Sunday, 18 February 2018

Rankó, a hős


Herczeg  Ferenc novelláiból már ismerünk távoli tájakról és a változó múltról szóló történetet, de természetesen vannak bőségesen olyanok, amelyekből a közvetlen környezetünkről tudunk meg többet. A most következő novella tömör mestermű, szinte minden félmondatából újabb elveszett történet kerekedhetne ki. Legfontosabb értéke azonban, hogy kivételesen itt segít a szépirodalom: végigolvasva megértjük a délszláv lelket, azokat a mozgatórugókat amelyek a Balkán történéseit közvetlenül, Európa történelmét közvetetten meghatározták az elmúlt 150 évben.
És tényleg gondolkuzzunk el, miért tűntek el a népdalok  Mátyás királyról ...

 

Rankó, a hős.

Vasilija Radojcic - Mito Bekrijo. előadja: Tanja Savić




Gyalog mentem át Szentpéterről Szerb-Almásra. A bánsági róna arra olyan lapos, akár az asztal.
Mikor keresztbe szegtem a végtelen hosszú nyárfa sort, amely az uradalmi földeket elválasztja a paraszt birtokoktól, hangos éneket hallottam. Egy kisleány ült az árok partján, pettyes borjút legeltetett és közbe teli torokkal, de sok zenei érzéssel nótázott. A kisleány szerb volt. Valaha szerb világ volt erre le a Dunáig, de most már csak négy-öt faluban misézik a pópa; a svábok megették őket földestül. Ezen a vidéken a szerbeknek csodálatos zenei tehetségük van. Két ökölnyi gyerkőc, ha összeül a kerítés tövében gajdolni, pompásan tud egymásnak kontrázni.
Annyit megértettem a kisleány énekéből, hogy valami Rankó Iván nevű hős dicsőségét zengi. Ki ez a_Rankó? Meglehetősen ismerem a délvidékiek történelmét és legendáit, de Rankó hírét még nem hallottam. Lehet, hogy fegyvertársa volt a nagy Králevics Márknak. A mi magyar népünk ajkán csodálatosképpen már egyetlen nóta sem él, amely Kinizsi, Toldí. vagy akár Hunyadi emlékét hírdetné, a szerb nép dalok pedig még olyan vitézekről is tudnak, akik mint zsoldosok harcoltak Angoránál a mongol ellen. Szomorú és egyhangú nóták, szövegük azonban rendesen nagyon szép.
Megszólltottam a kislányt. Ő azonban zavarba jött, felugrott és nevetve elszaladt a borju után. Kócoshajú leány volt. térdig érő tulipiros szoknyát viselt. de annyi öntudatlan kecsességgel futott, hogy a pillagó üldöző Psychére kellett gondolnom. .A pillangót itt egy tarkaszörü, meghatóan bamba tekintetű borjú pótolta.
 




Az uradalmi malom alatt osszetalálkoztam a tiszttartóval. Ez a szerb úriember a falu csendes téli estéin a vármegye egyik legolvasottabb emberévé művelődött. A malomból jött éppen. Esztendők óta minden hétfőn odament, hogy elcsapja Marsics uramat, a molnárt, A molnár ugyancsak esztendők óta minden vasárnap leitta magát a fekete földig, ilyenkor tisztára megbolondult és ordítozva fogadkozott, hogy agyonlövi az uraságot. Hétfőn aztán zokogva bocsánatot kért a tiszttartótól és esküdözött, hogy ez sohasem fog többet megtörténni vele. Igy aztán valahogyan csak megvoltak egymással.
A tiszttartó arca még főtt a haragtól.
- Borzasztó, hogy mennyi mérge van az embernek ezzel a betyárral! De most nincs többé pardon! Fel mondtam neki és nem bánom, ha éhen vész is a porontyaival.
Jó. jó! - gondoltam. - Nem olyan könnyű túladni az uradalmi molnáron!
El akartam terelni a szót Marsics uramról. akinek most ugyancsak fájhatott a feje a tegnapi bortól.
- Mondja, uram, ismeri maga a szerb népdalokat?
- Egyéb az én dolgom uram! - morogta.
- Hát akkor nem is tudja, hogy kicsoda Rankó Iván?
- Már hogyne tudnám, hiszen az én zsellérem, almási ember.
- Rankó, a hős? Akiről a nóta. szól?
- Itt hamar nótába szedik az embert!
- És mért hős Rankó?
- Megölte a feleségét, vagy két esztendővel ezelőtt.
- Akkor most fegyházban hűsöl az istenadta?
- Hogyisne! Nincs esküdt a városban, aki el merné itélni a vádlottat, ha a nóta egyszer megtette hősnek. Egyébként magam is esküdt voltam a pörben.
- Maga is fölmentette?
- Persze!
- Mondja csak, hogy volt az eset?
- Rankó egy gesztenyesi oláh fátát vett feleségül . . . Az ilyen eset nagyon ritka a mi falvaínkban, nem becsülik itt sokra a román hitsorsosokat...
- Szép volt legalább?
- Na! - A gesztenyesi vászpncselédek mind egyformák: nem csúnyák, de olyan - hogy is mondjam csak? - fekete, nedves szemük van ét; nagy fehér foguk. Huszonötesztendős korukban már vénasszonyok. . . A többi parasztasszony errefelé a hátán hordja a terhet, a gesztenyesiek mindent a fejükön visznek, azért van olyan gyertyaegyenes, úri tartásuk...


- Haszontalan asszony volt, persze?
- Mint minden gesztenyesi vászoncseléd ...A krassói oláhok, akik jó gazdák és tiszteséletű parasztok ugyancsak lenézik ezt a falut. Azt hiszem különben hogy ennek a népnek a romlottsága a városi fürdővendégek lelkén szárad . . . Rankó szomszéd összel esküdött, rákövetkező tavasszal már faképnél hagyta Milka - ez a volt a fiatalasszony neve ! - valami fiatal suhanc kedvéért. A haszontalan párocska egész nyáron át künn tanyázott valami gazdátlan csőszkunyhóban....
- Rankó szerette az asszonyt?
- Isten tudja! Parasztember ilyenekben nagyon szemérmetes és nehezen kiismerhető... Tudja, mit mondok? Ha a maguk irodalmi parasztjai, a népszínműviek. akik szerelemről meg búbánatról kornyikálnak eljönnének ide a falvakba, hát futóbolondnak néznék őket... Annyit tudok, hogy Rankó szomszéd minden vasárnap mise után elment a csőszkuny hóba és kérlelte a feleségét, hogy jöjjön haza. Szerelemről aligha beszélt neki, hanem annál többet a tehenéről, a két malacáról, meg a baromfiról, amelyek nem lehetnek el asszony nélkül . . . Milka azonban a szeme közé nevetett.
- Ilyen pipogya ember volt a hős?
- Még sokkal pipogyább, ha úgy akarja ... Ősszel katonának vittén Milka gavallérját és akkor az asszony kéretlenüls is hazajött. Rankó örömmel fogadta. A szerencsétlen ember akkoriban úgy dolgozott akár az igásló, csakhogy teleaggathassa cifra rongyokkal asszonyát. Rákövetketkező tavasszal Milka megint otthagyta az urát. A radványi Veisz ispánjához szegödött el cselédnek vagy micsodának . . . A zsidó ispán szép szál legény volt, afféle mulatós, falusi szoknyahős ... Rankó szomszéd most már az ispán portája körül kuncsorgott minden vasárnap és ha szerét ültette. megint beszélt Milkával a tehénról, a malacairól és az aprómarhákról .. . . A télen megházasodott az ispán elvette egy krassói borügynök leányát és az új menyecskének persze az volt az első dolga, hogy kizavarja a furcsa cselédet a házból...
- És Rankó megint visszafogadta?
- Vissza az; később még négy ízben. Mert a főtárgyaláson bebizonyosodott, hogy Milka, minden egyebektől eltekintve, össze-vissza hatszor hagyta faképnél az urát . .. Utolsó szeretője megint az ispán volt. Az ispán ugyanis összekülönbözött apósával a hozományon és mérgében hazaküldte neki a leányát. Milka akkoriban megint ott páváskodott egy ideig a tiszti lakban . . . Ez a dolog is véget ért, amikor az ispán megbékült a feleségével és bérletet vett túl a Du nán. Milka akkor egy szép selyemkötényt kapott és egyszerre csak ott dúdolgatott megint Rankó udvarán... Abban az időben úgy látszott, mintha megelégelte volna a kalandozást. Nem bomlott többet a legényekkel, megült az ura mellett, sőt törődött is a gazdaságával
- És miért kellett meghalnia?
- Végíghallgattam a főtárgyalást, meg is értettem a dolgot, de megmagyarázni nem tudnám. Ezek: a délszlávok egészen másfajta emberek ám, mint a mi magyarjaink. Nincs talán nép, amely annyit el tudna tűrni, mint ez, de nincs is nép, amely olyan kicsiségok miatt kirúgná a hordó fenekét . .. Egyébként pedig az a nézetem a tulajdon fajtámról, hogy nagyobb mértékben áll a titokzatos erők hatása alatt, amelyeket együttvéve végzetnek szoktunk nevezni . . . Rankónak akkoriban megházasodott valami rokona a faluban. A lakzi persze nagy parádéval jár nálunk. Milka ki is csípte magát a lakodalomra, és magára vette a piros selyemkötényt amelyet a zsidó ispántól kapott. Rankó szomszédnak szemet szúrt a kötény, ebből aztán egy kis perpatvar kerekedett.. Az asszony, aki pedig az utóbbi időben nagyon hajlott az ura szavára, ezúttal sehogy sem akart engedni, otthagyta Rankót és egyedül ment a lakodalmas házba... A piros selyemkötény rajta volt ...
- És Rankó?
- Rankó szomszéd kiment az istállóba, meg köszörülte a baltáját, azután az asszony után ment is agyonverte az egész lakodalmas nép szemeláttára. Amikor elkészült a véres munkájával, leoldotta Milka derekától a piros selyemkötényt, bevitte a konyhába és megégette. Azután megcsókolta Mílkát, megcsókolt mindenkit, aki a házban volt, azt mondta: Szerb testvérek, imádkozzatok érettem ! - és elment egyenesen a csendörök után. A bíróságnál azzal védekezett, hogy a szive parancsolta így. Meg kell jegyeznem. hogy szerb parasztembemck több a szíve, mint más ember fiának. Neki az ereje, a tisztessége, a lelke is a szívében van. Az éhség sem a gyomrát, hanem a szívét bántja Az ügyész persze faggatta, miért nem szólalt meg a szíve, amikor a felesége még idegen emberekkel hejjehujjázptt, de Rankó nem tudott rá válaszolni. Az esküdtek megértették azonban így is és a nép is masertgtte és nótázva dicsőíti..
Időközben a tiszttartóval ketten a faluba érkeztünk Elfogadtam a meghívását és betertan hozzá a tiszti lakba.
A kapu alatt egy tucat parasztember ácsorgott. A tiszttartót várták nagy türelmesen.
- Magának nagy szerencséje van. - mondta a gazdám - ott a hös!





Egy zömök kis parasztocskára mutatott, aki süvegével a kezében, szerényen állott a többi mellett. Ingujjban volt, feketepaszomántos fehér darócnadrágot viselt és plrosszárú bocskort, mint a többi. A tiszttartó az én kedvemért odaszólította:
- Rankó szomszéd. bejössz holnap a szekereddel?
- Bejövök, uram.
- Mennyi lesz a napszám?
- Amennyit jó szivvel ád az úr.
Furcsának találtam ezt a választ, mert nincs a világon ember. aki annyira szeretne alkudozni meg cigánykodni, mint az idevaló fuvaros.
- És ha jó szívvel semmit sem ad a tiszttartó úr? - kérdeztem.
Akkor a Krisztus szeretetéért fuvarozok - válaszolt Rankó, rámvetve komoly, nagy szemét.
Egy szivart akartam neki adni, de nem fogadta el.
- Hogy élsz meg ha ingyen dolgozol a gazdag embernek? - évődtem vele tovább.
Rankó kissé éneklő hangon válaszolt:
- Az Úr, aki felruházza a mezők liliomát ...
- Jól van, Rankó szomszéd, látom már, hogy nazarénus vagy ... - Megláttam az örök világosságot !
- Ez a szegény ember leszámolt a lelkiismeretével a maga módja szerint. - mondtam magyarul a tiszttartónak.
Bementünk a házba. A lépcsőn megállott a gazdám.
- Mondok egy furcsa dolgot! Ha a főtárgyaláson bűnösnek mondtam volna Rankót, akkor a fejemre gyújtották volna a házat. Ha azonban most lemegyek udvarra és megbotozom, akkor holnap nevetni az egész falu rajta és nekem semmi bántódásom nem lesz. Rankónak. a hősnek nótáját pedig a lelkesedéssel tovább fogják énekelni.
- Mi következik ebből?
- A hős dicsősége nem Rankó tulajdona. hanem népé. Ez a nép természeténél fogva valósággal szomjazza a hősöket Mivel nem jut neki ilyenekből, tehát úgy segít magán, ahogyan tud ...
- És mi értelme ennek?
- Ami minden ideálnak.
Az előszobában egy kanári madár köszöntött minket hangos csattogással. A konyhában pedig a mosogatóleány megint Rankónak, a hősnek bús nótáját dalolta.

No comments:

Post a Comment