusi házacska a szeretetnek, boldog családi életnek melegágya. Hogy világosabb legyek : annak megállapítása, hogy a város rossz, nem hozza szükség- és törvényszerűen magával, hogy a falu jó.
Az általánosítás s az azzal egyértelmű disztingválninem- tudás szintén azon hibáink közé tartozik, amelyeket egészen bátran nemzeti hibáknak lehet nevezni. A városi bérház lehet szorgalmas, békés és rendszerető emberek közös lakóhelye, persze lehet zsebmetszők és más bűnözők gyülekezőhelye is. Mint ahogy a falusi porta - amint azt éppen Nagyrév mutatta - sokszor oly embereket rejthet magában, kiket aljas ösztönök fűtenek s kiknek agyában, lesütve tartott szemeik mögött, a legsötétebb gondolatok tanyáznak.
[...]
Az apjának és anyjának meggyilkolásával vádolt egyik asszony áll a bírák előtt.
Néhány kérdés és felelet a vádlott kikérdezése közben :
- Írni, olvasni tud-e ?
- Csak egy picit - válaszolja a vádlott -, mert csak két hétig jártam iskolába.
- Templomba járt-e?
- Néha elmentem.
- Hallgatott-e prédikációt ?
- Hallgattam néha.
(Azt nem kérdezték a vádlottól, hogy írni-olvasni nemtudása mellett, értett-e valamit a prédikációból.)
- Tudja-e a tíz parancsolatot ?
- Nem tudom.
- Soha nem hallotta, hogy van olyan isteni meg egyházi parancs, hogy tiszteld apádat és anyádat ?
- Csak hallottam, de tudni nem tudtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése