Magyarország, nem

Az 1938-as forró őszi napokban, amikor már nyilvánvaló volt, hogy a Felvidék egy része visszatér, a még csehek vezérelte szlovák politika és rádió természetesen mindent megpróbált, hogy robbanjon a helyzet. A lenti hírek meglehetősen egyhangúan zsidóznak, a híreket Ku jellel jegyző MTI-s rádiófigyelő, a sok nyelven beszélő Kugel Ernő jegyezte, aki többszörös csodával  határos módon élte túl a vészkorszakot.

1938 okt 10 Ezután beszámolt a rádió arról, hogy a kassai gimnazisták " bolsevista tüntetést " rendeztek s a következőket közölte; A zsidó-bolsevista propaganda következményei..már ^Kel et-Szloven szkóban is éreztetik hatásukat. 1 kass ai premontrei gimnázium tanulói akiknek tó'bb mint 50 zsidó, ma reggel igazi zsidó módon nyilvánít o t­ ták néze teikét. Amikor hétfőn reggel az intézetre felvonták a szlovák ":.;észlót, a bolsevista zsid ó tanulók a magyar himnuszt kezdtek énekelni ,és felszólították az intézet vezetőségét, hogy azonnal távolítsa el a lobogót helyéről. A magyar tanuló ifjúság a zsidó-bolsevista ifjúsággal együtt tartott és be akart nyomulni a premontrei rend templomába. Csak a szlovák hivek lélekjelenlétének köszönhető, hogy sikerült meghiúsítani ezt az otromba támadást.

1938 okt 13 Í} a /? J , . L  besztercebányai rádió este /.30 orai szlovák nyelvű adásában hangoztatta, hogy a Magyarország melletti tüntetéseket ugy Szlovons zk óban, mint Kárpátal Ián megvár zsidó körök vezették. ' rt^ij^ !• magyar zsid-ó körök álland-éan rémmeséket találnak ki zsidóknak a szlovákok által való bántalmazásár ól. Az egyik ilyen rémese arre-1 szól, hogy G  szlovák gárdisták - " egyikfaldozata haldoklik. Egy másik zsidót állítólag a rendőrségen ugy bántalmaztak, hogy beleőrült. Gondoskodás történt arról, hogy ezt az áldozatot orvosok vizsgálják meg , a Kii megállapították, hogy a „már táron" semmi sebe sülé* non található. Csupán magyar nemzeti szinü szalagot visel, A hatóságok szigorú utasitást kaptak, hogy minden hasonló rémeset alaposan vizsgáljanak meg. Megállapítást nyert, bogy mindezek a remmesék zsidó körökből származnak, Reméljük, hogy a magyarok sem örülnek túlságosan ilyen módszereknek.

1938 okt 21 Ku/Ku A s z. 1 o v • n s z k o i németnyelvű adásban 18.50 órakor a Német *art hireit közvetítette. Közölte, hogy a szlovenszkói zsidók az egész vonalon hatalmas méretű propagandát kezdtek a Magyarországhoz való visszacsatolás mellett r  mert egyetlen reménységüket és megmenté süket Budapesttől várják. Magatartásukat a szlovák kormánynak a zsidók ellen irányuló rendelkezései.okozzák. A Hliníca-gárda éppen ezért minden szükséges intézkedést megtett annak} érdekében, hogy ilyen és hasonló akciókat már csirájukban s 4 elfojtsanak. Ugyanebben az adásban közölte, hogy a kormányteendőkkel tuliágosan elfoglalt Tiso helyett Sivák József képviselőt bizták még a szlovák néppárt ügyvezető alelnökségével,/Megjegyzés:Sivák eddig is alelnök

1938 okt 26 /Durcsánszky beszédének folytatása./ Ta/BJ Jegyezze meg mindenki, hogy Pozsony sohasem volt magyar, sem pedig Kassa, Nyitra és a többi vitás terüle t. Elfogadbat'atlan számunkra az a kivánság, hogy a területi rendezéseket 1910-es statisztika alapján eszközöljük, mert ebbe a statisztikába a zsidókat magyaroknak irták be, amc* / lehetetlen helyzet. Az uj határt ugy fogjuk megvonni, hogy 1  éppen annyi magyar maradjon nálunk, mint amennyi szlovák fog Magyarországon élni. Ez a kölcsönösség fogja mindkét kisebbségnek jogait legjobban biztositani, mert mi pontosan annyi jogot fogunk adni magyarjainknak, mint amennyit a szlovák kisebbség fog élvezni Magyarországon.

1938 okt 29  -»A magyarok újra olyan rabszolgákat akarnak csinálni a szlovákokból,mint amilyenek voltak ezeréven keresztül a magyar uralom alatt. Azzal a Jelszóval csalják az egész világ közvéleményét, hogy » mindent viss za".Pedig bennünket szlovákokat sem hízelkedéssel, sem érőszakkal nem kaphatnak vissza. A magyar propaganda ügynökei, akik közöttünk garázdálkodnak^elsősorban a zsidók.Jó magyar hazafiaknak "kar ják magukat feltűntetni ,me rt lát j ák,hogy Szlovenszkóban kicsúszott a talaj a lábuk alól. Azt hiszik,hogyha a magyaroknak Szlovákiát sikerül: megkaparintani, akkor ok is megmenekülnek .Azt üzenjük a túloldalra a magyaroknak,hogy mi szlovákok nem kivánkozunk a ^zsidó bárók ós grófok országába,mert ott még a becsületes magyar parasztot meg má is 1  kiszipolyozzák.Katonák! Szlovák fiuk! Ne üljetek fel a propagandának,védjétek hatarainkat,amelyeket a magyarországi zsidó mágnások" a sajnálat3?améltó magyar katona segítségével veszélyeztetik.

1938 november 1  A pozsonyi adó . este 9- Ör^kor^jeiente tio,  hogy ma délután Kassán zsidó-marxista Esőcselék gyűlt össze a kis állomás környékén,kis zászlócskákkal kezükben, amelyeken piros,fehér,zöld diszi^ tés mellett ott díszelgett ez a felirat: vissza a liberális Nagymagyarországhoz.

Amióta a szlovák kormány megalakult tagjai non egyizben már kihangsúlyozták n kormány és a szlovák nemzet felfogását a zsidó kérdésben. A szlovák kormány határozottan leszögezte, hogy a zsidókérdést minden rendelkezésére álló eszközzel a legrövidebb időn belül megoldja. Ez a megoldás nem téveszthető össze 

Mag yar országon kiadott úgynevezett zsidótörvénnyel, amely csak arra volt jó, hogy a magyar kormány ezzel a belső jobboldali irányzatot leszerelje, azonban a törvényben lefektetett pontok közül nemcsak hogy ezideig a kormány nem valósított meg semmit, de nincs is szándékában,de hatalmában sem^ezt keresztül vinni, Haji talmában azért nincs, mert a kormány intézkedéseit Magyarországon előbb a szabadkőműves zsidó-páholyok bírálják fölül és csak, ha azok a kormány intézkedéseivel mog vannak elégedve,a rendelet, vagy törvény csak azu* Vp -őiettae *a, 

A kassai zsidók i \ * ismerik a magyarországi állapotokat és a zsidók ottani uralmát azért kivánkoznak a magyar uralom alá. Magyarországon a zsidók otthon érzik magukat. 

A mai kassai zaidótüntetések  nbsp;amelyeken alig pár kassai :' ' .i. gót te tagja. VíHU : roszt, szintén azt a látszatot akarta kelteni, hogy a zsidók jó magyar hazafiak. Jellemzi ezeket a zsidótüntetésoket az, hogy amikor a tűzoltóság motoros autója kirobogott a tüntetések színhelyére, hogy fecskendővel szétkergesse őket, nem akadt dolga,

Azonban ne higgyük, hogy ez a bő lére eresztett zsidózás a korabeli szellem hatása lett volna. Húsz évvel azelőtt, amikor a jelszó ugyancsak ez volt: Magyarország, nem - a helyzet szintén produkált érdekes megnyilvánulásokat.
A Ferences levéltárból már láttuk a csíkmegyeieknek szóló plakátot. A szlovákoknak szóló szintén nem érdektelen.

  

Emeljük csak ki a középső részt :

Tehát szabad Tátrát, szabad szlovák járásokat, szabad szlovák iskolát, szabad szlovák életet, szabad csehszlovák államot dzsentrik, magyar urak, zsidó befolyás és ember ember általi kizsákmányolás nélkül.


Ez az utóbbi pár tétel így együtt talán meglepő lenne, ha nem láttunk volna példákat már a vörösödő és barnuló barátságokra. De nemsokára még felidézünk pár még hajmeresztőbb példát a csehszlovák parlamentből, későbbről.

A halálpontos jóslat

Tragédiánk nyitányának századik évfordulóján több helyen hallhatunk újra a fegyverletétel szükségességéről, módjáról, helyességéről, mit hogy kellett volna tenni és így tovább és így tovább. Egyetlen egy dologban nem lehet vita: 1918 őszén minden felelősnek pontosan tudnia kellett, hogy mi fog következni, a magyar tragédia mérete teljesen előrelátható volt.

A Pesti Napló 1914. július 18-i száma idéz a Novoje Vremja című lapból egy meg nem nevezett román politikussal készített interjút. A cikk nemcsak a román diplomácia hihetetlen ügyességét világítja meg villámfényszerű erővel, de bizonyíték: lehetett tudni, hogy mi készül, teljesen, nyilvánvalóan, pontosan. 1918 őszének felelősei a lent leírt helyzetre való lehetséges válaszadás helyett mindennel foglalkoztak, ami felesleges - elméleti doktrínerkedésből, a gyakorlati érzék teljes hiányából indult a magyar katasztrófa.
Az eredeti Novoje Vremja cikket közben természetesen keressük tovább.
[...]
A ,,Novoje Vremja“ munkatársa Bukarestben járt és egy igen kiváló román politikussal, aki jelen volt a konstanzai találkozáson, beszélt Románia jövőjéről és arról, hogy fog kialakulni a jövő politikai helyzete. Ez a politikus Ausztria-Magyarországról úgy nyilatkozott, hogy rövid időn belül el fog pusztulni.
[...]
Ha a hármasszövetség győz, nehezen remélhető, hogy kapunk valamit és ha Bulgária a hármasszövetség mellett fog harcolni, feltétlenül követelni fogja Dobrudzsát. Abban az esetben pedig, ha a másik fél győz. szóval abban az esetben, ha Auszlria.- Magyarországot felosztják. megkapjuk Magyarországnak azt a részét, ahol románok laknak, de csak akkor, ha Oroszország lemond róla. Ha nem kapunk Erdélyből semmit se, Románia csaknem végleg el fog pusztulni, mert Besszarábia és Bukovina déli része még nem elég ahhoz, hogy teljesen megerősödjünk. Mi nagy, hatalmas állam akarunk lenni és hogy az legyünk, nagy területre is van szükségünk.
-- Éppen ezért várunk türelemmel addig, amig tényleg nem látjuk, hogy a nagyhatalmak egymás ellen fámádnak. Addig senkivel se akarunk kikötni.
[...]

— Gondolja csak el, micsoda nagy reményei vannak Romániának: Erdély és környéke és Besszarábia, Bukovina déli részével. A magyarországi románság négy millió, a besszarábiai egy millió, ami ránk nézve döntő jelentőségű. Hogy miért kell nekünk feltétlenül Erdély, annak a következő okai vannak. A magyarországi románság a magyar viszonyok folytán sokkal intelligensebb, előrehaladottabb, mint az itteni. Erdély kulturális helyzete, kedvező gazdasági viszonyai hozták magukkal, hogy az oltani románok nyugodtabb, jobb életet élnek, mint az itteniek. Ezzel szemben Besszarábia igen szegény és kultúrában. Besszarábiával mi csak egy területet és egy nagy tömeget kapnánk, amelyből igen kevés hasznunk lenne. Olvassa napról-napra a lapokban, hogy a cár vissza akarja adni Besszarábiát és azt, hogy Románia csak ennek megtörténtével lenne igazi barátja Oroszországnak. Ez tévedés. Először azért, mert Románia egyáltalán nem akar csak Besszarábiával megelégedni, másodszor pedig most már nem igen szoktak béke idején földel adományozni egymásnak az országok. Száz év előtt ajándékozott Oroszország Ausztriának egy területet, amelynek oroszok a lakói. Meg is köszönte neki. A jelen mutatja. Ez volt az utolsó eset, amikor csak úgy — ajándékozlak az országok béke idején. Mi Besszarábiával egyáltalában nem leszünk gazdagabbak. Ha kapunk, kapjunk annyit, hogy élni tudjunk.
[...]
— Nem szimpatizálunk a némettel, mert a germán jellem és élet nem felel meg természetünknek. Nálunk az élei francia mintára megy. A francia irodalmat és művészetei szereljük s a francia életet, mert a mi természetünk, éppen úgy, mint az orosz, igen közel áll az övékéhez. De azért nem vagyunk ellenségei és kiváló kereskedelmét, iparát igen nagyra becsüljük. Politikáját nem helyeseljük, de azért nem vagyunk vele ellenséges viszonyban c léren se. Hogy mennyire nem, mutatja az a felejthetetlen nap. mikor Vihnos császár táviratilag üdvözölte királyunkat, hogy megteremtette a békét azzal, hogy a bukaresti szerződést létrehozta. Nyíltan megvallom, nem vagyunk Németország ellenségei, de nem is szeretjük. Mi sokkal közelebb állunk Oroszországhoz.
— Az egyetlen ország, mely mindenképpen ellenségünk úgy nekünk, mini Oroszországnak, Ausztria-Magyarország, meri ez az ország mindig csak casus belli marad számunkra, mig fennáll. Egészen biztos, hogy csak Ausztria-Magyarország az oka annak a nagy felfordulásnak, ami fennáll. Állandóan a háború vágya él, jóllehel szomszédjai mindent megtesznek, csakhogy elkerüljék a fegyverek összemérését.
Véleményt mondott arról is a politikus, hogy Ausztria-Magyarország feltétlenül belepusztuLna-e egy nagy háborúba.
— Ez természetes, — mondta — meri szomszédjai folyton erősödnek, mig ő belső bajaival, küzdelmeivel lévén elfoglalva, nem képes fejlődni. Olyan politikát folytat, amelylyel állandóan sértegeti szomszédait, ami a végén nagyon nagy bajt zudit a nyakára.
1918-ban ezek a sorok már négy esztendősek voltak ...

Teschen : a lengyel-csehszlovák viszony

Az 1918-as és 1938-as évfordulók igen sok olyan eseményre emlékeztetnek, amelyek a változó múlt leginkább változó részei, így a centenárium és a nyolcvan év bőséges inspirációt ad majd nekünk.
Volt már szó a tescheni terület 1938-ig vezető útjáról, de úgy véljük, hasznos lehet, ha még további forrásokat is közzéteszünk.

Magyar Szemle 28. kötet (1936. 9-12. sz.)

Szvatkó Pál: A lengyel-csehszlovák viszony
A két állam megszületett, itt volt egymás mellett s úgy fejlődött, ahogy az uralkodó nemzet természete itt is, ott is meghatározta. Ebben az időben robbant be az egymást nehezen értő testvérek közé a reális ellentét, az első elválasztó politikai probléma, a tescheni kérdés, amely már a béketárgyalások idején felkavarta és felnagyította a lengyelek és a csehek kölcsönös animozitását.
[...] A TESCHENI TERÜLET a régi osztrák Szilézia része. A vitás föld körülbelül 2000 négyzetkilométer kiterjedésű s a nyugati Beszkidek és a sziléziai síkság között fekszik, de kicsinysége ellenére igen fontos, mert szénben rendkívül gazdag. A középkorban Teschen szabad hercegség volt s a lengyel Piastok uralkodtak benne, de 1348 és 1355 óta bizonyos jogi kapcsolatban állt a cseh királysággal, míg 1653-ban a Habsburg-család birtokába került. A hercegség lakossága szláv eredetű, de hogy milyen szláv, nehéz megállapítani.
1 A szlávok nemzeti ébredése után, a mult század második felében a csehek és a lengyelek egyforma hévvel vetették magukat az őslakosok megnyerésére : a csehek kultúrában és szervezésben adtak többet, a lengyelek számbelileg győztek s a galíciai lengyel munkások beszivárgásával nyelvileg túlsúlyba kerültek a területen. A világháború végén a csehek és a lengyelek nem tudtak megegyezni abban, hogy a Teschen város körüli vidék melyik új államhoz tartozzék s ezért az államfordulatkor, 1918 november 5-én ideiglenesen elhatározták, hogy a vitás területet ketté osztják: Frydeket a csehek kapták, Bilskot és a szűkebb értelemben vett Teschent a lengyelek, míg Freistadt területét ugyancsak felosztották, azaz a két nemzeti tanács megegyezése alapján a mai csehszlovák Teschen-vidék nagy része tulajdonképpen a lengyeleké lett. A demarkációs vonal nem sokáig állt fenn : a lengyelek választásokat írtak ki egész Teschen területére, mire a cseh csapatok 1919 január végén, amikor a lengyelek másutt voltak elfoglalva, meglepetésszerűen a Visztuláig megszállották Teschen lengyel kézen levő részét, s ha a nagykövetek tanácsa nem lép közbe, a puccs nyomán lengyel-cseh háború tör ki. Ekkor keletkezett a két fiatal állam között a súlyos és orvosolhatatlan ellentét, amelyet a sorozatos látszólagos kibékülések sem tudtak eltüntetni. A tárgyalások már 1919 februárjában megindultak, de az 1919 szeptember 27-re tervezett tescheni népszámlálást egyik fél sem volt hajlandó megvalósítani. A nagykövetek tanácsa a Spa-i konferencia javaslatára végre 1920 július 28-án döntött a tescheni kérdésben, míg a többi kisebb vitás ügyben csak 1923-ban hozott ítéletet. A tanács döntése a cseheknek volt kedvező, mert az 1918-as megegyezéssel ellentétben annak a területnek nagy részét, amit a csehek 1919 elején erőszakkal megszálltak, Csehszlovákiának juttatta s magát Teschen városát is két részre osztotta az Olza folyó segítségével. Ezt a sérelmet a lengyelek sohasem felejtik el, hiszen a Csehszlovákiának adott új területen túlnyomóan lengyelek laktak. Azonkívül a terület gazdaságilag is rengeteget jelentett. Az évek során pedig növelte az ellentétet, hogy Varsó meggyőződése szerint a csehek igazságtalanul bánnak a kezükbe került lengyel kisebbséggel.
A csehszlovákok szerint a tescheni földön 80.000, a lengyelek szerint 250.000 lengyel lakik. Honnan e nagy különbség a számításban? Az inkább csehszlovák párti Tapié a csehszlovák népszámlálások alapján kiszámítja, hogy Teschen vidékén körülbelül 150.000 olyan ember él, akire a lengyelek igényt tarthatnak. Az 1921-es csehszlovák népszámlálás külön nemzetiségként kezeli a nyelvüeg a lengyelek és a csehek között álló tescheni szláv őslákókat, a „Slonzákokat" („sziléziaiak"), akik előbb mindig lengyeleknek vallották magukat, mint az 1910-es, pártossággal ezen a vidéken valóban nem vádolható, osztrák népszámlálás igazolja. Az 1921-es csehszlovák népszámlálás a vidéken 75.837 lengyelt és 47.314 slonzákot tüntet föl, míg Tapié szerint 24.072 slonzák cseh nemzetiségűnek vallotta magát. Az 1931-es csehszlovák népszámlálás már valamennyi slonzákot csehszlováknak nevezi s csak 81.737 lengyelt ismer el, ami mód felett felháborította a lengyeleket és számos ellenvéleményre adott okot.
A kisebbségi helyzeten kívül Teschent a lengyelek számára kívánatossá teszi a terület mérhetetlen gazdagsága is. Csehszlovákia kőszénkészletét a tudósok 6-489 millió tonnára becsülik, s ebből 6*143 millió tonna Teschen vidékén van. Hatalmas gyártelepek uralkodnak Teschen körül: Witkowitz, Ostrau, a Banská a Hutní Spolecnost tíineci gyára, a régi Albert Hahn művek Oderbergben, amelyek idővel német kézből csehszlovák, illetve francia kézre mentek át. A csehszlovák acéltermelés 70 százaléka, a vastermelés 60 százaléka a kis tescheni területen bonyolódik le, ami rávilágít a vidék hallatlan értékére, de csehszlovák szempontból az is nélkülözhetetlenné teszi az országrészt, hogy itt fut át a régi kassa—oderbergi fővonal, máig az egyetlen vasúti összeköttetés Prága és a köztársaság keleti része között.
Az 1919-ben és 1920-ban keletkezett konfliktust az 1925 április 23-án Skrzynski lengyel és Benes csehszlovák külügyminiszter között kötött varsói szerződés sem tudta lényegesen enyhíteni, annak ellenére, hogy igyekezett rendezni a kisebbségi problémát és átmenetileg megnyugvást teremtett. De a két nemzet között az ellentétet állandóan ébren tartja és fűti a tescheni lengyelekkel szemben követett bánásmódról való kétféle felfogás. A lengyelek tíz év óta hangoztatják, hogy a csehek nem tartják meg az 1925—26-os szerződést. 1930-ban például sokkal kevesebb lengyel iskolaköteles volt a tescheni vidéken, mint 1916-ban, pedig akkor a lengyelség is „osztrák elnyomatásában élt. Egyáltalán a lengyel kisebbség kevesebb iskolával rendelkezik a köztársaságban, mint a régi Ausztriában, míg a csehek tiszta lengyel vidékeken egymásután állították föl 8—10—12 cseh iskolaköteles számára a cseh tannyelvű iskolákat.
A tescheni kérdést két új külföldi mű ismerteti részletesen. A csehpárti V. Tapié említett műve (Le Pays de Teschen, Paris 1936) és a lengyelpárti Kurt Witt: Die Teschener Frage, Berlin, 1935 (Volk u. Reich Verlag).

Magyar Szemle 33. kötet (1938. 5-8. sz.)Gogolák Lajos: Cseh emlékiratok a békekonferencia előtt

A ív. EMLÉKIRAT atescheni kérdést elemzi. Teschen birtoka szerinte a lengyelek számára másodrendű kérdés, de életkérdés a cseheknek. Történeti jogon a cseh koronához tartozott mindig, őslakossága a cseh, a lengyelek csak utóbb hatalmasodtak el. A 426.370 lakosból 233.850 (54 85%) a lengyel, 115.604 (27-11%) a csehszlovák és 76.916 (18-04%) a német. A lengyel többség mesterséges, a valóságban nincsen meg és nagy számát a helytelen népszámlálási eljárásnak köszönheti. A sziléziai bennszülötteket ugyanis, akik átmenetet jelentenek a csehek és a lengyelek között, a lengyelek magukhoz számítják ; a nép magamagáról azt mondja, hogy „morvául" beszél, azaz úgy, mint Morvaországban ; ha lengyelnek tartják, sértésnek veszi. 1848-ig itt kizárólag a cseh nyelv és a cseh kultúra uralkodott és ma is az a helyzet, hogy a katolikus reakciótól félő lengyel protestánsok a csehek mellett állanak. Csehszlovákiának a területre a kiterjedt szénvidékek miatt van szüksége és főkép a kassa—oderbergi vasútvonal miatt, mely Szüézián át Prágát és Morvaországot életérként köti össze Nyugat- és KeletSzlovenszkóval a rendkívüli jelentőségű jablunkai hágón át; ha ezt a vonalat Csehszlovákia nem tudná megszerezni, veszélyben lenne a Szlovenszkóval való közvetlen érintkezés. Lengyelország találhat magának kárpótlást Porosz-Sziléziában is. Az emlékirathoz csatolt további mellékletek a lengyelek előretörését Teschen felé teszik bírálat tárgyává és orvoslást követelnek.
Magyar Szemle 21. kötet (1934. 5-8. sz.)Tomcsányi János: A cseh-lengyel viszály
A békekonferencián Lengyelországot azok képviselték, akik előzőleg az Oroszország keretén belül megalkotandó lengyel autonómia hívei voltak s csak később orientálódtak a függetlenség felé. Ezekben inkább élt a szláv szolidaritás gondolata s azért, de a helyzet kényszere következtében is, 1918 november 5-én a cseh-lengyel határra vonatkozólag szerződést kötöttek a csehekkel, hogy így előzetesen egymás közt megegyezve, könnyebben védhessék meg a konferenciához fűződő érdekeiket. A szerződésben a sziléziai határt a néprajzi viszonyoknak megfelelően állapították meg, mert máskép még a szláv testvériség felé hajló Dmowski sem írta volna alá. Mihelyt azonban a lengyeleknek Lwówban (Lemberg) nehézségük akadt az ukránok lázadása miatt, a csehek — szerződés ide, szerződés oda — fegyveresen megtámadták a lengyeleket, hogy a szénben gazdag Karwin-medencét a lengyelektől elragadják, tekintet nélkül annak tisztán lengyel lakosságára. A szorongatott Lengyelország, hogy egész figyelmét Lwówra összpontosíthassa, beleegyezett abba, hogy a minden jogalap nélkül újabban vitássá tett területen népszavazást tartsanak s a nagyhatalmak ennek eredménye alapján döntsenek az országrész sorsa fölött. A cseheknek azonban rossz kilátásaik voltak a népszavazás eredményét illetően. Nehogy tehát kitűnjék a nép csehellenes hangulata, s ez esetleg okot adjon más területen is a népszavazás elrendelésére, azon mesterkedtek, hogy a szavazást meghiúsítsák. Erre csakhamar meg is jött az alkalom. Lengyelország élet-halálharcot volt kénytelen vívni a szovjettel. Csehország felhasználta a lengyelek ottani elfoglaltságát és rávette a nagyhatalmakat, hogy a vitás területet a lengyelekre rendkívül hátrányos módon megosszák. Ez olyan tőrdöfés volt Lengyelország hátába, amelyet bizonyos szempontokra való figyelemmel lehet ugyan eltűrni, de elfelejteni nem lehet.
A volt osztrák Szilézia megosztásával mintegy 200.000 lengyelt kebeleztek be a cseh államba. A cseh népszámlálás ismert módszerei vei ezt a számot sikerült ugyan 75.000-re leszállítani, de a statisztikából eltüntetett lengyelek a valóságban mégis élnek s abszolút többséget bizonyítanak az urnák előtt olyan községekben is, amelyekben a népszámlálás húsz százalékot sem talált, akárcsak a magyar Kassán. Ezeknek a lengyeleknek a cseh államhoz való tartozásuk kezdetétől sem volt valami gyöngyéletük. Akár a magyarokat, őket is háttérbe szorították és megkárosították minden lehető alkalommal. Mellőzték őket a földreformnál, tisztán lengyel községekben cseh „kisebbségi" iskolákat állítottak s ezekbe beerőszakolták a lengyel anyanyelvű tanulókat, lengyel plébániákra cseh papokat erőszakoltak, a lengyel nemzetiségű lakóknak nem ismerték el cseh állampolgárságukat, szóval velük is megízleltették mindazon keserűségeket, amelyek felvidéki magyar testvéreinknek állandó táplálékát képezik a csehszlovák köztársaság megalakulása óta
[...]
A lengyel lakosság üldözéssé fajult zaklatásának ürügyéül a csehek azt a körülményt használták fel, hogy a lengyelek a Teschenért vívott harcok tizenötödik évfordulója alkalmából a város cseh részén, zárt helyen szerény emlékünnepet tartottak. A cseh sajtó irredentáknak kiáltotta ki a csehországi lengyeleket s ebben a kormánypárti lapok jártak elől. Iszonyú műfelháborodást keltettek. A Fridekben székelő cseh takarékpénztár felmondta a lengyeleknek folyósított kölcsönöket, néhány az állammal kapcsolatban lévő vállalkozás elbocsátotta lengyel munkásait. Az állami hivatalnokoknak megtiltották a lengyel nyilvános helyiségek látogatását. Mindez nem volt elegendő. A félhivatalos szervként működő cseh iskolai Matica a légionárius egyesülettel és öt más szervezettel karöltve nagy népgyűlést hívott össze Teschenbe, hogy tüntessen a lengyelek állítólagos irredentizmusa ellen.
A tüntetésre ingyen vasúti jegyekkel és díjtalan automobilokon szállították a vidéki lakosságot. A népgyűlésnek Spacek képviselő volt a vezérszónoka. Szóval minden arra mutatott, hogy a tüntetést a kormány megbízásából rendezik. Spacek koalíciós képviselő beszédében erősen támadta nemcsak a csehországi lengyeleket, hanem az egész lengyel nemzetet. Azzal vádolta meg ismételten, hogy soha nem teljesítette a szláv közösséggel szemben fennálló kötelezettségét. Egyszerűen tagadásba vette, hogy Csehországban lengyel kisebbség volna. Akik magukat lengyeleknek nevezik, azok önös egyéni célokat szolgálnak (!) s Csehországban annyi joguk van, amennyit megérdemelnek [...]
Benes külügyminiszter adta a sértettet, felháborodott azon, hogy a lengyel félhivatalos fenyegető hangot használt, de hajlandónak nyilatkozott az ügy megvizsgálására. Lapjai azonban továbbra is támadják Lengyelországot, a tót irredenta támogatásával vádolják s hallani sem akarnak arról, hogy az ügyet kölcsönös megegyezéssel intézzék el. Csehország belső ügyeibe senki sem avatkozhatik. Hajlandók azonban az ügyet népszövetségi eljárás tárgyává tenni.
A lengyel sajtó is szilárdan kitart álláspontja mellett. Szerinte a népszövetségi eljárás abban áll, hogy egy délamerikai köztársaság képviselőjét teszik meg előadóvá, ki aztán hosszasan vizsgál, terjedelmes jelentéseket szerkeszt, mik után a döntést elnapolják, míg egészen elmerül az akták tengerében. Erre az útra nem lehet rácsalni Lengyelországot.

Rankó, a hős

Herczeg  Ferenc novelláiból már ismerünk távoli tájakról és a változó múltról szóló történetet, de természetesen vannak bőségesen olyanok, amelyekből a közvetlen környezetünkről tudunk meg többet. A most következő novella tömör mestermű, szinte minden félmondatából újabb elveszett történet kerekedhetne ki. Legfontosabb értéke azonban, hogy kivételesen itt segít a szépirodalom: végigolvasva megértjük a délszláv lelket, azokat a mozgatórugókat amelyek a Balkán történéseit közvetlenül, Európa történelmét közvetetten meghatározták az elmúlt 150 évben.
És tényleg gondolkuzzunk el, miért tűntek el a népdalok  Mátyás királyról ...

 
Rankó, a hős.

Vasilija Radojcic - Mito Bekrijo. előadja: Tanja Savić




Gyalog mentem át Szentpéterről Szerb-Almásra. A bánsági róna arra olyan lapos, akár az asztal.
Mikor keresztbe szegtem a végtelen hosszú nyárfa sort, amely az uradalmi földeket elválasztja a paraszt birtokoktól, hangos éneket hallottam. Egy kisleány ült az árok partján, pettyes borjút legeltetett és közbe teli torokkal, de sok zenei érzéssel nótázott. A kisleány szerb volt. Valaha szerb világ volt erre le a Dunáig, de most már csak négy-öt faluban misézik a pópa; a svábok megették őket földestül. Ezen a vidéken a szerbeknek csodálatos zenei tehetségük van. Két ökölnyi gyerkőc, ha összeül a kerítés tövében gajdolni, pompásan tud egymásnak kontrázni.
Annyit megértettem a kisleány énekéből, hogy valami Rankó Iván nevű hős dicsőségét zengi. Ki ez a_Rankó? Meglehetősen ismerem a délvidékiek történelmét és legendáit, de Rankó hírét még nem hallottam. Lehet, hogy fegyvertársa volt a nagy Králevics Márknak. A mi magyar népünk ajkán csodálatosképpen már egyetlen nóta sem él, amely Kinizsi, Toldí. vagy akár Hunyadi emlékét hírdetné, a szerb nép dalok pedig még olyan vitézekről is tudnak, akik mint zsoldosok harcoltak Angoránál a mongol ellen. Szomorú és egyhangú nóták, szövegük azonban rendesen nagyon szép.
Megszólltottam a kislányt. Ő azonban zavarba jött, felugrott és nevetve elszaladt a borju után. Kócoshajú leány volt. térdig érő tulipiros szoknyát viselt. de annyi öntudatlan kecsességgel futott, hogy a pillagó üldöző Psychére kellett gondolnom. .A pillangót itt egy tarkaszörü, meghatóan bamba tekintetű borjú pótolta.
 

Krassovai szerb katolikus parasztok, 1894.

Az uradalmi malom alatt osszetalálkoztam a tiszttartóval. Ez a szerb úriember a falu csendes téli estéin a vármegye egyik legolvasottabb emberévé művelődött. A malomból jött éppen. Esztendők óta minden hétfőn odament, hogy elcsapja Marsics uramat, a molnárt, A molnár ugyancsak esztendők óta minden vasárnap leitta magát a fekete földig, ilyenkor tisztára megbolondult és ordítozva fogadkozott, hogy agyonlövi az uraságot. Hétfőn aztán zokogva bocsánatot kért a tiszttartótól és esküdözött, hogy ez sohasem fog többet megtörténni vele. Igy aztán valahogyan csak megvoltak egymással.
A tiszttartó arca még főtt a haragtól.
- Borzasztó, hogy mennyi mérge van az embernek ezzel a betyárral! De most nincs többé pardon! Fel mondtam neki és nem bánom, ha éhen vész is a porontyaival.
Jó. jó! - gondoltam. - Nem olyan könnyű túladni az uradalmi molnáron!
El akartam terelni a szót Marsics uramról. akinek most ugyancsak fájhatott a feje a tegnapi bortól.
- Mondja, uram, ismeri maga a szerb népdalokat?
- Egyéb az én dolgom uram! - morogta.
- Hát akkor nem is tudja, hogy kicsoda Rankó Iván?
- Már hogyne tudnám, hiszen az én zsellérem, almási ember.
- Rankó, a hős? Akiről a nóta. szól?
- Itt hamar nótába szedik az embert!
- És mért hős Rankó?
- Megölte a feleségét, vagy két esztendővel ezelőtt.
- Akkor most fegyházban hűsöl az istenadta?
- Hogyisne! Nincs esküdt a városban, aki el merné itélni a vádlottat, ha a nóta egyszer megtette hősnek. Egyébként magam is esküdt voltam a pörben.
- Maga is fölmentette?
- Persze!
- Mondja csak, hogy volt az eset?
- Rankó egy gesztenyesi oláh fátát vett feleségül . . . Az ilyen eset nagyon ritka a mi falvaínkban, nem becsülik itt sokra a román hitsorsosokat...
- Szép volt legalább?
- Na! - A gesztenyesi vászpncselédek mind egyformák: nem csúnyák, de olyan - hogy is mondjam csak? - fekete, nedves szemük van ét; nagy fehér foguk. Huszonötesztendős korukban már vénasszonyok. . . A többi parasztasszony errefelé a hátán hordja a terhet, a gesztenyesiek mindent a fejükön visznek, azért van olyan gyertyaegyenes, úri tartásuk...


- Haszontalan asszony volt, persze?
- Mint minden gesztenyesi vászoncseléd ...A krassói oláhok, akik jó gazdák és tiszteséletű parasztok ugyancsak lenézik ezt a falut. Azt hiszem különben hogy ennek a népnek a romlottsága a városi fürdővendégek lelkén szárad . . . Rankó szomszéd összel esküdött, rákövetkező tavasszal már faképnél hagyta Milka - ez a volt a fiatalasszony neve ! - valami fiatal suhanc kedvéért. A haszontalan párocska egész nyáron át künn tanyázott valami gazdátlan csőszkunyhóban....
- Rankó szerette az asszonyt?
- Isten tudja! Parasztember ilyenekben nagyon szemérmetes és nehezen kiismerhető... Tudja, mit mondok? Ha a maguk irodalmi parasztjai, a népszínműviek. akik szerelemről meg búbánatról kornyikálnak eljönnének ide a falvakba, hát futóbolondnak néznék őket... Annyit tudok, hogy Rankó szomszéd minden vasárnap mise után elment a csőszkuny hóba és kérlelte a feleségét, hogy jöjjön haza. Szerelemről aligha beszélt neki, hanem annál többet a tehenéről, a két malacáról, meg a baromfiról, amelyek nem lehetnek el asszony nélkül . . . Milka azonban a szeme közé nevetett.
- Ilyen pipogya ember volt a hős?
- Még sokkal pipogyább, ha úgy akarja ... Ősszel katonának vittén Milka gavallérját és akkor az asszony kéretlenüls is hazajött. Rankó örömmel fogadta. A szerencsétlen ember akkoriban úgy dolgozott akár az igásló, csakhogy teleaggathassa cifra rongyokkal asszonyát. Rákövetketkező tavasszal Milka megint otthagyta az urát. A radványi Veisz ispánjához szegödött el cselédnek vagy micsodának . . . A zsidó ispán szép szál legény volt, afféle mulatós, falusi szoknyahős ... Rankó szomszéd most már az ispán portája körül kuncsorgott minden vasárnap és ha szerét ültette. megint beszélt Milkával a tehénról, a malacairól és az aprómarhákról .. . . A télen megházasodott az ispán elvette egy krassói borügynök leányát és az új menyecskének persze az volt az első dolga, hogy kizavarja a furcsa cselédet a házból...
- És Rankó megint visszafogadta?
- Vissza az; később még négy ízben. Mert a főtárgyaláson bebizonyosodott, hogy Milka, minden egyebektől eltekintve, össze-vissza hatszor hagyta faképnél az urát . .. Utolsó szeretője megint az ispán volt. Az ispán ugyanis összekülönbözött apósával a hozományon és mérgében hazaküldte neki a leányát. Milka akkoriban megint ott páváskodott egy ideig a tiszti lakban . . . Ez a dolog is véget ért, amikor az ispán megbékült a feleségével és bérletet vett túl a Du nán. Milka akkor egy szép selyemkötényt kapott és egyszerre csak ott dúdolgatott megint Rankó udvarán... Abban az időben úgy látszott, mintha megelégelte volna a kalandozást. Nem bomlott többet a legényekkel, megült az ura mellett, sőt törődött is a gazdaságával
- És miért kellett meghalnia?
- Végíghallgattam a főtárgyalást, meg is értettem a dolgot, de megmagyarázni nem tudnám. Ezek: a délszlávok egészen másfajta emberek ám, mint a mi magyarjaink. Nincs talán nép, amely annyit el tudna tűrni, mint ez, de nincs is nép, amely olyan kicsiségok miatt kirúgná a hordó fenekét . .. Egyébként pedig az a nézetem a tulajdon fajtámról, hogy nagyobb mértékben áll a titokzatos erők hatása alatt, amelyeket együttvéve végzetnek szoktunk nevezni . . . Rankónak akkoriban megházasodott valami rokona a faluban. A lakzi persze nagy parádéval jár nálunk. Milka ki is csípte magát a lakodalomra, és magára vette a piros selyemkötényt amelyet a zsidó ispántól kapott. Rankó szomszédnak szemet szúrt a kötény, ebből aztán egy kis perpatvar kerekedett.. Az asszony, aki pedig az utóbbi időben nagyon hajlott az ura szavára, ezúttal sehogy sem akart engedni, otthagyta Rankót és egyedül ment a lakodalmas házba... A piros selyemkötény rajta volt ...
- És Rankó?
- Rankó szomszéd kiment az istállóba, meg köszörülte a baltáját, azután az asszony után ment is agyonverte az egész lakodalmas nép szemeláttára. Amikor elkészült a véres munkájával, leoldotta Milka derekától a piros selyemkötényt, bevitte a konyhába és megégette. Azután megcsókolta Mílkát, megcsókolt mindenkit, aki a házban volt, azt mondta: Szerb testvérek, imádkozzatok érettem ! - és elment egyenesen a csendörök után. A bíróságnál azzal védekezett, hogy a szive parancsolta így. Meg kell jegyeznem. hogy szerb parasztembemck több a szíve, mint más ember fiának. Neki az ereje, a tisztessége, a lelke is a szívében van. Az éhség sem a gyomrát, hanem a szívét bántja Az ügyész persze faggatta, miért nem szólalt meg a szíve, amikor a felesége még idegen emberekkel hejjehujjázptt, de Rankó nem tudott rá válaszolni. Az esküdtek megértették azonban így is és a nép is masertgtte és nótázva dicsőíti..
Időközben a tiszttartóval ketten a faluba érkeztünk Elfogadtam a meghívását és betertan hozzá a tiszti lakba.
A kapu alatt egy tucat parasztember ácsorgott. A tiszttartót várták nagy türelmesen.
- Magának nagy szerencséje van. - mondta a gazdám - ott a hös!

Egy zömök kis parasztocskára mutatott, aki süvegével a kezében, szerényen állott a többi mellett. Ingujjban volt, feketepaszomántos fehér darócnadrágot viselt és plrosszárú bocskort, mint a többi. A tiszttartó az én kedvemért odaszólította:
- Rankó szomszéd. bejössz holnap a szekereddel?
- Bejövök, uram.
- Mennyi lesz a napszám?
- Amennyit jó szivvel ád az úr.
Furcsának találtam ezt a választ, mert nincs a világon ember. aki annyira szeretne alkudozni meg cigánykodni, mint az idevaló fuvaros.
- És ha jó szívvel semmit sem ad a tiszttartó úr? - kérdeztem.
Akkor a Krisztus szeretetéért fuvarozok - válaszolt Rankó, rámvetve komoly, nagy szemét.
Egy szivart akartam neki adni, de nem fogadta el.
- Hogy élsz meg ha ingyen dolgozol a gazdag embernek? - évődtem vele tovább.
Rankó kissé éneklő hangon válaszolt:
- Az Úr, aki felruházza a mezők liliomát ...
- Jól van, Rankó szomszéd, látom már, hogy nazarénus vagy ... - Megláttam az örök világosságot !
- Ez a szegény ember leszámolt a lelkiismeretével a maga módja szerint. - mondtam magyarul a tiszttartónak.
Bementünk a házba. A lépcsőn megállott a gazdám.
- Mondok egy furcsa dolgot! Ha a főtárgyaláson bűnösnek mondtam volna Rankót, akkor a fejemre gyújtották volna a házat. Ha azonban most lemegyek udvarra és megbotozom, akkor holnap nevetni az egész falu rajta és nekem semmi bántódásom nem lesz. Rankónak. a hősnek nótáját pedig a lelkesedéssel tovább fogják énekelni.
- Mi következik ebből?
- A hős dicsősége nem Rankó tulajdona. hanem népé. Ez a nép természeténél fogva valósággal szomjazza a hősöket Mivel nem jut neki ilyenekből, tehát úgy segít magán, ahogyan tud ...
- És mi értelme ennek?
- Ami minden ideálnak.
Az előszobában egy kanári madár köszöntött minket hangos csattogással. A konyhában pedig a mosogatóleány megint Rankónak, a hősnek bús nótáját dalolta.

Továbbfejlesztés

A "tót nemzet nincs" kapcsán már volt szó a magyarországi értelmiség bizonyos rétegeinek viselkedéséről, ha kritikátlan hazugságok átvételéről van szó, de lehet, hogy mégis meg kell követnünk egy kicsit őket. Nem biztos, hogy tudatosan, de úgy tűnik, hogy e hülyeség  továbbfejlesztett változatának átvétele nekik is sok lehet - noha nem biztos, hogy inkább ez csak nyelvi akadály lehet.
Az MTI Rádiófigyelőjének jelentései ugyancsak maga a Változó Múlt, nagyon jó forrás arra, hogyan is terjedt a gátlástalan propaganda. Az 1938. október 9-i jelentésben ezt olvashatjuk:

A Lidové Noviny megemlékezik arról, hogy 1914-ben, közvetlenül a háború kitörése előtt, Tisza István gr, a nemzetiség elnyomásának nagymestere kijelentette, hogy "szlovák nemzet nem létezik". Ha most egy pillantást vetünk Szlovákiába azt látjuk, hogy egészséges nemzet éli ott viharzó, gazdag nemzetiségű életét, Ha tehát egy számot nem tevő népecske 20 év alatt olyan érett nemzetté fejlődhetett, melynek kéviselői nemzetközi tárgyalásokat folytatnak, Ez a tény az elmúlt 20 év csehszlovák politikájának legfényesebb szószólója.

Itt is van valóban a cikk, Ferdinand Peroutka tollából.

Roku 1914, krátce před válkou, rozhlížeje se po Slovensku řekl hrabě Tisza, velký mistr v utlačováni: Slovenského národa již není. Pohleďte nyní do týchž prostor, jak tam kypí bujný slovenský život národní. To jest dílo ničeho jiného, než dvaceti let česko slovenské republiky. Slovenský národ, které ho prý již nebylo, se vzkřísil a obrodil. Slo venské vědomi za dvacet let svobody tak zmohutnělo, že nikým již nemůže býti vyhla zeno. Slovenský nacionalismus, který na po čátku tohoto století slovenšti vlastenci s ná mahou shledávali po vesnicích, tak se rozvi nul, že si někdy i uměle vyhledával nepřítele a spatřoval jej v Češích. Ztráceje za maďařského režimu jednu vrstvu inteligence po druhé, byl slovenský národ jako tělo bez hlavy. Ze škol, které postavila republika, vyšla tak početná slovenská inteligence, že může obstarali všechny věci národní. Neodnárod- nili jsme jediného Slováka. Ze slovenského národa, který byl na vyhynutí, stalo se ná rodní těleso kypící živou silou. Toto jsou naše skutečné účty se Slováky. Není žádné tragické viny, která by Slováky a Čechy ne přátelsky oddělovala od sebe. Byla ne dorozuměn! na té i na oné straně. Ale co zna menají všechna nedorozumění proti základ nímu směru, který šel к obrozeni slovenské ho národa a který se tak liší od onoho uspo kojení, s kterým říkali Maďaři před čtvrt stoletím: Slovenského národa již není. Stát, jenž toto národní obrozeni usku tečnil, může nejlépe zajistili i další národní život. Důkazy o po měru к slovenskému národu byly během po sledního století se strany Čechů a Maďarů již podány. Žádná propaganda nemůže tuto skutečnost zatemniti.
Le lehetne fordítani szószerint a cikket, azonban a rádiófigyelő munkatársa a lényeget már leírta helyettünk. Az utolsó pár gondolatot azonban nem írta le a figyelő, ami egy rövidke elmélkedés a szlovák nemzetről hogyan él a magyarok és csehek mellett, zárva azzal: a tényeket nem tudja elfedni a propaganda.
Bizony, így van ez.

Lázadó fotográfiák

A lázító fotográfiák mindig hazudnak. Ha az igazságot mondanák, nem kellene lázítaniuk, nem kellene hangoskodva "elmagyarázni" mondandójukat (Sőt nem is kéne elmagyarázni semmit, önmagukért kellene beszélniük).
A Képes Történelem sorozat alapkoncepciója volt a lázító fotográfia, természetesen gondosan elfedve mindent, ami a lázítás - illetve akkori szóhasználattal: forradalom - koncepciójába belezavart volna. Nem véletlenül volt a nagy kép és a kevés magyarázat - nagyon nagy öngólok születhettek volna.

Tabák Lajos képei bőven belefértek a sorozat hamisító koncepciójába

A sorozat Fortélyos félelem igazgat című darabja talán a legkevésbé szűkölködő az ilyen típusú képekben. Nem véletlenül, hiszen Magyarország két világháború közötti történetét igyekszik a forradalmi koncepciókhoz hamisítva bemutatni. Például innen lett közismert Escher Károly képe:

Azonban a fotó eredeti felbukkanásának helye valószínűleg több mint meglepő lesz.

A Királyi Magyar Automobil 1940 őszén tett közzé egy felhívást, amelyet a Híd című folyóirat - a korabeli középosztály igényes lapjáról van szó, Zilahy Lajos főszerkesztésében - október 11-én ismertetett. Az emlékirat megállapítja:

"...a legmesszebbmenökig antiszociálisnak:kell tekintenünk azt a gondolkodásmódot, amely úgy emberileg. mint hatóságilag elfogadható kereseti forrásnak tekinti közlekedesi eszközök emberi erővel való vontatásat csak azért. mert az emberí munkaerő bizonyos esetekben és helyzetekben az állatinal is olcsóbb." és követeli az ilyen típusú foglalkoztatás megtiltását.
Nehezen elképzelhető, hogy a KMAC tagjai annak a szellemiségnek hívei lennének mint amelyek a lázító fotográfiák Csokoládé-kényszerképzetű készítőit fűtötték. Ez annál is valószínűbb, mivel a Fortélyos félelem... képanyagában az autó eléggé gyakran előfordul, mint a dőzsölő úri osztály szimbóluma.
A sorozat szerkesztői vékonyabb jégre is merészkedtek különösebb félelemérzet nélkül. Az I. világháború történe című részben látható az alábbi fotó:

Lehet, hogy a sorozat szerkesztői különösebb ellenőrzés nélkül vették át a képet valami szovjet forrásból, azonban a történelemtudomány szempontjából ez csak a vak ló bátorsága. Ez a kép például nem is fotó, nem 1917-18-ban és nem háborúsújtotta területen  készült.
Melekesz városa Tatárföldön, félúton Kazany és Ufa között található. 1922 első Kino Pravda híradója itt készült, a város éhező gyermekeiről szóló, elég láthatóan lázító céllal készült  filmriport. Sajnos az inzertek csak tényközlésre szorítkoznak, így nem tudhatjuk miért nyomorognak a szovjethatalom negyedik évében. De témánk szempontjából nem is fontos igazán, hiszen lehet, hogy csak valamilyen újabb hazugság derülne ki.

A csokoládé

A "maxmimalista hatalomátvétel" - a bolsevikeket fordította így félre szinte az egész világ sajtója akkor - századik évfordulóján a lehető legjobb megemlékezés megismerni azt a könyvet, amelynek létezéséről alig tudtunk, de ez a könyv határozta meg mindazt a sok rettenetet, ami később velünk történt. Pünkösti Árpád kiváló Rákosi-trilógiájában felhívja rá a figyelmet, ezért is érthetetlen, hogy semmit nem foglalkoztak sem akkor, sem most az itt ismertetendő kötettel.

Alexandr Taraszov-Rogyionov 1922-ben megjelent A csokoládé című könyve a cseka vezérről szól, aki az Ügy érdekében könyörtelenül elpusztít másokat, és ha ő kerül az Ügy szempontjából bűnbe, hát elpusztítja saját magát is. A mű olvasása közben a pár percen belül fellépő legelső legbiztosabb érzés az unalom, ezért is lenne érthetetlen az a nagy hatás, amit a magyar kommunistáknál kiváltott, azonban az agyat acélbilincsként szorító marxista monománia a magyarázat maga, és jó tükör is egyben azoknak az erkölcsi és emberi értékéről, akikre hatást tett.

A könyvet 1930-ban adta ki a Monde kiadója (igen, ez azonos a mai Le Monde sajtótermék kiadójával) Katona Fedor azaz Karikás Frigyes fordításában. A Korunk szerkesztőségében - amely később a Svejket is kiadja, ugyancsak Karikás fordításában - Gereblyés László így lelkendezik : A hős sorsának minden mozzanatát fojtogató izgalommal éli át az olvasó. És Zugyin példája mindenkiénél beszédesebb a mi számunkra, a magyar forradalom, a magyar forradalom történetének alapos ismerői számára. Mint falat kenyér az éhezőnek, ugy kell nekünk a felemelő, a proletáretikát sugárzó példa.

Hogy a könyvnek a hatására hány ártatlan emberéletet oltottak ki, csak találgathatjuk. A legismertebb Lakatos Imre esete, aki a mozgalom érdekében 1944. augusztusában az öngyilkosságba kergette Izsák Éva nevezetű fiatal lányt, valószínűleg csak a jéghegy csúcsán egy szilánk.

Izsák Éva halotti anyakönyvi kivonata, 1944. "A debreceni királyi ügyészség 1944. 5447-1 szám alatt bejelentette, hogy folyó hó 4-én a debreceni nagyerdőben elhalt ismeretlen női hulla fekszik kb. 155. centiméter, arc kerek, haj rövidre nyírott gesztenyebarna, épp úgy mint a szemöldök is. A nyakon semmi sem látszik, az arcon különös ismertetőjel sem látható. dr. Deák Sándor anyakönyv vezető.

 Hogy erről a könyvről 1989-ig nem hallottunk túl sokat (mi több: magyarországi kiadásban meg sem jelent addig), valószínűleg nem azért volt, mert az írót is, a fordítót is elérte megérdemelt sorsa: tarkólövés Sztálin börtönében 1938-ban. Sokkal inkább azért, mert egyértelmű, közvetlen, kétségbevonhatatlan cáfolata annak az álelméletnek, amely ma is tartja magát: a kommunizmus mint eszme jó, csak a megvalósítása hibás. Látható a könyvből, hogy a megvalósítás legeslegelső perceiben, már az eszme által indíttatva és generálva olyan cselekményeket követnek el, amelyekre nincs mentség, ép erkölcsű ember számára nincs magyarázat.

Taraszov-Rogyionov utolsó ismert fényképe, 1938. 

 

Lássuk tehát a legfontosabbnak tűnő részleteket a könyvből, Kun Miklós professzor 1989-es, Karikás-féle átdolgozott fordításából, az orosz szöveggel együtt. Úgy érezzük, illusztrációnak a lehető legjobbak a szintén érdekes pályát befutott Ilja Ehrenburg művéből készült Jeanne Ney szerelme  című film képei, a filmet G. Pabst rendezte 1927-ben.

Да, написано: «Полагаю освободить… Следователь Верехлеев». Зудин вздыхает устало и обмокнутой ручкой пишет вверху: «Дело прекратить…» — Как его фамилия? — Чоткин. «Да, Чоткин», — он сам видит это ясно. «Чоткина освободить. Зудин». [...] — Ах, сволочи! — злобно и сочно выплюнул Зудин. — Вот мерзавцы!.. Ну, скажи, как не расстреливать этих иуд, эту мразь?! Кацман убит!.. Нет Абрама! Убили! — Зудин глубоко и устало вздохнул. — Напоролся, рискнул, обнаружил себя раньше времени, — мычал он себе под нос. — Ах, как жалко, как жалко, Горст, Кацмана! Нет больше Абрама! — метался весь взорванный Зудин. Горст молчал, стиснув губы. — Ну, постой: я устрою им бенефис! Я сейчас проеду к вокзалу, а вы составьте скорей телеграмму в Москву, копию ЦК, я сейчас подпишу. Да надо позвонить Игнатьеву… А где Фомин?.. Да подайте сейчас же мне список, сколько арестованных за нами сидит. Надо сотнягу прикончить на память! Бедный Абрам!.. Ну, постойте, вы узнаете, дьяволы, как убивать рабочих вождей!.. Вот тут несколько дел… — Зудин злобно швырнул со стола папки с делами. — Эту мразь не отпускать! На террор ответим террором. За личность ударим по классу! Под сердцем у Вальц похолодало. Убийство Кацмана, внезапный шквал дикой злобы, налетевший на Зудина, ей был страшен. А тут еще бешено брошенная, попавшая в общую кучу папка с невинным Чоткиным.

Igen, ide van írva javaslom szabadlábra helyezését, Verehlejev vizsgálóbíró. Zugyin fáradtan felsóhajt, tollát a tintatartóba mártja és fölülre odaírja: A vizsgálatot beszüntetni. Hogy hívják az illetőt? Csotkin. Igen, Csotkin - maga is látja. "Csotkint szabadlábra helyezni. Zugyin." [...] Az aljasok! - és Zugyin gyűlölködve kiköpött. Aljas bitangok! Hát nem kell halomra lőni ezeket a údásokat, ezt a söpredéket? Kacmant megölték!. Abram nincs többé! Megölték! - és Zugyin'mélyen, fáradtan felsóhajtott. - Biztos váratlanul beléjük futott, és kockáztatott, korán fölfedte magát. Gorszt, annyira sajnálom, de annyira. .. úgy fáj a szívem érte. .. Abram nincs többé! Nincs! - Zugyin feldúltan rohangált a szobában. Gorszt összeszorított szájjal hallgatott. Na megállj, banda, csinálok én nektek lakodalmat. .. Most rögtön megyek a pályaudvarhoz. Maga minél előbb szövegezzen meg egy táviratot Moszkvába, a másolatot a központi bizottságba, mindjárt aláírom. Telefonálni kell Ignatyjevnek... Hol van Fomin? Adja ide a névsort, kik vannak nálunk fogva tartva? Százzal végezzenek közülük. .. Abram emlékére! Szegény Abram !. .. Pokolfajzat. . . ezt még megkeserülitek! Majd megtanítlak én benneteket, elveszem a kedveteket attól, hogy munkásvezetőket gyilkoljatok! Itt van néhány ügy - és Zugyin dühösen lesöpörte az asztalán lévő aktákat, ezt a szemetet ne eresszétek ki! A terrorra terrorral felelünk. .. Az egyén elleni merényletért az osztályt tesszük felelőssé! Valcban meghűlt a vér. Rettenetes volt számára. Kacman halála, a váratlan, vad gyűlölethullám, amely Zugyint elöntötte. És hozzá még a veszett dühvel odavágott dosszié, amellyel az ártatlan Csotkin a többiek közé került.

— Я приехал к вам, товарищ Игнатьев, — говорит он сухо и намеренно громко, чтоб слушал и Шустрый, — я приехал поставить вас в известность, что я покидаю свой пост! — и он уже лезет в карман за телеграммой. — Мы это знаем, — говорит спокойно Игнатьев. «Знаем? Мы?» — недоумевающе взвешивает в уме Зудин, обводя глазами обоих. — Тем лучше! Если ваши товарищи настолько искусны и планомерны в своей милой травле, что заранее предугадывают ее результаты, — это делает кой-кому своеобразную честь! — он язвительно усмехается. — Я телеграфирую сейчас об уходе моем в Вечека и апеллирую в Оргбюро: пускай разберет. — Оргбюро это дело тоже уже знакомо, товарищ Зудин, — сухим голоском сверлит Игнатьев, — а вот как раз и посланный оттуда для разбора, — товарищ Шустрый. Шустрый, наслаждаясь впечатлением, протягивает ему свой мандат. Да, за подписями, — чего уж там! — важных лиц, он, Шустрый, командируется сюда с чрезвычайными полномочиями для разбора дела его, Зудина. И Зудин нервно подергивается. Им овладевает жуткая оторопь. Значит, враги его не дремали и не шутили, — успели даже сочинить за спиной какое-то «дело». Поделом наивным простофилям, верящим в братскую честность старых товарищей по партии. Оказывается, и тут надо: на войне, как на войне! Что-то привычно прочное, стародавне построенное в мировосприятии Зудина неожиданно стремительно рушится, рассыпаясь с грохотом и треском, точно падает старая большущая башня лесов, давно заготовленная для еще не начатого здания. И после обвала остается лишь груда серых обломков и облако пыли — тень сухой гордости.

Azért jöttem magához, Ignatyjev elvtárs mondja szárazon és szántszándékkal hangosan, hogy a Fürge is hallja -, hogy közöljem, lemondok a tisztségemről. - És már nyúl is a zsebébe a táviratért. Tudjuk - mondja Ignatyjev nyugodtan. Tudjuk? És ki az a mi ?" Zugyin értetlenül próbál rendet teremteni a gondolatai között, és csodálkozva néz hol az egyikre, hol a másikra. Annál jobb! Ha elvtársai olyan rafináltan és tervszerűen keverik a mérget, hogy már jó előre tisztában vannak az eredménnyel is - nos, a maga módján becsületükre válik! - És csípősen mosolyog. Mindenesetre táviratilag jelentem a Cseka országos központjának a lemondásomat, és egyben a párt szervezési osztályához fordulok, vizsgálják ki az ügyet. A szervezési osztály már ismeri az ügyet, Zugyin elvtárs - veti közbe Ignatyjev szárazon. - Éppen ők küldték ki Fürge elvtársat, hogy vizsgálja ki. A Fürge átnyújtja a megbízólevelét; láthatólag élvezi a hatást, amelyet az elhangzott szavak Zugyinra gyakoroltak. Igen, kétség nem férhet hozzá, e fontos emberek aláírásával éppen őt, Fürgét küldték ki, hogy teljhatalmú megbízottként kivizsgálja Zugyin ügyét. A Cseka-elnök idegesen rángatózni kezd, hirtelen rettenetes zavar lesz úrrá rajta. Tehát az ellenségei nem aludtak, nem kukoricáztak a háta mögött, még valami ,,ügyet" is összeeszkábáltak ellene. Úgy kell neki, amiért olyan naiv volt, és hitt a régi elvtársak testvéri becsületességében. Szóval még az ilyen kapcsolatokban is készen kell állni: ha háború, akkor legyen háború. Zugyin világszemléletében hirtelen, szélsebesen, nagy recsegés-ropogás közepette összetört valami réges-régen kialakult és simogató bizonyosságot adó érzés. Megroppant és úgy omlott össze, ahogyan egy jó ideje felhalmozott, hatalmas farakás hull szerteszét, amelyet egy még el sem kezdett nagy ház építéséhez készítettek oda. Az alázúduló görgetegből csupán egy halom szürke törmelék meg a porfelleg - a megrendült büszkeség árnyéka - maradt.

— Только теперь я начинаю понимать, что здесь какое-то кошмарное недоразумение на основе пустяковых фактов, — с трудом выцеживает Зудин. — Кем оно состряпано и зачем, надо разобраться. Я не был бы старым с 903 года неизменным членом партии, прошедшим тюрьму и ссылку, если б не верил в силу партии, в ее справедливость, в ее разум. Шустрый зло улыбается. — Может быть, вы все-таки ответите прямо на вопрос: в получении каких именно даяний от Вальц и других лиц признаете вы себя виновным? — О, не беспокойтесь, я отвечу вам вполне искренне и чистосердечно. — Давно бы так. Только от степени вашей искренности и будет зависеть ваша дальнейшая судьба. — Меня мало интересует моя судьба. Я дорожу нашей судьбой. — Вот это уже гораздо лучше, и я это сейчас же отмечу в протоколе в ваш плюс. Итак? — Итак, я знаю, что жена приняла как-то раз от Вальц пару шелковых чулок себе… впрочем, кажется, две пары… наверное не помню, — и Зудину вспоминается только жилистая нога полураздетой жены и снимаемый с ноги хрустящий чулок. — Кроме того, она взяла от нее две пары детских чулочков и несколько плиточек шоколада, который поели ребятишки. Вот и все. Ни о каких других даяньях от Вальц или от кого-либо других мне не известно, и я таковых вещей не предполагаю. — Восхитительно. Сначала ни от кого ничего, потом оказывается — от Вальц через жену. Сначала пару чулок, затем вспомнилась вторая пара, потом еще две. Благодатное устройство памяти! Но это, впрочем, так, к слову.

- Most kezdek rájönni, hogy itt valami borzalmas félreértésről lehet szó, jelentéktelen adatokat nagyí- tottak fel - préseli ki magából Zugyin erővel. - Valaki összetákolt belőlük egy ,,ügyet", végére kell járni, hogy miért. De nem lennék 1903 óta egyfolytában párttag, aki megjárta a börtönöket, a száműzetést, ha nem hinnék ennek a pártnak az erejében, az igazságosságában és józanságában. A Fürge kárörvendően mosolyog. - Talán lenne szíves mégis egyenesen a kérdésemre válaszolni? Milyen ajándékok átvételében ismeri el a bűnösségét? Valctól és más személyektől. - Ne aggódjon, őszintén és becsületesen felelni fogok a kérdésére. - Már régen meg kellett volna tennie, csakis attól függ a további sorsa, hogy mennyire lesz őszinte. - Az én sorsom nem számít, nekem csakis a mi sorsunk a fontos. - Ez már sokkal jobban hangzik, mindjárt be is veszem a jegyzőkönyvbe, a javára szól. Tehát? - Tehát tudom, hogy egy alkalommal a feleségem elfogadott Valctól egy pár selyemharisnyát a maga számára. .. Különben azt hiszem, két pár volt. .. nem emlékszem pontosan. . . - és Zugyin előtt feltűnt a félmeztelen felesége, az eres lába, amint lehúzza a zizegő selyemharisnyát. - Azonkívül a feleségem elfogadott tőle két pár gyermekharisnyát és néhány tábla csokoládét, amit a gyerekek meg is ettek. Ez volt minden. Se Valctól, se mástól nem tudok más ajándékról. És kizártnak tartom, hogy ilyenek lettek volna.

Mintha csak Rajkot hallanánk 1949-ben.

 

— Настоящее дело, товарищи, — начал Шустрый, картинно качаясь на стуле и бросая горох колких взглядов на Зудина, — настоящее дело является необычным в практике нашей партийной жизни и революционной борьбы. Руками он держался за листы бумаг, которые быстро время от времени перебрасывал, низко склоняясь над ними, чтобы сейчас же вслед за этим буравить смолистым огнем убежденнейших глаз то Степана, то Зудина. И голос его звенел и бился в пустынных углах потолка, как в степи колокольчик. — Перед вами сидит здесь не рядовой работник, не неопытный юнец, а один из старейших членов партии, революционер с 1903 года, — растягивает Шустрый, — и вот, в ответственный момент революции этот герой дошел до того, что, находясь на важнейшем советском и партийном посту, каковым является должность председателя губчека, он из грязных, своекорыстных целей обманул данное ему доверие рабочего класса, развратил и разложил вверенный ему аппарат бдительного ока пролетарской диктатуры, сам первый подав кошмарный пример хищного взяточничества, разврата, пьянства и окружив себя достойными сподвижниками из агентов наших злейших контрреволюционных врагов. Еще очень многое из деяний гражданина Зудина следствием не раскрыто, но и того, что обнаружено, вполне достаточно, чтобы не оттягивать дальше ваш справедливый революционный приговор. Я извиняюсь, что несколько горячусь и немножечко выхожу из роли объективного докладчика, — мямлит Шустрый, потупясь и, очевидно словив что-то во взгляде Степана, — но, товарищи, когда приходится говорить о подобных омерзительных вещах, трудно удержаться от возмущения!

- A most tárgyalt ügy, tisztelt elvtársak - kezdte a Fürge, miközben a széken hintázva egy-egy szúrós pillantást vetett Zugyin felé -, a most tárgyalt ügy nem közönséges eset: olyasmi, ami nemigen szokott előfordulni a mi pártéletünkben és forradalmi harcunkban. A kezével egy papírcsomóra támaszkodott, a lapo- kat időnként átrendezte, mélyen föléjük hajolt, hogy mély meggyőződést tükröző szemével hol Sztyepan- ra, hol pedig Zugyinra lövelljen villámokat. És hangja úgy zengett és halt el az üres sarkokban, minta harangszó a pusztában. Önök előtt nem egy közönséges pártmunkás, nem egy tapasztalatlan ifjú, hanem pártunk régi tagja ül, aki 1903 óta végez forradalmi munkát - nyújtja el a Fürge a szót -, és ez a hős a forradalom egyik döntő pillanatában arra vetemedett, hogy egy olyan szovjet- és pártposzton, mint a kormányzósági Cseka elnöke, alantas, kapzsi céloktól vezéreltetve visszaéljen a bizalommal, amelyet a munkásosztály helyezett bele. Megrontotta, elzüllesztette a rábízott apparátust, a proletárdiktatúra éber szemét. Maga járt elöl jó példával" a korrupcióban, a bujálkodásban, a részegeskedésben, és hozzá méltó munkatársait legádázabb ellenforradalmár ellenségeink ágensei közül válogatta ki. Zugyin polgártárs sok más bűne még nincs teljesen fölfedve a nyomozó közegek által, de az, ami már megállapíttatott, tökéletesen elég arra, hogy Önök, tisztelt elvtársaim, nyugodt lelkiismerettel meg tudják hozni ebben az ügyben igazságos, forradalmi ítéletüket. Bocsánatot kérek, hogy izgatott lévén, kissé gyakran kiesem az objektív Vizsgáló szerepéből - mondja fejét lehorgasztva a Fürge, s közben szemmel láthatólag Sztyepan arcán figyeli szavai hatását -, no de tisztelt elvtársak, amikor ilyen undorító dolgokról vagyok kénytelen beszélni, nehéz visszatartanom magam a felháborodástól.

Mintha csak Alapi Gyula ügyészt hallanánk a Rajk-perben, vagy Olti Vilmost a Standard-perben.

— Что я предлагаю? А первым делом не уминать зря невозвратное время, которого нет. Сейчас никого ни в чем не разубедишь и разубеждать уже некогда. Все товарищи — на боевых участках. Враги наседают. Надо сейчас же поднять всех рабочих и кинуть их в бой, — иначе город погиб. И тут рассусоливать нечего, Тут нельзя рассуждать, что вот был, дескать, когда-то хорошим товарищем. Если он спотыкнулся сейчас в основном и тем внес разложенье в наши ряды, в нашу спайку с рабочею массой, — выход один. Кровь рабочего класса для всех нас дороже, чем кровь одного. Шустрый стойко кивнул головой. А Вася Щеглов дрожко подернулся, как намокшая осенью птица, и его остренький носик еще больше отточился. Выпятив губы, Степан торопливо что-то писал на листочке бумаги, свернул, как записочку и, поманив Шустрого, отдал ему, пошептав что-то на ухо. Тот деловито убег, а в приоткрытую дверь подуло сырым сквозняком. Стало зябко, и Вася поежился. — Да, в здоровую яму попал он! — продребезжал он, вздыхая. — Но ведь можно же все-таки не убивать его, а как-нибудь этак… — То есть как же? — не понял Степан. — Ну, хоть так. Взять там, что ли, к примеру, и объявить что его расстреляли, а на деле сплавить его тишком куда-нибудь за границу, на подпольную работу, подальше — ну, там, в Америку какую-нибудь, что ли. — Хочешь партию поднадуть? — зло усмехнулся Степан. — Нет, товарищ Василий, мы политиканством не занимаемся. Не скрывать это надо, а на деле на этом партию надо открыто учить.

Hogy mit javasolok? Először is, ne pazaroljuk feleslegesen az időt, amiben úgyis igen szűkölködünk. Most már semmivel sem tudunk senkit sem más belátásra bírni, és nem is érünk rá ilyesmivel foglalkozni. Valamennyi elvtársunknak a harcszakaszokon a helye. Nyakunkon az ellenség. Talpra kell állítanunk az egész munkásságot, és harcba kell vetnünk - különben a város elesik. Nincs időnk a sopánkodásra. Hogy így meg úgy, valamikor milyen jó elvtárs is volt ez a Zugyin. Ha most megbotlott, és botlásával megbontotta sorainkat, éket vert közénk és a munkástömegek közé - egyetlen megoldás maradt csak. A munkásosztály vére mindnyájunk számára drágább, mint egy ember vére. A Fürge energikusan bólintott. Vászja Scseglov pedig jobban remegett, mint ősszel egy ázott veréb, és hegyes orra még inkább kihegyesedett. Sztyepan ajkát csücsörítve sebtében felírt valamit egy papírlapra, összesodorta, mint egy levélkét, és a Fürgének int- ve, a kezébe csúsztatta, miközben valamit a fülébe súgott. Az buzgón kiszaladt, és a félig nyitott ajtón nyirkos léghuzat áramlott be. Hideg lett, és Vászja összehúzta magát. Hát igen, Zugyin szépen beleesett a verembe! dünnyögte nagyokat sóhajtva. - Nem lehetne mégis életben hagyni valahogy. Hogyan, hogyan? - értetlenkedett Sztyepan. Úgy valahogy, hogy például kihirdetnénk, hogy agyonlőttük, valójában pedig suttyomban külföldre csempésznénk, illegális munkára, minél messzebb talán Amerikába. Be akarod csapni a pártot? - nevette el magát gonoszul Sztyepan. - Nem, Vaszilij elvtárs, ilyen mesterkedéssel mi nem foglalkozunk. Nem rejtegetni kell az ilyesmit, hanem nyilvános okulásra kell felhasználni.

Ez a most idézett szövegrész nagyon fontos. Rendkívül hitelesen ábrázolja a még működő humánus normális viselkedést, a teljes embertelenség megállítására tett tétova kísérletet. Bő negyedszázaddal később ez már csak az átverésre lesz alkalmas: a Rajk-perben felakasztott Szalai Andrással elhitetik, hogy külföldre kerül, mint Szűcs Ernő röhögve meséli a kivégzéskor, bajuszt is növeszt álcázásul. A Standard-perben kivégzett Geiger Imrétől is megkérdik még akasztása reggelén, hogy jó lesz-e a szürke csempe a laboratóriumba - neki ez a csalétek, ha vall.

— Ну-с, так вот, — встрепенулся Степан, снова прищуря глаза и обращаясь к секретарю, — запишите-ка такого рода постановление: «Бывшего предгубчека Зудина… за отрыв его от рабочих и партийных масс… и за прием на службу в чека… белогвардейской шпионки и взяточницы… бывшей балерины, гражданки Вальц… от которой Зудин принял для семьи своей чулки и шоколад… и за недостаточный надзор за вверенным ему… Зудину, аппаратом губчека, следствием чего… явилось взяточничество сотрудника, гражданина Павлова… и других, следствие по делу которых еще продолжается»… — Написали? Так вот: «Каковыми преступлениями своими он, Зудин… подорвал доверие рабочих масс к советской власти… и в острый момент белогвардейского наступления… внес губительное разложение в дружный фронт трудящихся… — вышеупомянутых: Зудина, бывшего предгубчека, а также сотрудника его, Павлова… и бывшую балерину Вальц… расстрелять… Точка. Приговор привести в исполнение немедленно. Члены судебной комиссии…» — Готово?

Hát akkor - Sztyepan felriadt, és hunyorgó szemével a titkárra nézett - írja a határozatot, valami ilyesfélét : Zugyint, a kormányzósági Cseka volt elnökét. a munkásoktól, a párttag tömegektől való elszakadása miatt. .. és azért, mert felvett a Csekába dolgozni egy Valc nevezetű volt balerinát, fehérgárdista kémet, aki megvesztegetéseket fogadott el, illetve zsarolt ki az ügyfelektől, akitől Zugyin harisnyákat és csokoládét fogadott el a családja számára, valamint azért, mert nem gyakorolt kellő felügyeletet a gondjaira bízott munkatársak felett, és ennek következtében más korrupciós jelenségek is mutatkoztak, mint például Pavlov ügye és más esetek, amelyekben még folyik a vizsgálat. Leírta?... Az elkövetett bűnökkel Zugyin megingatta a munkásság bizalmát a szovjetrendszerben, és a fehérgárdisták támadása miatt kialakult nehéz helyzetben megbontotta a dolgozók harcos egységét. Ezért a rendkívüli bíróság Zugyin Alekszej Ivanovicsot, valamint munkatársait, Pavlovot és Valcjelena volt balerinát. . . főbelövésre ítéli. Pont. Az ítélet azonnal végrehajtandó. A Rendkívüli Bizottság tagjai. Megvan?!

«А может быть, в самом деле, никак нельзя было не шельмовать! Ведь, в сущности, важно только одно, — чтобы дело, дело скорейшего счастья всех людей не погибло. Вот что единственно важно, а все другое…» — и Зудин задумался. «Ну, что бы было, если бы его расстреляли и потом рассказали бы всем, что убили хорошего товарища? Как бы это было нелепо. Никто ровно бы ничего в этом деле не понял, а главное, никто бы в это не поверил. Сказали бы — если не виноват, тогда зачем же было убивать? Значит тут что-то не так! — И все стали бы думать совершенно не о том, о чем надо было думать». «И лукаво смеялись бы те, что, прижав робко ушки, жадно тащат по своим одиночным щелям жирные крохи зернистой икры и бутылки вина, намазывая рты голодающим глиной под хохот игривых своих „секретарш“. Иль таких нет?!» «А сколько есть честнейших товарищей, которые так охотно подбирают, только из любви к искусству, все эти объедки шоколада, всех этих балерин, чтобы бережно хранить эту рухлядь, этот мусор минувшего, как святую культуру прошедшего, катаяся в ней, как сыр в масле, и не замечая в орлином гнезде пауков. И для этой „культуры“ вырывается, может быть, последняя черствая корочка у тысячей новых, еще неизведанных, худеньких жизней, таких молодых, таких лепестковых и так безвременно обреченных теперь на голодную верную смерть. Как не крикнуть всем этим старьевщикам дерзко и смело в лицо, да так, чтобы крик это звякнул кровавой пощечиной: — Смотрите на Зудина! Был такой негодяй, ради прошлого на одно лишь мгновенье позабывший о будущем. Он убит всеми нами, как презренная тварь, как собака! Вас не прельщает его участь?! Так бросайте ж скорей все старье, всякий хлам, как бы ни был он красив и ценен, и думайте только о будущем! О будущем и настоящем!» «А может быть, — подумал Зудин, — найдутся и такие, и работой и бытом совсем оторвавшиеся от масс одиночки, что начнут мудрить и придумывать, — чем черт не шутит! — как бы спасти революцию… от масс, от рабочих, от бунта, и додумаются… до балерин с шоколадом. И за гаванской сигарой, студя шоколад в тонком фарфоре, играя массивной цепочкой жилета, они будут мычать так спокойно гладко выбритым ртом: — Мы, коммунисты… Что?! А Зудин?! Или этого подлеца, ради вас изувеченного, вы позабыли?! Нет, пусть эта ничтожная, жалкая личность вопьется вам всем в мозг, как отвратительный клещ, и станет отныне символом предательства, низости, подлости по отношению к честнейшему и чистейшему делу постоянной и вечной революции ради счастья всех обездоленных людей. В этом упрямом и вечном движении вперед и только для будущего, и только для счастья несчастных, — весь коммунизм, и ради этого стоит и жить, и погибнуть!» Зудин гордо и весело распрямился, сверкнул дерзко искрами глаз и, быстро сев прямо на стол, стал от нетерпенья барабанить по нему пальцами. Там вдали, за рекой, уже струились черною рябью бесконечные колонны рабочих, и над ними весенний воздух гулко звенел и качался от мощного пенья «Интернационала».

Talán valóban nem lehetett másképp elintézni ezt a megtorlást. Végeredményben mégiscsak az ügy a fontos. Az, hogy az emberek minél előbb boldogok legyenek, és az ezért folyó harc. ne torpanjon meg. Csak ez a fontos, minden egyéb. .. - Zugyin mélyen elgondolkozott. Mi lenne például, ha közzétennék, hogy őt agyonlőtték és utána elmesélnék mindenkinek, hogy egy tisztességes kommunistát öltek meg? Micsoda ostoba história volna! Senki nem értené mi történt, és ami a fő, senki se hinné el. Azt mondanák az emberek: ha nem bűnös, akkor miért kellett agyonlőni? Ahá, itt nincs valami rendben! És mindenki másra gondolna, nem arra, amire kellene. És ravaszul vigyorognának azok, akik félénken befogva a fülüket odahaza magányukban kaviárt esznek és bort vedelnek, mialatt az éhes tömegek ajkát sárral tömnék be a játékos ,,titkárnőik" hahotái közepette. .. Hiszen ilyenek is vannak épp elegen. És mennyi rendes, tisztességes ember van közöttük, aki a kultúra iránti szeretetében szívesen kotorászik a régi társadalom szemetében, és ha itt-ott ,,kultúrát" lát, mohón ráveti magát egy szelet csokoládéra, meghatódik egy balerinától, és féltve őrzi ezt a régi szemetet, mint a régi társadalom szent kultúráját, közben pedig a sasfészekben nem veszik észre a mérges pókot, amely lecsapni készül rá. És ezért a kultúráért föláldoznak ezer és ezer még meg sem nyilatkozott életet és akaratuk ellenére keserves éhhalálra ítélik azokat, akiknek életéért harcba szálltak. Persze hogy durván és bátran oda kell kiáltani ezeknek a régiségkereskedőknek a szemébe, mint egy véres pofont: Nézzétek Zugyint! Volt egy ilyen alj as ember, aki ha egy pillanatra is, a múltért megfeledkezett a jövőről. Megöltük, mint egy veszett kutyát ! Nem térít-e észre benneteket a sorsa?! Dobjatok el hát gyorsan minden régi limlomot, legyen az bármilyen szép, és gondoljatok a jövőre. A jelenre és a jövőre! Az is lehet - gondolta Zugyin -, hogy akadnak olyanok is, akik a munkájukban, de a hétköznapi életükben is teljesen elszakadtak a tömegektől és bűnös magányukban azon spekulálnak, miképpen kellene megmenteni a munkástömegektől, a tömegek felkelésétől a forradalmat. És addig spekulálnak, amíg egész törvényszerűen bele nem ütköznek egy balerinába vagy egy szelet csokoládéba. így aztán havannaszivart füstölve a szép porceláncsészéből isszák a csokoládét, és kövér ujjaikkal a hasukon függő vastag aranylánccal játszanak, miközben fényesre borotvált szájukkal olyan angyali nyugalommal tudják mondani: ,,Mi, kommunisták Nos, hát Zugyinról, erről az aljasról, akit érettetek feszítettünk a keresztre, róla megfeledkeztetek? Nem! Hadd legyen e sajnálatra méltó élet pusztulása valamennyiőtök tanítója. Hadd nyúljon ez a példa tüzes fogával az agyatokba, mint az árulás, az aljasság, a kisszerűség szimbóluma. Legyen mindenki számára figyelmeztetés, aki a maga kis öröméért akár csak egy pillanatra is megfeledkezik az emberiség legtisztességesebb ügyéről, az elnyomott embermilliókról, a forradalomról. Éljetek állandó, szent előrehaladásban a boldogtalanok boldogulásáért, a kommunizmusért, mert ezért érdemes élni. .. de érdemes elpusztulni is. Zugyin fölállt, kiegyenesedett, és szeme büszkén, merészen csillogott. Néhány lépést téve, hirtelen mozdulattal az asztal tetejére ült, és türelmetlenül dobolni kezdett az ujjaival. Ott távol, a folyón túl már gyűltek a munkások, beláthatatlan fekete sorokba rendeződtek. A tavaszi levegő hangosan zengett, áradt az Internacionálé.