Millerandnál

Láttunk már példát Ady emberi minőségére, hogyan követelte a "geszti bolond, úrnak magyarnak egyként rongy" segítségét házasságához, de nem érdektelen publicisztikai munkáit is átnézni más szemmel. A Jóslások Magyarországról című kötet, amelyet  Féja Géza szerkeszett - akinek sajátságos pályája az 1937-es bírósági ítélettől a háborús bűnösök listáján át vezetett a piedesztálra, tehát szintén adys, illetve gerinctelen huszadik századi - tartalmaz sok olyan cikket amelyre politikai okokból sokan hivatkoznak, de óvatosan nem ismertetik a teljes tartalmat.

De adjuk át a szót Adynak, a Budapesti Napló 1907/83-as számából lássuk mi történt Millerandnál. Talán róla köztudott : ő azonos a Millerand levél szerzőjével, amelyet 1920. májusában küldött a magyar békedelegációnak azt kilátásba helyezve, hogy a békeszerződés hibái orvosolhatóak lesznek - mialatt egy másik, titkos levélben, a győztes hatalmak képviselőinek tudomására hozza, hogy erre egy másodpercig sem gondol komolyan.

Alexandre Millerand (1859-1943)

Az idézet kiemelése tőlem származik.

MILLERANDNÁL

Millerand bölcs ember, Millerand boldog ember, Millerand várakozó ember. Nagyon piros, nagyon rövidnyakú, tömzsi és eleven : ez a baja. De ha a guta meg nem üti, legalább is miniszter- elnök lesz. Mivel azonban gőgös, bölcs, sok jövedelmű úr, lehet, hogy nem. is kell már neki egy kis miniszterelnökség. Nagyobbra lát, valószínűen többet akar az ebadta, ravasz szocialista, az exminiszter. 

Amikor miniszterséghez jutott, ez nem volt kicsi szenzáció Európában. Amikor az ortodox szocialisták kiátkozták, ez nem volt nagy szenzáció — neki. Egy új, szociáldemokrata Jézus nem fogadná öt jámbor, rajongó halásztanítványai közé. Más legény ez, a bona- partei iskolából való : egy paraszti vérű, forradalmár XIV. Lajos. Ezt olvasom le tisztán az arcáról: nem elhasznált race-nak az embere. Akaratos, erős, egészséges, jóétvágyú, nagyravágyó. 5 ő maga sem elhasznált ember, nem az semmiképpen. 

Bejutni az elegáns palotába, mely a Palais-Bourbonhoz jel- képes közelségben van, nem könnyű. Inasok között, vesszöfutásban ér el az ember az elegáns várakozőterembe. S azután, mivel várakozó bajtársaink számosak, de unalmasak, képeket nézünk. Vegyes, kissé megbízhatatlan ízlésre vallanak a képek, a szobrok, a csecse- becsék. De vannak közöttük pompás darabok, a bútorok helyesek s a szönyegek keletiek, régiek és igaziak. 

Egy titkárszobán s egy komoly titkáron vágjuk keresztül még magunkat. Kedveskedve, apró , ravasz, kutató , kacagó és okos sze- meit Íriss pillantásokkal belénk szegezve, jön elénk végre Mil- lerand. 

És mégis meg kell írnom, hogy Vörös László jut azonnal az eszünkbe. Nem éppen forotgráfiai hasonlatosság miatt talán, de föltétlenül ő, nem tudom miért, mégis. Szíves, gáláns francia, de fagyaszt, ha a legmelegebben mosolyog is. Erejét, egészségét élvezi valószínűleg titokban, állandóan. Ha ügyvédi dolgokról beszél, ha újságügyről, ha politikáről. És keveset beszél, egy mosoly, egy hunyorgás, egy-egy majdnem pajkos nyelés olykor az Ő ítélete. Szinte mondja, mondja minden arcidege.  Én nem akarok beszélni, mert a beszéd elszólásokra csábít. 5 csak nem gondolja ön, hogy aki esetleg elnöke leend a francia köztársaságnak, elkezd locsogni mindenről, mint egy bőbeszédű kávéházi törzsvendég?k Tud mindent, mint ahogy az ilyen erős és minden jóra felkészült emberhez illik.

Mikor elzokogom neki Magyarország szomorú, feudális állapotát, a ki sem épült magyar társadalom züllését, a gazdasági és kulturális inséget, akkor is csak bólint mosolyogva. Talán azt jelenti, hogy ő is tudja mindezt, talán mást

Voltaképpen második vizitem ez már nála. Köszönö vizit, amiért a Budapesti Napló részére ezer dolga között s ezer princí- piuma mellett is cikket adott annak idején. S mihelyt nem beszélek vele kényesebb dolgokról, egyszerre beszédes lesz. Úgy búcsúzik, mintha én most őt szörnyen leköteleztem volna. S hogy elmegyek, még egy hosszú óráig érzem az irígylendő, ép, nagy egyéniség léleknyomását. Ez az erő: ez a magát szabályozni tudő, az élet adományaira okosan számító , akarni, hallgatni és várakozni képes.

A történésznek objekítvnek kell maradnia, nem lehet érzelmeket kinyilvánítani. Hadd férjen azért bele ennyi: örökségnek még mindig itt van minden második sarkon Ady, József Attila, Dózsa György stb. utcák, az ideológiai utcanevek terhei, mialatt nincs közterületünk elnevezve mondjuk Pilinszkyről, Nagy Lászlóról, Sánta Ferencről, de említsük akár Jávor Pált, Tolnay Klárit, vagy az Ady-verseket tűzben szavaló Latinovits Zoltánt, aki talán épp a "szomorú, feudális ínség" álbűnét magára vevő társadalmi rétegből származása okán pusztította magát ...