Az 1935-ös csehszlovákiai választások

Az első Csehszlovák Köztársaságnak - részben a propaganda segítségével - a köztudatban élő képe a tiszta demokrácia, a jogállamiság általános közhelyeinek felel meg. Ez a propaganda olyan erős volt, hogy ritkán gondolunk bele : hogyan lehetséges az, hogy ez az állam rövidke két-három hónap alatt (mondjuk 1938 októbertől 1939 januárjáig) úgy átformálódik, hogy a cseh terület különösebb zavar nélkül érett gyümölcsként hullik Hitler ölébe, a szlovák részen pedig villámgyorsan megalakul Tiso náci köztársasága, "népállama" - amely már például 1938. október végén, november elején elkezdi megjelölni a zsidókat?

A válasz természetesen nagyon egyszerű: így sehogy, ezek a dolgok nem előzmény nélküliek, mint minden történelmi esemény, ez is adott folyamat végeredménye. Az utolsó legfontosabb esemény ebből a szempontból az 1935-ös választás. Itt kap felhatalmazást Konrad Henlein szudétanémet mozgalma, és itt válnak erővé azok a szlovák mozgalmak, amelyek már belevágnának az önálló állami lét kialakításába.

Összeállításunkban Szvatkó Pál, Gogolák Lajos, Ottlik György, Borsody István cikkei segítenek.

A szenzációs minőségű  politikusportrék innen valók.

Az osztrák örökös tartományokban már 1907 óta általános választójog volt érvényben, így a politikai részvétel, a parlamenti választásokon való megnyilvánulás már megszokott, hagyományos  dologgá vált a harmincas évek elejére, Ez a rendszer ugyanazokat a helyzeteket élte át, ugyanolyan tradíciók, hagyományos pártrendszerek alakultak ki, mint bármely más képviseleti rendszerben. Kialakultak a "rutinszavazatok", a bizonyos pártok fellegvárainak számító "bevehetetlen kerületek"  és így tovább.
A kialakult politikai rutinnak, és az államnak, élén Masaryk elnökkel azonban már a húszas évek végén azzal kell szembesülnie, hogy a parlamenti, képviseleti rendszer visszaszorításának, esetleg megszüntetésének már Csehszlovákiában is aktív képviselői vannak.

Tomas G. Masaryk 1850-1937

1929-ben Brünnben, Rodola Gajda tábornok, aki az eléggé egyértelmű nevű (és egyértelműen Mussolinira is utaló) Národní obec fašistická nevű szervezet vezetője már puccsot kísérel meg, amely kudarcba fullad. Azonban ez az esemény azért érdekes, mert ebben az esetben még nem létezik olyan közeli nagyhatalom, amely "kikényszeríthetné" a hasonló puccsokat (mint például a náci puccskísérletet 1934-ben Ausztriánban) valamint Gajda tábornok karaktere is azonos azokéval akik a második világháborút politikusként, katonaként előkészítették. (Agresszív antiszemtizmus, kisebbségellenesség, militáns szovjetellenesség)

Rodola Gajda 1892-1948

Bortnyik Sándor festménye Gajda tábornokról. A kommunista magyar festő vajon miért is vállalta el ezt a portrét, amikor a tábornok nézetei már 1924-ben is közismertek voltak?

Az ehhez hasonló történések, és a gazdasági helyzet romlása tovább erősítették az informálisan mindig is nagyon erős Benes külügyminiszter hatalmát. Benes - a közhiedelemmel ellentétben - nem volt általánosságban népszerű. A korabeli cseh átlagpolgár rettenetesen utálta az úgynevezett fényűzést - márpedig például Masaryk elnök fehér lovas allűrjei, Benes külügyminisztériumi palotája tökéletesen beleillettek ebbe az előítéletbe. Benes személyiségét még a hozzá közel álló források is "szentimetalizmustól mentesnek" írják le, és ez - ami valójában rendkívüli merevséget jelentett - majd később, 1938-ban válik olyan erőssé, politikailag mozdulatra, változtatásra képtelenné, hogy a nyugati hatalmak hatalmak többek között ezért is jutnak el Münchenig. A csehszlovák nemzeti szocialista párti Benes személyisége a korabeli diktátorokra is hasonlított, például ő is félt mániákusan a megmérgezéstől, és nem egyszer hozta emiatt kínos zavarba vendéglátóit. Szovjet szimpátiája már a nemzetbiztonsági problémák határait érte, mint Kun Miklós professzor legutóbbi kutatásai kiderítették. a szovjet titkosszolgálatnak külön villanegyede volt Prágában, teljesen zavartalanul folyt a kémtevékenység. Pártjának neve valóságban persze csak hasonlít a nácikéra - azonban az elnevezés nem véletlen.

Eduard Benes 1884-1948

A politikai élet 1935-ös szereplői személyiségükben és kisugárzásukban is a korabeli cseh kispolgár mintáját adják vissza. A kormány feje ekkor az agrárius politikus, Jan Malypetr volt 1932 óta.

Jan Malypetr 1873-1947

A politikai vetélytársaknál is hasonló a helyzet, sőt kicsivel még érdekesebb. A paletta legszélén Gajda fasisztái mellett a Stribrny-féle fasisztoid liga, "nemzeti egységpártja" - a Kramar-féle nemzeti demokrata párttal - található. Viszont vezetőik megjelenése, kisugárzása - talán egyedül pénzt biztosító gazdag Hodács kivételével - egyáltalán nem emlékeztet azokra a mozgalmakra, amelyek ilyen eszmékkel óhajtották az áhított hatalmat.

Jiri Stribrny 1880-1955

Frantisek Hodac szokolista viseletben

Frantisek Hodac 1883-1943

Karel Kramar 1860-1937

Kormánypárti társaik is szorosan illeszkednek a fentebb körülírt miliőbe. A korabeli cikkek állandó jelzője a "nehézkes", "szürke" velük kapcsolatban.

Rudolf Berán 1887-1954

Frantisek Udrzal 1866-1938

A szlovák politikából érkezők pedig általában ellentétes hatást váltottak ki. Kisugárzásuk sokkal karizmatikusabb, tevékenységük sokkal aktívabb mint cseh társaiké. Ráadásul Milan Hodza-t sok korabeli  forrás a nagyúri jelzővel illeti (nyilván a magyar parlamentben megszokott debattőri stílus miatt), ez is újabb okot adhatott a ellenszenves fényűzés hangoztatására.

Andrej Hlinka 1864-1938

Milan Hodza 1878-1944

Ez az 1935. május 19-i választás már csak lezárása volt harmincas évek válságos eseményeinek, amelyek természetesen nem hagyták érintetlenül Csehszlovákiát sem. A gazdasági helyzet romlása, a belpolitikai botrányok és a válság miatti autoritatívebb állami megnyilvánulás, a külpolitikailag kedvezőtlen helyzet, Csehszlovákia bekerítése nem baráti indulatú államokkal nem ígértek már semmi jót. A választás alapvető végeredménye azonban, a régi pártrendszer megmaradása, csak a korabeli cseh kortársak szemében tűnt megnyugtatónak, a külföldi elemzők észrevették a szudétanémet mozgalom előretörését és a kommunista párt gyakorlatilag jelentéktelen szavazatvesztését. Mind a kettő pontosan azt a demokratikus rendszert akarta felszámolni, amelyre a köztársaság épült. A szavazók életkora szerinti megoszlás is tükrözte ugyanazt a helyzetet mint a többi válságsújtotta államban : az idősebbek szavaztak a mozdulatlanságra, a fiatalok a radikalizmusra.Szlovákiában az ellenzéki mozgalmak 61-ről 66%-ra növelték támogatásukat. Benes pártja jórészt az említett okok miatt 11%-kal kevesebb  szavazatot kapott. A szudétanémet területeken a szudétanémet párt a kommunistákat kiszorította helyükről. . Szvatkó Pál foglalta össze találóan a Magyar Szemlében :"A választások legérdekesebb és legfontosabb eseményét kétség-telenül az ország németjeinek sejtett, de a várakozást felülmúló ébredése jelentette. Az eredmény kihirdetését követő első konsternációban néhány prágai lap helyesen írta a cseh közvélemény meglepetéséről: „úgy tesz, mintha eddig nem tudta volna, hogy a köztársaságban németek is élnek". Tizenhat évig a prágai utca tényleg nem törődött Észak-Csehországgal s a német probléma legfeljebb a politikai vezérlet beavatott köreit foglalkoztatta. Most Henlein 1,3 millió szavazattal döngette a kapukat.". A német siker megerősítette a szlovák autonómiaköveteléseket is. 

A választás eredményeképp azonban még harmadjára is Malypetr alakíthatott kormányt, aki minimálisra zsugorodott többségével ugyanúgy próbálta folytatni az ügyek vitelét, ahogy az zajlott május 19. előtt. Pedig hogy ez mennyire lehetett sikeres, ott volt előtte a példa: Hitler hatalomra jutása előtt is a taktikázás, pártalkuk kötése, kompromisszumkényszer Németországban az egész rendszer bukását okozta. 

Mint ahogy történt is, hiába váltotta Malypetr-t Milan Hodza októberben, ez a választás volt a legelső lépés a cseh köztársaság szétesése felé.

48-as zászlók - először

De ne bosszankodjunk azért a criticalpast.com felületességén - az oldal maga kiváló és hiánypótló! - mert néha ez a felületesség ad a kezükbe olyat, amit nálunk el akartak tüntetni, de mégis, itt megtalálható.

A Wang folyón is olvashatunk sokat a Hitler-Sztálin mézeshetekről - ami természetesen 1945 után, mint például Katyn, nem létezett - amelynek egyik diplomáciai részaktusa volt az 56 darab 1848-49-es, Szűz Máriás honvédzászló visszaszolgáltatása Magyarországnak - Rákosi Mátyásért cserébe. A zászlók 1941. márciusi átvételéről természetesen a filmhíradó is készített riportot, amit aztán legkésőbb 1958 után óvó kezek kivagdostak  és eltüntettek.

Így ha meg szeretnénk nézni a két tudósítást a filmhíradók online oldalán, mozi helyett csak ez a barátságtalan üzenet vár.

Szerencsére azonban a Magyar Film Iroda átadta ezt a riportot a Luce-nak, és a filmszalag az amerikaiak kezébe került. A criticalpast.com némi szokott trehánysággal honvédségi parádénak véli Horthy Miklós jelenlétében.

De vajon miért kellett ezt a filmhíradót eltüntetni? A válasz valószínűleg ez a pár pillanatot rögzítő kocka.

Bárdossy László az előtérben, mögötte Nyikolaj Ljachterov szovjet katonai attasé, balról az első alak Saranov nagykövet.

Igencsak nem fért bele az 1945 utáni történelemszemléletbe ez a jelenet, amint a szovjet katonai attasé a Horthy-rendszer prominensei mögött a magyar zászlóknak tiszteleg.

Adolf Hitler, a sztár

SS haditudósító fényképezi Mannerheim marsallt a vezéri főhadiszálláson, 1942.
Katsaus Journal

Hogy Hitler sikeréhez a tömegtájékoztató eszközök, a korabeli média hogy járult hozzá, ez közismert tény. Hogy uralma fenntartásához hogyan járult hozzá, és hogyan üzemeltette ezeket az eszközöket hideg profizmussal Göbbels, az is tény. De nagyon kevés olyan képet látunk, ahol a "visszacsatolást" is megfigyelhetjük.

A keleti fronton készített híradófelvételek szinte spontán mutatják meg ezt a hatást, hogy az egyes emberek szintjén milyen erős vágy működött a Vezér közelébe férkőzni, fényképeket -sztárfotót! - készíteni róla, autogramot kérni tőle, Ilyen típusú jelenséget legközelebb jóformán csak a Beatleseknél figyelhetünk meg. (Talán nem véletlenül?) Az arcokon látható extázis, a minél többször elkattnitott fényképezőgép, az eszeveszett tolongás érdekes tükre a hitleri médiavilágnak, valamint első példája a média által gerjesztett rajongásnak.

Bizonyos, hogy a fénykép, a fényképezőgép egyfajta szimbolikus visszacsatolása annak a módszernek ahogy a náci uralom fenntartotta eszmei bázisát. Senki nem tud az alábbiakhoz hasonló jelenetet elképzelni sem - mondjuk - Ferenc Józseffel vagy Sztálinnal. 

1942 június 4., a harkovi sikeres hadművelet után, Deutsche Wochenschau 614.

1941. augusztus, keleti front, DW 573

1941. szeptember, keleti front, DW 574

Iskola a határon

Tudtam, hogy rohadtul piszok helyzetben van Szeredy. Ott kezdődött, hogy az ember nem árulja el a hazáját; még ha rohadt is a hazája; ezt csinálja más; piszok munka; ember nem csinálja. Ott folytatódott, hogy az ember nem adja hóhérkézre a szeretőjét, még ha - egyszóval sehogy se. De éjfélre már az volt a téma, hogy amit az ember megtett volna a szép, rohadt szeretőjéért, azt most már nem lehet nem megtenni egy piszok, ártatlan gyereklányért. Szeredy Dani jól belemászott ebbe. Csőbe húzták. "Most csudára kicsellózott velem a sors" - mondta volna, de nem kellett mondania, úgyis tudtam, hogy ezt gondolja.

(Ottlik Géza : Iskola a határon)

A legegyszerűbb képek is lehetnek megrázóak, ha olyan történet van mögöttük, amit megfelelő érzékenységgel már feldolgoztak olyan módon, hogy kulturálisan beépült egy közösség tudatába, így mindenkinek van már valamilyen elképzelése a történtekről, Ilyen történet Ottlik Géza Iskola a határon című műve, amely a kőszegi katonai alsó reáliskolát mutatja be.

A critialpast.com-on található az alábbi két film, amely ennek a regénynek adhat olyan valóságtartalmat, amely más lehet mint ahogy már elképzeltük. A kockák valószínűleg az iskola működésének a szó szoros értelmében utolsó pillanatait mutatják meg, 1945 április 29-én, Freyungban, Németországban. 

Sajnos a criticalpast.com-ra eléggé jellemző a tapintatlan pontatlanság. Az itt szereplő gyerekeknek - a filmek címevel ellentétben - természetesen semmi közük a Hitlerjugendhez, az egyenruhájuk a kőszegi iskolában megszokott viselet. Ezekből a felületességekből keletkezik a rosszindulat és előítélet.

Természetesen ha bárki felismeri a két meginterjúvolt gyerekkatonában felmenőjét, adj'Isten saját magát, kérjük tudassa ezt.

Azt is megmagyarázta, hogy örülniük kell, hogy felvették ráadásul ingyenes, államköltséges helyre, egy ilyen kitűnő iskolába, s hogy az ország nehéz, elszegényedett helyzetében milyen nagy dolog az, ha valakit kész pálya, biztos megélhetés vár, és katonatiszt, úriember lesz belőle. Elég nagy fiú ő már ahhoz, hogy ezt megértse.
- És ne igyál hideg vizet, ha ki vagy melegedve, drágám - tette hozzá. - Tüdőgyulladást kaphatsz.

Medve nem volt elég nagy fiú ahhoz, hogy ezt az indokolást megértse. Csak ráhagyta az anyjára. Jó, katonatiszt lesz belőle, úriember. Egy percig sem hitte, hogy itt marad, de ráhagyta az anyjára. El volt kápráztatva, és könnyelműség fogta el. Nem törődött semmivel.

- Tanulj szorgalmasan! - búcsúzott el tőle másnap az asszony. - Pajtásaiddal légy udvarias, szerettesd meg magad. Tanáraiddal légy mindig tisztelettudó, édes fiacskám. Megígéred nekem?

- Ühüm.

- Hallod?
- Jó. - Medve igyekezett ingerültség nélkül felelgetni.
- Ígérd meg, drágám!
- Jó, mami!

Még sütött a nap, de már alacsonyan járt - egy ujjnyival a hegyek fölött, éppen a második emelet magasságában, s egyenesen besütött a hálóterembe -, amikor megérkezett a bevonuló zászlóalj. A parkot, hátul a kórház kis épületét és külön kertjét, a gazdasági udvart, mindent körülfutott a magas, kilométer hosszú kőkerítés, mint egy kisebbfajta kínai nagy fal. A főkapun kívül volt több oldalsó és hátsó bejárata is, és a két legnagyobbat, az északi országútra nyíló és a malom felőli, déli, leláncolt hatalmas vaskaput úgy hívták, hogy Netter-kapu és Koller-kapu; senki sem tudta, hogy miért. Előbb a málhás szekerek jöttek meg a vasútról a Netter-kapun át. Mi persze még nem tudtuk, hogy honnét bújtak elő, csak azt láttuk, hogy az épület sarkánál bekanyarodnak, és tömérdek bőröndöt, útikosarat, ládát raknak le róluk kék zubbonyos, fekete nadrágos növendékek. Aztán a főallé felől távoli kürtszó hallatszott, ezúttal nem olyan hamis, mint a tegnapi, s alighogy elfújta végig a menetet, nyomban egy másik, még ércesebb trombita vette át. Mire az is befejezte, már hallottuk a menetoszlop csoszogását odalent. Lassan, hintázva közeledett a fasorban az első század első szakasza, mint a kikötőjébe befutó gálya, halálos biztonsággal. Fejhangon elkiáltott kurta vezényszavak csendültek fel. "Félszázad!" Keményebben kopogtak a lépések, tam-tam, tam-tam: "Állj!" Aztán távolabbról, más hangon újra: "Félszázad!" Tam-tam, tam-tam: "Állj!"

Ahogy először álltam ott, ebben az ismeretlen ködben, féltem. Furcsa, ijesztő, rossz érzés volt, hogy csupán a közvetlen szomszédaimat látom, s őket is kissé szétfolyó körvonalakkal, mögöttük pedig rögtön bezárul ez a fal, körbe-körbe minden irányban, alig pár lépésnyire tőlem. A rajparancsnokok nem látták az embereiket, legfeljebb a középsőt, s jóformán azt sem tudták, hol áll a rajuk, csak kiabálták bele az áthatolhatatlan, szürke kásába a vezényszavakat, titkolt idegességgel.

- Csípőőő-re!

- Kettő!

- Egy-kettő! Föl! Terpeszállás és... Lépj! Re! Ktő! Karokat! Négy! - Keresztbe-kasul szálltak, úsztak a kiáltások magasabb-mélyebb, közelebbi-távolabbi hangokon, és elenyészően csekély rosszhiszeműség kellett csak hozzá, hogy az ember ne értse meg, ki vezényel, mit és kinek?

Szorongva, tétován emelgettem a karomat, amikor észrevettem, hogy a jobb oldali szomszédom kedélyesen zsebre vágta a kezét, és nyugodtan ácsorog egy helyben, nem csinálja a vezényelt gyakorlatot. Mintha nem is hallaná. Lassan elmúlt a pánikérzésem, és követtem a példáját.

Meregettem a szememet, hol lehet köztük Halász Péter. Az egyik oszlop a szökőkút másik oldalára kanyarodott. "Félszázad!" A mögötte jövő szakasz egyenesen ment tovább, s az épület elé érve, belekiabált egy újabb fejhang: "Félszázad!" Az előbbi: "Állj!" Az újabb, néhány lépés után: "Állj!" Aztán megint máshonnét: "Jobbra vissza-kozz!" És keresztbe-kasul, eminnen-amonnan, más-más hangon: pihenj! pihenj! pihenj!

Mindez, tegyük hozzá, nem volt ilyen világos és egyértelmű; de harminc-egynéhány év múlva Medve nem tudta pontosabban leírni a képszerűvé összeálló gondolatait és érzéseit - mindazt, amin a zászlóalj megérkezésekor éppen tűnődött. Nem is lett volna különösebb jelentősége az egésznek, hiszen máskor is, jóformán mindig járt valami hasonló az eszében, ahogy minden tíz-tizenegy éves gyereknek el-elkalandozik a képzelete; de bosszankodott, hogy megzavarták, s ezért kezdte elölről, és ezért érezte talán fontosabbnak ezt a megszakadt gondolatsort a szokásos akármilyen álmodozásainál.

A kihallgatásokat nem szószerint adjuk közre - hiszen úgyis meghallgatható, és a tolmácsolásnál nem történik félrefordítás - hanem tartalmi összefoglalóját.

-Mi az Ön nemzetisége ? - Magyar. -Milyen szervezethez tartozik? - A magyar királyi katonai alsó reáliskolához, Kőszegen. - Mennyi katonai kiképzésük volt? - Jobbra át, Balra át, Indulj ! - Fegyveres nem? - Nem. - Mennyi ideje van katonai szolgálatban? - 4 éve. - Harcolt amerikai csapatok ellen? - Nem. - Hány éves ? - 14. - 14 éves, és már négy éve a hadseregnél ...  Úgy hiszem mostmár mindent információt megkaptunk.

Zömök, cigányképű volt ez a Czakó, s mondom, én sem tartottam üres hetvenkedésnek, amit beszél, pedig sokat beszélt. Volt egy díszesen kifaragott tollszára, a végében, a cirádák közt ügyesen elrejtve parányi nagyítólencse bújt meg. Ha a világosság felé emelve belenézett az ember, Davos behavazott körképe vált láthatóvá. Délelőtt Orbán Elemérnek mutogatta ezt a tollat. De ahogy elmentem mellettük, hallottam, hogy egészen másról beszél.

- Te lőttél már revolverrel? - kérdezte a puha Orbán Elemértől.

- Nem.

- Csak azért mondom, mert azzal nagyon nehéz célozni, tudod - magyarázta.

Hosszasan mesélt valamit Orbánnak, de a többire már nem figyeltem. Ezt mégiscsak hencegésnek ítéltem. Nekünk véletlenül volt revolverünk Halász Péterrel, de mi sem mertünk lőni vele.

Mi az Ön nemzetisége, német? - Nem, magyar vagyok. - Milyen katonai szervezethez tartozik? - Kőszegről jöttünk ide. - Mi van ott, iskola? - Igen, iskola. - Milyen katonai kiképzést kaptak? - Vigyázz, tisztelgés, jobbra-balra át. - Fegyvereset? - Nem. - Mennyi ideje szolgál ?  - Négy évre maradunk az iskolában, én harmadikos vagyok. - Harcolt amerikai alakulatok ellen? - Nem értem. - Lőtt amerikaiakra? - Nem. - Mennyi idős ? - 12 éves vagyok. - Mindent tudunk, visszatérhet. (Félreérti és számsort kezd mondani.)

Még március legelején, a keservesen feszült napokban, egyszer algebraórán kihívta őt a táblához Dancsó őrnagy. Rettenetesen sokáig nyaggatta, szokott komisz hidegségével. Élesen emlékszem rá, mert az a képtelen, rossz érzésem volt, hogy ez is hozzátartozik az ellenünk folyó eljáráshoz. A szigorú Dancsó majdnem úgy vizsgáztatta Medvét, mint Merényiék. Azt tartotta róla, hogy nem tud semmit. Igaz ugyan, hogy mindnyájunkról ezt tartotta. Drághnak jót adott félévkor: jelest senkinek.

- Nos? - türelmetlenkedett. - Tudja vagy nem?

Egyre újabb és újabb kérdéseket tett fel Medvének, aki türelmesen, közönyösen írta a táblára a rejtélyes algebrajeleket. Azt sem tudtam, eszik-e vagy isszák, fán terem-e vagy bokorban, amiről szó volt. Dermedten latolgattam magamban, lehetséges-e, hogy a tisztek is bekapcsolódtak az ellenünk indult Öttevényi-szerű ügybe?

- Elég - intett Dancsó őrnagy. - Törülje le.

Újabb kérdést tett fel neki. Ez már különösnek látszott. Rég elkergethette volna. "Elégtelen!" Borzalmas zárójeleket és négyzetre emeléseket írt fel Medve. Dancsó rideg, megvető arcáról soha nem lehetett leolvasni, hogy marhaságot ír-e az ember, vagy aránylag még tűrhető dolgokat. A frász törné ki, gondoltam, ez már kegyetlenség, amit Medvével csinál.

- Tudja vagy nem?

Medve mondott valamit és fölírta. Dancsó bólintott, gúnyosan, mint mindig, kérdezte őt tovább, aztán egyszer csak azt mondja, ugyanolyan arccal:

- Köszönöm. Leülhet. Jeles.

Még ránk is mordult valamit: "Aki nálam jelest akar, annak nem elég az anyagot tudni. Annak így kell tudni." Tátva maradt a szám. Borzasztóan megkönnyebbültem. Attól fogva őszinte hálát éreztem a rezes orrú Dancsó őrnagy iránt.

Medve egy szikrányit sem. Szóba hoztam neki később egyszer. "Azért a maga módján csuda egy igazságos ember" - mondtam.

- Kicsoda?

- Dancsó.

- Ló! Ronda állat - mondta Medve.

Segítségért ordítsak? Most, így németóra közben? Megtettem volna talán, mert mindig elég gyáva voltam, ha a legcsekélyebb értelmét is látom. De kinek? Ki fog segíteni rajtam? A többiek? Medve, Zsoldos vagy Schulze, Kovách Garibaldi? Nevetséges, sajnos. El kellene menekülnöm. Kimentem volna a világból is szívesen, de tudtam, hogy ez is csak ábránd. Csak a csoda segíthet. Ha valami közbejön. Egyetlen lehetőségem maradt: meg se mozdulni. Semmit sem csinálni.

Az utolsó Memphisre gyújtottam rá az imént. Júliától kaptam délelőtt. Titokban dugta a zsebembe, hogy az ura ne lássa. Ő volt az egyetlen, aki soha nem kérdezett tőlem semmit az intézetről, s mindvégig az volt a gyanúm, hogy mindent tud; ami persze képtelenség. Búcsúznom kellett tőlük elég hamar. Felemelte rám szép fiatal, kreol arcát. Nézett a szemembe. Kicsit kancsalítva. Fájt a szeretete, fájt a reménytelenség, fájt, hogy túléltünk mind a ketten valami jóvátehetetlent; mégis, alig fájt. Vagyis inkább egészen csendesen fájt, egészen messze, de olyan erővel és olyan mélyen, ahol azt az egy-két biztos dolgot tudtam: s ahogy szelíd galvánáramával átjárta a nehezen szerzett, titkos, elvehetetlen nyugalmamat, egy pillanatra világossá vált a talaj alaprétegződése, amin éltem: a kimondhatatlan érzés, hogy mégis minden csodálatosan jól van, ahogy van. Júlia arcán a megkezdett mosoly forrósodott. De aztán ennyiben maradtunk: a mosolygás soha-félbe-nem-hagyott kezdőpillanatánál.

A német katolikusok és a nemzetiszocializmus

A mi lett volna ha kérdésfeltevése a történelem tudományos kutatója számára egyértelmű jel a professzionalizmus teljes hiányára. A történelemtudomány csak a megtörtént tényekkel foglalkozhat, esélylatolgatás, feltételezgetés nem lehet elfogadható egy profi történész számára.

Ennek ellenére szinte nap mint nap látjuk ezt a kérdést. Nagyon sok aktuálpolitikai cél elérésére használják a mi lett volna ha tételt, egyik legnépszerűbb terület a keresztény egyházak - természetesen utólagos - vélt vagy valós tetteinek, vagy azok hiányainak elemzése.

A Magyar Szemle 1932. júniusi számában Kőnig Antal cikke rendkívül fontos hiánypótló forrás, nagyjelentőségű adatokat tartalmaz a német katolikusok helyzetének megértéséhez a harmincas évek elején.

A NEMET KATOLIKUSOK
ÉS A NEMZETI SZOCIALIZMUS

Az 1918-as összeomlás a német belpolitika pártviszonyaiban lénye-
ges eltolódást vont maga után. Egyes pártok teljesen eltűntek
vagy pedig a változott viszonyoknak megfelelően átszerveződ-
tek, más, addig kormányképes pártok pedig a forradalmat követő
képviselőválasztáskor olyfokú vereséget szenvedtek, hogy azt többé
ki nem heverték. Ezzel szemben az addig ellenzékre ítélt centrumpárt
és szociáldemokratapárt máról-holnapra kormánypárttá alakult át.
A centrum azóta állandóan kormányon van és soraiból került ki a leg-
több kancellár. Akár a weimari, akár pedig a nagy vagy a kis koalíció
volt uralmon, a centrum semmiféle kombinációból nem hiányzott.
Aki a sajátos német viszonyokat nem ismeri, csak nehezen tudja
megérteni, hogy a köztársasági államforma és a weimari szellem meg-
védésében, illetve állandósításában a katolikus centrum és a szociál-
demokratapárt közös frontot alkotnak. Ha Wirth kancellárnak Rathenau
meggyilkolása után kiadott jelszavát: ,,Az ellenség a jobboldalon áll",
későbben ugyan már nem lehetett szószerint érteni, a két párt frontja
a legutóbbi időkig úgy a birodalmi gyűlésen, mint a közéletben szilár-
dan állott, valahányszor a weimari alkotmányt meg kellett védeni.
A német katolikusoknak ez a taktikája sokféle félreértésre adott alkal-
mat. ,,Hol itt a nemzeti érzés és a vallásos meggyőződés? - mondotta
nemrég e sorok írójának egy ismert keresztény politikusunk. - Mire
jó a szociáldemokratákkal való barátkozás, a polgári gondolatnak szinte
elvszerű elárulása és a nemzeti szocialisták ellen folytatott ádáz harc
Az ilyen kérdések és töprengések a magyar viszonyok szemszögéből
bírálják a német belviszonyokat, holott ezeket bizony a németség szem-
pontjai irányítják.
A német katolikusok a mult század közepéig politikai meggyőző-
désük szerint különböző pártokhoz tartoztak. Amint azonban a hat-
vanas évek második felében a kezdődő kultúrharc előrevetette árnyé-
kát, az egyes pártok katolikusai pártokfölötti katolikus bizottságot
alakítottak, amely 1870 szeptember 13-án Saviny és Reichensperger
indítványára ,,centrum" néven formailag is rendes párttá alakult.
A párt megalakulása szinte a tizenkettedik órában történt. A birodalmi
gyűlés 1871 március 21-én megtartott megnyitó ülésén, amelyen a
Versaillesben megkoronázott császár trónbeszéde elhangzott, a katoli-
kusokat már nyíltan támadták. A centrum vezérei azonban - neve-
zetesen Reichensperger és Mallinckrodt - nagy határozottsággal
védték ki a katolikusok zászlóbontását, Ketteler, a nagy szociális püspök
pedig nagy beszédben válaszolt Treitschkenek, aki ,,a katolikusok
veszedelmes jogait" támadta. A trónbeszédet követő ülésszak légköre
annyira feszült volt, hogy a kitörő vihart bárki is megjósolhatta.
Németország a győzelmesen befejezett német-francia háború
után volt. Évszázadok óta először történt, hogy az összes német tör-
zsek vállvetetten és közös lelkesedéstől fűtve szálltak hadba, győzel-
mükkel megteremtették az egységes német császárságot. A győzelmi
hangulatba azonban - mint már Königgraetz után is - hamaro-
san észrevehető katolikusellenes mellékzöngék vegyültek. Egyes
felekezetieskedő szervezetek és orgánumok a német-francia háborút
mint a protestantizmusnak a katolicizmuson aratott győzelmét ünne-
pelték. Ezt az egyoldalú és semmiképpen be nem bizonyítható állítást
a sajtó nagy része is magáévá tette, és a katolikusokat alacsonyabbrendű
és másodfokú állampolgárokká fokozta le. A szabadelvű sajtó a kato-
likus vallással kapcsolatban csak ,,dajkamese," ,,papcsalás," ,,a papságtól
való rabszolgai függés" és hasonló kifejezésekkel tarkított cikkeket
közölt. A katolicizmust célzatosan és következetesen csak ,,fekete
internacionálénak" nevezi, amely ellen ,,az államhatalomnak ugyan-
azzal a szigorúsággal kell eljárnia, mint a kommunisták vagy az
anarchisták vörös internacionáléja ellen". Míg addig csak a szocialis-
tákat mondották hazaíiatlanoknak, most ezzel a váddal a katolikusokat
is illetik. A Magdeburger Zeitung pl. - pars pro toto - így írt:
A szociáldemokraták és a katolikusok vérünknek egy idegen, nem
asszimilálható cseppjét képezik; államiságunkat és lényegünket az ő
elképzelt államiságuktól és lényegüktől áthidalhatatlan ür választja
el". Az akkor alapított ,,Gesellschaft zur Verbreitung von Volks-
bildung" programmjában pedig a következő mondatokat tartalmazza
A szocialista és az ultramontán mozgalmak alapját a tömegek tudat-
lansága képezi. A szocializmus és az ultramontanizmus, mindegyik
a maga módja szerint, a tömegek tudatlanságára utazik" stb. Ez az
írásmód és hangulatkeltés a katolikusokra szükségszerűen leverőleg
és bántólag hatott és őket önvédelemre kényszerítette.
Közben a katolikus egyház ellen hivatalosan is megindult a harc.
Ezt bevezette a ,,Kanzelparagraph", amelynek értelmében ,,egyházi
személy, ki hivatása gyakorlásában a kormány intézkedéseit és az
állam viszonyait a közbékét veszélyeztető módon vagy szellemben
bírálta", súlyos büntetés alá esett. A ,,Kanzelparagrafust" nem-
sokára a jezsuiták kiűzése követte. 1873-ban a ,,Maigesetz"-cel a kato-
likus papok képesítését és alkalmaztatását szabályozták. Egy további
törvény az egyház fegyelmi jogát rendezte és az egyházi ügyek elinté-
zésére külön királyi bírói hivatalt szervezett meg. Az "Expatriiertmgs-
gesetz" a "renitens" papokkal foglalkozott és azoknak az országból
való eltávolítását is javasolta. Az I875-i porosz törvény az összes
szerzetek és a szerzetekhez hasonló kongregációk kiutasítását tartal-
mazza. A harc éveken át oly hevesen folyt, hogy több püspököt és
száznál több papot rövidebb vagy hosszabb fogságra ítéltek ; kiterjedt
vidékek néha hónapokon át nélkülözték a pasztorációt. XIII. Leo pápa
trónralépése ugyan megjavította a Vatikán és Bismarck között a viszonyt
és némi könnyítést is hozott ; későbben Bethmann-Hollweg is erősen
letompította az egyházellenes törvények élét, de azért lényegükben
1918-ig érvényben voltak.
Hasonló szigorral járt el az államhatalom a szociáldemokraták
ellen is, akik akkor kezdték szárnyukat bontogatni. Agitációjuk meg-
fékezésére és terjeszkedésük meggátlására Bismarck a birodalmi
gyűléssel az úgynevezett ,,kivételes törvényt" szavaztatta meg, amely-
nek érvényességét négyévenként megújították. A törvény szociál-
demokrata egyesületek megalakulását, szociáldemokrata gyűléseket,
nyomtatványokat és az erre a célra rendezett pénzgyüjtést súlyos
büntetés terhe alatt megtiltotta. A törvény értelmében a hivatásos
szocialista agitátorokat, akik agitációs munkájukból éltek, az országból
ki lehet utasítani, vendéglősök, könyvkereskedők pedig, akik a
szociáldemokrata mozgalmakban résztvettek, iparukat vcszíthették.
Azokban a kerületekben, amelyekben a szociáldemokrata propaganda
esetleg a közbiztonságot veszélyeztette, elrendelhető volt az ostrom-
állapot is. A törvény teljes szigorral sújtotta a szociáldemokrata moz-
galmat és csak a pártszervezkedést mint olyant engedte meg bizonyos
formák között.
A katolikusok és a szociáldemokraták ellen megszavazott törvé-
nyek a centrum és a szociáldemokrata párt között szükségszerűen
politikai érdekközösséget teremtettek meg. Ez az érdekközösség mint
taktikai szükségszerűség már a császári trónbeszédet követő vitában
nyilvánult meg, mikor Bebel az egyház szabadságáért szállt síkra.
Ezután mind sűrűbben találkozott a két párt abban a harcban, amely-
ben a kultúrharc egyházpolitikai törvényei és a kivételes törvény
megszüntetését követelték. Ezen taktikai szükségszerűség és érdekkö-
zösség ellenére a két párt között a világnézeti ellentét azonban továbbra
is megmaradt; a szociáldemokraták terjeszkedését az ipari közpon-
tokban épp a centrum és a katolikus  szakszervezetek akadályozták meg!
Az összeomlás, illetve a weimari alkotmány új helyzetet teremtett.
A Weimari alkotmány, amelynek minden bizonnyal megvannak a maga
fogyatékosságai, teljes vallásszabadságot hozott. Erre vonatkozóan
a következőkép nyilatkozott Wirth kancellár e sorok írójának: ,,Nem
mi okoztuk az összeomlást, de ha egyszer már bekövetkezett, és az
új alkotmány mindannyiunknak teljes egyenjogúságot hozott, csak
természetes, hogy nem kívánjuk vissza a régi állapotokat." Ha a
német katolicizmusnak mai fellendülését és politikai súlyát a háború
elotti helyzetével összehasonlítjuk, amikor a katolicizmus valójában
sohasem léphette át a védelmi vonalat és belső energiáit nem állíthatta
teljes odaadással a köz szolgálatába, érthető, hogy a német katolikusok
a weimari alkotmány szellemére esküsznek. Mivel a háborút követő
években a jobboldali pártok, illetve szervezetek - gondoljunk csak a
Kapp-puccsra, Erzberger és Rathenau meggyilkolására-nem mindig
kesztyűs kézzel küzdöttek a weimari alkotmány és a köztársaság ellen,
a centrum és a szociáldemokrata párt kényszerűségből továbbra is a
közös fronton találkozott. Ez a taktikai összekapcsolódás főleg Porosz-
országban olyan alakot öltött, hogy a ,,fekete-vörös koalíció" alakult
ki belőle, amelyet tizenkét évi uralom után csak az április 24-én meg-
tartott porosz tartománygyűlési választás tudott megrendíteni.
A németnemzeti párt közben mindent elkövetett, hogy a kato-
likusok sorait megbontsa. Ebből a célból katolikus párttagjai számára
külön katolikus osztályt létesített és egy katolikus folyóiratot adott ki
ezt az engedményt a pártvezetőségtől Dr. Spahn és Dr. Wallraif,
ismert katolikus politikusok, kényszerítették ki, akik Erzbergernek
légüres térben mozgó, megalkuvó és a nemzeti érzést joggal sértő poli-
tikája miatt fordultak el a centrumtól. Mivel Erzberger politikája
egyébként is mind nagyobb ellenzésre talált katolikus körökben, szá-
molni kellett azzal, hogy a németnemzeti párt taktikája bizonyos fokig
sikerrel járhat. Nem a katolikusokon múlott, hogy a terv végül is
dugába dőlt, hanem sokkal inkább a németnemzeti párton, amely
látszólagos engedményei ellenére végelemzésben mégis a háború előtti
felfogásban gyökerezett és a változott viszonyokhoz nem tudott alkal-
mazkodni. A katolikusok megbontásának terve a németnemzeti párt
őszinteségének hiányán bukott meg : a katolikus osztály feloszlott és a
hetilap az olvasók következetes csökkenése miatt megszűnt. Amióta
Hugenberg kezébe került a párt vezetése, világnézeti kérdésekben
kurzusváltozásra gondolni többé egyáltalában nem lehetett. Az április
24-én szenvedett veresége óta a párt nemcsak a centrumra nem jelent
többé veszedelmet, hanem politikai viszonylatban is elvesztette jelen-
tőségét ; Hugenberg, nagy sajtója ellenére is, agyonreformalta partjai.
Ugylátszott, hogy Brüning megjelenése a politikai fórumon
változást hoz. Brüning egyike volt a legjobb német gepfegyvertisztek-
nek, ki mindvégig kitartott a fronton s azonfelül helytelenítette a beke-
szerződés aláírását és Erzbergernek a politikáját. Politikai érvénye-
sülése háttérbe szorította a centrum balszárnyát, amelynek élén Wirth,
volt kancellár, állott és új politikai lehetőségekre nyujtottukilatast.
Mint a háborús nemzedék képviselőjét nem-centrum korokben is
őszintén becsülték. Ugylátszott, hogy politikala mlegeremti azt az
alapot, amelyen a centrum és a jobboldali partok kolzott, melyekhez
Brüning érzése szerint jobban húzott, mint a szociáldemokratákhoz,
valamelyes közeledés létrejöhet. Ez annyiban sikerult, amennyiben a
németnemzeti párt fiatalabb és haladó tagjai, mint Lindeiiier-Vi/ildau,
Treviranus és mások, ha nem is pártpolitikaílag de erkölcsileg és szel-
lempolitikailag Brüning mellett tettek hitet. t Sot maga Hltlet is első
Brüninghez intézett levelében nagy elismeréssel nyilatkozott a, kan-
cellártól és ma már ismeretes, hogy Brüning a jövő lehetőségeire
vonatkozóan Hitlerrel is tárgyalt. A birodalmi elnök személyének meg"
választása ügyében Brüning és Hitler már csaknem megegyezett, Volta
mikor Hugenberg politikai sakkhúzással a megegyezést meghiusltotta-
Az elnökválasztást megelőző agitáció azonban újra megnyitott minden
szakadékot, amely a centrum és a nemzeti szocialisták között tátongott;
a szakadékot a porosz tartománygyűlés választási propagandája meg
elmélyítette. A harc egyenesen Brüningnek szolt. Bár a nemzeti szó:
cialisták mindenütt tért hódítottak, a centrumot letorni nem tudtak
ez nemcsak erkölcsileg, de politikailag is megerősödve került ki a harc-
ból. A pártok erőviszonyai most olyanok, hogy számolni lehet Brüning
és Hitler közeledésével. Ez a közeledés természetesen csak taktikai
jellegű lehet, bár valószínű, hogy azt megelőzően a Hitler-pártnak
világnézeti szempontból is színt kellene vallania.
A német katolikusok és a nemzeti szocializmus közti ellentét
ugyanis nemcsak taktikai és szociális, de sokkal inkább világnézeti ter-
mészetű. Ezen a téren a centrum, illetve a német katolicizmus, amely
csak hosszantartó harcok után küzdötte fel magát a német politika
mértékadó tényezőjévé, nem ismer félmunkát. A német katolicizmus
szociális és alkotmányjogi kérdésekben rendkívül rugalmas, haladó
gondolkodású és nagystílű, de világnézeti kérdésekben multjából
kifolyóan gyanakvó, programmatikus és dogmához kötött. Ha tak-
tikailag együtt haladhat is a nemzeti szocializmussal, mint ahogy azt a
szociáldemokratákkal tette, szellemi közeledés közte és a nemzeti szo-
cializmus között mindaddig lehetetlen, míg a nemzeti szocializmus
azokat a keresztény-katolikusellenes és sokban pogány elveket hirdeti,
amelyek a mai napig programmjának lényeges pontjait képezik.
A nemzeti szocializmus ugyanis több mint csupán politikai
vagy szociális mozgalom. Világnézet, ,,új vallás", mint Hitler ,,Mein
Kampf" című könyvében (654. old.) írja. Bár ez az új vallás különböző
apriorisztikus követeléseknek és nézeteknek az összetétele, mégis van
egy kristályosodó pontja, amely körül úgyszólván minden követelés
és magyarázat forog. Ez a pont a faji gondolat, amelynek a vallás és
az etika is alá van rendelve. ,,Nincs más bűn, csak amellyel a vér és
a faj ellen vétkezünk", mondja Hitler. A pártprogramm 24. pontja
pedig kimondja: ,,Követeljük minden felekezet szabadságát, ameny-
nyiben nem veszélyeztetik az államot és nem sértik a germán faj erkölcsi
és etikai érzését." A pártprogrammot magyarázva, azt írja Feder a
Programm 49. oldalán : ,,Minden bizonnyal megtalálja a német nép is
egykor istenkeresésének és istenhívőségének útját, mint azt északi fajá-
nak vérsejtjei követelik." Rosenberg, a nemzeti szocializmusnak vallás-
bölcselője pedig minden kétértelműséget kizáróan megállapítja, hogy
a fajgondolat egyedüli értékmérője minden cselekedetünknek és hogy
következésképpen az erkölcsöt csak faji, nem pedig elvont katolikus
értelemben kell venni. Ebből a megállapításból azt a következtetést
vonja le: ,,Minden németnek kötelessége tehát fajának sajátos szo-
kásait és erkölcseit ápolni, ahol pedig elhalványodtak, újra életképessé
tenni. Az állam hivatva lesz erkölcsi és vallási közösségek letelepe-
dését attól a feltételtől függővé tenni, hogy azok erkölcsi alaptételei a
német szociális és erkölcsi érzéssel összeütközésbe ne kerüljenek."
(Rosenberg : Wesen, Grundsátze . . . 44. old.) Rosenberg szerint
a germán, illetve az északi faj sajátos jellemtulajdonságai a bátorság,a
szabadságszeretet, a férfiasság, a határozottság és mindenekfölött a
férfias becsület, ,,amely, mint sehol a világon, csak az északi fajnálaz
emberi lét és gondolkozásmód középpontjában áll". E tulajdonsá-
gokkal szemben a kereszténység a szeretetet, az alázatosságot és az irgal-
mat hirdette. ,,Ma minden becsületes német előtt nem titok többé,
hogy a kereszténység a minden teremtményt felölelő szeretet hirdete-
sével az északi fajok lelkéte súlyos csapást mért. És ez érthető, hisz a 1
kereszténység nem ismerte a faji és népi gondolatot, és következés- .
képpen nem ismerte a becsület fogalmát sem, mert nem volt egyéb, l
mint különböző elemeknek egymásba olvasztása.“ (Rosenberg: De;
Mythus des XX. Iahrhunderts, 151. O.) Ha pedig a kereszténység
elrontotta a germán jellemet, meg kell reformálni azokat az intézmé-
nyeket, amelyektől a sajátos germán jellemtulajdonságok kifejlesztése
függ. Ilyen intézmény elsősorban a házasság. ,,A fajilag berendezett
állam első kötelessége - hirdeti Hitler - a házasságot állandósított
faji gyalázatának mélységéből kiemelni és olyan intézménnyé átalakí-
tani, amely lehetővé teszi, hogy belőle az Ur képmásai, nem pedig az
ember és majom közti szörnyszülöttek támadjanak" (Hitler, Mein
Kampf, 444., 445. old.) Ugyanazon az oldalon azt mondja tovább :
„Az államnak minden figyelmét arra kell összpontositania, hogy
egészségtől pezsgő fizikumokat termeljen . . .“ Valamivel későbben
kötelességévé teszi az államnak, hogy ,,a faji egészség szolgálatába a
legmodernebb orvosi segédeszközöket állítsa“. Ilyen segédeszközök
pl. „a fizikaílag gyengéknek, a betegeseknek és a terhelteknek stb. a
házasságtól való eltiltása, illetve sterilizálása“. Ezzel a német fajt
az elkorcsosodástól akarja megóvni és a nietzschei Übermensch típusát
kitermelni. A Völkischer Beobachter (Hitler hivatalos lapja) 1929,
181-ik száma szerint Hitler erre vonatkozóan az 1929 augusztus 7-én
Nürnbergben megtartott pártkongresszuson a többi között a követ-`
kezőket jelentette ki : ,,Fajunk igazi értéke nem a lakosság számában,
hanem a minőségében keresendő . . . Németország évente 300-
4oo.oo0 embert veszít. Ha körülbelül egy milliót meghaladó újszü-
lötteiből a 700-800.000 gyengét és betegest a másvilágra küldené,
végelemzésben csak energiatöbbletet nyerne... A történelem leg-
tisztább faji állama, Spárta, ezt a faji elméletet annak idején szigorúan
megvalósította.“ Ez a fajpolitika az az ,,új vallás“, amelyrő1 Rosenberg
azt írja ,, . . _ Ma új vallás, a vér mythusa támad. E tökéletes tudással
egyesített vallás szerint az északi vér az a mythus, amely a régi szent-
ségeket helyettesíti és fölöslegessé teszi. Mivel ez a faji vallás az egye-
dül helyes vallás, a germán fajnak el kell készülnie a végső harcra,
hogy a római katolicizmust mint fajellenest az egész vonalon vissza-
szorítsa.“(Rosenberg, Der Mythus des XX. Iahrhunderts, 112. old.)
A faji vallás ez igéinek hirdetésén  a nemzeti szocializmus
azonban egyenesen is támadja nemcsak a katolícizrnust, hanem a keresz-
ténységet is.1 Hitler elismeri még Krisztus világtörténelmi szerepét
és nagy tisztelettel adózik neki, de Rosenberg már csak „názáreti
lázadót“, és ,,kuruzslót“ lát benne. „Krisztus csodálatosan benső
viszonyt mutat az elvont szellemiség - írja -- és az ördögi kuruzslás
között.“ (Mythus, 76. O.) Chamberlain nyomdokain haladva, vissza-
utasítja az egész ószövetséget és kijelenti, „hogy a kereszténység zsıdo
anyagiassággal van telítve“. A kereszténység egyébként „kísajátítja a
világbéke fejedehnének a gondolatát, amely valójában perzsa eredetű
és a zsidó Messiásgondolat által eltorzult". (Der Mythus, 39. o.)
A bűntudat velejárója az alacsonyabbrendű fajnak és a fizikai elkor-
csosodásnak . . . Homér hősei éppúgy nem ismerik a bűnt, mint ahogy
a régi indusok vagy Tacitus germánjai nem ismerték. Az eredendő bűn
tanítása gerinces fajjal összeegyeztethetetlen." (Der Mythus, 72.,
73. o.) A keresztényüldözéseket Rosenberg nemcsak megérti, de
helyesli is. ,,Magától értetődik, - írja - hogy akinek a régi Rómában
még gerince volt, szükségszerűen szembekerült a kereszténységgel,
amely vallási jellegén kívül kizárólag proletár-nihilista politikai moz-
galom volt." (Der Mythus, 73. o.) Krisztus születése, feltámadása és
mennybemenetele ,,legenda, amely Afrika és Azsia kuruzslásra és bűvé-
szetre hajló népeinél termékeny talajra talált", sőt Európát is infi-
ciálta. (Der Mythus, 128., 129. o.)
Rosenberg további fejtegetése szerint az evangéliumok meg vannak
hamisítva, a szentségek megrontják az egyéniséget, a szentségek elmé-
lete pedig kuruzslás. A szentek tisztelete a keletiek szellemidézésének
analógiája. A búcsú tanítása és a holtakért való imádság a kuruzslók
világnézetének a nivóján mozog. A főkuruzsló - Medizinmann
természetesen a pápa, aki azonban a katolikus egyház hierarchikus be-
rendezésével a kuruzslás felelőssége alól mentesül. (Der Mythus, 166.,
167. oldal.) A kereszténység végelemzésben semmi egyéb, mint vak
eszköz Róma hatalmának kiépítésére. ,,Róma a szeretet hirdetésével
hatalompolitikát folytat. Rómának önmagát istenítő papsága, amely
a Krisztusba vetett hitet hatalmi célokra kihasználja." (Der Mythus,
154., I 5 5. oldal.) A papság és Róma nem volt az eszközökben válo-
gatós. A méreg, a börtön és a tőr éppúgy megfelelt, mint a máglya, ha
célt érhettek velük. ,,A germán tudomány útja vérfolyamokon vezet
keresztül, amelyeket Róma ontott. Jámbor északi szerzetesek, akik
inkább hittek szemüknek, mint régi egyiptomi pergameneknek, méreg
és tőr áldozatai lettek." (Der Mythus, 118. oldal.) Egyáltalában
állandó harcot lát Róma és a germán, illetve az északi faj lelkisége
között. Ezen valójában Luther sem tudott változtatni. ,,Ma már
tudjuk és érezzük, - írja - hogy a katolicizmus és a protestantizmus
tiszta negatívum, amely az északi faj organikus energiáinak útjában
áll. . . A kereszténység vallási fogalma hamis. A katolicizmusnak,
a protestantizmusnak és a zsidóságnak el kell tűnniök. Helyükbe új
világnézet lép. Annyira eltűnnek, hogy az emlékezetből is kimosódnak,
mint ahogy az ember az éjjeli lámpáról megfeledkezik, ha a felkelő nap
a hegyormokat megvilágítja." (Der Mythus, 434. oldal.)
A nemzeti szocializmus vallásbölcselői szerint a katolicizmus
és a protestantizmus már nem felel meg a német életformáknak és nem
elégíti ki a germán lelket. Ezek szerint a katolicizmus érthető a déli
népeknél és a forró klímában, de semmiképpen sem a germán fajnál
és északon. Feder, Wolzogen, Bode, Bréma város pastor primariusa
és mások elvetik az alázatos, irgalmas, könyörületes Krisztust, mint
akinek semmi köze a germán és az északi jellem féríiasságához, büszke-
ségéhez, bátorságához és hősiességéhez. Wolzogen ,,Wegweiser zum
deutschen Glauben" című füzetében azt írja, hogy Krisztus kereszt-
halála elválasztja a keletet a nyugattól, az ázsiai tunyaságot a germán
tettvágytól, a rabszolgamorált az úrirnoráltól. Rosenberg pedig így ír :
„A hatalmas szónok, a zsinagóga rnegtisztítója, egy szóval: a férfi, 
aki mindenkit magával ragadott és akit mindenki követett, a mi `
ideálunk, nem pedig a zsidó próféták áldozati báránya, a keresztre-
feszített Krisztus.“ (Der Mythus, 567. oldal.) Mivel a fent követelt
tulajdonságok csak Baldur és Wotan germánjainál találhatók meg,
vissza kell térni a régi germánok ideáljaihoz, vagy pedig a régi germán
mitológia, a katolicizmus és protestantizmusból adódó szintézis
alapján és szellemében új német nemzeti egyházat kell alapítani.
,,Ez a német egyház - irja Rosenberg (Der Mythus, 573. oldal) nem
hirdethet dogmát, amelyet hívőinek alelki üdvösség veszélyeztetésével
el kell hinniök. Olyan lelki közösségeket ölel majd fel, amelyek tiszte-
letben tartják a szép katolikus szokásokat, de a keresztény szertartások
luteránus formáit előnyben részesítik. Tagjai lehetnek azonban azok is,
akik az egyházias kereszténységgel szakítottak és valami más alapon
- talán Eckehart szellemében - lelki közösséget alkotnak.“ Ez az új
egyház megírja majd a zsidó szellemtől megtisztított és meg nem
hamisított ötödik evangéliumot, amely számol az északi faji gondolat
követelményeivel. Térhódításával diadalútjára indul a faji gondolat.
Uj típus : a hős típusa fog kialakulni. „A templomokban és búcsú-
járóhelyeken eltűnik a keresztrefeszített Krisztus, hogy helyét a lándzsás
isten foglalja el. Vasárnap a nép nem a Mária-szobrok, hanem a német
háborús hősök szobrai körül fog gyülekezni“ (Der Mythus, 5. oldal), ^
hogy a faji gondolat hősi halottainak áldozzanak.
A német katolicizmus kezdettől fogva élesen szemben állott
a nemzeti szocializmus mozgalmával. Ezzel tisztában voltak a nemzeti
szocializmus vezetői is. Hogy a katolikus egyház támadását kivédjék,
azt hangoztatták, hogy mozgalmuk nem az egyházi, hanem a politikai
katolicizmus ellen irányul. Ezzel a taktikával alkalmasint megtéveszt-
hettek egyeseket, a katolikusok egységét azonban nem tudták meg-
bontani. A hivatalos német katolicizmus - világnézeti szempontból -
ma is olyan éles ellenfele a nemzeti szocializmusnak, mint évekkel
ezelőtt. Ma is ugyanazzal a kitartással és céltudatossággal harcol ellene,
mint mikor még Ludendorff is vezető szerepet játszott benne, aki
a müncheni puccs után vált ki belőle és a Tannenbergbunddal azóta
az egész világ ellen összeesküdött. A nemzeti szocializmus ellen hiva-
talos helyről a mainzi püspök, Ludwig Maria Hugo indította meg
1930 szeptember havában egy tanulmányszerű pásztorlevélben a táma-
dást. A pásztorlevél a következő mondatokkal végződik :
„Mindezek után azt kérdezzük: Lehet-e katolikus ember bejegy-
zett tagja a Hitler-pártnak? Megengedheti-e a katolikus plébános, hogy
a párt tagjai egyházi ternetésnél vagy hasonló egyházi ténykedéseknel
résztvehessenek? Járulhat-e az a katolikus, aki a párt alapelveıt magaeva
teszi, a szentségekhez? Ezekre a kérdésekre csak határozott nemmel
válaszolhatunk'
A mainzi püspök nem maradt az írott tilalomnál ; többször meg-
történt, hogy a Hitler-párt egyes elhúnyt tagjainak megtagadta az
egyházi temetést.
A mainzi püspök példáját csakhamar követte Bertram boroszlói
bíboros, a bajor püspöki kar, a kölni, paderborni és a felsőrajnai egy-
háztartományok püspökei és végül Schreiber berlini püspök. Pásztor-
levelükben óva intik katolikus híveiket a nemzeti szocializmus modern
tévtanaitól, megmagyarázzák a helyes és helytelen nacionalizmus
fogalmát és kérik híveiket, hogy ne engedjék magukat tetszetős, de
hamis jelszavakkal hitüktől és egyházukról eltántorítani. A bajor
püspöki kár pl. 1931 február 12-én megjelent pásztorlevelében a többi
között a következőket írja
,,A nemzeti szocializmus vezető képviselői a fajt a vallás fölé helye-
zik. Elvetik a kinyilatkoztatást, sőt a tízparancsolatot is. Nem ismerik
el a pápá primátusát és egy dogmamentes német egyház alapításával
kísérleteznek. Programnijuk 24. paragrafusa értelmében a keresztény
erkölcstant a germán faj erkölcsi érzésétől teszik függővé. Felfogásuk
szerint a forradalom erkölcsi megengedhetősége annak sikerétől függ;
a hatalmat a jog fölé helyezik : mindkét felfogás ellenkezik a keresztény
társadalomtudománnyal. Amit a nemzeti szocializmus kereszténységnek
mond, az már nem Krisztus kereszténysége. A püspökök, akik a hit-
és erkölcstan őrei, kötelességszerűen óvják híveiket a nemzeti szocializ-
musról mindaddig, míg az olyan kultúrpolitikai elveket vall és terjeszt,
amelyek a katolicizmussal nem egyeztethetők össze."
A paderborni egyháztartomány püspökeinek pásztorlevele (1931
március 10) pedig egyik fejezetében á következőt mondja:
A párt alapítójának kijelentésein kívül elsősorban a Völkischer
Beobachter szerkesztőjének írói és agitatorikus tevékenységét kell szem-
ügyre vennünk. Ez a tevékenység alapos betekintést enged a párt szelle-
mébe. Megtudjuk belőle, hogy a párt a vallási kérdéseket nemcsak
színtelen, hanem sokszor kimondottan katolikusellenes szellemben tár-
gyalja. Olyan kijelentésekkel találkozunk, amelyek a katolikus hit- és
erkölcstannal homlokegyenest ellenkeznek, sőt amelyek a katolikus
egyházat, a szentírást és az apostoli szentszéket becsmérlik és odatörek-
szenek, hogy egy Rómától független ,,új német népegyházat" alapít-
sanak Ilyen értelemben a horogkereszt harci jelvény Krisztus keresztje ellen
Ilyen és hasonló szellemben írt az összes német püspök.
Lehetséges, sőt valószínű, hogy Hitler azzal az észjárással, amely
a Völkischer Beobachter szerkesztőjének, Rosenbergnek ,,Der Mythus
des XX. Jahrhunderts" című művéből folyik, nem mindenben egyezik.
Hitler osztrák származású, akinek lelkében, ha atávisztikusan is, a régi
osztrák hagyományok még élnek. Ezenkívül - úgylátszik - számol
a való helyzettel is és helyes taktikái érzékkel is rendelkezik. ,,Mein
Kampf" című munkájában legalább határozottan visszautasítja Schö-
nerernek egykori Los von Rom- politikáját. Helyes taktikai ösztönére
vall az is, hogy a délnémet sajtóban általában sokkal engedékenyebb
hangnemben irat, mint a protestánslakta vidékek sajtójában. Ugyancsak
meg kell engedni, hogy Hitler maga, bár minden megnyilatkozásában
a faji és a nemzeti gondolát vezeti, még nem fordult kimondottan
a katolicizmus, illetve a kereszténység ellen. Hasonlóan mint Musso-
lini, aki szintén nem éppen keresztény motívumokkal és eszmékkel
juttatta diadalra a fasiszmust és későbben mégis rálépett a Vatikánba
vezető útra, elképzelhető volna, hogy egy szép napon Hitler is kezet
nyujtaná az egyháznak, ha . . . Ennek lehetőségét megnehezíti azonban
a Németországban meglévő vallási megoszlás és hogy Hitler bizonyos
fokig már saját mozgalmának a foglya, akinek szava világnézeti kérdé-
sekben nem is bír oly súllyal pártjában, mint politikai vagy szervez-
kedési kérdésekben. A dolgok mai állása szerint világnézeti kérdések-
ben már nem tartja kezében a gyeplőt. Ezen a téren a párt külpolitikusa
és történelembölcsésze, Rosenberg dr.-é már a vezérszó, aki baltikumi
junker és a baltikumi német minden hibájával és erényeivel ellátva,
elméleti kiképzésben az autodidakta Hitlert túlszárnyalja. Rosenberg
körül lassanként egész sereg történelembölcsész csoportosult, kiknek
előadásai, füzetei és könyvei mind a „Der Mythus des XX. Ialırhun-
derts“ szellemében készülnek és íródnak. Hogy Hitler világnézeti
kérdésekben személy szerint is azonosítja-e magát és a nemzeti szo- `
cializmust Rosenberggel és körével, az már csak másodrangú kérdés.
A valóság az, hogy Hitler Rosenberget, bár katolikus részről arra már
ismételten felszólították, még nem dezavuálta és előreláthatóan nem
is fogja dezavuálni, mert már nem tudja dezavuálni. Rosenberg tör-
ténelembölcseletének katolikusellenes hatása már túlnőtt I-litleren és
annyira befolyásolta a nemzeti szocializmus mozgalmát, hogy tovább-
terjedését alig lehet egyszerű hatalmi szóval megakasztani.
Mindezek után azonban tartozunk azzal a megállapítással, hogy
a német katolikusok elismerik a nemzeti szocializmus igazi értékeit
és vívrnányait. Igy pl. Eberle dr. sok ezer példányban közkézen forgó
,,Zum Kampf um Hitler“ című füzetében kényszerítő logikával mutat
rá azokra a tényekre és tünetekre, amelyek a nemzeti szocializmust _
ellenhatásként szülték. E tények mindenekelőtt a Versailles-i béke-
szerződés, amely gazdasági kihatásaiban a német népet, különösen
pedig az ifjúságot, alapjában megrendítette és a szélsőséges eszmék
befogadására fogékonnyá tette; a Versailles-i békeszerződés nyomán
támadt légkör szürke elméletekre nem volt alkalmas. Ugyancsak a
nemzeti szocializmus érdeméül tudják be, hogy az ifjúság nagy részét
és a munkanélküliek millióit a kommunizmus ölelő karjaiból kimen-
tette, a kommunizmust előrelıaladásában megállitotta és a szociál-
demokráciát az egész vonalon visszaszorította. Elismerik továbbá,
hogy a nemzeti szocializmus az if júságba áldozatos nemzeti szellemet
nevelt, úgyannyira, hogy ez az ifjúság meggyőződéseért életét is
kockáztatja ; az a 79 fiatal nemzeti szocialista, aki 1930 december elsejé-
től 1931 december elsejéig a kommunistákkal való összeütközésekben
életét vesztette, megcáfolhatatlanul igazolja ezt az állítást. E tények
tárgyilagos elismerésétől azonban az út a közös taktikához a legutóbbi
időkig igen messze volt.
A birodalmi elnökválasztás és a porosz tartománygyűlési választás
új helyzetet teremtett. A középpártok megsemmisülése, a szociál-
demokraták térvesztesége és a nemzeti szocialisták hatalmas előre-
törése a pártpolitikai erők új átcsoportosítását teszi szükségessé ; ettől
az átcsoportosítástól a centrum sem idegenkedik, aminthogy idegen-
kedésre nincs is oka. A választási harcból, amely az összes polgarı
pártokat erősen megtépázta, egyedül került ki több százezernyi szava-
zattal meggyarapodva ; új politikai kombinációban tehát erkölcsi
presztizsének veszélyeztetése nélkül vehet részt. Erre különben kimon-
dottan is mutat hajlandóságot. Közvetlenül a választás után a centrum
részéről - és a nemzeti szocialista párt részéről is - már megindult
az ilyen irányú tapogatódzás. Alkotrnányjogilag ennek semmi sem
állja már útját, hiszen a jobboldali pártok a centrummal többséget
alkotnak. A centrumban egyébként olyan irányú törekvés is mutat-
kozik, amely a katolicizmus és a nemzeti szocializmus közti egyéb
ellentéteket is esetleg revízió alá veszi. Erre mutat a Germania szerkesz-
tőségében történt változás is, amelyet - természetesen nem párt-
politikai szempontból - valamelyes jobbrakanyarodásnak lehet minő-
síteni. A lap új szerkesztője, Emil Ritter, a Germania május 8-i száma
Selbstbesinnung" című vezércikkében a többi között ezt írja : "Soraink
új átcsoportosítása válik szükségessé. Ez az átcsoportosítás nem történ-
hetik csak védelmi szempontból. Szembe kell néznünk a katolikus
világnézetünk körén kívül lezajló eszmeáramlatokkal is, akár a multra
vonatkoznak azok, akár pedig a jelenre. Az ilyen szellemben történő
átcsoportosítás bátorságot és harci készséget követel ; célja pedig csak
a keresztény-német népállam felépítése lehet." A Hitler-párttal eset-
leg lehetséges és szükséges taktikai kooperálás semmiféle erkölcsi
vagy világnézeti engedményt nem jelez és nem is foglal magában.
A német katolicizmus szigorúan vallásos, egyházi és egyházpolitikai
téren következetes és elvhű, világnézeti kérdésekben pedig hajthatat-
lanul egyháziasan gondolkodó. Ahogy a szocialistákkal való kooperálás
idején nem kockáztatott semmiféle világnézeti szempontot, úgy egy
esetleges centrum és nemzeti szocialista koalícióért sem fog világ-
nézeti engedményt tenni s így mindaddig, míg a Hitler-párt kultúr-
politikai programmjának katolikusellenes pontjait vallja, közte és a
centrum között csak taktikai, de semmiféle lelki kooperáció nem
lehetséges. Erre vonatkozóan különben a közeljövő már végleges
döntést hoz)

KÖNIG ANTAL



1 A legújabb kimutatás szerint is a keresztény szakszervezetek 778.863 beirat-
kozott és beszervezett tagot számlálnak. Ezekből a katolikuslakta Szilézíára 251.580,
a Rajna vidékére 165.742, Wesztfáliára 104.907 és a Sinai-vidékre 59.962 esik.

1 A következőkben Rosenberg „Der Mythus des XX.]ahrhunderts“ című 1
művéből a „das Ringen der Werte“ című fejezetnek a kereszténységröl és a kato-
lícizmusról szóló rövid tartalmát adjuk. 1

1 Fenti cikkel megkezdjük a német nemzeti szocializmusnak több oldalról
való ismertetését, az egyes kérdésekben szakértő cikkiróink által, amire annál nagyobb
szüksége van a magyar közönségnek, mert a napilapokból erről a nagyjelentőségű
mozgalomról eddig csak gyűlölködő támadásokból, vagy pedig átlátszó célzatú
propaganda-cikkekből értesülhetett. A szer-k.