Filozófiánk

2017. július 14., péntek

Az út végén

Az Út végén című lengyel film 1939-ben készült el, Michał Waszyński rendezésében. Hogy pontosan mikor mutatták be, nehezen kideríthető. A zsidó származású Waszyński szeptemberben még idejében el tudott menekülni Lengyelországból, amelyet Németország, Szovjetunió, Szlovákia és Litvánia támadott meg akkor ősszel.


Jelenet a Jutro idzemy do kina című 2007-es filmből, rendezte Michał Kwieciński.

Sokan nem voltak ilyen szerencsések. Az itt következő sorsokban minden pokoli benne van, ami Lengyelországra zúdul ezután.


Michał Zniczet, az ötvenötéves komikust felesége még kimenti a varsói gettóból, de 1943. decemberében nem teljesen tisztázott körülmények között Pruszkówban meghal. Egyes feltételezések szerint öngyilkos lesz, valószínűbb azonban, hogy a Lengyelországban is elkezdett eutanáziaprogramban meggyilkolják a németek.



A harminckét éves Ina Benita, a könnyed vígjátékok főszereplője 1944. augusztusában pusztul el a varsói csatornákban a felkelés után gyermekével együtt. Jelen tudásunk szerint a gyermeke azután született, hogy egy német katona megerőszakolta.


Az ötvenkét éves karakterszínész Franciszek Brodniewicz ugyancsak a varsói felkelés alatt pusztul el. Lakása közelében bomba robban, amelynek hatásától szívrohamot kap és pár nappal később belehal.

A negyvennégy éves Eugeniusz Bodo a lengyel filmek és kabarék közkedvelt "szívtipró amorózója" volt. Sokáig csak annyi volt tudható sorsáról, hogy 1941. körül Lwówban eltűnt. Nemrégiben előkerült a rabosítási fényképe a Gulágról - ezután kiderült, hogy az NKVD letartóztatta, Kolimába szállította munkatáborba. 1943. októberéig maradt életben.


A hatvanhárom éves drámai színész, Kazimierz Junosza-Stępowski feleségét 1943-ban a lengyel ellenállás, az Armia Krajowa halálra ítélte, a németekkel való együttműködésért. Jelenlegi tudásunk szerint, amikor a mozgalom tagjai végre akarták hajtani az ítéletet, a színész testével védte az asszonyt a lövésektől.


A huszonnyolc éves, jórészt "szívtipró" szerepeket alakító, de drámai színésznek is kiváló Witold Zacharewicz zsidó volt. 1939. nyarán tért vissza Hollywoodból. A német támadás után sokáig sikerrel bujkált, azonban 1942. októberében letartóztatták és Auschwitzba deportálták. A méreginjekciót 1943. elején adták be a fizikailag teljesen tönkrement szervezetű színésznek.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése