Volt már szó a tescheni terület 1938-ig vezető útjáról, de úgy véljük, hasznos lehet, ha még további forrásokat is közzéteszünk.
Magyar Szemle 28. kötet (1936. 9-12. sz.)
Szvatkó Pál: A lengyel-csehszlovák viszony
A két állam megszületett, itt volt egymás mellett s úgy fejlődött, ahogy az uralkodó nemzet természete itt is, ott is meghatározta. Ebben az időben robbant be az egymást nehezen értő testvérek közé a reális ellentét, az első elválasztó politikai probléma, a tescheni kérdés, amely már a béketárgyalások idején felkavarta és felnagyította a lengyelek és a csehek kölcsönös animozitását.
[...] A TESCHENI TERÜLET a régi osztrák Szilézia része. A vitás föld körülbelül 2000 négyzetkilométer kiterjedésű s a nyugati Beszkidek és a sziléziai síkság között fekszik, de kicsinysége ellenére igen fontos, mert szénben rendkívül gazdag. A középkorban Teschen szabad hercegség volt s a lengyel Piastok uralkodtak benne, de 1348 és 1355 óta bizonyos jogi kapcsolatban állt a cseh királysággal, míg 1653-ban a Habsburg-család birtokába került. A hercegség lakossága szláv eredetű, de hogy milyen szláv, nehéz megállapítani.
1 A szlávok nemzeti ébredése után, a mult század második felében a csehek és a lengyelek egyforma hévvel vetették magukat az őslakosok megnyerésére : a csehek kultúrában és szervezésben adtak többet, a lengyelek számbelileg győztek s a galíciai lengyel munkások beszivárgásával nyelvileg túlsúlyba kerültek a területen. A világháború végén a csehek és a lengyelek nem tudtak megegyezni abban, hogy a Teschen város körüli vidék melyik új államhoz tartozzék s ezért az államfordulatkor, 1918 november 5-én ideiglenesen elhatározták, hogy a vitás területet ketté osztják: Frydeket a csehek kapták, Bilskot és a szűkebb értelemben vett Teschent a lengyelek, míg Freistadt területét ugyancsak felosztották, azaz a két nemzeti tanács megegyezése alapján a mai csehszlovák Teschen-vidék nagy része tulajdonképpen a lengyeleké lett. A demarkációs vonal nem sokáig állt fenn : a lengyelek választásokat írtak ki egész Teschen területére, mire a cseh csapatok 1919 január végén, amikor a lengyelek másutt voltak elfoglalva, meglepetésszerűen a Visztuláig megszállották Teschen lengyel kézen levő részét, s ha a nagykövetek tanácsa nem lép közbe, a puccs nyomán lengyel-cseh háború tör ki. Ekkor keletkezett a két fiatal állam között a súlyos és orvosolhatatlan ellentét, amelyet a sorozatos látszólagos kibékülések sem tudtak eltüntetni. A tárgyalások már 1919 februárjában megindultak, de az 1919 szeptember 27-re tervezett tescheni népszámlálást egyik fél sem volt hajlandó megvalósítani. A nagykövetek tanácsa a Spa-i konferencia javaslatára végre 1920 július 28-án döntött a tescheni kérdésben, míg a többi kisebb vitás ügyben csak 1923-ban hozott ítéletet. A tanács döntése a cseheknek volt kedvező, mert az 1918-as megegyezéssel ellentétben annak a területnek nagy részét, amit a csehek 1919 elején erőszakkal megszálltak, Csehszlovákiának juttatta s magát Teschen városát is két részre osztotta az Olza folyó segítségével. Ezt a sérelmet a lengyelek sohasem felejtik el, hiszen a Csehszlovákiának adott új területen túlnyomóan lengyelek laktak. Azonkívül a terület gazdaságilag is rengeteget jelentett. Az évek során pedig növelte az ellentétet, hogy Varsó meggyőződése szerint a csehek igazságtalanul bánnak a kezükbe került lengyel kisebbséggel.
A csehszlovákok szerint a tescheni földön 80.000, a lengyelek szerint 250.000 lengyel lakik. Honnan e nagy különbség a számításban? Az inkább csehszlovák párti Tapié a csehszlovák népszámlálások alapján kiszámítja, hogy Teschen vidékén körülbelül 150.000 olyan ember él, akire a lengyelek igényt tarthatnak. Az 1921-es csehszlovák népszámlálás külön nemzetiségként kezeli a nyelvüeg a lengyelek és a csehek között álló tescheni szláv őslákókat, a „Slonzákokat" („sziléziaiak"), akik előbb mindig lengyeleknek vallották magukat, mint az 1910-es, pártossággal ezen a vidéken valóban nem vádolható, osztrák népszámlálás igazolja. Az 1921-es csehszlovák népszámlálás a vidéken 75.837 lengyelt és 47.314 slonzákot tüntet föl, míg Tapié szerint 24.072 slonzák cseh nemzetiségűnek vallotta magát. Az 1931-es csehszlovák népszámlálás már valamennyi slonzákot csehszlováknak nevezi s csak 81.737 lengyelt ismer el, ami mód felett felháborította a lengyeleket és számos ellenvéleményre adott okot.
A kisebbségi helyzeten kívül Teschent a lengyelek számára kívánatossá teszi a terület mérhetetlen gazdagsága is. Csehszlovákia kőszénkészletét a tudósok 6-489 millió tonnára becsülik, s ebből 6*143 millió tonna Teschen vidékén van. Hatalmas gyártelepek uralkodnak Teschen körül: Witkowitz, Ostrau, a Banská a Hutní Spolecnost tíineci gyára, a régi Albert Hahn művek Oderbergben, amelyek idővel német kézből csehszlovák, illetve francia kézre mentek át. A csehszlovák acéltermelés 70 százaléka, a vastermelés 60 százaléka a kis tescheni területen bonyolódik le, ami rávilágít a vidék hallatlan értékére, de csehszlovák szempontból az is nélkülözhetetlenné teszi az országrészt, hogy itt fut át a régi kassa—oderbergi fővonal, máig az egyetlen vasúti összeköttetés Prága és a köztársaság keleti része között.
Az 1919-ben és 1920-ban keletkezett konfliktust az 1925 április 23-án Skrzynski lengyel és Benes csehszlovák külügyminiszter között kötött varsói szerződés sem tudta lényegesen enyhíteni, annak ellenére, hogy igyekezett rendezni a kisebbségi problémát és átmenetileg megnyugvást teremtett. De a két nemzet között az ellentétet állandóan ébren tartja és fűti a tescheni lengyelekkel szemben követett bánásmódról való kétféle felfogás. A lengyelek tíz év óta hangoztatják, hogy a csehek nem tartják meg az 1925—26-os szerződést. 1930-ban például sokkal kevesebb lengyel iskolaköteles volt a tescheni vidéken, mint 1916-ban, pedig akkor a lengyelség is „osztrák elnyomatásában élt. Egyáltalán a lengyel kisebbség kevesebb iskolával rendelkezik a köztársaságban, mint a régi Ausztriában, míg a csehek tiszta lengyel vidékeken egymásután állították föl 8—10—12 cseh iskolaköteles számára a cseh tannyelvű iskolákat.
A tescheni kérdést két új külföldi mű ismerteti részletesen. A csehpárti V. Tapié említett műve (Le Pays de Teschen, Paris 1936) és a lengyelpárti Kurt Witt: Die Teschener Frage, Berlin, 1935 (Volk u. Reich Verlag).
Magyar Szemle 33. kötet (1938. 5-8. sz.)Gogolák Lajos: Cseh emlékiratok a békekonferencia előtt
A ív. EMLÉKIRAT atescheni kérdést elemzi. Teschen birtoka szerinte a lengyelek számára másodrendű kérdés, de életkérdés a cseheknek. Történeti jogon a cseh koronához tartozott mindig, őslakossága a cseh, a lengyelek csak utóbb hatalmasodtak el. A 426.370 lakosból 233.850 (54 85%) a lengyel, 115.604 (27-11%) a csehszlovák és 76.916 (18-04%) a német. A lengyel többség mesterséges, a valóságban nincsen meg és nagy számát a helytelen népszámlálási eljárásnak köszönheti. A sziléziai bennszülötteket ugyanis, akik átmenetet jelentenek a csehek és a lengyelek között, a lengyelek magukhoz számítják ; a nép magamagáról azt mondja, hogy „morvául" beszél, azaz úgy, mint Morvaországban ; ha lengyelnek tartják, sértésnek veszi. 1848-ig itt kizárólag a cseh nyelv és a cseh kultúra uralkodott és ma is az a helyzet, hogy a katolikus reakciótól félő lengyel protestánsok a csehek mellett állanak. Csehszlovákiának a területre a kiterjedt szénvidékek miatt van szüksége és főkép a kassa—oderbergi vasútvonal miatt, mely Szüézián át Prágát és Morvaországot életérként köti össze Nyugat- és KeletSzlovenszkóval a rendkívüli jelentőségű jablunkai hágón át; ha ezt a vonalat Csehszlovákia nem tudná megszerezni, veszélyben lenne a Szlovenszkóval való közvetlen érintkezés. Lengyelország találhat magának kárpótlást Porosz-Sziléziában is. Az emlékirathoz csatolt további mellékletek a lengyelek előretörését Teschen felé teszik bírálat tárgyává és orvoslást követelnek.
Magyar Szemle 21. kötet (1934. 5-8. sz.)Tomcsányi János: A cseh-lengyel viszály
A békekonferencián Lengyelországot azok képviselték, akik előzőleg az Oroszország keretén belül megalkotandó lengyel autonómia hívei voltak s csak később orientálódtak a függetlenség felé. Ezekben inkább élt a szláv szolidaritás gondolata s azért, de a helyzet kényszere következtében is, 1918 november 5-én a cseh-lengyel határra vonatkozólag szerződést kötöttek a csehekkel, hogy így előzetesen egymás közt megegyezve, könnyebben védhessék meg a konferenciához fűződő érdekeiket. A szerződésben a sziléziai határt a néprajzi viszonyoknak megfelelően állapították meg, mert máskép még a szláv testvériség felé hajló Dmowski sem írta volna alá. Mihelyt azonban a lengyeleknek Lwówban (Lemberg) nehézségük akadt az ukránok lázadása miatt, a csehek — szerződés ide, szerződés oda — fegyveresen megtámadták a lengyeleket, hogy a szénben gazdag Karwin-medencét a lengyelektől elragadják, tekintet nélkül annak tisztán lengyel lakosságára. A szorongatott Lengyelország, hogy egész figyelmét Lwówra összpontosíthassa, beleegyezett abba, hogy a minden jogalap nélkül újabban vitássá tett területen népszavazást tartsanak s a nagyhatalmak ennek eredménye alapján döntsenek az országrész sorsa fölött. A cseheknek azonban rossz kilátásaik voltak a népszavazás eredményét illetően. Nehogy tehát kitűnjék a nép csehellenes hangulata, s ez esetleg okot adjon más területen is a népszavazás elrendelésére, azon mesterkedtek, hogy a szavazást meghiúsítsák. Erre csakhamar meg is jött az alkalom. Lengyelország élet-halálharcot volt kénytelen vívni a szovjettel. Csehország felhasználta a lengyelek ottani elfoglaltságát és rávette a nagyhatalmakat, hogy a vitás területet a lengyelekre rendkívül hátrányos módon megosszák. Ez olyan tőrdöfés volt Lengyelország hátába, amelyet bizonyos szempontokra való figyelemmel lehet ugyan eltűrni, de elfelejteni nem lehet.
A volt osztrák Szilézia megosztásával mintegy 200.000 lengyelt kebeleztek be a cseh államba. A cseh népszámlálás ismert módszerei vei ezt a számot sikerült ugyan 75.000-re leszállítani, de a statisztikából eltüntetett lengyelek a valóságban mégis élnek s abszolút többséget bizonyítanak az urnák előtt olyan községekben is, amelyekben a népszámlálás húsz százalékot sem talált, akárcsak a magyar Kassán. Ezeknek a lengyeleknek a cseh államhoz való tartozásuk kezdetétől sem volt valami gyöngyéletük. Akár a magyarokat, őket is háttérbe szorították és megkárosították minden lehető alkalommal. Mellőzték őket a földreformnál, tisztán lengyel községekben cseh „kisebbségi" iskolákat állítottak s ezekbe beerőszakolták a lengyel anyanyelvű tanulókat, lengyel plébániákra cseh papokat erőszakoltak, a lengyel nemzetiségű lakóknak nem ismerték el cseh állampolgárságukat, szóval velük is megízleltették mindazon keserűségeket, amelyek felvidéki magyar testvéreinknek állandó táplálékát képezik a csehszlovák köztársaság megalakulása óta
[...]
A lengyel lakosság üldözéssé fajult zaklatásának ürügyéül a csehek azt a körülményt használták fel, hogy a lengyelek a Teschenért vívott harcok tizenötödik évfordulója alkalmából a város cseh részén, zárt helyen szerény emlékünnepet tartottak. A cseh sajtó irredentáknak kiáltotta ki a csehországi lengyeleket s ebben a kormánypárti lapok jártak elől. Iszonyú műfelháborodást keltettek. A Fridekben székelő cseh takarékpénztár felmondta a lengyeleknek folyósított kölcsönöket, néhány az állammal kapcsolatban lévő vállalkozás elbocsátotta lengyel munkásait. Az állami hivatalnokoknak megtiltották a lengyel nyilvános helyiségek látogatását. Mindez nem volt elegendő. A félhivatalos szervként működő cseh iskolai Matica a légionárius egyesülettel és öt más szervezettel karöltve nagy népgyűlést hívott össze Teschenbe, hogy tüntessen a lengyelek állítólagos irredentizmusa ellen.
A tüntetésre ingyen vasúti jegyekkel és díjtalan automobilokon szállították a vidéki lakosságot. A népgyűlésnek Spacek képviselő volt a vezérszónoka. Szóval minden arra mutatott, hogy a tüntetést a kormány megbízásából rendezik. Spacek koalíciós képviselő beszédében erősen támadta nemcsak a csehországi lengyeleket, hanem az egész lengyel nemzetet. Azzal vádolta meg ismételten, hogy soha nem teljesítette a szláv közösséggel szemben fennálló kötelezettségét. Egyszerűen tagadásba vette, hogy Csehországban lengyel kisebbség volna. Akik magukat lengyeleknek nevezik, azok önös egyéni célokat szolgálnak (!) s Csehországban annyi joguk van, amennyit megérdemelnek [...]
Benes külügyminiszter adta a sértettet, felháborodott azon, hogy a lengyel félhivatalos fenyegető hangot használt, de hajlandónak nyilatkozott az ügy megvizsgálására. Lapjai azonban továbbra is támadják Lengyelországot, a tót irredenta támogatásával vádolják s hallani sem akarnak arról, hogy az ügyet kölcsönös megegyezéssel intézzék el. Csehország belső ügyeibe senki sem avatkozhatik. Hajlandók azonban az ügyet népszövetségi eljárás tárgyává tenni.
A lengyel sajtó is szilárdan kitart álláspontja mellett. Szerinte a népszövetségi eljárás abban áll, hogy egy délamerikai köztársaság képviselőjét teszik meg előadóvá, ki aztán hosszasan vizsgál, terjedelmes jelentéseket szerkeszt, mik után a döntést elnapolják, míg egészen elmerül az akták tengerében. Erre az útra nem lehet rácsalni Lengyelországot.
