Filozófiánk

2018. november 14., szerda

Marx 90 - dr. Wolfner Pál

A kommunisták nem titkolják nézeteiket és szándékaikat. Nyíltan kijelentik, hogy céljaik csakis minden eddigi társadalmi rend erőszakos megdöntésével érhetők el. Reszkessenek az uralkodó osztályok egy kommunista forradalomtól. A proletárok e forradalomban csak láncaikat veszíthetik. Cserébe egy egész világot nyerhetnek.
Die Kommunisten verschmähen es, ihre Ansichten und Absichten zu verheimlichen. Sie erklären es offen, daß ihre Zwecke nur erreicht werden können durch den gewaltsamen Umsturz aller bisherigen Gesellschaftsordnung. Mögen die herrschenden Klassen vor einer kommunistischen Revolution zittern. Die Proletarier haben nichts in ihr zu verlieren als ihre Ketten. Sie haben eine Welt zu gewinnen.

Ez a pár mondat a Kommunista Kiáltványból pontosan elég arra, hogy választ kapjunk a marxizmus erkölcsi elfogadhatóságára. Ép etikájú ember számára az erőszak elfogadhatatlan, körítsenek mellé bármilyen felsőbbrendű magasztos célt - ahogy a trendi gondolkozók a marxizmus esetében ezt mindig meg is teszik, az Európában uralkodó forradalmi hangulatra hivatkozva, - mint ahogy Marx és Engels későbbi munkássága sem változtatta alapvetően ezt a célt. Érdekes módon nem adatik meg ez a kedvezmény a Georges Sorelt Svájcban hallgató Mussolini számára, aki a Gondolatok az erőszakról  című kötettől inspirálva alakítja ki a fasizmus politikai erőszakrendszerét, és a kommunistákkal utcai harcokat vívó nácik sem kapják meg valamiért ezt a fajta megértést.


A tanú. Bacsó Péter filmje, 1969.

De nem kell a huszadik század vérfürdőihez előremenni, hogy tartalmas marxizmuskritikát kapjunk.1906-ban a marxista magyar Wolfner Pál, 1908-ban pedig a német antimarxista Werner Sombart  azonos, Szocializmus című könyve jelent meg magyarul, és ismertet terjedelmes cáfolatot a marxizmus nagyon sok összetevőjéről. A két mű legfontosabb értéke természetesen a megjelenés ideje: mi, az utódok bölcsességével fájdalmasan olvashatjuk a pontos előrelátó cáfolatokat a tökéletes, megcáfolhatatlan  eszmével szemben.

A munkások helyzete az ötvenes évek alatt tényleg siralmas volt, a trade-unionok hatása még nem mutatkozott, a kisipar csakugyan pusztult, a tőke részvénytársaságok és más nagy vállalatok alakjában valóban kezdett bizonyos koncentrikus formákat találni. Marxot ezek a közvetlen tapasztalatok vezették, amikor azután a fentebb felsorolt elméletek alakjában formulázta őket. De a fejlődés azóta rácáfolt. Az, amit előre látott, részben alig, részben pedig egyáltalában nem valósult meg.
Marx abból indult ki, hogy a nagytőke teljesen tönkreteszi a kisüzemet. Az ipari forradalom első hullámzása a kisipar egy részét csakugyan tönkretette, de a teljes pusztulás azért nem következett be. Ellenkezőleg, éppen a legutolsó évtizedek statisztikája azt bizonyítja, hogy a kisüzemben elfoglaltak száma határozottan szaporodik. A marxizmus egyik kritikusa kimutatja, hogy például Németországban 1882-1895 között a kisiparosok száma 10 százalékkal, a kiskereskedők száma majdnem 50 százalékkal emelkedett. A marxizmus hivei ezzel szemben azzal érvelnek, hogy ezek az arányszámok csak látszólagosak. Az úgynevezett kisüzemek óriási többsége teljes függőségben van a gyáraktól, egyszóval a nagytőkétől. Ha a felületes szemlélő bizonyos külső függetlenséget találni vél is bennük, voltaképpen éppen annyira rabszolgái a tőkének, mint a gépteremben dolgozó munkás.
A kisüzem tehát nem tünt el. De nem követ kezett be Marx másik előfeltétele sem, a nagytőke mindig kevesebbkézben való összpontosulása. 18542ben Berlinben mindössze hat olyan ember élt, kinek vagyona a három millió márkát meghaladta. volna. Ha ebből a hatból hatszázharminckilenc lett. Minden nagyobb városban hasonló fejlődést látunk. Ez az arány semmi esetre sem bizonyít a nagy vagyonok csökkenése mellett, ellenkezőleg. Marx követői erre azt válaszolják, hogy nem a vagyonok számában, hanem a termelés formájában van a lényeg. Nem az a fontos, hogy a kapitalisztikus termelés előnyeit hat vagy hatszáz ember élvezi-e, a kérdés súlypontja abban rejlik, hogy az ipari termelés kartellek és trösztök alakjában tényleg mindjobban centralizálódik. Semmi sem bizonyítj a annyira Marx igazságait, mint a trösztök és kartellek folytonosan növekedő térfoglalása. Az óriási német villanyos ipar mindössze két nagy társaságban van szervezve. Még bámulatosabb az amerikai fejlődés. A legutolsó statisztika szerint közel kilencezer még nemrég önálló iparvállalat rna néhány trösztbe van egyesítve, melyek nem kevesebb mint húsz milliard dollár tőkével rendelkeznek.
A tőkehalmozódás és a kisipar pusztulásának előfeltételei tehát - Marx kritikusai szerint - egyáltalában nem következtek be. De még sokkal kevésbbé következett be az a másik fejlődés, mely Marx elméleteinek szempontjából még az előzőknél is fontosabb, tudniillik a munkások teljes elszegényedése. Bármilyen szempontból vizsgáljuk is a kérdést, bármennyi elfogultsággal közeledjünk is feléje, nyilvánvaló, hogy éppen az ellenkezője történt mindannak, amit Marx előrelátott. Senki sem állithatja, hogy Európa bármelyik iparos államában a munkásosztály helyzete ma rosszabb volna, mint ötven évvel ezelőtt. Az összes hivatalos és nem hivatalos kimutatások szerint a bérek mindenütt meg- kétszereződtek. A tanult munkások életviszonyai ma egészen mások, mint a század első felében. A munkástörvényhozás mindig több és több kedvezményt biztosít számukra. A munkaidő folytonosan kisebb lesz. Az ipari telepek versenyeznek egymással a munkásjőléti intézmények megteremtésében. Egészséges és tetszetős munkásházak épülnek. A műhelyek mellett fürdők, öltözők állnak rendelkezésre. A nagyobb városokban a munkásság kulturális szükségleteiről is mindig több és jobb gondoskodás történik. Külön színházak olcsó helyárak mellett jó és modern művészetet nyújtanak. Ingyenes népkönyvtárak megkönnyítik a művelődést. Ingyenes vagy egészen olcsó tanfolyamok rendszeresen tanitanak. Egyszóval, aki a mai angol, német, francia vagy belga munkás helyzetét az ötven év előtti viszonyokkal összehasonlítja, bármennyire marxista legyen is, kell hogy belássa Marx tévedését.
És tévedett Marx akkor is, amikor azt hirdette, hogy az általános elszegényedés mindnagyobb arányú lesz. Igaz, a század első évtizedeiben ez a tendencia mutatkozott. A viszonyok azonban megváltoztak. Éppen Angliában, ahol a tizenkilencedik század elején a panperizmus megdöbbentő arányszámait láttuk, lényegesen javul a. helyzet, még pedig nemcsak abszolute, hanem relatíve is. A pauperek száma csökken. Míg a nyolcvanas évek átlaga. a kilencszázezret is meghaladta, a kilencvenes években ez a szám alig éri el a nyolcszázezret. A marxizmus védelmezői természetszerűen ezt az okoskodást sem fogadják el. Igaz, a munkabér emelkedett. De vajjon nem drágultak-e meg az életviszonyok is? Vajjon nem lettek-e drágábbak az élelmiszerek? Nem lettek-e drágábbak első sorban a lakások? Igaz, a munkásjőléti intézmények száma növekedik. De vajjon nem-e a kapitalísztikns világrend vonaglását kell ebben látni, amely ilyen szurrogátumokkal próbálja végzetét elhárítani. A kritika nem látja a munkásság helyzetének rosszabbodását. De vajjon a nagytőke tagadhatatlan szaporodása, a tröszt- és kartell-szervezetek nern választják-e el a munkásokat még jobban a termelési eszközöktől, mint az ötven év előtti gyárak? Vajjon mi lényegesebb a munkásság életében : az, hogy a proletár vasárnap fekete kabátban egy-egy pohár sört megihat-e, vagy hogy a termelési eszközök birtokához közeledjék-? A fekete kabát talán megvan, de ez még nem fejezi ki a, helyzet javulását. A munkásmüvelődés intézményei szaporodnak. De vajjon mit bizonyít ez? Csak azt, hogy maga a munkásság felismerte e tényezők fontosságát és saját filléreíből tartja fenn őket. Az előfeltételek hamisak, hamis a belőlük levont következtetés is, - érvel tovább a kritika. A gazdasági fejlödés másképpen alakult, mint ahogy azt Marx elöre meghatározta, a nagy összeomlás tehát sohasem fog elkövetkezní. A gazdasági válságok tana. szintén megcsalta Marxot.Bármi legyen is e válságok oka kétségtelen, hogy pusztító erejükből fölyvást veszítenek. A harmincas negyvenes évek válságainak egészen más következményei voltak, mint akár csak a legutolsönak, mely a. kilencvenes évek alatt folyt le. A rázködtatás sokkal kisebb, a lefolyás sokkal enyhébb mint ötvenesztendövel ezelött volt. Az összeomlás kérdésében a marxisták is tettek már bizonyos engedményeket. Még tizenöt- húsz évvel ezelött is mindig úgy beszéltek róla, mintha közvetlenül küszöbön állana. Bebel annyira ment, hogy a Kladderadatsch-ot, ahogy ezt a katasztrófát elnevezte, pontosan, naptári terminusokra jövendölte meg. A terminusok elkövetkeztek, és a Kladderadatsch nem következett be. De - hirdetik a marxisták - ha az eddigi számítások nem is. váltak be, a jövöben azért nem fog elmaradni.

Marx 90 - Sombart

1. A koncentráció (központos-ulás) elm-életét Marx Louis l'tlanetől vette át, akinél ez már megvan, csakhogy Marx sok elmés részlettel kiegészítve elevenítette föl. Ez. az elmélet azt tanitja, hogy a kapitalista gazdasági rendben a tőkés vallal; kozás a verseny kényszere által elsősorban megsennnisiti a kapitalizmus előtti termelésmódo-kat, az önálló kis termelőket főlszívja", további folyamatában. aztán ,,egy tőkés" elpusztít sok tőkést", ,,a nagyszamu tőkést kisajátítja a kevésszamn tőkés", azaz a nagy valalatok a. kicsinyek felett, a nagyok felett a még nagyobbak diadalmaskodnak, így tehat a fejlődés az igen nagy gazdasági vállalatok egyeduralma felé sedrődík. Ez az elmélet egészében helyesnek bizonyult. Sőt Louis Blanc és Marx jövendölése teljes pontossággal beigazolódott, ugy hogy a. legnagyobb csodálattal kell adóznnnk e illet'nre- tikusok éleslátása-inak. ll-Tindenokelőtt _- mint tudjuk - az utolső husz esztendőben a tőkének oly összehalmoződasa jől't létre a kartellek és trösztök révén (ezeket a formákat bla-UK. tmfmeszetesen még nem is ismerhettek aminőt Marx legmeré- szebb almalmn sem láthatott előre. merikai Egyesült-Államok, hol az óriás Vállalatok fejlődése a legtisztábban foly le. A legujabb statisztika szerint ott most néhány trösztben 8664 előbb önálló vállalat van egyesítve, amelyeknek tőkéje 20 milliárd dollárra (: 99 milliárd ko- rona) rug. Ebből csupán csak a. 7 ,,nagyobb" ipari trösztre, amelyekbe össze-véve 1528 előbb önálló vállalat olvadt be, 2663 millió dollár (: 13,182 millió korona) a. 6 nagy egye- sitett vasutvállalatra 9017 millió dollár (446635 millió korona) tőke esik! Mindennek ellenére a Marx-féle koncentráció-elmélet csak lényeges megszorítással hozható ősszhangzásha a tudomány mai állásával. 

A tanú. Bacsó Péter filmje, 1969.

E megszorítások a következők: Előszőr: Marx a tőke központosulásának előrehaladását kétségele-nül nagyon is gyorsnak tartotta. Som a kapitalizmus előtti gazdasági formák főlemésztése nem megy végbe oly gyorsan, mint ő hitte, sem a nagy Vállalatok előnyomulása nem oly általános (még azon területeken sem, ahol a tenden- oia erre általában már megvan), mint ahogy ő föltette. Ma még (t. i. az utolsó népszámlálás szerint) a ,,kis üzemben" dolgozók (1-5 személy) száma Németországban (a mezőgaz- daság kivételével) 4,770.669, amig az ősszes ,,üzemekben" dol- gozók szám-a valamivel meghaladja a 10 milliót, így tehát a kis üzemek most is még csaknem: felét foglalják magukban az összes ipari népességnek, a kereskedelemnél pedig kétharma- dán is felül. Sőt a kis üzemi népesség- 1882-től 1895-ig sza- porodott 10%-a1, a kereskedelem és közlekedésnél 49.9%-al. Hasonlók a viszonyok más országokban. Joggal hozták föl, ( De?" modeme Kapitalisfmus címü müvemhen magam; is megpróbáltam! tüzetesen bizonyítani) hogy ez a, ,,kis üzem-" a, tökétöl sokszorosan függö helyzetben van. De ha így van is: a Marx-féle közpo-ntosulási elméletnek gátlón állanak utjában. Hasonlóképp áll a dolog a kapitalista vállalatok lfejlődésével, Ezek is sokkal lassubb tempóban kőz- pontosnlnaln mint ahogy Marx gondolta. Áll az, hogy a nagy vállalatok gyorsabban szaporodnak, mint a középszerüek és szaporodásuk részben csakugyan emezeknek a rovására is történik. De a közepes nagyságu vállalatoknak eltűnéséről a jelenben megint nem lehet még szó. 1895-ben a "közép-üzemű ben" (ismét a mezőgazdaság kizárásával) még csaknem ugyanannyi ember dolgozott. mint a nagy üzemben: kerek 21Áz millió 3 millióval szemben. És a középüzemnél a szapo- rodás 1882-től 1895-ig 763070, azaz csaknem ugyanannyi, mint a ,.nagy üzemnél" (887070). Másodszor: a koncentráció elmélete általában nem al- kalmazható a mezőgazdasági termelés területére. A statisztika tanusitja, hogy a sik földön éppenséggel semmi tendencia nincs még a parasztgazdaságo-k mellőzésére sem, nemhogy a középbirtokok növelésére. Tudjuk, hogy inkább az ellenkező irányzat mutatható ki: a gazdasági egyedek megkisebbitése. Igy például Németországban a törpe birtokokra (5-20 hek- tár) az összes főldterületből eső százalék 1882-től 1895-íg valamelyest emelkedett (28'6-ról 29'O%-ra), a közép- és nagy- birtokokra (20-100 hektár és 100 hektáron felül) eső száza- lék pedig csökken egy keveset: 80'9-rő1 30'4%-ra, illetve 25'6-ról 25'5-1'9. El lehet mondani: nagyban és egészben a birtokeloszlás és üzemszervezet a mezőgazdaságban változat- lan marad. Sőt az amerikai Egyesült-Államokban, a kapita- lizmus igazi hazájában, hol gátlón nem: befolyásolhatja a fej- lődést történelmi tradició, lényegükben ugyanigy állanak a dolgok. Odaát is eddigelé inkább azt a törekvést tapasztaljuk, hogy a, farmokat meg,-kisebbitsék, Az egy farm által művelés alá vett föld területének átlaga 1850-ben, 1860-ban 3 így to- váhb mindig a cenzus-(ivet véve 1900-ig: 81'5, 5143; öí'i'T, 531, GTA-, 4941: áol'e-1*e-t*) tosz ki. Tehát. semmi nyoma. a. kont'fontrá- oiós irányzatnak. Azt is mondották - és többé-kevésbbé jogosan - hogy á Inozőgázdák csupán csak látszólag önállúk, valóságban bál]- jai a tőkének, amely őket. mindenféle formában (mint kül- osöntöke, mint beruházási töke stb.) kizsákmám'oljá, Mog- lehot. De a kizsákmányolás nem koncentráció. Ez egy oh; tisz- tán meghatározo-tt jelenség, hogy nem lehet csi'lrni-csávárni. És koncentráció nem történik a rnezöga-1z.f'láság ];üró-he'n, leg- alább ott nom, ahol a szorosabb értohamhon wit mezőgazda- sági üzemröl van szó; efelől a legcsokólyohb kétség sem támadhat. [...] ges és reális képzetet fűzte-k: .,A modern munkás, ahelyett, hogy az ipar haladásával emelkednek, mind mélyebben sü- lred sajat osztályának föltételei ala. A munkas pauperré vá- lik és a pauperizmus még gyorsabban fejlödik, mint a népes- ség és gazdagságú Az elmélet ili; érteltm'ihen hatarozottan téves. A i'nunkasesztály helyzete a kapitalista. fejlödés folya- man javul, talan (söt. nagy valószínüséggel) lassabban. mint. a felsöbb rétegeké, de javuel. Ezt igazolták az- utóbbi évek mindazon vizsgálódásai? amiket nem felülete-s és célzatos, ha.- ncm lelkiismeretes és szép-itgetésssl msg sem gyanusühato Irok végeztek. Franciaországra nézve az Office. du T-raeafil egyik an- kétje a következö eredményt állapította meg: a munka- bér 1850 óta megkétszerezödött, a nőknél 1'02 frankról 2'20 frankra, a férfiaknál 2'07 frankról 4 frankra emelkedett. Az életfentartás költségei az idő óta nem emelkedtek lénye- gesen: egy negyedrésznyinél semmiesetre sem többel. A szocialista Sidney W'ebb az angol munkások. helyze- tének fejlödés-tét 1837-töl 1897-ig a következőleg foglalja össze: A munkabérek megkétszerezöríltek. Az élelmiszerek (tejet és hust kivéve) 1897-ben általában olcsóbbak: mint 1837-ben. Csak a hazbérek emelkedtek. ,,De a hazbérnek ez az emelkedése még távolról sem éri el a képzett munkás bér- emelkedését, aki heti munkabérén magának és c.s::1flá._rljá.nal§ sokkal többet szerezhet meg a eivilizéeiébél. és kényelemből. mint amennyit nagyatyja elérhetett." Igaz, hogy Webb az- után azt véli, hogy Angliában a nyomorral küzdök száma 1897-ben. nagyobb, mint 1837-ben, már tudniillik abszolut értelemben, de csekélyebb az össznépességbez való arányán han. Meglehet. W'ebb ezt. nem bizonyitotta be, mert Nagy- Brittaniának nincs általános statisztikája a jövedelmek- ről. Webb csupán Charles Booth becsléseire alapítja itéletet. Néi'i'ietországban lenyegeben szintén hasonlók a viszo- nyok. Kétségtelen: hogy a. munkásság zöme ina jobban él (azaz nagyobb mennyiségü javakkal rendelkezik, mint 50 vagy-f 100 év elött); ketsegtelen az is, hogy a szegények és nyomorgök kisebb százalékát teszik az össznepességnek (vajjon számuk abszolut véve emelkedik-e, vagy csökken. alig lehetne biztosan i'i'iegállapitani); ez legalább az utolso evtizedröl bizonyos. Igy a szász királyságban az 500 márká- nál kisebb jövedelmű egyének 1879-ben meg 51-51 százalé- kát tettek a lakosságnak, 1894-ben már 36159, 1900-ban pea dig csak 28-29 százalékát. Poroszországban 900 niárkánál dig csak 28-29 százalékát.. Poroszországban 900 márkánál kisebb jövedelemmel birt 1892-ben még 70-270/0, 1900-ban már csak 62'4-1 százaléka. a népességnek.*) Végül bizonyára téves az az állítás is, hogy a "paupe- rizmus még gyorsabban fejlödik, mint a nepesseg és gazdag- ság." - A szegények száma, Angliában, a, kapitalizmusnak Marx szemeben klasszikus földjén, amely első sorban lebe- gett mindig szeme előtt, az utolsó emberöltő alatt még a.b- szolut véve is csökkent: az lBSl-SB-ig terjedö évek alatt. számlált 918.966-ról az 1891-95. evek alatt 787.144-1'e szál- lott le, vagyis a.. pauperek'nek az össznepességben való bá- nyada, a fentebbi eveknek megfelelőn 3'93%-1"ól 2'65%-ra esett, Az utolsó evtizedben Nagy-Brittania egyesült kiraly- sagaban a pauperek abszolut száma meglehetösen egyforma maradt, ennélfogva az össznepességben való százalékuk csökkent: 1889-93. évek alatti 26'4%-ról 1900-04. évek alatti 24'ö%-ra. E számadatok helyes megítélésénél kellő mértékben tekintetbe kell vennünk aszege'nysorsn kelet- európaiaknak az utolsó évtized alatt tapasztalt, nagyaran yu het-'ánclorlását is. [...] Marx-iéle evolucif'iweh'nélet "- puszta eáfolgatasa, vagy vé- delmezése körül, hanem a. marxizmus egész módszerének jogosultságát vonja kétségbe. Marx ,,taflomamtoss szocializ- must akart az ,,utöpista" szocializmussal szeinbeallitaai. Most lielattak, hogy ez alapjaban aha-sam vallalkozas volt. Man-x alkotásának világtörténelmi jelentösége (amennyiben az a szocializmusnal szamba jöhet) nem annak ,,tndoma- nyos" jellegében rejlik, hanem a szocialis mozgalomnak a történeln'ii fejlödés és az érdek realis alapjára történeln'ii fejlodés és az érdek realis alapjára való helyezé- séhen, aminek a. tudománvhoz semmi köze. A szocializmus szükségességének ___,tudotnanvos" beigazolásara forditott ki- sérletet pedig ,,ell'iibazr'ittnak" kellett elismerni. Mert vala- mely szocialis törekvésnek, egyr rnegteremtendt'i uj rendért vivott. harcnak __,l'ielvességét" sohasem lehet tudomanyos ér- vekkel eldönteni. A tudomanynak nincs más feladata, mint- hogy a tapasztalati. világ okozati Összefüggését kiderítse. Átlépi müködési körét., ha valamely követelményt, egy jöven- dőbeli dolgot akar "hely-esnek" vagy akar csak ,,sziikségesnék hobimnvitani." Valamelv gyakorlati törekvés bizonyara igen jól felhasználhatja a maga céljaira a tudományos meg- ismerést. De a. gyakorlati törekvés sohasem tudományos megismerés. Nem az szentesiti, hogy ,,igaz", hanem, hogy értékes" és ,,erös". ,,Tuflománvos szocializmus" önmaga- ban való ellentmondás, ,.faból vaskarika". Alaposan szét kellett tehát valasztani egymástól a tudományt és szocializ- l'l'üust. Csak ugy juthatott megint jogaihoz mind a kettö. Igy lehetett csak egyforma erövel szolg-álni a tudmnánvnak és a szocializmusnak lehetett csak egyforu'la erövel szolg-álni a, tudom-anyum; es a szociálizmusnak. De az ujabb szociálisták emancipálú törekvése nem ál- lott meg ennél a pontnál. Ha már egyszer föloldozták a, szo- ciálista hitvallást f*hhfíl a tudnmiánynya] kötött ttll'n'lÓRZ(*f9HP- nes házasságból, önként következett, hogy ezt a szétválasz- tást az egész világfelfogáson vigyék keresztül. A marxizmus kritikája ezen a ponton összetalálkozott a világfelfogás es természettudomány elkülönítésére irányuló törekvésekkel. Mindkét esetben a tudomány illetékességi körét kellett kijelölni és megmutatni, hogy idegen területre csap át a tu- domány, ha a reális értékeknek és a hitnek világára általá- nosan érvényes törvényeket akar felállítani. Mindenekelőtt az volt tehát a feladat, hogy a vallási meggyőződést a tudo- mány bilincseiből kiszabadítsák. Ezzel pedig lényegesen megváltozott a szocialisták helyzete a vallás problémáival szemben. A modern szociálizm-uson még nem-rég is erősen kidomborodtak a vallásellenes vonások. Ennek kétségtele- nül megvoltak a politikai okai is. Minthogy a vallást és egy- házat nem választották el elég élesen egymástól, az egyház pedig (a kontinentális-európai államokban) általában az uralkodó monarchikus-kapitalista rendszerrel azonosnak látszott, ennélfogva az egyházi intézmények elleni gyülöle- tüket átvitték az Istenre is, aki igazán nem tehetett róla, hogy az egyház szolgái a kapitalizmust az ő nevében védel- mezték. De ezek inkább csak külső okozói a vallásellenes- ségnek, amelyek mellett még kétségtelenül mély, benső okok is közrehatottak, hogy a szocialistákat a vallástól elidegenit- sék. Ök azt hitték, hogy ha jó szocialisták akarnak lenni, ugy! a Marx-féle világnézetet szőröstül-bőröstül le kell nyel- niök. Marx világfelfogásában pedig - hatásaként a kor- nak, melyben előállott (Feuerbach!) - a vallási problémák iránti közömbösség, hogy ne mondjuk idegenkedés, döntö fontossagu szerepet játszott. De mivel ez az egész világnézet helytelenül a "tudomány" köpenyét öltötte fel, a tudomány pedig természeténél fogva objektiv igazságot hirdet, ennél- fogva az ,:atheizmus" is ilyen Objektív igazság gyanánt tünt föl, melyet nem lehetett megtámadni anélkül, hogy egyszer- smind a tudomány és szocializmus (amiket egynek vettek) szellemet is meg ne bántsák. Mihelyt feloldották vilagfelfo- gásukat a tudomany bilincseiböl, az egyénnek a valláshoz való viszonya is azonnal szabaddá. lett. Megértették, hogy a tudománynak a szocializmushoz épp oly kevés a köze, mint a tudománynak a valláshoz: meg a szocializmusnak a va]- lashoz, vagy az egyháznak a valláshoz. Mai napság már leg- feljebb csak félművelt szocialistak körében hallhat az em- ber igazában vallásellenes nyilatkozatokat. A szocializmus theoretíkusai, mikor fölszabaditottak magukat a marxiz- mus rendszeréből, lelkükben ismet megtalálták a békét. [...] És végül még egy dolgot akarok emliteni, amelyet sze- rintem szintén igaztalanul rónak nagyon gyakran az osz- tályharc terhére: az emberi gyűlöletet minden más osztály- beli iránt. Azt hiszem: ugy érzelmi, mint ethikai szempont- ból, a szociális harc elválasztó volta mellett nem kellene el- felejtkezni az általános emberinek egyesitö erejéről. Érzelmi szempontból: Mert az emberek, akik egymás- sal harcolnak, alapjaban mégis csak emberek, egyforma örömökkel és szenyedésekkel, akikre nézve Isten és világ, születés-halál, ifjusag-vénség, szerelem és baratsag, hüség és hitszegés, egészség-betegség ugyanazokat a legfőbb és leg- nagyobb értékeket jelentik, amelyek mellett minden szocia- lis rend csak elenyésző, hiu külsőség. Lám, gyülöliink, pereiünk, kétféle a hajlam, a nézet. Közbe te őszülsz és közbe megőszülök én".*) Az ellenfélben is meg lehet becsülni, söt szeretni az embert. Ki nem tapasztalta ezt saját magán? És ethikai szempontból: Éppen annak az osztálynak, amely a régi humanista eszményeknek akar megint tiszte- letet szerezni, nem az emberiesség eszméjét kell-e követni vezércsillagul? Mit gonöolnak? Pclgártársaik egy részét gyűlölni fogják lelkük legmélyéből egészen addig a pilla- natig, míg meg nem szerzik a ,,közhatalmat" és akkor majd egyszerre az ellenkezőjére tudják változtatni ezt a gyülöl- séget. Lelkeset'lnek az emberi nagyr közösségért és az embe- rek háromnegyed részét kirekesztik szívükből csak azért, mert ezek esetleg más politikai alapelveket vallanak, vagy más gazdasági érdekek szerint igazodnak? Különös egy hu- manizmus lenne! De ne higyjék, hogyr az az elkeseredett, hara- gos, mord és epés jelleg, amely ma sok (semmiesetre sem valamennyi) ország szociálistáiba belerőgződött, az osztály- harc természetéből következik és ne higyjék, hogyr aki itt a lelkiismeretükhöz szól, (megelőzöm. a kritikusok ellenveté- seit, amiket már elöre látok) az osztályharc fegyverét akarja kicsavarni a munkásság kezéből és visszatérést hirdet az igazi szocializmushoz", a ,,melyről pedig Marx megmon- dotta már" stb. ahogy ezek a kritikai clischéek szoktak hangzani. De ha ama magasabb, humánus álláspontra helyezke- dünk, önként áll elö a követelmény, hoga'r a szociális haro is tisztességes fegyverekkel vivassék, ne mérgezett nyilak- kal. Mennyit értekeznek ez ellen mind a két félen! Az ellen- félre milyen szivesen fognak rá nal. menny" WW-.WM_ félre milyen szivesen fognak rá becstelenséget vagy más al- jas inditó okot. Már külsökép is a véleménYnyilvánitás hangneme milyen visszataszító, milyen sértő, milyen durva csaknem mindig." És így kell ennek lenni? Szükségképpen ngütt jár ez a saját álláspontunk erélyes védelmezésével? Azt hiszik, hogy tán veszítenek azzal valamit, ha fölteszik, hogy a másik tábor magatartását is becsületesség és igazsá- gosság elvei vezérelhetik? Én nem hiszem. Éppen az, ki el- vileg a harc alapján áll, aki az egész történelemben mindig a harcot tekinti minden végbemenő dolog legbensőbb mag- vának, az könnyen Vivhatja meg becsületesen ezt a harcot és az ellenfélnek éppen oly tiszta motívumokat tulajdonit- hat, mint saját magának. Hiszen felfogása szerint a szociális harc nem oly szük- séges-e, mint a zivatar a fülledt levegöben? Aki a harcot a gonosz emberek mesterségesen előidézett művének tartja, az még gyanithat természetesen olyat, hogy a harc felidézőit becstelen, aljas indító okok vezették e gaz csinyre, a társa- dalmi béke elvetemült, galád megzavarására. De aki megér- tette, hogy a harc a szociális élet alakulásából szükségkép- pen, önként áll elő, hogy nem egyéb, mint ellentéte két állás- pontnak, amelyeknek mindegyikét egyformán a körülmé- nyek összetalálkozása hozta létre, létre kellett hoznia, aki e két különböző álláspontnak megfelelö világ- és életfelfogás különbségét az életföltételek különbségének szükségképpen való eredményeül tekinti, annak csakugyan arra a. meggyő- ződésre kell jutnia, hogy az ellenfél ugyanolyan okokból all a helyén, mint ő, hogy nem egyéni aljassag, hanem. a sors kényszerítő ereje állította azt oda, ahol az ő ellenségévé kel- lett lennie. Akkor, azt hiszem, könnyű lesz megbecsülnie benne az embert, mert nem gyanusítaní, gyalazni kívánja az ellenfelét, hanem meg akar vele harcolni, nyíltan és be- csületesen. A népek háborujában tudunk dicsekedni a genti konvencióval, mint a fejlett kultura gyümölcsével és orszá- gunk kebelében az ellenfél becsülése nélkül, tisztességtelen fegyverekkel, kíméletlenül rontunk egymásra, mint a bar- bárok. Erre nézve az angol fejlödés példát adhat. Megmu- tatja, míként kell a szociális életben pallérozott harcot foly- tatni. Remélem, a kontinensen is elismerik majd a harc neme- s'ebb formáját. mert az osztályharc lényegének mélyebb föl- fogásából szükségképpen áll elő. E dologban éppen a németek minden más nemzetnek mögötte maradnak. A német proletariátus körében megint Marx szerencsétlen szelleme müködik. Mert a legutolsó szo- ciáldemokrata riporter, aki valahonnan Galicia homályából bujt elő, ha semmi egyebet nem sajátított is el Marxból, de a maró írásmódot bizonyára elleste. És ugyanez áll a pol- gári lapnál dolgozó legutolsó riporterről is: mikor a szociál- demokráciáról van szó, a leghitványabb bánásmódot még mindig elég jónak tartják. Ezzel szemben Lassalle szavaira hivatkozom: Igazság és méltányosság még az ellenséggel see-m- ben is - és illő, hogy főként a munkásság vésse ezt mélyen a lelkébe - legföbb kötelessége az ember-nek." Akkor, - de csakis akkor - ha az emberség és erköl- csösség e parancsait követjük, ha a nemes felbuzdulások végül mégis felülkerekednek a gyűlölség aljas szenvedélyein, az osztályharc nem rombolója, hanem teremtője lehet a kul- turanak és műveltségnek. Akkor, - de csakis akkor - igaz a mondás: ,,wólsgog meg návzmv": a harc atyja minden- nek, tehát a jó dolgoknak is.

Magyarország, nem

Az 1938-as forró őszi napokban, amikor már nyilvánvaló volt, hogy a Felvidék egy része visszatér, a még csehek vezérelte szlovák politika és rádió természetesen mindent megpróbált, hogy robbanjon a helyzet. A lenti hírek meglehetősen egyhangúan zsidóznak, a híreket Ku jellel jegyző MTI-s rádiófigyelő, a sok nyelven beszélő Kugel Ernő jegyezte, aki többszörös csodával  határos módon élte túl a vészkorszakot.


1938 okt 10 Ezután beszámolt a rádió arról, hogy a kassai gimnazisták " bolsevista tüntetést " rendeztek s a következőket közölte; A zsidó-bolsevista propaganda következményei..már ^Kel et-Szloven szkóban is éreztetik hatásukat. 1 kass ai premontrei gimnázium tanulói akiknek tó'bb mint 50 zsidó, ma reggel igazi zsidó módon nyilvánít o t­ ták néze teikét. Amikor hétfőn reggel az intézetre felvonták a szlovák ":.;észlót, a bolsevista zsid ó tanulók a magyar himnuszt kezdtek énekelni ,és felszólították az intézet vezetőségét, hogy azonnal távolítsa el a lobogót helyéről. A magyar tanuló ifjúság a zsidó-bolsevista ifjúsággal együtt tartott és be akart nyomulni a premontrei rend templomába. Csak a szlovák hivek lélekjelenlétének köszönhető, hogy sikerült meghiúsítani ezt az otromba támadást.


1938 okt 13 Í} a /? J , . L  besztercebányai rádió este /.30 orai szlovák nyelvű adásában hangoztatta, hogy a Magyarország melletti tüntetéseket ugy Szlovons zk óban, mint Kárpátal Ián megvár zsidó körök vezették. ' rt^ij^ !• magyar zsid-ó körök álland-éan rémmeséket találnak ki zsidóknak a szlovákok által való bántalmazásár ól. Az egyik ilyen rémese arre-1 szól, hogy G  szlovák gárdisták - " egyikfaldozata haldoklik. Egy másik zsidót állítólag a rendőrségen ugy bántalmaztak, hogy beleőrült. Gondoskodás történt arról, hogy ezt az áldozatot orvosok vizsgálják meg , a Kii megállapították, hogy a „már táron" semmi sebe sülé* non található. Csupán magyar nemzeti szinü szalagot visel, A hatóságok szigorú utasitást kaptak, hogy minden hasonló rémeset alaposan vizsgáljanak meg. Megállapítást nyert, bogy mindezek a remmesék zsidó körökből származnak, Reméljük, hogy a magyarok sem örülnek túlságosan ilyen módszereknek.



1938 okt 21 Ku/Ku A s z. 1 o v • n s z k o i németnyelvű adásban 18.50 órakor a Német *art hireit közvetítette. Közölte, hogy a szlovenszkói zsidók az egész vonalon hatalmas méretű propagandát kezdtek a Magyarországhoz való visszacsatolás mellett r  mert egyetlen reménységüket és megmenté süket Budapesttől várják. Magatartásukat a szlovák kormánynak a zsidók ellen irányuló rendelkezései.okozzák. A Hliníca-gárda éppen ezért minden szükséges intézkedést megtett annak} érdekében, hogy ilyen és hasonló akciókat már csirájukban s 4 elfojtsanak. Ugyanebben az adásban közölte, hogy a kormányteendőkkel tuliágosan elfoglalt Tiso helyett Sivák József képviselőt bizták még a szlovák néppárt ügyvezető alelnökségével,/Megjegyzés:Sivák eddig is alelnök



1938 okt 26 /Durcsánszky beszédének folytatása./ Ta/BJ Jegyezze meg mindenki, hogy Pozsony sohasem volt magyar, sem pedig Kassa, Nyitra és a többi vitás terüle t. Elfogadbat'atlan számunkra az a kivánság, hogy a területi rendezéseket 1910-es statisztika alapján eszközöljük, mert ebbe a statisztikába a zsidókat magyaroknak irták be, amc* / lehetetlen helyzet. Az uj határt ugy fogjuk megvonni, hogy 1  éppen annyi magyar maradjon nálunk, mint amennyi szlovák fog Magyarországon élni. Ez a kölcsönösség fogja mindkét kisebbségnek jogait legjobban biztositani, mert mi pontosan annyi jogot fogunk adni magyarjainknak, mint amennyit a szlovák kisebbség fog élvezni Magyarországon.



1938 okt 29  -»A magyarok újra olyan rabszolgákat akarnak csinálni a szlovákokból,mint amilyenek voltak ezeréven keresztül a magyar uralom alatt. Azzal a Jelszóval csalják az egész világ közvéleményét, hogy » mindent viss za".Pedig bennünket szlovákokat sem hízelkedéssel, sem érőszakkal nem kaphatnak vissza. A magyar propaganda ügynökei, akik közöttünk garázdálkodnak^elsősorban a zsidók.Jó magyar hazafiaknak "kar ják magukat feltűntetni ,me rt lát j ák,hogy Szlovenszkóban kicsúszott a talaj a lábuk alól. Azt hiszik,hogyha a magyaroknak Szlovákiát sikerül: megkaparintani, akkor ok is megmenekülnek .Azt üzenjük a túloldalra a magyaroknak,hogy mi szlovákok nem kivánkozunk a ^zsidó bárók ós grófok országába,mert ott még a becsületes magyar parasztot meg má is 1  kiszipolyozzák.Katonák! Szlovák fiuk! Ne üljetek fel a propagandának,védjétek hatarainkat,amelyeket a magyarországi zsidó mágnások" a sajnálat3?améltó magyar katona segítségével veszélyeztetik.



1938 november 1  A pozsonyi adó . este 9- Ör^kor^jeiente tio,  hogy ma délután Kassán zsidó-marxista Esőcselék gyűlt össze a kis állomás környékén,kis zászlócskákkal kezükben, amelyeken piros,fehér,zöld diszi^ tés mellett ott díszelgett ez a felirat: vissza a liberális Nagymagyarországhoz
.
Amióta a szlovák kormány megalakult tagjai non egyizben már kihangsúlyozták n kormány és a szlovák nemzet felfogását a zsidó kérdésben. A szlovák kormány határozottan leszögezte, hogy a zsidókérdést minden rendelkezésére álló eszközzel a legrövidebb időn belül megoldja. Ez a megoldás nem téveszthető össze 
Mag yar országon kiadott úgynevezett zsidótörvénnyel, amely csak arra volt jó, hogy a magyar kormány ezzel a belső jobboldali irányzatot leszerelje, azonban a törvényben lefektetett pontok közül nemcsak hogy ezideig a kormány nem valósított meg semmit, de nincs is szándékában,de hatalmában sem^ezt keresztül vinni, Haji talmában azért nincs, mert a kormány intézkedéseit Magyarországon előbb a szabadkőműves zsidó-páholyok bírálják fölül és csak, ha azok a kormány intézkedéseivel mog vannak elégedve,a rendelet, vagy törvény csak azu* Vp -őiettae *a, 
A kassai zsidók i \ * ismerik a magyarországi állapotokat és a zsidók ottani uralmát azért kivánkoznak a magyar uralom alá. Magyarországon a zsidók otthon érzik magukat. 
A mai kassai zaidótüntetések  nbsp;amelyeken alig pár kassai :' ' .i. gót te tagja. VíHU : roszt, szintén azt a látszatot akarta kelteni, hogy a zsidók jó magyar hazafiak. Jellemzi ezeket a zsidótüntetésoket az, hogy amikor a tűzoltóság motoros autója kirobogott a tüntetések színhelyére, hogy fecskendővel szétkergesse őket, nem akadt dolga,


Azonban ne higgyük, hogy ez a bő lére eresztett zsidózás a korabeli szellem hatása lett volna. Húsz évvel azelőtt, amikor a jelszó ugyancsak ez volt: Magyarország, nem - a helyzet szintén produkált érdekes megnyilvánulásokat.
A Ferences levéltárból már láttuk a csíkmegyeieknek szóló plakátot. A szlovákoknak szóló szintén nem érdektelen.

  

Emeljük csak ki a középső részt :



Tehát szabad Tátrát, szabad szlovák járásokat, szabad szlovák iskolát, szabad szlovák életet, szabad csehszlovák államot dzsentrik, magyar urak, zsidó befolyás és ember ember általi kizsákmányolás nélkül.


Ez az utóbbi pár tétel így együtt talán meglepő lenne, ha nem láttunk volna példákat már a vörösödő és barnuló barátságokra. De nemsokára még felidézünk pár még hajmeresztőbb példát a csehszlovák parlamentből, későbbről.

A halálpontos jóslat

Tragédiánk nyitányának századik évfordulóján több helyen hallhatunk újra a fegyverletétel szükségességéről, módjáról, helyességéről, mit hogy kellett volna tenni és így tovább és így tovább. Egyetlen egy dologban nem lehet vita: 1918 őszén minden felelősnek pontosan tudnia kellett, hogy mi fog következni, a magyar tragédia mérete teljesen előrelátható volt.


A Pesti Napló 1914. július 18-i száma idéz a Novoje Vremja című lapból egy meg nem nevezett román politikussal készített interjút. A cikk nemcsak a román diplomácia hihetetlen ügyességét világítja meg villámfényszerű erővel, de bizonyíték: lehetett tudni, hogy mi készül, teljesen, nyilvánvalóan, pontosan. 1918 őszének felelősei a lent leírt helyzetre való lehetséges válaszadás helyett mindennel foglalkoztak, ami felesleges - elméleti doktrínerkedésből, a gyakorlati érzék teljes hiányából indult a magyar katasztrófa.
Az eredeti Novoje Vremja cikket közben természetesen keressük tovább.
[...]
A ,,Novoje Vremja“ munkatársa Bukarestben járt és egy igen kiváló román politikussal, aki jelen volt a konstanzai találkozáson, beszélt Románia jövőjéről és arról, hogy fog kialakulni a jövő politikai helyzete. Ez a politikus Ausztria-Magyarországról úgy nyilatkozott, hogy rövid időn belül el fog pusztulni.
[...]
Ha a hármasszövetség győz, nehezen remélhető, hogy kapunk valamit és ha Bulgária a hármasszövetség mellett fog harcolni, feltétlenül követelni fogja Dobrudzsát. Abban az esetben pedig, ha a másik fél győz. szóval abban az esetben, ha Auszlria.- Magyarországot felosztják. megkapjuk Magyarországnak azt a részét, ahol románok laknak, de csak akkor, ha Oroszország lemond róla. Ha nem kapunk Erdélyből semmit se, Románia csaknem végleg el fog pusztulni, mert Besszarábia és Bukovina déli része még nem elég ahhoz, hogy teljesen megerősödjünk. Mi nagy, hatalmas állam akarunk lenni és hogy az legyünk, nagy területre is van szükségünk.
-- Éppen ezért várunk türelemmel addig, amig tényleg nem látjuk, hogy a nagyhatalmak egymás ellen fámádnak. Addig senkivel se akarunk kikötni.
[...]


— Gondolja csak el, micsoda nagy reményei vannak Romániának: Erdély és környéke és Besszarábia, Bukovina déli részével. A magyarországi románság négy millió, a besszarábiai egy millió, ami ránk nézve döntő jelentőségű. Hogy miért kell nekünk feltétlenül Erdély, annak a következő okai vannak. A magyarországi románság a magyar viszonyok folytán sokkal intelligensebb, előrehaladottabb, mint az itteni. Erdély kulturális helyzete, kedvező gazdasági viszonyai hozták magukkal, hogy az oltani románok nyugodtabb, jobb életet élnek, mint az itteniek. Ezzel szemben Besszarábia igen szegény és kultúrában. Besszarábiával mi csak egy területet és egy nagy tömeget kapnánk, amelyből igen kevés hasznunk lenne. Olvassa napról-napra a lapokban, hogy a cár vissza akarja adni Besszarábiát és azt, hogy Románia csak ennek megtörténtével lenne igazi barátja Oroszországnak. Ez tévedés. Először azért, mert Románia egyáltalán nem akar csak Besszarábiával megelégedni, másodszor pedig most már nem igen szoktak béke idején földel adományozni egymásnak az országok. Száz év előtt ajándékozott Oroszország Ausztriának egy területet, amelynek oroszok a lakói. Meg is köszönte neki. A jelen mutatja. Ez volt az utolsó eset, amikor csak úgy — ajándékozlak az országok béke idején. Mi Besszarábiával egyáltalában nem leszünk gazdagabbak. Ha kapunk, kapjunk annyit, hogy élni tudjunk.
[...]
— Nem szimpatizálunk a némettel, mert a germán jellem és élet nem felel meg természetünknek. Nálunk az élei francia mintára megy. A francia irodalmat és művészetei szereljük s a francia életet, mert a mi természetünk, éppen úgy, mint az orosz, igen közel áll az övékéhez. De azért nem vagyunk ellenségei és kiváló kereskedelmét, iparát igen nagyra becsüljük. Politikáját nem helyeseljük, de azért nem vagyunk vele ellenséges viszonyban c léren se. Hogy mennyire nem, mutatja az a felejthetetlen nap. mikor Vihnos császár táviratilag üdvözölte királyunkat, hogy megteremtette a békét azzal, hogy a bukaresti szerződést létrehozta. Nyíltan megvallom, nem vagyunk Németország ellenségei, de nem is szeretjük. Mi sokkal közelebb állunk Oroszországhoz.
— Az egyetlen ország, mely mindenképpen ellenségünk úgy nekünk, mini Oroszországnak, Ausztria-Magyarország, meri ez az ország mindig csak casus belli marad számunkra, mig fennáll. Egészen biztos, hogy csak Ausztria-Magyarország az oka annak a nagy felfordulásnak, ami fennáll. Állandóan a háború vágya él, jóllehel szomszédjai mindent megtesznek, csakhogy elkerüljék a fegyverek összemérését.
Véleményt mondott arról is a politikus, hogy Ausztria-Magyarország feltétlenül belepusztuLna-e egy nagy háborúba.
— Ez természetes, — mondta — meri szomszédjai folyton erősödnek, mig ő belső bajaival, küzdelmeivel lévén elfoglalva, nem képes fejlődni. Olyan politikát folytat, amelylyel állandóan sértegeti szomszédait, ami a végén nagyon nagy bajt zudit a nyakára.

1918-ban ezek a sorok már négy esztendősek voltak ...

2018. március 24., szombat

Teschen : a lengyel-csehszlovák viszony

Az 1918-as és 1938-as évfordulók igen sok olyan eseményre emlékeztetnek, amelyek a változó múlt leginkább változó részei, így a centenárium és a nyolcvan év bőséges inspirációt ad majd nekünk.
Volt már szó a tescheni terület 1938-ig vezető útjáról, de úgy véljük, hasznos lehet, ha még további forrásokat is közzéteszünk.

Magyar Szemle 28. kötet (1936. 9-12. sz.)

Szvatkó Pál: A lengyel-csehszlovák viszony
A két állam megszületett, itt volt egymás mellett s úgy fejlődött, ahogy az uralkodó nemzet természete itt is, ott is meghatározta. Ebben az időben robbant be az egymást nehezen értő testvérek közé a reális ellentét, az első elválasztó politikai probléma, a tescheni kérdés, amely már a béketárgyalások idején felkavarta és felnagyította a lengyelek és a csehek kölcsönös animozitását.
[...] A TESCHENI TERÜLET a régi osztrák Szilézia része. A vitás föld körülbelül 2000 négyzetkilométer kiterjedésű s a nyugati Beszkidek és a sziléziai síkság között fekszik, de kicsinysége ellenére igen fontos, mert szénben rendkívül gazdag. A középkorban Teschen szabad hercegség volt s a lengyel Piastok uralkodtak benne, de 1348 és 1355 óta bizonyos jogi kapcsolatban állt a cseh királysággal, míg 1653-ban a Habsburg-család birtokába került. A hercegség lakossága szláv eredetű, de hogy milyen szláv, nehéz megállapítani.
1 A szlávok nemzeti ébredése után, a mult század második felében a csehek és a lengyelek egyforma hévvel vetették magukat az őslakosok megnyerésére : a csehek kultúrában és szervezésben adtak többet, a lengyelek számbelileg győztek s a galíciai lengyel munkások beszivárgásával nyelvileg túlsúlyba kerültek a területen. A világháború végén a csehek és a lengyelek nem tudtak megegyezni abban, hogy a Teschen város körüli vidék melyik új államhoz tartozzék s ezért az államfordulatkor, 1918 november 5-én ideiglenesen elhatározták, hogy a vitás területet ketté osztják: Frydeket a csehek kapták, Bilskot és a szűkebb értelemben vett Teschent a lengyelek, míg Freistadt területét ugyancsak felosztották, azaz a két nemzeti tanács megegyezése alapján a mai csehszlovák Teschen-vidék nagy része tulajdonképpen a lengyeleké lett. A demarkációs vonal nem sokáig állt fenn : a lengyelek választásokat írtak ki egész Teschen területére, mire a cseh csapatok 1919 január végén, amikor a lengyelek másutt voltak elfoglalva, meglepetésszerűen a Visztuláig megszállották Teschen lengyel kézen levő részét, s ha a nagykövetek tanácsa nem lép közbe, a puccs nyomán lengyel-cseh háború tör ki. Ekkor keletkezett a két fiatal állam között a súlyos és orvosolhatatlan ellentét, amelyet a sorozatos látszólagos kibékülések sem tudtak eltüntetni. A tárgyalások már 1919 februárjában megindultak, de az 1919 szeptember 27-re tervezett tescheni népszámlálást egyik fél sem volt hajlandó megvalósítani. A nagykövetek tanácsa a Spa-i konferencia javaslatára végre 1920 július 28-án döntött a tescheni kérdésben, míg a többi kisebb vitás ügyben csak 1923-ban hozott ítéletet. A tanács döntése a cseheknek volt kedvező, mert az 1918-as megegyezéssel ellentétben annak a területnek nagy részét, amit a csehek 1919 elején erőszakkal megszálltak, Csehszlovákiának juttatta s magát Teschen városát is két részre osztotta az Olza folyó segítségével. Ezt a sérelmet a lengyelek sohasem felejtik el, hiszen a Csehszlovákiának adott új területen túlnyomóan lengyelek laktak. Azonkívül a terület gazdaságilag is rengeteget jelentett. Az évek során pedig növelte az ellentétet, hogy Varsó meggyőződése szerint a csehek igazságtalanul bánnak a kezükbe került lengyel kisebbséggel.
A csehszlovákok szerint a tescheni földön 80.000, a lengyelek szerint 250.000 lengyel lakik. Honnan e nagy különbség a számításban? Az inkább csehszlovák párti Tapié a csehszlovák népszámlálások alapján kiszámítja, hogy Teschen vidékén körülbelül 150.000 olyan ember él, akire a lengyelek igényt tarthatnak. Az 1921-es csehszlovák népszámlálás külön nemzetiségként kezeli a nyelvüeg a lengyelek és a csehek között álló tescheni szláv őslákókat, a „Slonzákokat" („sziléziaiak"), akik előbb mindig lengyeleknek vallották magukat, mint az 1910-es, pártossággal ezen a vidéken valóban nem vádolható, osztrák népszámlálás igazolja. Az 1921-es csehszlovák népszámlálás a vidéken 75.837 lengyelt és 47.314 slonzákot tüntet föl, míg Tapié szerint 24.072 slonzák cseh nemzetiségűnek vallotta magát. Az 1931-es csehszlovák népszámlálás már valamennyi slonzákot csehszlováknak nevezi s csak 81.737 lengyelt ismer el, ami mód felett felháborította a lengyeleket és számos ellenvéleményre adott okot.
A kisebbségi helyzeten kívül Teschent a lengyelek számára kívánatossá teszi a terület mérhetetlen gazdagsága is. Csehszlovákia kőszénkészletét a tudósok 6-489 millió tonnára becsülik, s ebből 6*143 millió tonna Teschen vidékén van. Hatalmas gyártelepek uralkodnak Teschen körül: Witkowitz, Ostrau, a Banská a Hutní Spolecnost tíineci gyára, a régi Albert Hahn művek Oderbergben, amelyek idővel német kézből csehszlovák, illetve francia kézre mentek át. A csehszlovák acéltermelés 70 százaléka, a vastermelés 60 százaléka a kis tescheni területen bonyolódik le, ami rávilágít a vidék hallatlan értékére, de csehszlovák szempontból az is nélkülözhetetlenné teszi az országrészt, hogy itt fut át a régi kassa—oderbergi fővonal, máig az egyetlen vasúti összeköttetés Prága és a köztársaság keleti része között.
Az 1919-ben és 1920-ban keletkezett konfliktust az 1925 április 23-án Skrzynski lengyel és Benes csehszlovák külügyminiszter között kötött varsói szerződés sem tudta lényegesen enyhíteni, annak ellenére, hogy igyekezett rendezni a kisebbségi problémát és átmenetileg megnyugvást teremtett. De a két nemzet között az ellentétet állandóan ébren tartja és fűti a tescheni lengyelekkel szemben követett bánásmódról való kétféle felfogás. A lengyelek tíz év óta hangoztatják, hogy a csehek nem tartják meg az 1925—26-os szerződést. 1930-ban például sokkal kevesebb lengyel iskolaköteles volt a tescheni vidéken, mint 1916-ban, pedig akkor a lengyelség is „osztrák elnyomatásában élt. Egyáltalán a lengyel kisebbség kevesebb iskolával rendelkezik a köztársaságban, mint a régi Ausztriában, míg a csehek tiszta lengyel vidékeken egymásután állították föl 8—10—12 cseh iskolaköteles számára a cseh tannyelvű iskolákat.
A tescheni kérdést két új külföldi mű ismerteti részletesen. A csehpárti V. Tapié említett műve (Le Pays de Teschen, Paris 1936) és a lengyelpárti Kurt Witt: Die Teschener Frage, Berlin, 1935 (Volk u. Reich Verlag).




Magyar Szemle 33. kötet (1938. 5-8. sz.)Gogolák Lajos: Cseh emlékiratok a békekonferencia előtt

A ív. EMLÉKIRAT atescheni kérdést elemzi. Teschen birtoka szerinte a lengyelek számára másodrendű kérdés, de életkérdés a cseheknek. Történeti jogon a cseh koronához tartozott mindig, őslakossága a cseh, a lengyelek csak utóbb hatalmasodtak el. A 426.370 lakosból 233.850 (54 85%) a lengyel, 115.604 (27-11%) a csehszlovák és 76.916 (18-04%) a német. A lengyel többség mesterséges, a valóságban nincsen meg és nagy számát a helytelen népszámlálási eljárásnak köszönheti. A sziléziai bennszülötteket ugyanis, akik átmenetet jelentenek a csehek és a lengyelek között, a lengyelek magukhoz számítják ; a nép magamagáról azt mondja, hogy „morvául" beszél, azaz úgy, mint Morvaországban ; ha lengyelnek tartják, sértésnek veszi. 1848-ig itt kizárólag a cseh nyelv és a cseh kultúra uralkodott és ma is az a helyzet, hogy a katolikus reakciótól félő lengyel protestánsok a csehek mellett állanak. Csehszlovákiának a területre a kiterjedt szénvidékek miatt van szüksége és főkép a kassa—oderbergi vasútvonal miatt, mely Szüézián át Prágát és Morvaországot életérként köti össze Nyugat- és KeletSzlovenszkóval a rendkívüli jelentőségű jablunkai hágón át; ha ezt a vonalat Csehszlovákia nem tudná megszerezni, veszélyben lenne a Szlovenszkóval való közvetlen érintkezés. Lengyelország találhat magának kárpótlást Porosz-Sziléziában is. Az emlékirathoz csatolt további mellékletek a lengyelek előretörését Teschen felé teszik bírálat tárgyává és orvoslást követelnek.
Magyar Szemle 21. kötet (1934. 5-8. sz.)Tomcsányi János: A cseh-lengyel viszály
A békekonferencián Lengyelországot azok képviselték, akik előzőleg az Oroszország keretén belül megalkotandó lengyel autonómia hívei voltak s csak később orientálódtak a függetlenség felé. Ezekben inkább élt a szláv szolidaritás gondolata s azért, de a helyzet kényszere következtében is, 1918 november 5-én a cseh-lengyel határra vonatkozólag szerződést kötöttek a csehekkel, hogy így előzetesen egymás közt megegyezve, könnyebben védhessék meg a konferenciához fűződő érdekeiket. A szerződésben a sziléziai határt a néprajzi viszonyoknak megfelelően állapították meg, mert máskép még a szláv testvériség felé hajló Dmowski sem írta volna alá. Mihelyt azonban a lengyeleknek Lwówban (Lemberg) nehézségük akadt az ukránok lázadása miatt, a csehek — szerződés ide, szerződés oda — fegyveresen megtámadták a lengyeleket, hogy a szénben gazdag Karwin-medencét a lengyelektől elragadják, tekintet nélkül annak tisztán lengyel lakosságára. A szorongatott Lengyelország, hogy egész figyelmét Lwówra összpontosíthassa, beleegyezett abba, hogy a minden jogalap nélkül újabban vitássá tett területen népszavazást tartsanak s a nagyhatalmak ennek eredménye alapján döntsenek az országrész sorsa fölött. A cseheknek azonban rossz kilátásaik voltak a népszavazás eredményét illetően. Nehogy tehát kitűnjék a nép csehellenes hangulata, s ez esetleg okot adjon más területen is a népszavazás elrendelésére, azon mesterkedtek, hogy a szavazást meghiúsítsák. Erre csakhamar meg is jött az alkalom. Lengyelország élet-halálharcot volt kénytelen vívni a szovjettel. Csehország felhasználta a lengyelek ottani elfoglaltságát és rávette a nagyhatalmakat, hogy a vitás területet a lengyelekre rendkívül hátrányos módon megosszák. Ez olyan tőrdöfés volt Lengyelország hátába, amelyet bizonyos szempontokra való figyelemmel lehet ugyan eltűrni, de elfelejteni nem lehet.
A volt osztrák Szilézia megosztásával mintegy 200.000 lengyelt kebeleztek be a cseh államba. A cseh népszámlálás ismert módszerei vei ezt a számot sikerült ugyan 75.000-re leszállítani, de a statisztikából eltüntetett lengyelek a valóságban mégis élnek s abszolút többséget bizonyítanak az urnák előtt olyan községekben is, amelyekben a népszámlálás húsz százalékot sem talált, akárcsak a magyar Kassán. Ezeknek a lengyeleknek a cseh államhoz való tartozásuk kezdetétől sem volt valami gyöngyéletük. Akár a magyarokat, őket is háttérbe szorították és megkárosították minden lehető alkalommal. Mellőzték őket a földreformnál, tisztán lengyel községekben cseh „kisebbségi" iskolákat állítottak s ezekbe beerőszakolták a lengyel anyanyelvű tanulókat, lengyel plébániákra cseh papokat erőszakoltak, a lengyel nemzetiségű lakóknak nem ismerték el cseh állampolgárságukat, szóval velük is megízleltették mindazon keserűségeket, amelyek felvidéki magyar testvéreinknek állandó táplálékát képezik a csehszlovák köztársaság megalakulása óta
[...]
A lengyel lakosság üldözéssé fajult zaklatásának ürügyéül a csehek azt a körülményt használták fel, hogy a lengyelek a Teschenért vívott harcok tizenötödik évfordulója alkalmából a város cseh részén, zárt helyen szerény emlékünnepet tartottak. A cseh sajtó irredentáknak kiáltotta ki a csehországi lengyeleket s ebben a kormánypárti lapok jártak elől. Iszonyú műfelháborodást keltettek. A Fridekben székelő cseh takarékpénztár felmondta a lengyeleknek folyósított kölcsönöket, néhány az állammal kapcsolatban lévő vállalkozás elbocsátotta lengyel munkásait. Az állami hivatalnokoknak megtiltották a lengyel nyilvános helyiségek látogatását. Mindez nem volt elegendő. A félhivatalos szervként működő cseh iskolai Matica a légionárius egyesülettel és öt más szervezettel karöltve nagy népgyűlést hívott össze Teschenbe, hogy tüntessen a lengyelek állítólagos irredentizmusa ellen.
A tüntetésre ingyen vasúti jegyekkel és díjtalan automobilokon szállították a vidéki lakosságot. A népgyűlésnek Spacek képviselő volt a vezérszónoka. Szóval minden arra mutatott, hogy a tüntetést a kormány megbízásából rendezik. Spacek koalíciós képviselő beszédében erősen támadta nemcsak a csehországi lengyeleket, hanem az egész lengyel nemzetet. Azzal vádolta meg ismételten, hogy soha nem teljesítette a szláv közösséggel szemben fennálló kötelezettségét. Egyszerűen tagadásba vette, hogy Csehországban lengyel kisebbség volna. Akik magukat lengyeleknek nevezik, azok önös egyéni célokat szolgálnak (!) s Csehországban annyi joguk van, amennyit megérdemelnek [...]
Benes külügyminiszter adta a sértettet, felháborodott azon, hogy a lengyel félhivatalos fenyegető hangot használt, de hajlandónak nyilatkozott az ügy megvizsgálására. Lapjai azonban továbbra is támadják Lengyelországot, a tót irredenta támogatásával vádolják s hallani sem akarnak arról, hogy az ügyet kölcsönös megegyezéssel intézzék el. Csehország belső ügyeibe senki sem avatkozhatik. Hajlandók azonban az ügyet népszövetségi eljárás tárgyává tenni.
A lengyel sajtó is szilárdan kitart álláspontja mellett. Szerinte a népszövetségi eljárás abban áll, hogy egy délamerikai köztársaság képviselőjét teszik meg előadóvá, ki aztán hosszasan vizsgál, terjedelmes jelentéseket szerkeszt, mik után a döntést elnapolják, míg egészen elmerül az akták tengerében. Erre az útra nem lehet rácsalni Lengyelországot.

2018. február 18., vasárnap

Rankó, a hős


Herczeg  Ferenc novelláiból már ismerünk távoli tájakról és a változó múltról szóló történetet, de természetesen vannak bőségesen olyanok, amelyekből a közvetlen környezetünkről tudunk meg többet. A most következő novella tömör mestermű, szinte minden félmondatából újabb elveszett történet kerekedhetne ki. Legfontosabb értéke azonban, hogy kivételesen itt segít a szépirodalom: végigolvasva megértjük a délszláv lelket, azokat a mozgatórugókat amelyek a Balkán történéseit közvetlenül, Európa történelmét közvetetten meghatározták az elmúlt 150 évben.
És tényleg gondolkuzzunk el, miért tűntek el a népdalok  Mátyás királyról ...

 

Rankó, a hős.

Vasilija Radojcic - Mito Bekrijo. előadja: Tanja Savić




Gyalog mentem át Szentpéterről Szerb-Almásra. A bánsági róna arra olyan lapos, akár az asztal.
Mikor keresztbe szegtem a végtelen hosszú nyárfa sort, amely az uradalmi földeket elválasztja a paraszt birtokoktól, hangos éneket hallottam. Egy kisleány ült az árok partján, pettyes borjút legeltetett és közbe teli torokkal, de sok zenei érzéssel nótázott. A kisleány szerb volt. Valaha szerb világ volt erre le a Dunáig, de most már csak négy-öt faluban misézik a pópa; a svábok megették őket földestül. Ezen a vidéken a szerbeknek csodálatos zenei tehetségük van. Két ökölnyi gyerkőc, ha összeül a kerítés tövében gajdolni, pompásan tud egymásnak kontrázni.
Annyit megértettem a kisleány énekéből, hogy valami Rankó Iván nevű hős dicsőségét zengi. Ki ez a_Rankó? Meglehetősen ismerem a délvidékiek történelmét és legendáit, de Rankó hírét még nem hallottam. Lehet, hogy fegyvertársa volt a nagy Králevics Márknak. A mi magyar népünk ajkán csodálatosképpen már egyetlen nóta sem él, amely Kinizsi, Toldí. vagy akár Hunyadi emlékét hírdetné, a szerb nép dalok pedig még olyan vitézekről is tudnak, akik mint zsoldosok harcoltak Angoránál a mongol ellen. Szomorú és egyhangú nóták, szövegük azonban rendesen nagyon szép.
Megszólltottam a kislányt. Ő azonban zavarba jött, felugrott és nevetve elszaladt a borju után. Kócoshajú leány volt. térdig érő tulipiros szoknyát viselt. de annyi öntudatlan kecsességgel futott, hogy a pillagó üldöző Psychére kellett gondolnom. .A pillangót itt egy tarkaszörü, meghatóan bamba tekintetű borjú pótolta.
 




Az uradalmi malom alatt osszetalálkoztam a tiszttartóval. Ez a szerb úriember a falu csendes téli estéin a vármegye egyik legolvasottabb emberévé művelődött. A malomból jött éppen. Esztendők óta minden hétfőn odament, hogy elcsapja Marsics uramat, a molnárt, A molnár ugyancsak esztendők óta minden vasárnap leitta magát a fekete földig, ilyenkor tisztára megbolondult és ordítozva fogadkozott, hogy agyonlövi az uraságot. Hétfőn aztán zokogva bocsánatot kért a tiszttartótól és esküdözött, hogy ez sohasem fog többet megtörténni vele. Igy aztán valahogyan csak megvoltak egymással.
A tiszttartó arca még főtt a haragtól.
- Borzasztó, hogy mennyi mérge van az embernek ezzel a betyárral! De most nincs többé pardon! Fel mondtam neki és nem bánom, ha éhen vész is a porontyaival.
Jó. jó! - gondoltam. - Nem olyan könnyű túladni az uradalmi molnáron!
El akartam terelni a szót Marsics uramról. akinek most ugyancsak fájhatott a feje a tegnapi bortól.
- Mondja, uram, ismeri maga a szerb népdalokat?
- Egyéb az én dolgom uram! - morogta.
- Hát akkor nem is tudja, hogy kicsoda Rankó Iván?
- Már hogyne tudnám, hiszen az én zsellérem, almási ember.
- Rankó, a hős? Akiről a nóta. szól?
- Itt hamar nótába szedik az embert!
- És mért hős Rankó?
- Megölte a feleségét, vagy két esztendővel ezelőtt.
- Akkor most fegyházban hűsöl az istenadta?
- Hogyisne! Nincs esküdt a városban, aki el merné itélni a vádlottat, ha a nóta egyszer megtette hősnek. Egyébként magam is esküdt voltam a pörben.
- Maga is fölmentette?
- Persze!
- Mondja csak, hogy volt az eset?
- Rankó egy gesztenyesi oláh fátát vett feleségül . . . Az ilyen eset nagyon ritka a mi falvaínkban, nem becsülik itt sokra a román hitsorsosokat...
- Szép volt legalább?
- Na! - A gesztenyesi vászpncselédek mind egyformák: nem csúnyák, de olyan - hogy is mondjam csak? - fekete, nedves szemük van ét; nagy fehér foguk. Huszonötesztendős korukban már vénasszonyok. . . A többi parasztasszony errefelé a hátán hordja a terhet, a gesztenyesiek mindent a fejükön visznek, azért van olyan gyertyaegyenes, úri tartásuk...


- Haszontalan asszony volt, persze?
- Mint minden gesztenyesi vászoncseléd ...A krassói oláhok, akik jó gazdák és tiszteséletű parasztok ugyancsak lenézik ezt a falut. Azt hiszem különben hogy ennek a népnek a romlottsága a városi fürdővendégek lelkén szárad . . . Rankó szomszéd összel esküdött, rákövetkező tavasszal már faképnél hagyta Milka - ez a volt a fiatalasszony neve ! - valami fiatal suhanc kedvéért. A haszontalan párocska egész nyáron át künn tanyázott valami gazdátlan csőszkunyhóban....
- Rankó szerette az asszonyt?
- Isten tudja! Parasztember ilyenekben nagyon szemérmetes és nehezen kiismerhető... Tudja, mit mondok? Ha a maguk irodalmi parasztjai, a népszínműviek. akik szerelemről meg búbánatról kornyikálnak eljönnének ide a falvakba, hát futóbolondnak néznék őket... Annyit tudok, hogy Rankó szomszéd minden vasárnap mise után elment a csőszkuny hóba és kérlelte a feleségét, hogy jöjjön haza. Szerelemről aligha beszélt neki, hanem annál többet a tehenéről, a két malacáról, meg a baromfiról, amelyek nem lehetnek el asszony nélkül . . . Milka azonban a szeme közé nevetett.
- Ilyen pipogya ember volt a hős?
- Még sokkal pipogyább, ha úgy akarja ... Ősszel katonának vittén Milka gavallérját és akkor az asszony kéretlenüls is hazajött. Rankó örömmel fogadta. A szerencsétlen ember akkoriban úgy dolgozott akár az igásló, csakhogy teleaggathassa cifra rongyokkal asszonyát. Rákövetketkező tavasszal Milka megint otthagyta az urát. A radványi Veisz ispánjához szegödött el cselédnek vagy micsodának . . . A zsidó ispán szép szál legény volt, afféle mulatós, falusi szoknyahős ... Rankó szomszéd most már az ispán portája körül kuncsorgott minden vasárnap és ha szerét ültette. megint beszélt Milkával a tehénról, a malacairól és az aprómarhákról .. . . A télen megházasodott az ispán elvette egy krassói borügynök leányát és az új menyecskének persze az volt az első dolga, hogy kizavarja a furcsa cselédet a házból...
- És Rankó megint visszafogadta?
- Vissza az; később még négy ízben. Mert a főtárgyaláson bebizonyosodott, hogy Milka, minden egyebektől eltekintve, össze-vissza hatszor hagyta faképnél az urát . .. Utolsó szeretője megint az ispán volt. Az ispán ugyanis összekülönbözött apósával a hozományon és mérgében hazaküldte neki a leányát. Milka akkoriban megint ott páváskodott egy ideig a tiszti lakban . . . Ez a dolog is véget ért, amikor az ispán megbékült a feleségével és bérletet vett túl a Du nán. Milka akkor egy szép selyemkötényt kapott és egyszerre csak ott dúdolgatott megint Rankó udvarán... Abban az időben úgy látszott, mintha megelégelte volna a kalandozást. Nem bomlott többet a legényekkel, megült az ura mellett, sőt törődött is a gazdaságával
- És miért kellett meghalnia?
- Végíghallgattam a főtárgyalást, meg is értettem a dolgot, de megmagyarázni nem tudnám. Ezek: a délszlávok egészen másfajta emberek ám, mint a mi magyarjaink. Nincs talán nép, amely annyit el tudna tűrni, mint ez, de nincs is nép, amely olyan kicsiségok miatt kirúgná a hordó fenekét . .. Egyébként pedig az a nézetem a tulajdon fajtámról, hogy nagyobb mértékben áll a titokzatos erők hatása alatt, amelyeket együttvéve végzetnek szoktunk nevezni . . . Rankónak akkoriban megházasodott valami rokona a faluban. A lakzi persze nagy parádéval jár nálunk. Milka ki is csípte magát a lakodalomra, és magára vette a piros selyemkötényt amelyet a zsidó ispántól kapott. Rankó szomszédnak szemet szúrt a kötény, ebből aztán egy kis perpatvar kerekedett.. Az asszony, aki pedig az utóbbi időben nagyon hajlott az ura szavára, ezúttal sehogy sem akart engedni, otthagyta Rankót és egyedül ment a lakodalmas házba... A piros selyemkötény rajta volt ...
- És Rankó?
- Rankó szomszéd kiment az istállóba, meg köszörülte a baltáját, azután az asszony után ment is agyonverte az egész lakodalmas nép szemeláttára. Amikor elkészült a véres munkájával, leoldotta Milka derekától a piros selyemkötényt, bevitte a konyhába és megégette. Azután megcsókolta Mílkát, megcsókolt mindenkit, aki a házban volt, azt mondta: Szerb testvérek, imádkozzatok érettem ! - és elment egyenesen a csendörök után. A bíróságnál azzal védekezett, hogy a szive parancsolta így. Meg kell jegyeznem. hogy szerb parasztembemck több a szíve, mint más ember fiának. Neki az ereje, a tisztessége, a lelke is a szívében van. Az éhség sem a gyomrát, hanem a szívét bántja Az ügyész persze faggatta, miért nem szólalt meg a szíve, amikor a felesége még idegen emberekkel hejjehujjázptt, de Rankó nem tudott rá válaszolni. Az esküdtek megértették azonban így is és a nép is masertgtte és nótázva dicsőíti..
Időközben a tiszttartóval ketten a faluba érkeztünk Elfogadtam a meghívását és betertan hozzá a tiszti lakba.
A kapu alatt egy tucat parasztember ácsorgott. A tiszttartót várták nagy türelmesen.
- Magának nagy szerencséje van. - mondta a gazdám - ott a hös!





Egy zömök kis parasztocskára mutatott, aki süvegével a kezében, szerényen állott a többi mellett. Ingujjban volt, feketepaszomántos fehér darócnadrágot viselt és plrosszárú bocskort, mint a többi. A tiszttartó az én kedvemért odaszólította:
- Rankó szomszéd. bejössz holnap a szekereddel?
- Bejövök, uram.
- Mennyi lesz a napszám?
- Amennyit jó szivvel ád az úr.
Furcsának találtam ezt a választ, mert nincs a világon ember. aki annyira szeretne alkudozni meg cigánykodni, mint az idevaló fuvaros.
- És ha jó szívvel semmit sem ad a tiszttartó úr? - kérdeztem.
Akkor a Krisztus szeretetéért fuvarozok - válaszolt Rankó, rámvetve komoly, nagy szemét.
Egy szivart akartam neki adni, de nem fogadta el.
- Hogy élsz meg ha ingyen dolgozol a gazdag embernek? - évődtem vele tovább.
Rankó kissé éneklő hangon válaszolt:
- Az Úr, aki felruházza a mezők liliomát ...
- Jól van, Rankó szomszéd, látom már, hogy nazarénus vagy ... - Megláttam az örök világosságot !
- Ez a szegény ember leszámolt a lelkiismeretével a maga módja szerint. - mondtam magyarul a tiszttartónak.
Bementünk a házba. A lépcsőn megállott a gazdám.
- Mondok egy furcsa dolgot! Ha a főtárgyaláson bűnösnek mondtam volna Rankót, akkor a fejemre gyújtották volna a házat. Ha azonban most lemegyek udvarra és megbotozom, akkor holnap nevetni az egész falu rajta és nekem semmi bántódásom nem lesz. Rankónak. a hősnek nótáját pedig a lelkesedéssel tovább fogják énekelni.
- Mi következik ebből?
- A hős dicsősége nem Rankó tulajdona. hanem népé. Ez a nép természeténél fogva valósággal szomjazza a hősöket Mivel nem jut neki ilyenekből, tehát úgy segít magán, ahogyan tud ...
- És mi értelme ennek?
- Ami minden ideálnak.
Az előszobában egy kanári madár köszöntött minket hangos csattogással. A konyhában pedig a mosogatóleány megint Rankónak, a hősnek bús nótáját dalolta.

Továbbfejlesztés

A "tót nemzet nincs" kapcsán már volt szó a magyarországi értelmiség bizonyos rétegeinek viselkedéséről, ha kritikátlan hazugságok átvételéről van szó, de lehet, hogy mégis meg kell követnünk egy kicsit őket. Nem biztos, hogy tudatosan, de úgy tűnik, hogy e hülyeség  továbbfejlesztett változatának átvétele nekik is sok lehet - noha nem biztos, hogy inkább ez csak nyelvi akadály lehet.
Az MTI Rádiófigyelőjének jelentései ugyancsak maga a Változó Múlt, nagyon jó forrás arra, hogyan is terjedt a gátlástalan propaganda. Az 1938. október 9-i jelentésben ezt olvashatjuk:



A Lidové Noviny megemlékezik arról, hogy 1914-ben, közvetlenül a háború kitörése előtt, Tisza István gr, a nemzetiség elnyomásának nagymestere kijelentette, hogy "szlovák nemzet nem létezik". Ha most egy pillantást vetünk Szlovákiába azt látjuk, hogy egészséges nemzet éli ott viharzó, gazdag nemzetiségű életét, Ha tehát egy számot nem tevő népecske 20 év alatt olyan érett nemzetté fejlődhetett, melynek kéviselői nemzetközi tárgyalásokat folytatnak, Ez a tény az elmúlt 20 év csehszlovák politikájának legfényesebb szószólója.



Itt is van valóban a cikk, Ferdinand Peroutka tollából.




Roku 1914, krátce před válkou, rozhlížeje se po Slovensku řekl hrabě Tisza, velký mistr v utlačováni: Slovenského národa již není. Pohleďte nyní do týchž prostor, jak tam kypí bujný slovenský život národní. To jest dílo ničeho jiného, než dvaceti let česko slovenské republiky. Slovenský národ, které ho prý již nebylo, se vzkřísil a obrodil. Slo venské vědomi za dvacet let svobody tak zmohutnělo, že nikým již nemůže býti vyhla zeno. Slovenský nacionalismus, který na po čátku tohoto století slovenšti vlastenci s ná mahou shledávali po vesnicích, tak se rozvi nul, že si někdy i uměle vyhledával nepřítele a spatřoval jej v Češích. Ztráceje za maďařského režimu jednu vrstvu inteligence po druhé, byl slovenský národ jako tělo bez hlavy. Ze škol, které postavila republika, vyšla tak početná slovenská inteligence, že může obstarali všechny věci národní. Neodnárod- nili jsme jediného Slováka. Ze slovenského národa, který byl na vyhynutí, stalo se ná rodní těleso kypící živou silou. Toto jsou naše skutečné účty se Slováky. Není žádné tragické viny, která by Slováky a Čechy ne přátelsky oddělovala od sebe. Byla ne dorozuměn! na té i na oné straně. Ale co zna menají všechna nedorozumění proti základ nímu směru, který šel к obrozeni slovenské ho národa a který se tak liší od onoho uspo kojení, s kterým říkali Maďaři před čtvrt stoletím: Slovenského národa již není. Stát, jenž toto národní obrozeni usku tečnil, může nejlépe zajistili i další národní život. Důkazy o po měru к slovenskému národu byly během po sledního století se strany Čechů a Maďarů již podány. Žádná propaganda nemůže tuto skutečnost zatemniti.
Le lehetne fordítani szószerint a cikket, azonban a rádiófigyelő munkatársa a lényeget már leírta helyettünk. Az utolsó pár gondolatot azonban nem írta le a figyelő, ami egy rövidke elmélkedés a szlovák nemzetről hogyan él a magyarok és csehek mellett, zárva azzal: a tényeket nem tudja elfedni a propaganda.
Bizony, így van ez.

Lázadó fotográfiák

A lázító fotográfiák mindig hazudnak. Ha az igazságot mondanák, nem kellene lázítaniuk, nem kellene hangoskodva "elmagyarázni" mondandójukat (Sőt nem is kéne elmagyarázni semmit, önmagukért kellene beszélniük).
A Képes Történelem sorozat alapkoncepciója volt a lázító fotográfia, természetesen gondosan elfedve mindent, ami a lázítás - illetve akkori szóhasználattal: forradalom - koncepciójába belezavart volna. Nem véletlenül volt a nagy kép és a kevés magyarázat - nagyon nagy öngólok születhettek volna.


Tabák Lajos képei bőven belefértek a sorozat hamisító koncepciójába


A sorozat Fortélyos félelem igazgat című darabja talán a legkevésbé szűkölködő az ilyen típusú képekben. Nem véletlenül, hiszen Magyarország két világháború közötti történetét igyekszik a forradalmi koncepciókhoz hamisítva bemutatni. Például innen lett közismert Escher Károly képe:


Azonban a fotó eredeti felbukkanásának helye valószínűleg több mint meglepő lesz.



A Királyi Magyar Automobil 1940 őszén tett közzé egy felhívást, amelyet a Híd című folyóirat - a korabeli középosztály igényes lapjáról van szó, Zilahy Lajos főszerkesztésében - október 11-én ismertetett. Az emlékirat megállapítja:

"...a legmesszebbmenökig antiszociálisnak:kell tekintenünk azt a gondolkodásmódot, amely úgy emberileg. mint hatóságilag elfogadható kereseti forrásnak tekinti közlekedesi eszközök emberi erővel való vontatásat csak azért. mert az emberí munkaerő bizonyos esetekben és helyzetekben az állatinal is olcsóbb." és követeli az ilyen típusú foglalkoztatás megtiltását.
Nehezen elképzelhető, hogy a KMAC tagjai annak a szellemiségnek hívei lennének mint amelyek a lázító fotográfiák Csokoládé-kényszerképzetű készítőit fűtötték. Ez annál is valószínűbb, mivel a Fortélyos félelem... képanyagában az autó eléggé gyakran előfordul, mint a dőzsölő úri osztály szimbóluma.
A sorozat szerkesztői vékonyabb jégre is merészkedtek különösebb félelemérzet nélkül. Az I. világháború történe című részben látható az alábbi fotó:


Lehet, hogy a sorozat szerkesztői különösebb ellenőrzés nélkül vették át a képet valami szovjet forrásból, azonban a történelemtudomány szempontjából ez csak a vak ló bátorsága. Ez a kép például nem is fotó, nem 1917-18-ban és nem háborúsújtotta területen  készült.
Melekesz városa Tatárföldön, félúton Kazany és Ufa között található. 1922 első Kino Pravda híradója itt készült, a város éhező gyermekeiről szóló, elég láthatóan lázító céllal készült  filmriport. Sajnos az inzertek csak tényközlésre szorítkoznak, így nem tudhatjuk miért nyomorognak a szovjethatalom negyedik évében. De témánk szempontjából nem is fontos igazán, hiszen lehet, hogy csak valamilyen újabb hazugság derülne ki.